évekig nem hordtam
azt a fekete bőr kesztyűt
amivel lehúzhattam
aznap este a vacsoránál
az étterem félhomályába
érkezve veled,
elgurulhatott messzire
az asztalok alatt,
nem láttam,
mondta a pincér,
s tovább pakolta
a poharakat
feltűnő darab volt
apró briliánsok
közepén kerek kéktopázzal
átöleltél,
veszünk másikat, mondtad,
s nem értetted,
miért csóváltam a fejem,
s miért néztem
minduntalan a szemed,
ami oly kéken csillogott,
mint a legszebb gyűrűm topáza,
amit akkor veszítettem el
veled örökre
illusztráció: pixabay.com