Galló Kovács Zsuzsanna bejegyzései

Kedélyem és szemüvegem töretlen. Családi indíttatásból fran​cia rajongó, az utóbbi években trópusokra utazó lettem. " Minden, amit Reunion szigetről tudni érdemes " írásaim a fiókban kiadóra várnak. Az élet tartogatott számomra valamit, ami egyszerre mámor és borzongás, gyógyír és áldás, ez az írás. Negyven év várakozás után most boldogan lubickolok benne.

Boldog Új Évet!

Kányádi Sándor: Csendes pohárköszöntő újév reggelén

Nem kívánok senkinek se
különösebben nagy dolgot.
Mindenki, amennyire tud,
legyen boldog.
Érje el, ki mit szeretne,
s ha elérte, többre vágyjon,
s megint többre. Tiszta szívből
ezt kívánom.
Szaporodjon ez az ország
Emberségbe’, hitbe’, kedvbe’,
s ki honnan jött, soha soha
ne feledje.
Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,
vissza nem fognak a kátyúk…
A többit majd apródonként
megcsináljuk.
Végül pedig azt kívánom,
legyen béke. –
Gyönyörködjünk még sokáig
a lehulló hópihékbe’!

illusztráció: pixabay.com

Békés, áldott karácsonyi ünnepeket kívánunk!

 

„Óriási karácsonyfákra emlékszem, a lakás gyönyörű, nagy, magas szobájában, ahol mindig hideg volt. Ilonka nénivel együtt ragasztgattuk a színes papírfűzért, amit a Jézuskának elküldtek.

– Aki jó kislány volt egész évben annak a Jézuska visszahozza – mondták, s én ezt még az ajándékoknál is jobban vártam. Amikor a csengő csilingelésére berohantam, és  elém tárult a fa, rajta a színes papírfüzérrel, boldogan kiáltottam:

– Visszahozta!

A Jézuska szerint jó voltam.”

(Galló Kovács Zsuzsanna: Én és a falu, részlet,  megjelent a Karcvonások kötetben)

 

Galló Kovács Zsuzsanna: Árokba lépve

A világ veszélyes, a baleset lehetősége lappang az élet minden helyzetében és cselekedetében, ez a veszély és esély egyértelmű az emberi élettel. …a baleset lehetősége ott lappang minden pillanatodban.” (Márai)

Mire Cilaos-ba értünk, a túrázásról végleg lemondtam. Nem volt meg bennem a kellő elszántság, a kellő akarat, és nem volt velem egy olyan ember, aki sulykolta volna belém, hogy „meg tudod csinálni!” Az biztos, hogy erős szuggesztivitás kellett volna ahhoz, hogy kizökkentsen a túlzott félelemből, de a szívem mélyén vágytam a segítségre.

Cilaos – a nyugodt kis falu, hófehér templomával – egykoron a szökött rabszolgák búvóhelyéül szolgált. A legenda szerint a Cirque de Cilaos „a hely amely nem hagyható el”, a malgas „tsilaosa” szó jelentése szerint.

Már megközelíteni is félelmetes hatalmas hegyeken és szakadékokon valószínűtlenül szűk alagutakon keresztül vezető úton. Az útikönyvek szerint négyszáz kanyar után érkezünk meg. Ahogy imbolyogtunk a szerpentinen, úgy éreztem, mintha egy mesekönyv oldalai elevenednének meg velem, s ezt az érzést csak fokozta az időnként szembejövő rózsaszín autóbuszok szürrealista látványa. Illett rá a Barbie busz elnevezés, ahogyan magunk között emlegettük.

Elsuhantunk a hegyoldalon kövekkel kirakott „Bienvenue Cilaos” felirat mellett, és elénk tárultak a tipikus színes kreol házak, és a piac melletti falatozó. A francia szokás szerint kézzel írt Plat du jour”, a napi menü az étkezde bejáratánál látható.

A Boucané baba de figue (füstölt szalonnás cari) nagyon finom volt. Sajnáltam, hogy a rizs és lencse már elfogyott, hiszen a Cilaos-i lencse a leghíresebb a szigeten.

Pihenésre nem volt idő, máris indultunk Madame Margaux botanikus kertjébe. A pici házacska melletti, ugyancsak picinek tűnő kertet alig találtuk meg, annyira elbújt a hatalmas hegyek között. A háziasszony a kreolok jókedvével és barátságosságával fogadott. A munkája iránti szeretete sugárzott lényéből, és ezt a lelkesedést nekünk is átadta kertjének bemutatásakor. Az őshonos és betelepített fák, növények, virágok közül már többet láttunk az elmúlt években, de sok újat is tanultunk a precízen kézzel írt táblákról és a kedves kertésznőtől. Még dicséretet is kaptam, hiszen a Bois de rempart láttán a tavaly Tevelave-ban tanultak eszembe jutottak: ez az a fa, melynek egyetlen levelétől elpusztulhat a tehén, és még a füstje is mérgező.

A hosszú séta végén jólesett a közös teázás. A citronell zöld tea kortyolgatása közben arra gondoltam, hogy ez a kert bizonyítéka annak, hogy mindegy hol élünk a világban, ha a munkánkban örömünket leljük.

A szálláshelyen megkóstolhattuk a házigazda saját termésű borát, és rácsodálkoztunk a cari és rizs főzésére szolgáló hatalmas alumínium edényekre, amiket kreolul marmit-nek hívnak. Már készülődtek az esti meglepetés bulira, amit a szomszédjuk tiszteletére rendeztek, elnézést kérve, ha kicsit zajosak lesznek majd éjszaka.

Jólesett sétálni a falusi utcákon, olyan érzéssel, mintha tegnap jártam volna itt, s közben nem is telt volna el két és fél év. Minden ismerős volt és örömteli, a hangulatos éttermek, házak, terek.
A vacsora fenséges volt, már megszoktuk, hogy a kreol ételek ízeiben ritkán csalódik az ember. Előételnek Chou-chou gratin-t választottam (susu csőben sütve).

főétel: kacsacomb rizzsel és a Cilaos-i lencsével

Hazafelé az Orion (Égi Vadász) csillagképet kerestük az égbolton. Felismertem a trapéz alakú négy fényt, a közepén átlósan lévő hármat is, de a kicsivel távolabbi kardot nem találtam. Talán túl sokat néztem a csillagokat, és ezért vonzott a közelben egy kivilágított kert. Lassú léptekkel közeledtem a kerítéshez, és ezzel a lassú mozdulattal estem le a mélybe. Én, aki annyira féltem a túrázástól, most egy másfél méter mély, beton árokban találtam magam. Fájdalmat nem éreztem, annyira hirtelen történt a zuhanás, hogy nem volt időm pánikba esni. A családtagok jobban megijedtek, azonnal beugrottak mellém, és segítettek kimászni.

Orion csillagkép forrás: wiki

Másnap kitört rajtam a „mitől menekültem meg” szindróma. Elképzeltem a lehetséges sérüléseket: zúzódás, rándulás, ficam, kéz- és lábtörések jöttek szóba, vagy akár csigolya és koponyatörés, lebénulás és agyrázkódás. A család eleinte türelmesen meghallgatott, de amikor már képzeletben az egyetlen lehetséges módon, mentőhelikopteren szállítottak a közeli kórházba, kellő határozottsággal véget vetettek képzelgéseimnek. Nem szabad aggodalmaskodni a meg nem történteken. A csodának kell örülni, hogy sértetlenül, csupán bal vállam elviselhető fájdalmával, megúsztam a mélybe lépést.

Amíg a családtagok délelőtt túráztak, én az L’Église Notre-Dame des Neiges-ben imádkoztam. A templom békéje alázatra és türelemre intett. Ahányszor ellátogatok Cilaosba, mindig megnézem az „árkomat”. Nekem ez a kis falu a világ másik felén örökre a csillagokat jelenti, amiket nézve, az Égi Vadászt keresve árokba léptem úgy, hogy észre sem vettem. (2011)

Illusztrációk: a szerző fotói

 

Galló Kovács Zsuzsanna: Tudósítás az ARTjárás könyvbemutatóról sok fotóval

Talán a hirtelen beköszönő zord tél, vagy a város Főterén éppen egy időben zajló Cimbaliband koncert miatt, a megszokottnál kissé kevesebb érdeklődő gyűlt össze december 2-án, a könyvtár rendezvénytermében, az „Artjárás, egy kiállítás lenyomatai” című könyv bemutatójára.

A kötet egy különleges kiállítás különleges katalógusa. A júniusban nyílt tárlatban két művészeti ág képviselői vállalkoztak arra, hogy egymást inspirálva alkotnak közös műveket az irodalom és a képzőművészet kellékeit felhasználva. Most egy harmadik művészeti ág csatlakozott a könyv megvalósításához: a fotográfia. Galló Kovács Zsuzsanna: Tudósítás az ARTjárás könyvbemutatóról sok fotóval bővebben…

Ocsovszky Zsófia: Recesszív

A müncheni átszállásnál pillantom meg a kék szemű férfit. Tetszik. Rögtön tudom, hogy része lesz az erre a repülőútra berendezett világomnak. Kiemelt helyet kap, fénylik. Szép új serleg a polcon. Lassan gyülekezünk a kapunál. Ki igyekvőn, fontoskodva, ki játékosan húzza gurulósát maga után. Szeretem nézni, mások hogyan utaznak. Amikor már elolvastam mindent, kinéztem a tájból a befogadhatót, a felhőkből a habot, mások megfigyelésével ütöm el az időt. Utastársaimra mint izgalmas velejárókra tekintek. Így összeadódva a táj, épület, közlekedési eszköz részeiként adják ki az utazás egységét. Caplatunk a gép felé. Együtt a csapat, összeállt az úti világ. Ocsovszky Zsófia: Recesszív bővebben…

Kolozs Kitti: Áramszünet

illusztráció: pixabay.com

Csend. Erre ébredsz reggel. A televízió feketén dereng, kikapcsolt. Csak azért hagytad éjszaka bekapcsolva, hogy ne érezd magad egyedül, hogy elűzd vele a magányt. Reflexből a lámpa kapcsolójáért nyúlsz, halkan kattan, de nem történik semmi. Áramszünet van. Semmi sem működik. Felhúzod a redőnyöket, hogy legyen egy kis fény. Az egész házban szürkeség van, úgy, ahogy az egész utcában. Mindenhol csend. Nem félsz, de kellemetlen érzés lesz úrrá rajtad. Lerázod magadról és felöltözöl.
Automatikusan a konyhába mész, csak hogy belásd, hogy felesleges, mert áram nélkül nem tudsz kávét főzni. A régi kotyogós rég elfeledve hever valahol, emlékét is belepte már a rozsda és a por. Gondolkozol, hogy mitévő lehetnél, de aztán belátod, hogy nem lenne értelme megkeresni, a tűzhely elektromos gyújtója sem működik. Tejet sem tudnál melegíteni. Nem iszod olyan sötéten a kávét, amilyen sötétnek érzed most a lelked. Már gyufát sem keresel, mert reménytelennek látod a helyzeted. Hiába nézel a mikrohullámú sütőre, az is tanácstalanul mered rád vissza. Hosszú idő után ez az első reggeled, amit kávé nélkül kell átvészelned.
A mobiltelefonod is az utolsókat rúgja. Úgy voltál vele, hogy amikor felkelsz, majd feltöltöd. Ha most használod, akkor lemerül, mire beérsz. Így nincs internet-használat. A Facebook enélkül nem létezik, és úgy érzed, hogy ez által te sem. Senkinek sem tudsz írni, senkinek nem látod az üzenőfalát, nem vagy képes elterelni a figyelmed az internetes társadalmi élet drámáival. Youtube-on szoktál zenét hallgatni, most ezt sem lehet. Pedig az véget vethetne a csendnek.
Kolozs Kitti: Áramszünet bővebben…

A slam(p)os író. Bojár Cassino könyvbemutatója

Az Országos Könyvtári Napok keretében Bojár Cassino: Vakri című könyvének bemutatójára gyűltünk össze október 4-én az olvasóteremben.

– Honnan a címválasztás? – kezdte a beszélgetést Istók Anna, és mindenkit arra buzdított, hogy a könyv ismerete nélkül próbáljuk kitalálni. A megfejtés mindjárt a kötet elején található:

„Volt egy ismerős családnak két lánya meg egy fia, akik már a gimnáziumot nyűtték, amikor született egy kishúguk. Arra utalva, hogy öregecske szüleik őt már a maradékból kapargatták össze, el is nevezték vakarcsnak. Kedves, cserfes, szép kislány volt és nem haragudott, ha vakrinak becézték. Ő jutott eszembe, amikor könyvem címén töprengtem. Én is úgy gondolom ez lesz a harmadik, és egyben utolsó könyvbe szedett írásaim gyűjteménye, ezért összekapartam-vakartam, amim még maradt a ládafia alján.”

János a Vakri első fejezetét önmagának gyűjtötte össze, s mindjárt a beszélgetés elején leszögezte, hogy ő nem tud, és nem is akar divatosan írni. „Az én történeteimben nem találsz szado-mazót, gyilkos szektákat, vagy zöld kis emberkéket. Ezért az én történeteim békések, túlnyomó részt megtörténtek, vagy megtörténhettek volna.”

A 2. fejezet is a saját életéből merítődött: IV.B. Mindhalálig. A gimis évekről szól, az 56-os érettségivel, az évfordulókon elhangzott beszédekről, és a gimis barát bugaci tanyáján rendezett emlékezetes találkozókról.

– Hogyan kerültél az írókörbe? – adódott a kérdés, a 3. fejezet – IRKA – kapcsán.

Jó pár évvel ezelőtt János meglátta az Irka írói kurzus felhívását, és gondolkodás nélkül elsőnek jelentkezett. Szerinte az írás lehetőség a kiteljesedésre, amihez társakra, barátokra van szüksége.

Sokoldalúságát bizonyítja, hogy a próza mellett a lírában is remekel. A 4. fejezetben versei olvashatóak, a gimis évektől napjainkig. Közülük kiemelendő a „Slam poetry” pályázatra készült mű, amit János most is előadott. Halad a korral, mutatta tetovált alkarját, s így kérte a hallgatóságot, hogy „ha nem érted, ne bánkódjál, de ha tetszett majd lájkoljál.”

(János humorát ismerve, bíztam benne, hogy a tetoválás nem valódi.) Köszönjük Ilona padlizsánkrémes falatkáit, a könyvtár vendégváró pogácsáit és süteményeit, a vodkát és borokat.

Gratulálunk a Vakrihoz, és bízunk benne, hogy maradt még egy negyedik kötetre való vakarék abban a ládafiában

Eddig megjelent könyvei:

 

 

Galló Kovács Zsuzsanna: Amikor cukornádat vágtunk a trópusokon

Reunion sziget Madagaszkár és Mauritius között található az Indiai óceánban. Franciaország tengerentúli megyéje, ahol Úniós szabályok érvényesek. A magas hegyek között megbúvó kis települések, az ezernyi vízesés, a türkizkék óceán egzotikus nyaralóhelyei és a világ ma is működő vulkánjainak egyike, a Piton de la Fournaise teszik változatossá ezt a trópusi szigetet. 2010-ben vulkáni csúcsait, völgykatlanait és sziklafalait az UNESCO a Világörökség kincsei közé választotta.

A sziget dél-keleti részét Sud Sauvage -nak, Vad Délnek nevezik. Saint-Philippe, Saint-Joseph, Saint-Pierre városok, a Cascade de Langevin vízesés, és a kissé keletebbre eső láva folyások útja tartozik ehhez a vidékhez. Pár napot itt töltöttünk egy gazdaságban, hogy jobban megismerjük a kreol emberek életét. Galló Kovács Zsuzsanna: Amikor cukornádat vágtunk a trópusokon bővebben…

Ocsovszky Zsófia: Ősz

Utolsó búcsú előtt-

maradója a nyárnak-
kapkodva, izgulva
melyik gyümölcsét, zárnám üvegbe
mind, mi itt marad utánad.

Negyvenegy év hetvenkét napja,
talán már ezt is untad:
gyermeked voltam, tehát rabló.
Vidd hát magad, vidd el
miden vakondtúrását a múltnak.

Tenyeremre teszlek,
mutatod nekem a világot.
Szóródó fényedben
figyelem apát, kicsi prizma,
megtörik-e rajta vajon az átok.

Hiányzol, apró iránytű.
Mintha nem is én lennék.
Kopik a szín,
szúrni kezd, majd finoman
csonthéjat növeszt minden emlék.

Megjelent a Tiszatáj folyóirat 2018. decemberi lapszámában.

illusztráció: pixabay.com

Galló Kovács Zsuzsanna: Aranyköpenyben

illusztráció:pixabay.com

Oly erősen ragadta meg mindkét lábát, hogy maga is elcsodálkozott a kezében lévő erőtől. Éppen elindultak, amikor a kislány megbotlott, és előre bukott a meredek lejáraton. Ez már a harmadik esése volt aznap délután biciklizés közben. Az elsőnél a bukósisak védte meg, az, amit  csak hosszas rábeszéléssel lehetett ráerőszakolni. A másodiknál nagyot koppant ahogy az arcára esett, csoda, hogy nem tört ki egy foga sem. A fejjel lefelé lógást nem látta senki. A nagypapa elöl ment szapora léptekkel, nem nézett hátra. A szülők lemaradtak a kicsivel, kedélyesen beszélgettek a szomszédokkal. A nagymama közvetlenül a kislány mögötti lépcsőfokon állt, szédelgett a meleg trópusi szélben, amikor meglátta a zuhanást. Nem akart pánikot, ezért a mi történt? kérdésre csak annyit mondott: semmi, csak egy kicsit megbotlott. Úgyse hinnék el neki, hogy a gyerek életveszélyben volt, és ő tartotta meg a gyenge, vékony csuklójával, amíg újra egyensúlyba nem került. Azt sem kell tudnia senkinek , hogy a kislány védőangyala erős szárnyaival átölelte őket, majd aranyköpenyében elsuhant az óceán fölött.