Vannak olyanok, akiknek az a fixa ideájuk, hogy nekik dolguk van. A keresztény tanítás szerint az ember dolga az, hogy “képmási létében” kiteljesedve a teremtés őrzője legyen. Ez a “teremtésvédelem” elfogadható, mert a nélkülözhetetlen fenntarthatóságot célozza. Az embernek nincs eleve elrendeltetett “dolga”. Sokak tévedése, hogy azt gondolják magukról, hogy nélkülük nem forogna a föld. Az igazsághoz vezető megigazulás és a békesség magasztos célok. A hit, az üdvösségkeresés, a lélek létének elfogadása lehetőség azoknak is, akik nem hisznek felsőbbrendű erőkben. A csillag nem pontosan szépen, hanem a gravitáció és egyéb természeti törvények szerint megy az égen. Nem “dolgozik”, hanem egyszerűen csak van, és nem “képzel” magának semmilyen magasztos “dolgot”. A bibliában áll: „csatoljátok derekatokra az igazság övét, öltsétek magatokra a megigazulás páncélját, sarunak meg a készséget viseljétek a békesség evangéliumának hirdetésére. Mindehhez fogjátok a hit pajzsát, ezzel elháríthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát. Tegyétek fel az üdvösség sisakját, és ragadjátok meg a Lélek kardját, vagyis az Isten szavát”. Ez a felvérteződés sem kötelesség, de az öncélú, felesleges “csinálásnál” mindenképpen üdvözítőbb életpraxis.

illusztráció: pixabay.com

Kevés többjelentésű és nehezebben értelmezhető fogalom van, mint a rend. A legáltalánosabb jelentése a dolgok valamiféle szándék alapján kialakított elrendezése, például azért, hogy a nem kívánatos helyzeteket és a kockázatokat meg lehessen előzni. A kialakult szokások a mindennapok valamiféle elképzelt rend szerinti működtetéseként is értelmezhetők. Gyakran társul a rendhez a gondolkodásban valamiféle célszerűség és hatékonyság, ami egyúttal jelzi a rend akaratfüggőségét is hiszen célszerűség és hatékonyság nem egyetemes, objektív, hanem szubjektív fogalmak. Belátható, hogy az emberek társadalmi együttélésének feltétele az egymás iránti empátia. Ezzel az egyének megértik és tudomásul veszik, hogy mások nem ők. A szeretet ennek az elfogadásnak ajánlott, lehetséges módja. Joggal merül fel a kérdés: milyen a szeretet rendje? Megvalósítható-e egyáltalán a való világban? A megoldásként hirdetett “szeretet” érdek nélküli, nem célvezérelt, és nem ismeri a hatékonyságot. Mint emberek közötti viszony nem nélkülözheti a beleérzést a többiek helyzetébe. A szeretet rendje mindenképpen dinamikus, folyamatos egymás és a természet iránti figyelmen alapul, és nincsenek az egyének által nem befolyásolható életidegen “elvi” alapjai.

illusztráció: pixabay.com

Az embernek – természeti lényként – alapvető mozgatórugója a szenvedés mentes életben maradás. Ebből az elsődleges “igényből” származtathatók az olyan “absztraktabbak”, mint a fajfenntartás/szex, a biztonság és a boldogság iránti vágy. Az első mindenki számára könnyen érthető, de folyamatos értelmezést és kezelést igényel. A biztonság bonyolultabb. Egyfajta megközelítése az embert egyénileg és csoportjaiban fenyegető veszélyek felismerésre és minimalizálása és kockázatuk mértékének ismerete. A boldogság értelmezése – lévén szubjektív – folyamatos szellemi, kulturális feladat. Az ember – társadalmi lényként – viszonyai terméke. A tulajdon nem más, mint tárgyiasított biztonságérzet. Könnyen belátható, hogy a vagyon halmozással létrehozható “biztonság” objektív természeti és társadalmi korlátokkal bír. Ha a fenntarthatatlanság – mint veszély – vezető tényezővé válik, mindenképpen újra kell gondolni a biztonság fogalmát és azokat az eszközöket is, amelyekkel mostanáig biztosítani próbálta az egyetemes emberi társadalom. Nem igényel nagy szellemi erőfeszítést eljutni a cím béli megállapításhoz. A komolyabb feladat a felismerés gyakorlattá tétele.

Kiemelt kép: Almási Lajos rajza

Ez a félmondat árulkodó tévhit egy választásokon szerzett győzelem után, amiből sok minden következik. A megválasztottság nem hatalom, hanem – a “megszavazó” választók szolgálataként – megbízás a törvény kezelésre és az állam irányítására. Egy demokráciában a szuverén a választó nép, aki a szuverenitásról két választás között sem mondhat le. A hatalmon levés érzése alapvető erkölcsi alkalmatlanságot jelez. Az adófizető választópolgároknak azt kell érteniük, hogy nem engedhetik ki a kezükből a politikai hatalmat. Csak a végrehajtás feladatát delegálhatják, folyamatos felügyeletét nem. A ma sokat idézett Carl Schmitt a politikai döntés képességet összekapcsolta a szuverenitás kérdésével. A rá hivatkozók lényegi félreértésben vannak, egy választáson képviselettel megbízott politikus semmiképpen nem lehet “szuverén”, mert ő közfeladat ellátással megbízott közszolga. A demokrácia ismert Winston Churchill megfogalmazta “tökéletlensége” ebből ered, de máig sincs jobb eszköz a diktatúra – akár háborúig vezető – önkényének elkerülésére. Ha még érvényes a “szocialista” irónia: “munkáshatalom az, hogy munkások választott képviselőik útján fogyasztanak francia konyakot” (személyesen csak kisüsti pálinkát), akkor valami nagyon nem jól van.

Kiemelt kép: Almási Lajos rajza

Főleg azért tértem át az internet – mint kommunikációs közeg – használatára, mert elegem lett a hirdetésekből. Az internetért folyamatosan fizetek. Mióta az elektronikus térben is megjelentek a reklámok, hirdetés blokkolót használok. Amikor a nyomtatott sajtó esetében az újságosbódéban megvettem egy lapot, az üzlet, amit a tartalom előállítóval kötöttem, egyszerű volt: én tartalmat kaptam, ő készpénzt az adott újság egy példányáért. Ma az internetes médiumok “komplex üzletek”. Vannak oldalak, amelyek részben/egészben fizetősek, de azok is ugyanúgy “üldözik” a blokkolót. Az internet-lapok tartalmának többsége utánközlés. Bármit teszek, nem tudom elkerülni, hogy elemezzenek. A kérdés az, meghaladja-e az elolvasott internetes tartalom értéke a “fogyasztói szokásaim” ismeretének marketing értékét. A nyomtatott lappal egyébként be lehetett gyújtani. Még ma is – a majd két évtizedig előfizetett – legnépszerűbb egykori napilap összegyűjtött példányaival gyújtok be vidéki házam cserépkályhájában.

Kiemelt kép: pixabay.com

Ez a megközelítés maga az “igazi politikai” probléma. Ha valaki szívműtétre a címbeli módon választ orvost, az nagy valószínűséggel meghal. A dolog lényege, hogy olyan valakit válasszunk – bármilyen feladatra – aki el tudja végezni azt, amivel megbízzuk. Ezt pedig akkor lehet megtenni, ha – legalább körvonalakban – tudjuk mi a feladat. A választásban a hatalomra jelentkezők azt akarják elérni, hogy a polgárok őket bízzák meg. Nem a polgárok keresnek maguknak képviseletet. Így kerül a középpontba a meggyőzés, amit egyesek tudományosan, mások ezoterikusan közelítenek meg, és azt értik alatta, miképpen érhetik el, hogy mások azt tegyék, amit ők – a győzködők – szeretnének. A választás tárgya nem a győzködés, hanem a megtalálás. Akkor van értelme, ha megszületik annak közös megoldása, hogy ki alakítsa és felügyelje a “játékot”, a társadalom – és benne az egyének – életét. Egy focimeccsen mindenkinek joga van akár pofátlannak, akár töketlennek, sőt mindkettőnek is lenni, egyedül a megválasztott bíró nem lehet az. Aki bíró lesz az nem rúghat gólt és nem is drukkolhat. A választás jó bírák keresése. Csak így lehet a kormányzás pofátlan/töketlen hatalomgyakorlásból felelős közfeladat.

Kiemelt kép: pixabay.com

Gödöllő, minden meglévő ellentmondása ellenére, ma egy jó, élhető hely. Egyáltalán nem a hanyatlás, hanem inkább a kihasználatlan lehetőségek városa. Folyamatosan fejlődik, nem ismert korábbi nosztalgiára érdemes aranykora. A 18. században mezővárosként alapvetően földművelők lakta település volt. A településen sem negyedtelkes sem nyolcad telkes jobbágyokat nem tartottak nyilván. A század végére 48 jobbágytelekből az egésztelkesek száma 29-ről 9-re csökkent, míg a féltelkesek száma 38-ról 78-ra nőtt. De a féltelkek öröklődése sem volt automatikus, azok megosztásához is földesúri engedélyre volt szükség. Az akkori lakosság többségét alkotó parasztcsaládok földöröklésből kiszoruló utódai a zsellérek számát gyarapították, vagy az uradalom szolgálatába léptek. A létszámban gyarapodó lakosság folyamatosan szegényedett, egyre nagyobb arányban szolgaságra, cselédsorsra kényszerült. A település hírnevét az itt megtelepült Grassalkovichoknak köszönhette, nem önmagának. Egy falu volt „a” Kastély mellett. Egy hirtelen gazdagodó “földesúr” hivalkodó beruházásai nagyon ritkán tudnak valódi aranykort eredményezni.

Kiemelt kép: Grassalkovich I. Antal (1694 -1771) wikipedia

Gyakran vannak ízületi fájdalmaim. Elhatároztam, hogy igénybe veszem az “egészségügyet”. Átküzdöttem magam az “intézményes szűrőkön”. Független vélemények erősítették meg: kopott a csípő ízületem. Nem akarok operációt. Mindent kipróbálok, ami anélkül megtehető. De nehéz alternatív gyógymód információhoz jutni, bár jó pénzért rengeteg az ajánlat. Kicsit javult az állapotom, de kiderült, hogy a műtét – ami mára rutin jellegű – előbb-utóbb elkerülhetetlen. Úgy döntöttem, a társadalombiztosított közegészségügyet választom. A csak háziorvosi beutalóval látogatható szakorvos kórházi beutalójának megszerzése egy hónapba telt. A kórházi vizsgálatra három hónapot kellett várnom. A kiválasztott kórházi orvos a számomra kijelölt állami kórházon kívül számos magán intézményben végzi a nekem szükséges műtétet, ezt ő maga erősítette meg, amikor vizsgálat után műtétre előjegyzett. A címbéli mondat elhangzása után – kérésemre – kaptam tőle ajánlatot magánkórházi megoldásra. A legolcsóbb hat hónapi nettó átlagkeresetbe kerül akkor, ha előtte a szükséges előkészítő vizsgálatokat közintézményben végeztetem. Erre a várakozás nem több mint öt-hat hét.

A mai társadalom vezető elitje vagy tőke-, vagy járadékvadász, sőt többségük mind a kettő. Ez azt jelenti: alapvető törekvése, hogy vagy profitból, vagy járadékból éljen. A profit tőkejövedelem, a járadék valamilyen monopólium jutaléka. Az a közös bennük, hogy nem munkajövedelmek. A nyugdíj hosszú évek folyamatos befizetésével felhalmozott járadék. A fiatalok nem nyugdíjat akarnak, hanem az őket – és mindenkit – megillető részt a társadalmi profitból és járadékból. Például a kő természeti/társadalmi közvagyon, így a kőbánya jövedelme – úgy is mint halmozható profit – járadék jellegű, nem teljesítményhez kötött. Egy csalárd közbeszerzés – mint közpénz költés – járulék forrás a “megvalósítónak”. Egy köz által fizetett “pofára” adott állás szintén az. A “munka” csak szabadpiacon “működik”, ami nem létezik. A címmondat egyébként egy olyan politikus szájából hangzott el, aki jelenleg is legalább fél tucat olyan “járadékos pozíciót” tölt be, amelyek egyenként egy-egy ember megélhetését biztosíthatnák.

illusztráció: pixabay.com

A kommunikációban relativizmus uralkodik. Sokan megkérdőjelezik maguknak a tényeknek létezését. Pedig tények vannak. A kijelentés, mint tény, hogy aki nem eszik-iszik, az éhen hal, nehezen cáfolható. Az elmondható, hogy a tényeket leíró törvényszerűségek valószínűségi- és nem bináris (igen/nem) logikán alapuló jellege sem könnyíti meg a megértést. Ugyanakkor a többség elfogadja, hogy repülni veszélytelenebb, mint autózni, akkor is, ha a repülőbaleseteket kevesebben élik túl, mint a gépjárművekét. De a címmondatban nem tényekről van szó, nem is arról, mit nevezünk annak, hanem arról, az elit azt mondja-e, amit a tömegek hallani akarnak, vagy azt, amit tapasztal. Az elitnek akkor van “jogosultsága” a kiválásra – akkor kiváló – ha képes az általa felismert igazságokat a tömeg számára tolmácsolni. Ha a tömeget fel/meg tudja világosítani. Aki azt mondja a tömegnek, amit hallani akar, az nem vezeti, hanem félrevezeti, többnyire azért, hogy kihasználva uralni tudja. Nincs ez másképp a coviddal sem.

illusztráció: pixabay.com