Feketéné Bencsik Julianna bejegyzései

A gyermekkori álmok megvalósításából az évek során sok minden kimaradt. Hatvannyolc évesen jött el az a pillanat, amikor tollat ragadtam, és elkezdtem írni. Úgy éreztem, unokáimnak tudniuk kell, kik voltak és miként éltek elődeik. Miután megírtam első könyvem, maradtak még történeteim, sőt nyugdíjasként időm is van, ezért folytatom, amit elkezdtem: írok.

Feketéné Bencsik Julianna: Emlékek

Fekete József_Békésszentandrás

Fekete József: Békésszentandrás

Emlékek

Régen, még a szülői házban,

a Holt Körös melletti síkságon laktam.

Konyhánk ablakából a piacra láttam,

a szobából a folyóhoz vezető útra.

Kertünkben szőlőlugas követte a ház falát,

a kapu mellett az egynyári virágok ölelésében

anyám rózsái bontották szirmukat,

s illatfelhőjük az utcát is belengte,

ott játszottam önfeledten.

 

A veteményes kertben gyümölcsfák voltak.

Felmásztam rájuk, onnan szemléltem a világot,

mely kihívónak tűnt, és nagynak.

Ábrándoztam, ha majd felnövök:

mi legyek, merre menjek.

Amikor megkondult a templom harangja,

amely csak két háznyira volt,

a gyomrom már korgott, ebédelni mentem.

A terített asztalon rántott leves és grízes tészta várt,

hús nem volt, de ez véremmé vált.

 

Gyakran kimentem a Körös partra.

Néztem, amint a parti fűzfák

ölelő karokként hajoltak a víz tükre felé.

Naplementekor tükörképük árnyéka

megnyúlva pihent a csendes vízen.

Nyáron fürödtem, csónakáztam,

átúsztam a Füzes nevű szigetre,

ahol gyümölcsöt loptam, és kicseleztem a csőszt.

Télen korcsolyáztam

több kilométert bejártam a kanyargós folyón,

ha hó esett, elsepertem,

ha olvadt a jég féltem, beszakad,

akkor mát ismét vártam a nyarat.

 

Azóta hatvan év telt el. Máshol lakom.

Itt nincs folyó csak csörgedező patak,

fürdésre, korcsolyázásra nem alkalmas,

de van kicsi kertem és illatos rózsám,

közelben erdő és rengeteg madár.

Régi családom helyett van új

de a feltörő emlék sokszor visszahúz

oda, hol gyermekként éltem

szép életem lesz, azt reméltem.

 

(Kemény István: Tíz csillag című verse nyomán)

Feketéné Bencsik Julianna: A sugárterápia várótermében

Illusztráció: pixabay.com
Illusztráció: pixabay.com

Azt mondták daganat. Rosszindulatú. Kezeltetniük kell az Országos Onkológiai Intézetben, és bízniuk benne, hogy legyőzik a kórt.

A Sváb hegy déli lejtőjének oldalában a rendszertelenül számozott épületeket magába foglaló dimbes-dombos területen még térképpel is nehéz a tájékozódás. Aki először jön ide, megszenvedi az utat, amíg célba nem ér. Az egymáshoz simuló épületek szinteltolásúak, és az egyes emeletek csak üvegajtós lifttel közelíthetők meg. A főépület első emeletéről üvegfolyosó vezet a kettes épület alagsora felé, számtalan kanyarral, automatikusan nyíló ajtókkal és belső liftekkel. Mire megtalálják az orvosukat, már azt sem tudják, merre vannak, de még fel kell keresniük a szimulátort, a Top-Ct, a Primust, majd egy kacskaringós liftezés után a Kobalt besugárzót is. Igaz, az orvosuk ide elkíséri őket, hozza a terápiás lapot, melyen a sugárzás dózisa és ideje van feltüntetve; a maszkot, melyen a besugárzási helyek vannak kijelölve. Rövid várakozás után a férj túlesik az első sugárkezelésen, és megkapja a Kilences sorszámot, valamint a nyolc óra húsz perces időpontot.

Feketéné Bencsik Julianna: A sugárterápia várótermében bővebben…

Feketéné Bencsik Julianna: Brúnó

Fekete József: Búzamező (Mária tanya, Pásztó)
Fekete József: Búzamező (Mária tanya, Pásztó)

A nyári hőséget délután egy hidegfront váltotta fel. A hirtelen feltámadt szél felhőkkel érkezett, melyek bekebelezték és magukkal sodorták a tikkasztó meleget. Apa és fia kiment focizni az iskolai sportpályára. A nyolcéves gyerek már hetek óta nyúzta az apját, be akarta mutatni neki a focitáborban tanultakat, de az sohasem ért rá.

Már sokadszorra cselezte ki az apját, éppen az ötödik gólt készült berúgni, amikor megjelent a gyerekcsapat és a barna, rövid szőrű terrier. A kutya megiramodott a fiú felé, lába alatt porzott a fűszegény pálya. Ő magához szorította a labdát és dermedten nézett a kutya szemébe.

– Dobd el a labdát! Dobd el a labdát – kiáltoztak a gyerekek.

Feketéné Bencsik Julianna: Brúnó bővebben…

Feketéné Bencsik Julianna: Mediterrán ebéd

paella

Mint olyan sok ember, Judit is szerette a hasát, mely a magyar konyha ízein nevelkedett. Kedvenc ételei: a csirkepörkölt nokedlivel és tejfölös uborkasalátával, a töltött káposzta, a rántott csirke petrezselymes krumplival és a füstölt kolbász is, de a párolt zöldségek, a gyümölcsök és az édességek is ide tartoztak. Nemcsak ízüket, illatukat is szerette, amint szétáradtak a lakásban, amikor főzött. Szinte hívogatták a jelenlévőket: gyertek, kóstoljatok meg!

Szülei és korábbi felmenői örökségül hagyták a régi magyar receptek alapján készített ételeket, melyek úgy hatottak rá, mint csecsemőre az anyatej. A tányérján lévő ínycsiklandozó falatokkal nap, mint nap nézett szembe, és tüntette el száján és nyelőcsövén keresztül a gyomrába. Ezekből építkezett. Szerette őket és ragaszkodott hozzájuk, nem akart változtatni rajtuk, amitől talán maradi, vaskalapos polgárnak hatott, de ő nem bánta. Külföldi utazásai során sem tett kivételt. Nem vonzotta az ismeretlen és különleges ételek megkóstolásának lehetősége. Feketéné Bencsik Julianna: Mediterrán ebéd bővebben…

Feketéné Bencsik Julianna: Ébred a város

Illusztráció: pixabay.com
Illusztráció: pixabay.com

Amikor az éji sötétséget és csendet lassan bekebelezi a fény, a pékségek friss kenyér illatú termékeit megostromozzák az emberek, akkor már felébredt a város. Ahogy a Nap egyre magasabbra kúszik az égen, Budapest forgataga kezd elviselhetetlen lenni. A zsúfolt vonatok, villamosok és autóbuszok a város gyomrába szállítják az emberek tömegét.

Az Örs vezér térre érkező Hévből, mint méhek a kaptárból úgy rajzanak ki az utasok, tömött sorokban megcélozva a Metróhoz vezető aluljárót. A tömeg beszippant, magával sodor, egyszerre kell lépned velük lefele a lépcsőn, mert ha eltéveszted a ritmust, elesel. Olyan az örvénylés, mint az áradó folyó, melyben te egy vízbe dobott fa vagy, melyet a sodrás irányít. Csak arra mehetsz, amerre a többiek is.

Feketéné Bencsik Julianna: Ébred a város bővebben…

Feketéné Bencsik Julianna: Kékség

kékség
illusztráció: Horváth Piroska

Ha kék fehér és lila színekre gondolok,

úgy érzem, visszatért gyermekkorom:

mikor kéklő, fehér tarajos vízben úsztam

a túlparton lila virág van, súgta

az enyhén fuvolázó szellő

a kék égen kószált egy fehér felhő

rám mosolygott és tele volt a zsákja

éltemet adó reményteli lánggal.

A túlparton egy ifjú várt reám

illatfelhőben úszott kezében a virág,

szeme kékje olyan volt, mint tavasszal az ég

szikrázó mosollyal tekintett felém,

mikor partot értem, odajött hozzám

felettünk átsuhant egy fehér fényfoszlány

Ő rám nézett, de csak ennyi hangzott el:

Neked szedtem és egy köszönet.

Feketéné Bencsik Julianna: A gyenge nő

 

Fekete József_087. Őszi séta a Mátrában (2009) 60x40 cm
Fekete József: Őszi séta a Mátrában

A gyenge nő személyi azonosító száma kettessel kezdődik, mert az egyes a teremtés koronáját, a férfit illeti meg. A nő már születésétől fogva másodrangú állampolgár. Hogy ez mióta van így? Talán már olyan régen, hogy senki sem emlékszik rá.

 Mit szólnak ehhez a férfiak?

Mi minden gépet feltaláltunk, amivel megkönnyítettük a nők munkáját. A szennyesünket csak be kell tenniük a mosógépbe, hogy ismét ropogósan és tisztán magunkra ölthessük.  A porszívó a port szinte magától felszippantja. A hűtőszekrény is jó találmány volt: a gondosan bekészített enni- és innivalót akkor vesszük ki belőle, amikor megkívánjuk.  A tévét is mi találtuk fel, hogy otthon nézhessük a meccset, több időt tölthessünk a családunkkal!  Sőt az a sokfajta kozmetikai eszköz és kence is a mi agyunk terméke, amitől ők még sugárzóbban ragyognak, ha megjelenünk velük egy társaságban.

 Mit szól a nő?

Nem sokat. Szava sincsen, szinte lábon állva alszik. Éjszaka többször fel kellett kelnie a kicsihez, utolsó pillanatban értek oda az óvodába és az iskolába. A főnöke ismét megjegyzéseket tett, hogy már megint korán megy haza.  A boltban a kicsi hisztizett, amiért kitépte a kezéből a csokit, a nagyobbik elfelejtette megírni a fogalmazást, este neki kellett lediktálnia. A férje meg a nappaliba kérte a vacsorát és a sört, mert a TV éppen a kedvenc csapatának a meccsét közvetítette.

 Másnap megint utolsónak ért az óvodába.

    –  Arról beszélgettünk tegnap az egyik foglalkozáson, hogy ki mi akar lenni, ha felnő – mondta az óvónő. – Mit gondolsz, a lányod mit válaszolt?

    – Fogalmam sincs.

    – Képzeld, azt mondta: Apa.

Feketéné Bencsik Julianna: Fenyő a tölgyek között

Tomkó Ádám: Fényes rét
Tomkó Ádám: Fényes rét

Bolondos nyár volt. Hol egy hétig tartó harminchat fokos meleg, szikrázó napsütés, hol eső, hideg szél, borús hétköznapok. Az ősz is hasonlóan kezdődött, víztócsák és pocsolyák tarkították az utakat. Néha ugyan kisütött a nap, de éppen csak annyi ideig, hogy egy kicsit
szikkassza a sarat. A Mátra nyugati részén lévő nyaralóban már hetek óta tervezgették, ha jó idő lesz, felmennek a hegytetőre. Három generáció találkozott itt, nagyszülők, gyerekeik és unokáik. Szerettek itt lenni, mert a természet csodáinak élvezete elfeledtette velük a hétköznapok gondjait, fáradalmait.

Papa mindig azt mondta, ezek az ő hegyei, mert gyermekkori emlékei Pásztóhoz és ezekhez a hegyekhez kötődnek. Nagyinak pedig volt egy fenyőfája, amit jól lehetett látni a kisház teraszáról. Kimagaslott és elkülönült a hegytetőt beborító tölgyfáktól. Már az unokák is tudták, Papáé a hegy és Nagyié a fenyőfa. Most éppen oda készülnek, hogy felkapaszkodva a hegytetőre közelről is megnézzék, és szalagokkal díszítsék Nagyi fenyőfáját.

Feketéné Bencsik Julianna: Fenyő a tölgyek között bővebben…