illusztráció: pixabay.com

2019. május 24-én délután az autópályán, mostanában általános gyakorlat szerint, valamilyen hozzánemértésből adódóan olyan időszakban is dugó tudott keletkezni, amikor nem szokott. Így, miután este a Vígszínház környékén parkolni legalább akkora művészet, mint a színészet maga, öt perccel az előadás kezdete előtt estem be a jegyirodába. Nem sok jót ígért, hogy nem volt ott senki, de aztán végül, a pénztárosnő javaslatára, inkább egy földszinti pótszékért fizettem 2500 forintot, mint egy rendesért az erkélyi magaslesre. Ugyan a színpadi helyzetnek megfelelően mozgatott thonet székemről, amit magam vittem be a terembe, csak a színpad nyolcvan százalékát láttam, ez csak néhány jelenetben korlátozta, akkor is csak a hallásban, az élményemet. Ez volt az évadban az utolsó előadás, így talán ezért is volt totális teltház. Nem tudtam kihasználni a jegyszedőnő javaslatát, hogy üljek be valami jó üres helyre, mert olyan nem volt.

A darab Chaplin Diktátor című filmje alapján készült, amit ifjúkoromban többször is láttam, gyakori filmklub látogatóként. Az Oscar díjas alkotás érdekessége, hogy a szerző első hangos filmje, ami eszperantóul is elérhető. Ujj Béla: Élvezhetően attraktív, ellenzékieskedő közhelyek (indulatok a Vígszínház Diktátor[1] előadásáról) bővebben… →

Az IRKA (IRodalmi KerekAsztal) és a GÖMB (Gödöllői Művészbarátok) alkotóinak közös kiállítása a művészetek átjárhatóságának méltó bizonyítéka. Festett szavak, írott festmények, közös inspiráció jellemzi a két művészeti csoportosulás közös tárlatát.

Váraljai-Bátki Margit zeneművész megnyitó beszédében a művészetek átjárhatóságágának evidenciáját bizonygatta. A kiállított alkotások megmutatják, hogy „a kapcsolódási pontok működnek, az ihletből és az egymásra ható szellemi energiából izgalmas eredmények, kiváló művek születhetnek. Köszönet az IRKA és a GÖMB tagjainak azért, hogy bármilyen evidens is ez az átjárhatóság, felhívták rá a figyelmet ezzel a kiállítással.”

Az IRKA szerzőinek verseiből Csorba János és Kővágó Éva olvasott fel, Maros Ottó jazz zongorista hangulatos improvizációja kíséretében. A könyvtár zöld teraszán fogadás várta az érdeklődőket. A tárlat tüzetesebb megismeréséhez nagyban hozzájárult az IRKA vezetőjének, Istók Annának a keresztrejtvénye, amit az egyes alkotások beható tanulmányozása után lehetett megfejteni. A kiállított művek jól érezték magukat a vidám hangulatban, amit a Múzeumok éjszakáján ki-be áramló tömeg teremtett.

A kiállítás egész nyáron megtekinthető. A szervezők kíváncsian várják a közönség észrevételeit, gondolatait a művek mellett felfüggesztett színes noteszekbe.

Az alkotók:

Ízelítő a művekből:

Az Irkások saját kézírásos verseit és a Gömbösök alkotásait szerkesztette Lőrinc Ferenc

Dercsényiné Horváth Gabriella: Különböző változások

a keretben az Irkások novellái, versei

Sz. Jánosi Erzsébet több Irka műből válogatott

Szentiványi – Székely Enikő selyem szövése

Balla Vera festménye

Nádašpétër: Álom c. versére

Márvány Miklóst Ujj Béla verse ihlette

Rehák Julianna tálkái

Istók Anna REM versét örökítik meg

Szinvai Pál: Mérleg

Posztobányi Péter festménye

Ocsovszky Zsófia versére

Fóliára írt versek Pirók Irén szemével

videó a megnyitóról

https://www.facebook.com/Godollonettv/videos/2291140727649383/?t=0

A GÖMB alkotócsoportról és az IRKA-ról bővebben itt olvasható:

https://www.gvkik.hu/wiki/index.php5/G%C3%96MB_Alkot%C3%B3csoport

https://www.gvkik.hu/irka/rolunk

Az Irka könyvbemutatóinak plakátjai:

Ujj Béla: Mozart tus és Haydn zuhany

(Wolfgang Amadeus Mozart: Symphony No. 36 in C major, K.425 Linzer és Franz Joseph Haydn: Mass in D minor, Hob.XXII:11 Missa in Angustiis)

2019. március első napján újra a Vatroslav Lisinski Koncert Teremben találtam magam. Közel tíz éve, hogy hónapokat dolgoztam Zágrábban, akkor több mint két tucatszor voltam itt, a legkülönbözőbb koncerteken. Szabad estéimen a népzenétől a modern dzsesszig mindenféle zenét hallgattam itt.
A legemlékezetesebb élményem, talán, a Zágrábi Filharmonikusok, számomra ismeretlen, horvát klasszikusok műveit bemutató sorozatának előadása volt. Azon az estén, az akkori horvát köztársasági elnök mögött ültem, ingyen jeggyel, amit a pénztáros adott. Már ismert mint törzsvendéget, valószínűleg ezért kaptam, többször is, valamelyik nagykövetség fel nem használt tiszteletbelépőiből. Sok jó zeneszerző van, akinek zenéit nem ismerjük, pedig a szülőhazájukban joggal büszkék rájuk.
A mai előadás a Zágrábi Filharmonikusok miatt keltette fel érdeklődésemet. A vendégkarmester Gabriel Bebeselea, közreműködik az Ivan Goran Kovacic Akadémiai Kórus[1]. A program: Mozart: 36. szinfóniája és Haydn Nelson Miséje.
Fárasztó nap után ülök be, kicsit korábban érkezve, a nagyterembe. Végignézem, amint a zenekar felveszi a munkát. Itt van elég hely a lábamnak, és most mellettem sem ül senki. Jól esik a semmittevés.
A Mozart darab olyan mint egy könnyű, hűsítő tusolás. Teljesen felüdülök tőle.
A négytételes szimfónián – ami egy azok közül, amiket germánnak neveztek – állítólag látszik Haydn hatása, de én ezt a művet is igazi Mozartnak érzem. Mozart az a szerző, akinek zenéje vezetett el engem a komolyzenéhez. Műveiben van valami semmi máshoz nem hasonlítható természetesség. Azt sem gondolom, hogy jogos lenne a műre a „hanyatt-homlok” jelző, amit maga a szerző akasztott rá, mert nagyon is kerek, pezsdítő, megragadó zenéről van szó. Az első, az Adagio-Allegro spiritoso tétel lassú bevezetéssel indul, de összességében mégis a mozgalmasság jellemzi. Lubickolnak is benne a zenészek. A második, a Poco adagio tétel olyan mintha egy odaadó szerenád lenne, jó elandalodni rajta. A harmadik, a Menuetto tétel úgy szólal meg, mintha a névadó tánc harsány, vérbő paródiája lenne. Humorát az előadók is láthatóan értik és élvezik. A negyedik, a Prestó tétel, vidám karneváli hangulatú fináléja friss, derűs hangulatban zárja a művet.
A szünetben nézem a közönséget. Többségben vannak a nálam idősebbek. A közönség majd kétharmada nő. A férfi vécében nem is kell sorban állni. Hamar visszamegyek a terembe, így végig követem, amint felállt a körülbelül száz tagból álló akadémiai kórus. Az énekkarban kisebbségben vannak a férfiak. Az jár a fejemben, hogy több fiatal nő van a színpadon, mint a nézőtéren. Az is jelez valamit, hogy a második részre kibővülő zenekarban viszont – még – több a férfi. Az orgonát is próbálják. Az előkészületek jelezik, hogy a megszólaltatásra váró Haydn mű nagyszabású. Amikor az énekesek is bejönnek és elhelyezkednek, a köpcös, Liszt hajú, fiatal román karmester intésére felhangzik a zene. Túl a könnyű tusoláson, várakozással telve várom az áradó zuhanyt. Meg is jön.
A Haydn mű hangszer-apparátusa gazdag. A szerző utolsó miséinél szinte tobzódik ebben a változatosságban. A mű szövegének eredete, kissé átírva ugyan, a katolikus egyház latin miséje. A Nelson megnevezés szerintem érdektelen, ahogy a „Missa in Angustiis” cím sem igazán fontos. Jó lenne, ha a szorongattatás, félelem mindenkiben csak olyan hatást keltene, mint a szerzőben. A hat részből álló mise minden magát az élménynek odaadni képes hallgatót elragad, hittől függetlenül. A nyitó tételben, Kyrie („Uram, irgalmazz”), jól szólnak a fúvósok. A Gloria („Dicsőség”) lassú középrésze, valóban a világ bűneit megszenvedő Jézus felidézése. A Credo-ban („Hiszekegy”) a gyors, lassabb és újra gyorsabb, jó érzékkel váltja egymást. A Sanctus („Szent vagy”) melankóliája felemel. A Benedictus („Áldott, aki jön az Úr nevében”) megvillantja a világosság eljövetelének ígéretét. Végül az Agnus Dei („Isten báránya”) szólista kvartettje hatásosan készíti elő a záró kórus monumentális megszólalását.
Az énekesek hozzák, amit kell, az elemi hangzású kórus és a zenekar összhangja biztosítja a megszólalás hatásosságát. Katartikus, amikor a mű végén a kórus ragyogva zengi „Dona nobis pacem” („Adj nekünk békét”).
Az előadást nem fergeteges, de azért decens taps követi. Nem hangzik el ráadás, de ez nem okoz hiányérzetet, mert a kapott élmény kitölt. A ruhatárban, elnézve a jegy számomat, rossz sorba állok, amit a fantasztikus lábú ruhatáros lány mosolyogva fogad, és szó nélkül megy át a megfelelő részbe a kabátomért.
Már a villamosra várva elégedettség tölt el, hogy a kimozdulás mellett döntöttem, hogy a koncertlátogatást választottam a korai lepihenés helyett. Már-már olyan érzésem támad, mintha szabad lennék.

http://www.lisinski.hr/en/events/zagreb-philharmonic-orchestra-br-blue-cycle-br-gab/