Egy korty kávé – egy falat írás.
illusztráció: pixabay.com
Minap egy baráti társaságban a Covidra emeltem poharam. Furán néztek rám. Pedig én nagyon sokat köszönhetek neki. Mindenek előtt, hogy életben hagyott, ámbár ez nem csak rajta múlt. Még az elején voltam olyan szerencsétlen, hogy már nem sokan remélték a viszontlátásomat. Pesti kórház, lélegeztető gép meg minden. Ám volt egy ápolónő is, aki nem mondott le rólam. Amikor magamnál voltam, mindig őt láttam. Fáradt, kialvatlan tekintete biztatást sugárzott, fogta a kezem és húzott vissza, vissza az életbe. Megszerettem ezt a csodás, fekete szempárt, és éreztem még látni akarom, látnom kell őt. Azóta már a jegyesem. A Covidtól kaptam.
illusztráció: pixabay.com
Hajdan Gödöllő Városa mellett az Egyetem kórusa is voltunk. Így jutottunk el Giessenbe, a Justus Liebig egyetemre. A kórusok találkozója közben tudományos élményekben is részesülhettünk. Egyik fénypont Kielwein professzor Käsologie (Sajtológia), azaz sajtismereti előadása volt.
Bevonultunk az élelem tudományok egyik szentélyébe, azaz előadó termébe. Amely nem sokban különbözött a mi gödöllői I-estől V-ösig számozott előadóinktól. Egy lényegi különbséget – mely aztán szerephez is jutott – csak később tapasztaltunk meg. A padok írólapja ugyanis fölnyílt. Ennek egyik indítéka nyilván a gyors távozás lehetősége lehetett vészhelyzet esetén.
Most azonban semmi vész sem sejlett. Sőt, nagyon is barátságos körülmények fogadtak: kancsókban állt a vörösbor, tálcák halmozottan megrakva fehér kenyér kockákkal a padok írólapján csakúgy, mint a katedrán. A tanszéki segítők serege készen várta a prof belépőjét. A várakozás alig percnyi – talán éppen csak hatásfokozó volt.
Belépett. Tekinteteink áhítatos várakozással szögeződtek rá. Nekem két vonás tűnt föl hangsúlyosan; két „m”: mosoly és macskabajusz. Aztán szavaiból kitűnt, hogy mennyire odaadón kedveli szakterületét. Bevezetőül elmondta, hogy négy felvonásban négy-négy, vagyis tizenhat féle sajttal ismerkedünk meg a lágy fondü-sajtoktól az érett kemény fajtákig.
Intésére a segédcsapatok tálcákon szolgálták föl az első csoport négy lágy sajtját. Közben kedves professzorunk lelkesen beszélni kezdett róluk. Mondanivalója végén kóstolásra szólított föl. Közben nagy hévvel tárta szét karját. Sikerült is jó nagy pofont adni az előadói asztalon várakozó kancsónak, mely pörögve indult légi útra.
Nyicsevo! Azaz macht nichts! A legények egykedvű sürgéssel törölgettek s pótolták a veszteséget. Úgy látszott e közjáték mindennapos. Bizonyára. Mi meg kóstoltunk, hörpintettünk és majszoltunk. Szóval hamar otthonosan illeszkedtünk bele a sajtok szent szertartásába.
Az izgalom fokozódott. Valaki elejtett egy darabka kenyeret. Nyomban utána is kapott. A billenő asztallap méltányolta e buzgalmat s az előtte ülők nyakába zúdította a kancsó tartalmát. Ekkor valaki szintén fölpattant, hogy papír zsebkendő készletét a kárvallottaknak nyújtsa. Itt is elszabadult egy kancsónyi jobb sorsra érdemes bor.
Aztán itt is, ott is hasonló események zajlottak. Szerencsére egyre kevesebb bor tartalommal. Mert derekasan helyt álltunk. Mindez csöppet sem látszott zavarni sem a segédeket, sem magát a szeretett tudományába mélyedt professzort. A bemutató e közjátékoktól függetlenül óra pontossággal folyt le. A végére a sajtok ismeretével gazdagon, vörösbortól lucskosan, ― és az egyre érettebb sajtoknak hála ― illatosan tapsoltuk meg az esemény fő hősét, a változatlan kedéllyel és szerény mosollyal meghajolva távozó Kielwein professzort.
1./ Kezdetben teremtette az Úr a bit-et és a byte-ot. És teremté ezekből a SZÓ-t.
2./ És a SZÓ-ban 2 byte volt és nem létezett semmi más. És az Úr elválasztotta az Egyet a Nullától. És látta az Úr, hogy ez jó.
3./ És mondá az Úr: legyen ADAT, és így történt. És mondá az Úr: foglalja el az ADAT a neki megfelelő helyet. És megteremtette az Úr a floppy disket, hard disket és a compact disket. És látta az Úr, hogy ez jó.
4./ És mondá az Úr: legyen számítógép, ahová a floppy disket, a hard disket és a compact disket be lehet helyezni, és elnevezte hardvernek. És látta az Úr, hogy ez jó.
5./ És softwer még nem létezett akkor. De az Úr megteremtette a programokat, nagyokat és kicsiket, mindegyiket az ő fajtájuk szerint. És mondá az Úr: szaporodjatok és sokasodjatok és töltsétek meg a memóriát.
6./ És mondá az Úr: teremtsünk programozót, és alkosson a programozó új programokat és irányítsa a számítógépeket, a programokat és az adatokat.
7./ És megteremtette az Úr a programozót, és elhelyezte őt a számítógépközpontban. És megmutatta neki az Úr a könyvtárszerkezetet, és mondá neki: használhatsz minden könyvtárat és alkönyvtárat, de soha ne használd a WINDOWS-t.
8./ És mondá az Úr: nem jó a programozónak egyedül. Álmot bocsáta reá, és kivéve egyik oldalbordáját másik lényt teremte belőle, aki felnéz a programozóra, aki szereti azt amit a programozó csinál, és elnevezte az Úr ezt a lényt felhasználónak.
9./ És ott volt a programozó és a felhasználó a csupasz DOS alatt, és látá az Úr, hogy ez jó.
10./ De Bill okosabb volt az Úr minden más teremtményénél. És Bill megkérdezte a felhasználót: mondta-e az Úr, hogy ne futtass egyetlen programot sem?
11./ És a felhasználó válaszolt: azt mondá az Úr, hogy használhatunk minden programot, minden adatot, de soha ne használjunk windowst, különben elkárhozunk.
12./ És mondta Bill a felhasználónak: hogyan beszélhetsz olyasmiről, amit még ki sem próbáltál? Abban a pillanatban, hogy a windows-t futtatod, olyan leszel, mint az Úr. Képes leszel bármit létrehozni egy egyszerű egérkattintással.
13./ És a felhasználó látta, hogy a windows gyümölcsei szebbek és könnyebb őket használni. És látta a felhasználó, hogy minden tudás haszontalan, mert a windows képes azt helyettesíteni.
14./ És a felhasználó installálta a számítógépén a windowst és mondá a programozónak, hogy ez jó.
15./ És a programozó azonnal elkezdte keresni az új drivereket. Megkérdezte őt az Úr: mit keresel? És a programozó válaszolt: új drivereket keresek, mert nem találom őket a DOS-ban. És mondá az Úr: ki mondta neked, hogy driverekre van szükséged? Futtattad a windowst? És a programozó válaszolt: bizony, mert Bill mondá nekünk, hogy az jó.
16./ És mondá az úr Billnek: Azért amit tettél gyűlölt leszel minden programozó előtt. És a felhasználó boldogtalan lesz miattad. És bűneidért mindörökre windowst kell árulnod.
17./ És mondá az úr a felhasználónak: azért amit tettél csalódni fogsz a windowsban, és az megeszi majd minden erőforrásodat. Lassú programokat kell majd használnod és örökkön örökké a programozó segítségére fogsz szorulni.
18./ És mondá az úr a programozónak: azért mert hallgattál a felhasználóra, soha nem leszel boldog. Programjaidban hemzsegni fognak a hibák, és ki kell javítanod őket újra és újra, az idők végezetéig.
19./ És akkor az Úr PC-t adott a kezükbe, kiűzte őket a számítógépközpontból, az ajtót bezárta és jelszóval védte le.
20./ GENERAL PROTECTION FAULT.
Valamikor nagyon régen a Teremtő megteremtette az emberpárt. Mivel úgy gondolta, hogy valami szoftvert is ad hozzá, összeütött nekik egy programot. Ez igen egyszerű volt, de hát nem is kellett túlbonyolítani a dolgot, hiszen csak kettejüknek kellett. Ebben szépen megtervezte az időt, és mindazt, amivel azt okosan, kapkodás nélkül ki lehetett tölteni. Hosszú, felettébb emelkedett, lelket formáló fejezetekben fektette le a földi élet alapköveit, szabályait, törvényeit, és mindazt a nyereséget, amit általa nyer teremtménye. Hanem ahogy az ember sokasodott, mind többször kellett frissíteni a szoftvert. Próbálta tartani az eredeti elképzelését, de be kellett látnia, hogy a felhasználó túlnőtt rajta. A teremtménye folyton belepiszkált, mindenféle bővítménnyel egészítette ki, és már régen semmi tiszteletet nem mutatott a rendszergazda iránt. Megunta a hiábavaló figyelmeztetéseket, de a nagy reset előtt tett még egy próbát. Az utolsó figyelmeztető emilkéjébe eldugott egy vírust. Ez volt a covid-19. Most azt figyeli, menthető-e még a földi teremtménye?
Térey János: Átkelés Budapesten című novelláskötetével foglalkozunk műhelymunka keretében. A végén a kreatív feladat ehhez kapcsolódott: egy kedvelt helyszín ismert és ismeretlen részleteit, figuráit megjeleníteni.
illusztráció: pixabay.com
Valaha hófehér volt, vagy tört-fehér, amilyenek a nyers kerámiák. Nem tudom, hogy meddig várt rám a kis műhely polcán, amíg rátaláltam. Anyunak szerettem volna egy különleges ajándékot, ami még praktikus is, és minden nap eszébe jutok róla – mintha egyébként nem jutnék.
Igazán csak most tudom, hogy mennyit gondolhatott rám. Én festettem be a vajtartót. Szép, melegsárgára, Anyu kedvenc színére, japán rajzokra emlékeztető faágakkal, fátyolszerű levelekkel, bogyós virágokkal. Még egy kis katica is odakerült, teljesen véletlenszerű helyre, mintha most szállt volna oda.
Anyu nagyon örült neki. Használta is egy darabig. Aztán betette a vitrinbe, mert félt, hogy eltörik. Dísztárgy lett belőle. Anyu halála után, mikor végleg hazatértem, elővettem. Persze megkönnyeztem, amikor a kezemben tartottam, de csak titokban. A páromnak is elmeséltem, hogy ezt én festettem, Anyué volt és mostantól használni fogjuk.
Peti, az egyik unokám volt nálunk. Imádunk együtt lenni. Nagy alkotó, bármit lehet vele ügyködni. Hihetetlen fantáziája és káprázatosan ügyes keze van. Egy reggel a párom segített neki teríteni. Nagy, sietős mozdulatokkal tette szabaddá az asztalt. Valami csörrent.
– Ennek nem fogsz örülni! – nézett rám Peti, őszinte szemekkel.
– Majd megragasztom – igyekezett menteni a helyzetet a párom.
Oda sem néztem. Tudtam, hogy a vajtartóról van szó. Nem szóltam semmit, de nagyon fájt.
Azóta a vajtartó megragasztva, szép tisztán ott kuksol Anyu képe mellett a tálalón. Ismét dísztárgy lett belőle.
A szöveg: Lackfi János Hogyan írjunk verset című kötetének Agresszív tárgyak c. fejezet alapján készült.
Károly az elmúlt tíz évben heti öt (néha hat!) napon keresztül összesen tíz órát utazott hévvel. Bátran állíthatjuk, hogy ez alatt az idő alatt kifinomult ismerőjévé vált ennek a tömegközlekedési eszköznek. Habár érzelmi kötődés annyi nem is, hacsak az undor és az utálat nem nevezhető annak, testi kapcsolat annál inkább kialakult közte és a hév között, azaz annak egy bizonyos tárgya között.
A hév ülése egy hétköznapi, jellegtelen eszköz – gondolnánk – de a napi 10 órás utazás intimmé varázsolhat bármilyen együttlétet. Károly esetében ez szokatlan módon nyilvánult meg.
Ülepe az elmúlt tíz év alatt tapasztalhatta más fenekek melegét; miután tulajdonosuk kellő idejű kotlás után felállt és Károly végre fáradtan lerogyhatott, kellemetlenül érezte ezt a különös kapcsolódási pontot. A testmelegen kívül az előző fenék benyomódási formájából meggyőződhetett a méretről is. Rossz szájízzel vette tudomásul, hogy napi kapcsolatba kerül így különböző fenekekkel és általuk tulajdonosaikkal. Minderről a hév
ülésének ergonomikus kialakítását és természetesen az aktuálpolitikát okolta.
A szöveg: Lackfi János Hogyan írjunk verset című kötetének Agresszív tárgyak c. fejezet alapján készült.
(Aktuális hívószavak: mutáció, vírus, virulékony, terjed, covid, variáns, góc, beágyazódik.)
Én már készítettem magamról másolatotokat (mutációt). Sőt! A másolataim is készítettek másolatot magukról. Ha a folyamat nem szakad meg, örök életű leszek. Ráadásul, ha a covid eltűnik, a másolataim azért megmaradnak. Ebből is látható, hogy mint többségemben idős, krónikus beteg, elképesztően előrelátó és virulékony vagyok.
Mivel magamról (most talán nem részletezném miért) több másolatot nem fogok készíteni, a meglévőkkel kell beérnem. Szkeptikus lévén csak azt hiszem el, amit látok (néha azt sem), tehát oda kell mennem, megnézni őket. Azért ez nem olyan egyszerű, amilyennek látszik. Az igaz, hogy már kimozdulhatok barlangomból és van egy négykerekűm is hozzá, de ezek a másolatok nem ültek meg a fenekükön, egy helyen, hanem terjedtek. Egy részük a fővárosban, más részük vidéken alakított ki magának gócot. És ezek ketten még humán variánsok voltak a harmadik részükhöz képest. Ők bezzeg földrészekkel odébb ágyazódtak be. Annyit nem tudok úszni, a repülőjegy meg drága.
Maradnak a közelebbi célok, ámbár a szándék és a valóság nem mindig járnak egy cipőben. Tavaly készültem a művházi nyugdíjas bálra, (a korábbiakról szép emlékeim voltak), aztán közbejött a vesztegzár. Pedig két éve megígértem egy fiatalos nagyanyónak, hogy majd jól megtáncoltatom. Szegény azóta is petrezselymet árul, ha csak az ördög nem kérte fel. Aztán lesz még IRKA, meg könyvbemutató, és talán végre egy osztálytali is összejön a megmaradtakkal, egy csendes budai kerthelyiségben. A szomszéd faluban, Pécelen lakó iskolatársam nem tudta kivárni. Pedig december 9-én a skype-on még azt írta: „remélem minden rendben lesz”. De már soha többé nem lesz rendben semmi.
Majd lesznek hangversenyek a kastélyban, és még mozi is lesz talán. És el ne felejtsek benevezni a városi asztalitenisz bajnokságra. Szép emlékem volt három éve a csapatbajnokság, ami éppen a szülinapomra esett.
Ha jól összeszámolom, mozgalmas hónapokra készülhetek, ha Isten, a kormány és a covid is úgy akarja.
Legyen meg az én akaratom.
És fölzúgnak a hamuszín egek,
hajnalfele a ravensbrücki fák.
És megérzik a fényt a gyökerek.
És szél támad. És fölzeng a világ.
Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszünhetett dobogni szive –
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die.
illusztrációk: pixabay.com
