Csókos Mari szivárványt látott amikor hazafelé ment. Olyan szép szivárvány volt, meg-meg kellett állnia, hogy nézze. Az út gödreiben kis pocsolyák gyűltek és visszatükrözték. Mezítelen lábával dagasztotta a sarat és vigyázott, ne lépjen a szivárványra. A délutáni zápor már elvonult, csak a frissen ázott mező illatát sodorta felé egy fuvallat. Jó érzése lett. Kerülgette a tócsákat, hol aprózva, hol átugorva. A lába szára térdig sáros volt, amire hazaért. Eszter, az anyja már messziről integetett felé, sürgette és mondta a magáét, hogy ki volt az a gazember, aki kitalálta a délutáni iskolát, hogy a radairossebb egye meg a máját. Amikor úgy is annyi munka van, és minden csak rászakad. Itt a kicsi is, a malacot is zárni kellene és a tikok is szanaszét vannak.
Mari nem szólt, tudta a dolgát, ment és csinálta, de ahányszor, csak egy pillanatra is behunyta a szemét, a szivárványt látta, még fényesebben, mint az égen. Tavasszal múlt kilenc éves. Az iskolának örült, mert reggel volt ideje az állatokkal és déltől pihenhetett az iskolában. Ezt azért találta ki a jegyző úr, hogy a gyengébbek, főleg cigányok, ne zavarják a gazdák gyerekeit. Régebben sok volt a verekedés, a lopás, a tanító teljesen tehetetlen volt. Most egymásközt, ki-ki a sajátjával jobban elboldogult. Az ő csoportjukban a tanulnivalókat sem nagyon erőltették, a cél az volt, hogy a negyedik év végére tudjanak írni, olvasni, számolni. Amennyire is nekik majd szükségük lesz. Nem volt könyv és füzet sem, palatáblára karcoltak, palavesszővel. Azt le lehetett törölni akárhányszor is. Közülük kevesen értették meg, fogták fel az első két leírt szó jelentőségét: úr ír.
Eszterék a falu szélén laktak, a putrisoron. A többiekéhez képest úri módon, mert a zsúptetős házuk vastag vályogfalai két szobát és egy konyhát fogtak közre, és volt rajta tokosajtó meg ablak és a szobának hajópadlója is. A konyha téglával volt kirakva, igazi égetett téglával, azon jártak. A konyha sarkában samott téglás vályogból rakott tűzhel
y simult a falhoz. Az első szobában nagy kemence volt padkával, kenyeret is lehetett benne sütni. Itt volt a gyerekek fekhelye is, egy házalótól vásárolt nagy sodronyos franciaágy, amin pokrócokkal letakart szalma volt, azon feküdtek. A belső szoba a felnőtteké volt. Eszter szülei is itt laktak, amíg éltek, most már csak ő maradt egyedül. A férje Csókos Géza fuvaros, a Galíciai harcokban tűnt el. Mondogatták is a soron: nagy szerencséje van ennek az Eszternek, mert nem kell magyarázkodnia a gyerekek miatt. A két nagylány, hét és kilenc évesek még rendben vannak, de a három éves fiúcska két évvel Géza eltűnése után jött e világra. És ezen az sem segített, hogy őt is Gézának keresztelték. Eszter ezekre nem válaszolt, rossebezett egyet és ment a dolgára.
Mire sötétedni kezdett, végeztek a napi dologgal. Volt az udvaron két kibetonozott fenekű kútgyűrű, abba fogták az esővizet. Az egyikből főzéshez mertek, a másik mosakodásra és minden másra szolgált. Volt még egy méretes dézsa is, abba álltak bele fürdőzni, magukra merve a vizet. Mari meg a húga megmosták az öccsüket, aztán derékig egymást is és mentek feküdni. Az éjszaka közepén Mari valami zajra ébredt, óvatosan felkelt és kinézett az ablakon. A csillagos ég vissza tükröződött a kútgyűrű vizén és tisztán látta benne a szivárványt. Tudta, hogy nem lehetne, pedig mégis ott volt. Mosolyogva aludt vissza.
Bojár Cassino (alias Cs.J.I.)
Szkeptikus lírikus és amatőr betűvető, továbbá a társaság doyenje. Az *utolsó békeév* szülötte, túlélt háborút, forradalmat, század és ezredfordulót, nyert és vesztett hitet, családot, barátokat. Minden más megtalálható róla írásaiban, itt, vagy más könyvtárak polcain. Emlékét örök időkre megőrzi a Google.
