Boldogan szaladgált egyik szobából a másikba. Élvezte, hogy járni tud. Mit járni? Suhanni, szökdellni, repülni! Eszébe se jutott óvatosan közlekedni. Az már a múlté! Mintha meg sem történt volna. Oda-odakapta az órára a szemét, tudta, sietnie kell, ha mindennel időben kész akar lenni. Az első szobában az utolsó párna a fotelbe, a fürdőszobában a szekrény mélyéről kibányászott illatosító a WC-be, a konyhában az ünnepi pöttyös szalvéta a tányérok mellé. Víg Dóra: Receptkönyv bővebben… →
Erdő mellett jó lakni, pedig sok fát kell hasogatni, ha fával fűt az ember. Manapság a médiában mindenki a természettel való harmonikus együttélésről papol, és közben isteníti az évszázados praxissal tükörsimára gondozott gyepeket. Vidéki házamban, ha nem nyírom a növényzetet, pont olyan lesz, mint a szomszéd erdőben. Mégis, aki benéz megjegyzi, hogy itt nem gondozzák a kertet. Ez nem véletlen, mert én szeretem nézni, mint most is az ablakon át, írás közben, a szabadon burjánzó vadvirágokat. Azért, ahol járok, levágom az aljnövényzetet, mert a bokámra felcsimpaszkodó kullancsokat én sem kedvelem. Mostanában az foglalkoztat, hogyan lehet nem ártva élni a világban. Már túl vagyok a minden áron használni akaráson. Rájöttem, nem tudom mi a haszon, sőt azt sem igazán, mi a jó. Leginkább már afféle hajlok, hogy a jót nem létrehozni, hanem megtalálni kell. Az egyetlen változatlan bennem a meggyőződés, hogy a jelenlét eszköze az alkotás; nem javítgatás a múlton, hanem jövőteremtés.
Tristan Tzara, a dadaizmus alapítója tanácsait követtük a legutóbbi Irka találkozón:
„Vegyetek újságot. Vegyetek ollót. Válasszatok ki az újságban egy olyan hosszú cikket, amilyen hosszúnak a költeményt szánjátok. Vágjátok ki a cikket. Gondosan vágjátok ki belőle a cikk szavait és az összest tegyétek bele egy zacskóba. Gyengéden rázzátok össze. Egymás után húzzátok ki a szavakat és olyan sorrendbe rakjátok le, amilyenben előjöttek. Lelkiismeretesen másoljátok le őket. A költemény rátok fog hasonlítani. Íme végletesen eredeti és elbűvölő érzékenységű íróvá váltok…” Versek ollóval borítékból á la Irka bővebben… →
Váratlanul jött a levél. Segítség kell a háztájiban. Az időjárás hamarosan rosszra fordul, a kukorica nem várhat, kapálni kell. Egy nap alatt kész a munka, ha mindenki jön. Megszokott dolog volt ez nálunk, ha a bajban a család, azonnal indulunk.
– Könnyű cipő, váltás ruha, kapát a nagymamáék adnak. Felesleges dolgot ne hozzatok. – Ennyit mondott anyám, mi pedig nagy buzgósággal raktuk össze öcsémmel a legszükségesebbeket. Lopva dugtuk el a holmijaink közé a kedvenceket. Mágneses sakk készlet a hosszú útra, ez öcsém mániája volt, és az én rögeszmém, a kis Sokol rádió. A fülhallgató és az adapter nem kell hozzá, hiszen a szántóföldön leszünk. Szolnoki Irma: A kis Sokol rádió bővebben… →
akkoriban
szép akartam lenni
nem az a vézna szemüveges
amilyen voltam
aki a Janusz latin óráira
éjszakákat tanultam
vártam értem jön és
csókjával ébreszt
engem a csúnya szemüvegest
aki a nagyszünetben
Portit szívtam
hogy észrevegyenek
tizenhatéves vággyal
sóvárogtam a bolgár
augusztusi nyárban
Guantanaméra
szólt a bárban
kárminvörös szoknyám
hímzett virágai
félénken izzottak
a félhomályban
jöhettél volna hamarabb
ha évekkel korábban
mondod szép vagyok
nem dobom ki
kárminvörös szoknyám
és nem halkítom le a rádiót
ha szól a Guantanaméra
Amikor felébredek, egy lány fekszik mellettem, felém fordulva, csukott szemmel. Arcának tömény bujaság szaga van. Nem tudom, hogy került ide. Fiatal arc, de nagyon gyűrött. Mélyen alszik. Néha grimaszokat vág. Arcrángásai se nem mosolyok, se nem félelemráncok. Talán éppen álmodik. Amire tegnapról emlékszem, az a tömény egyedüllét, ami elől egy színházba menekültem. Találomra választottam ki az előadást az Interneten. Most is, mint mindig korábban, kaptam jegyet az utolsó pillanatban a kezdés előtt. Ez a lány ült mellettem. Nagy, kerek, meghatározhatatlan színű szeme tűnt fel, amikor a darab egy-egy katartikusabb pillanatában összenéztünk. Nem tudom milyen a teste, most is csak az arca van kint a takaró alól. A hangja otthonos melegségére emlékszem. Amikor a ruhatárnál éppen elém került, megszólítottam. Hívtam és ő eljött velem. Olyan őszintén beszélgettünk, mintha régóta ismernénk egymást. Attól kezdve kihagy az emlékezetem, pedig csak teát ittunk. Becsukom a szemem.
Mikor hal már meg az öregasszony?
Hamvait az Unghoz kéne vinni szépen.
Megbeszéltük, míg önmaga volt éppen.
Sokáig élt az öregasszony, mint a javasok,
nem gyógyított, csak trükköket javasolt.
Őt gyógyították, csak őt ápolták, tíz éve már. Rébb Terézia: Mikor hal már meg? bővebben… →
Feritől kért tanácsot, mit, hogyan csináljon. Ez lesz az első, nem akarta elrontani. Feri nagyszájú, beképzelt és felvágott a sikereivel, ő biztosan tudja, mit kell tennie.
– Simogatod, rádobod az ágyra, betolod és kész. – intézte el pár szóval az aktus leírását Feri.
– Nem, nem lehet, hogy csak ennyi – töprengett, és még jobban elbizonytalanodott.
– Figyelj, – sajnálta meg Feri, és egy kis üvegcsét nyomott a markába. – Mielőtt betolod, kend be ezzel, de vigyázz, nem kell belőle sok. – azzal faképnél hagyta. Szolnoki Irma: Az első aktus bővebben… →