– részlet –

Nem győzök csodálkozni. Kiderül, hogy a fiú, miközben trópusi nyaralását tervezte, olvasta Réunionról írt blogomat. Az ott látott fotók alapján ismert fel, s mert megszólítani. Reggel, teljesen véletlenül, ő is a bőbeszédű reptéri hölgyhöz került, aki szerintem azóta is azon töri fejét, hogy mégiscsak turistaparadicsom lehet az a Réunion, ha ma négyen is utaznak oda Budapestről.

A de Gaulle – Orly repterek közötti egy órás buszutat kedélyesen végigbeszélgetjük újdonsült ismerősömmel. Ő rácsodálkozik arra, hogy én már többedszerre vállalom a tizenegyórás repülést a családi találkozások kedvéért, én meg azon csodálkozom, hogy ő éppen Réunion szigetet választotta  idei, kéthetes nyaralására.

Az Orlyn udvarisasan elköszönünk egymástól, ebédelek egy szendvicset a Paul bisztróban. A biztonsági ellenőrzésen bonyodalom nélkül jutok át, még a laptopot sem kérik, hogy kivegyem a tartójából. A benti váróban rengetegen vannak, keresgélnem kell ülőhelyet, a nem sokkal utánam érkező magyar fiú már nem is talál.

A tizenegyórás repülés alatt minden kényelem adott. Van saját monitorunk, filmeket nézhetünk, hallgathatunk zenét. Van füldugónk, alvószemüvegünk, pokrócunk, párnánk. Rómánál jön a vacsora, a citromos csirkefalatok halványzöld péppel és kuszkusszal nem ízlik, erre mondaná nagymamám: se íze, se bűze. Hideg van az erős légkondi miatt, folyamatosan fázom a puha takaró alatt is. Lady Gagát és Chopint hallgatok, saját verseimet mondogatom magamban. Úgy érzem, már sokat aludtam, amikor megnézem az órámat, reménykedem, hogy már hajnalodik. Három óra van még hátra. Ez múlik el a legnehezebben.

A csomagokat együtt várom új magyar ismerősömmel a Roland Garros reptéren. Van időnk beszélgetni, mert a szállítószalagon utolsók között fordul be bőröndünk. Kellemes vakációt kívánunk egymásnak, s boldogan, az utazási fáradalmakat máris elfelejtve pillantom meg kéthónapos unokámat, s most már elhiszem, hogy nagymama lettem.

(Megjelenés helye: Öt perc indulásig  – IRKA Antológia, Gödöllő, 2021 A kötet megvásárolható, vagy kikölcsönözhető a Gödöllői Városi Könyvtárból.)

Galló Kovács Zsuzsanna – Gyermekkorában elérhetetlen vágy volt Párizsba eljutnia, manapság unokái miatt évente átrepüli a fél világot. Tervezi, hogy a Mindent, amit Réunion szigetről tudni érdemes – írásait könyvbe szerkeszti. Trópusi tudósításai, és egyéb kalandos úti élményei az irkave.gvkik.hu blog Bienvenue! rovatában olvashatóak.

Boszorkányok ábrázolása Martin Le France,

A helyszín festői. A már oly sokszor megcsodált Katedrális és kertje, a három gráciát ábrázoló díszkúttal. Nem méltó ehhez a szép környezethez semmiféle negatív esemény. Mégis megtörtént, pontosan úgy, ahogyan megfogalmaztam a versben. Ott kellett lennie egy boszorkánynak, hogy a bal lábamat teljesen magam alá gyűrjem. Az adott pillanatban nem a fájdalom dominált, hanem az ijedtség. Sántikálva félre húzódtam a bal bokám egyre növekvő duzzanatát nézve, s legjobban azon csodálkoztam, hogy senkinek nem tűnt fel sérülésem a Katedrális bejáratánál. Kicsivel több odafigyelést vártam a misére igyekvőktől, de az is lehet, hogy a boszorkány egy fátyolt vont körém, hogy ne láthasson senki. Félig ülve, félig fekve néztem a lenn virágzó bougainvillier bokrot, a szökőkutat, s arra gondoltam, mi lesz, ha elájulok, és senki nem veszi észre. Nem véletlenül jutott ez eszembe, hiszen kezdett elsötétülni előttem a tér, s a trópusi forróság lázas párájában már úgy éreztem, ég és föld között lebegek.

Másnap a vers megírta önmagát. Gondolkodás nélkül jöttek a mondatok a boszorkáról, aki meglökött, s padlizsánlila szoknyában suhant tova az óceánparti sétány, a Barachois felé. Kvízként elküldtem a verset írótársaimnak, kíváncsian várva a megfejtést. Kitalálják-e, hogy mi történt velem a trópusi hőségben, Luca napján misére várva a Katedrális előtt. Nagy örömömre rengetegen válaszoltak. Volt aki hosszan reagált, volt aki csak egy mondatban, s volt aki versben.  A helyszínhez csak tíz nap múlva merészkedtem el megnézni az ominózus bejáratot, ahol egy lépcsőfoknyit „léptem félre”. Minden rosszban, van valami jó: örültem, hogy ennyivel „megúsztam”, és megszületett a fenti versem a 2014-es Luca napjáról.

Réunion sziget vulkánja, a Piton de la Fournaise egyike a Föld ma legaktívabb és legszebb tűzhányóinak, azonban a gyakori kitörések ellenére sem tartják igazán veszélyesnek. A hozzá vezető út érdekessége a táj metamorfózisa.
Az autó időgéppé alakul, amikor átrobogunk a különböző földtörténeti korokon. Kezdetben még minden zöldellő, virágos, a legelésző szarvasmarhák láttán mintha az osztrák Alpokban lennénk.

Nem sokkal később egy cryptomeria-erdőn keresztül visz az út, majd a gazdag növényzet ritkulni kezd és sivatagi látvány váltja fel, a Plaine des Sables – homokmező, ahol már csak itt-ott egy-két hangafű búslakodik.

A kanyargós út mellett hatalmas sziklák sorakoznak. A talaj barnából fokozatosan vörössé válik.
Ilyen lehetett a sziget több millió évvel ezelőtt. A Pas de Bellecombe parkolótól már gyalog kell folytatnunk utunkat ezen a holdbéli tájon, a 2311 m magasan fekvő kilátóig. A panoráma lenyűgöző, egyedi, különleges. Egy 360 fokos körtérképen tanulmányozhatjuk a látványt, a helyszínt és néhány nagyváros, például Párizs, Moszkva, Sydney irányát is.

A kráter mentén több órás gyalogtúrákat is lehet tenni.Ilyenekre természetesen csak sportos előélettel rendelkezők vállalkozhatnak, nekem elég volt fentről megcsodálni az 1713-as kitörés kis vulkánkúpját, a Formica Leo-t.

Visszafelé újra átvágunk a homoksivatagon, a cryptomeria-erdőn, az „osztrák Alpokon”, majd megérkezünk a Vulkán háza múzeumhoz, a La Maison du Volcan-hoz.

Minden, amit a vulkánokról tudni lehet – mondhatjuk a múzeumról, hiszen nemcsak a Piton de la Fournaise-ről mutatnak be posztereket, maketteket, vitrinben lévő térképeket, tájékoztató filmet és háromdimenziós filmet is, hanem a világ minden táján előforduló vulkánokról is precíz, tudományos, áttekinthető ábrákat tanulmányozhatunk több órán keresztül. Nekem legjobban a kronológiai sorrendben leírt vulkánkitörések tetszenek, napra pontosa leírva a kitörések dátumait, és az áldozatok számát is.

A háromdimenziós film a speciális szemüvegen keresztül az újdonság erejével hat rám, hamar szívembe zárom a csúnya kis narrátor figurát, aki félelmetesen közelről sulykolja belém a vulkán-ismereteket. Egy életre megtanultam az akkori még legutóbbi kitörés dátumát: 2007. április 2. hétfő. A kitörések számát tekintve a Piton de la Fournaise a világ egyik legaktívabb vulkánja: tíz év alatt több mint húsz alkalommal lépett működésbe. (2009)

A Piton de la Fournaise kitörései 1972-2000-ig

illusztráció: a szerző fotói

illusztráció: pixabay.com

Az élet olyan, mint egy doboz bonbon. Sosem tudhatod mit veszel ki belőle. (Forrest Gump)

Suhan a limuzin velem Buffalo felé. Kibámulok az ablakon, nézem a tájat, ami esztétikai élményt nem jelent, hisz zömmel a sztráda mellett visz az út.

– Csak egy keveset beszélek angolul – jelzem a sofőrnek elinduláskor, hogy társalgásra ne számítson, de feltételezem, hogy ezzel nagy csalódást nem okozok. Neki most az a feladata, hogy engem, egy lökött magyar turistát, épségben elszállítson a Buffalo-i reptérre. Igen, jól olvasták, lökött a legjobb kifejezés rám. Balek, gondolom önmagamról a kényelmes limuzin hátsó ülésén Buffalo felé suhanva, hisz ahelyett, hogy most New York látnivalóiban gyönyörködnék,vagy a Central Parkban sétálnék, limuzinnal utazom egyedül a Niagarától úgy, hogy nem is láttam közelről a zuhatagot. Nem sajnáltam rá időt, pénzt, fáradságot, és bevállaltam ezt az egynapos kirándulást repülővel New Yorkból. Hajnali hat óra óta talpon vagyok, hogy rápillanthassak a világ egyik legszebb természeti látványosságára, amiről eddig mindenki csakis szuperlatívuszokban mesélt. Nekem ma szó szerint valóban csak a rápillantás jutott ebéd közben, fentről, a Skylon Tower kilátótoronyból. Galló Kovács Zsuzsanna: Limuzinnal a nagy Amerikában bővebben… →