Talált mondat kategória bejegyzései

Szubjektív mondatértelmezés egy, a médiában “talált” mondat tartalmi kifejtése.

“… a fiatalok mára fiatal nyugdíjasokká válnak, akik az államtól olyan szociálpolitikai juttatásokat várnak, amelyekből akkor is meg tudnak élni, ha éppen nincs munkájuk, nem fejezik be az egyetemet, ha kiégnek és a társadalmi elidegenedés áldozatává válnak”. (mondatértelmezés)

A mai társadalom vezető elitje vagy tőke-, vagy járadékvadász, sőt többségük mind a kettő. Ez azt jelenti: alapvető törekvése, hogy vagy profitból, vagy járadékból éljen. A profit tőkejövedelem, a járadék valamilyen monopólium jutaléka. Az a közös bennük, hogy nem munkajövedelmek. A nyugdíj hosszú évek folyamatos befizetésével felhalmozott járadék. A fiatalok nem nyugdíjat akarnak, hanem az őket – és mindenkit – megillető részt a társadalmi profitból és járadékból. Például a kő természeti/társadalmi közvagyon, így a kőbánya jövedelme – úgy is mint halmozható profit – járadék jellegű, nem teljesítményhez kötött. Egy csalárd közbeszerzés – mint közpénz költés – járulék forrás a “megvalósítónak”. Egy köz által fizetett “pofára” adott állás szintén az. A “munka” csak szabadpiacon “működik”, ami nem létezik. A címmondat egyébként egy olyan politikus szájából hangzott el, aki jelenleg is legalább fél tucat olyan “járadékos pozíciót” tölt be, amelyek egyenként egy-egy ember megélhetését biztosíthatnák.

illusztráció: pixabay.com

“Az a mechanizmus látszik kirajzolódni, hogy a különböző … elitek és szakértői hálózatok nem álltak be az oltási kampány mögé. Azt viszont nehéz meghatározni, hogy ők formálódtak az oltásszkeptikus tömeghez vagy pedig ők alakították ki az oltásszkeptikus tömeget.” (mondatértelmezés)

A kommunikációban relativizmus uralkodik. Sokan megkérdőjelezik maguknak a tényeknek létezését. Pedig tények vannak. A kijelentés, mint tény, hogy aki nem eszik-iszik, az éhen hal, nehezen cáfolható. Az elmondható, hogy a tényeket leíró törvényszerűségek valószínűségi- és nem bináris (igen/nem) logikán alapuló jellege sem könnyíti meg a megértést. Ugyanakkor a többség elfogadja, hogy repülni veszélytelenebb, mint autózni, akkor is, ha a repülőbaleseteket kevesebben élik túl, mint a gépjárművekét. De a címmondatban nem tényekről van szó, nem is arról, mit nevezünk annak, hanem arról, az elit azt mondja-e, amit a tömegek hallani akarnak, vagy azt, amit tapasztal. Az elitnek akkor van “jogosultsága” a kiválásra – akkor kiváló – ha képes az általa felismert igazságokat a tömeg számára tolmácsolni. Ha a tömeget fel/meg tudja világosítani. Aki azt mondja a tömegnek, amit hallani akar, az nem vezeti, hanem félrevezeti, többnyire azért, hogy kihasználva uralni tudja. Nincs ez másképp a coviddal sem.

illusztráció: pixabay.com

“…a lázadó fiatalokra vonatkozó generációs elméletek is nagyvonalúan átugorják azt a tényt, hogy a fiatalok lázadási lehetőségeit társadalmi helyzetük is nagyban befolyásolja.” (mondatértelmezés)

A mai politika a manipulációs technikák küzdelme, nem a társadalmi alternatíváké. A lázadás az alávetettek reakciója valamilyen látható elnyomás és megnevezhető elnyomók ellen. Oka olyan külső kényszer, ami a lázadót korlátozza, és amiről azt gondolja, hogy az saját maga és a társadalom fejlődésének, haladásának akadálya. Az ilyen egyéni felindulásokból jön össze – néha – a felkelés, a forradalom. Egy Porsche vagy egy úszómedencés villa megszerzésének igénye nem válik lázadási okká. A lázadásért – mint állam elleni cselekményért – mindenhol súlyos börtönbüntetés jár. Bárhogy is közelítünk a témához, azt találjuk, hogy a “mai fiatalok” nem igazán lázadnak. Kérdés, hogy miért nem? A magyarázat biztosan nem az, hogy létező valóságunk minden világok legjobbika. De az jól látható, hogy a mediatizált tömegkultúra eluralkodásával az ifjúsági nonkonformizmusból fogyasztói attitűdöt kreált a mindent eluraló “marketing”. Ahhoz, hogy az érintettek spontán elégedetlenségüket azonos társadalmi helyzetként tudják azonosítani, át kellene látniuk az elidegenítő manipulációs mechanizmusokon.

illusztráció: pixabay.com

“Van közös teherviselés. Körülbelül a kiskereskedelmi profit 140-150 milliárd forint. Ez az intézkedés bár jelentős hatással jár, biztos, hogy a 20 milliárdot nem éri el.” (mondatértelmezés)

 

A kormány befagyasztotta a kristálycukor, búza finomliszt, napraforgó-étolaj, sertéscomb, csirkemell, 2,8%-os tehéntej (és a csirke far-hát) árát. Mindezt egy “piacgazdaságban”, ahol éppen “tőkét” gyűjt a hatalmon lévő elit. A várt “veszteség” a profit több mint tíz százaléka. Az állami támogatással épült szállodai árak nem lettek befagyasztva. A turai kastélyban ma 750 kg cukor árába kerül egy éjszaka. Mivel “az októberi árakra még senki nem panaszkodott”, azokat – a különböző “boltokban” – az akkori árszinten merevítették ki. Nem véve tekintetbe, hogy a termékeknél minden boltban – minőség szerint is – lényeges az áreltérés. Kedden reggel az egyik nagyáruházban az ügyfélszolgálaton a vezetővel “alkudtam” egy hibás termékre – aki 20 %-ot engedhet -, amikor megjelent egy KSH árfelmérő. Szerdán bejelentették az árbefagyasztást, ami az előző nap kihirdetett választási időpontig biztosan marad. Én nem cukrozok, nem iszok tejet, nem habarok, köszvényes vagyok, így egyáltalán nem fogyasztok a fenti termékekből. Csak olajat veszek néha, mert nem mindenki szereti, ha zsírral készítem az ételt.

illusztráció: pixabay.com

“…Franciaországban és Belgiumban a 75 felettiek egyharmada vett már igénybe otthoni ápolási szolgáltatást, miközben a balti tagállamokban, Horvátországban és Romániában ez az arány nem érte el a tíz százalékot sem.” (mondatértelmezés)

illusztráció: pixabay.com

Az időskori megélhetést Európában mindenhol nyugdíjrendszer biztosítja. Ez vívmány, mert az öregeket megszabadítja a kegyelem-kenyértől, attól, hogy terhet jelentsenek. A nyugdíjrendszer – öngondoskodásként! – megoldás a gyermekkel nem rendelkezőknek is. Az ellátás maga azonban nem korlátozódhat pénzre. Az élet késői szakaszában mindenkinek szüksége lehet speciális személyes szolgáltatásokra. A magyarok többsége szerint az állam dolga az idősgondozás biztosítása. Ugyanakkor ma az idősek többsége egyedül él és semmilyen szolgáltatáshoz nem jut. Az igazi kérdés, hogy mit jelez ez ott, ahol a személyes szolgáltatások – köztük az idősgondozás – elenyésző mértékben jelennek meg a nemzeti termékhez (GDP) való hozzájárulásként, inkább „családi ingyen-munkát” feltételeznek. A harmonikus öregkor biztosítása egy idősödő társadalomban – mint a miénk – különösen nem egyszerűen nyugdíjkérdés, hanem az állam intézményei és szolgáltatásai működésének komplex újragondolását, az erőforrások másfajta felosztását igényli és egyfajta “jólét” újraértelmezést.

“Inflációs időszakban általában reál eszközökbe fektetjük a pénzünket. Minden olyan termék reáleszköz, ami valamilyen formában fizikai testet ölt, és értéket tulajdonítunk neki.” (mondatértelmezés)

illusztráció: pixabay.com

Az infláció az, hogy egy rendelkezésre álló pénzmennyiségért holnap kevesebb reál dologhoz lehet hozzájutni, mint ma. A pénz értékvesztése nem “természetes” folyamat, hanem következmény. Ha megjelenik valaki túlköltekezését mindenki fizeti meg. Inflálódni csak pénz tud, mert az inflálás lehetőségét a pénz léte teremti meg. Az infláció a fedezetlen “pénztömeget” likvidálja. Eszköze az áremelés. A mai pénzvilág uralta “gazdaságban” még a pénz maga sem értékálló. Ha ma beteszek egy készpénz összeget egy banki folyószámlára, akkor onnan annál kevesebbet tudok csak kivenni. Ezt azzal magyarázzák, hogy a “számlavezetés” – mint a pénz rendelkezésre állásának biztosítása – gazdasági szolgáltatás, aminek ára van. Érdekes módon a munkaerő rendelkezésre állásának biztosítása – vagyis az élet – árral bíró gazdasági szolgáltatásként való értelmezése nem merül fel. Az, aki, ha pénzhez jut azt azonnal elkölti, kivédheti az inflációt. Az sem lesz áldozata, aki – pénzt nem – csak javakat fogad el “munkája” fizetségeként. Ma az informatikai eszközök már lehetővé teszik a reáliákban elszámolást.

 

 

 

 

“Ha … sor kerülne erre a változtatásra … még inkább állóképességi sportág lenne az öttusa. … elveszne az a szépség, ami jellemzi ezt a sportágat.” (mondatértelmezés)

A változásra – úgy tűnik – sor kerül. Nem valószínű, hogy bármi, ami a huszadik század elején alakult ki, máig lényegileg ugyanaz maradhat. A változás ellen tiltakozók méltánytalannak tartják, hogy kárba vész a most öttusából élő profi sportolók lovaglásba fektetett munkája. Az öttusa katonai sportból alakult “amatőr”, olimpiai sporttá. Azon ágak közé tartozik, amelyek csak jelentős ráfordítással működtethetők. Kevés országban terjedt el úgy, mint valóban kedvtelésből folytatott tevékenység. A versenyszámok egyenként tovább művelhetők. Ha ma kellene öt olyan – sportnak is tekinthető – tevékenységet kiválasztani, melyeken „összemérhetők” a mindennapokban szükséges emberi képességek, egészen biztosan nem a mostani ötre esne a választás. Olyan „sportokat” kellene csokorba fogni, amelyek a világon mindenhol, sok ember számára, egyszerűen elérhetők. Egy javaslat. Az úszáshoz és futáshoz jöhetne a gördeszka, a tollaslabda és go játék. Az élsport szórakoztatóipari foglalkozás, nincs köze a testedzéshez. Aki csak kedvtelésből – nem fizetésért – akar öttusázni, azt ezután sem akadályozza meg senki, hogy lovagoljon.

 

 

“A mérgek … anyagok, amelyek kis mennyiségben a szervezetbe behatolva … hatásaikkal a szervezet életfolyamatait befolyásolják, és ezzel az egészségi állapotot időlegesen vagy tartósan megzavarják, illetve halált okoznak.” (mondatértelmezés)

A mondat aktuális, mert a covid bizonyos értelemben méreg. Így – méregként – veszélyes anyaggá nyilvánításával beterelhetnénk a gondolkodást egy jól kidolgozott keretbe. Különösen hasznos lehet ez akkor, amikor az adott problémára orientált járványügy működése nyomokban sem felfedezhető. A mérgekkel sokkal egyszerűbb. Aki megmérgeződik, az beteg lesz vagy meghal. Ebből következően a mérgezést el kell kerülni, vagy ha már megtörtént – és van rá mód -, kezelni kell a mérgezettet. Ez utóbbi csak vész-megoldás. Ahhoz, hogy elkerüljük, a mérget azonosítani kell. Csak az kiszűrhető, amit képesek vagyunk észlelni. A távoltartáshoz folyamatos figyelés kell. Bármilyen ártó hatás elkerüléséhez fel kell ismerni a jelenlétét, vagyis esetünkben tesztelni kell. És ha már jelen van, meg kell akadályozni, hogy a szervezetbe jusson, vagyis maszk használat, távolságtartás és fertőtlenítés kell. Attól, hogy van ellenszer a kígyóméregre, nem tekinthetünk el a marás elkerülésétől. Fontos tudni, hogy amit az immunrendszerünk magától kiszűr, az nem méreg.

 

 

 

 

„Hogy megragadják a figyelmünket, a platformok könyörtelenül kihasználják a gyengeségeinket. Megismernek minket, megtanulják hogyan manipulálhatnak, hogy függővé tegyenek, és sóvárogjunk az újabb tartalmakra.” (mondatértelmezés)

illusztráció: pixabay.com

A marketing jelenléte egy “piacgazdaságban” természetes. Mára az internetes közösségi felületek is üzleti tereppé váltak. Igyekeznek megragadni a belépők figyelmét, majd minél hosszabb ideig lekötni azt. A figyelem megragadásának érdekében a szolgáltatók építenek ügyfeleik kiismert gyengeségeire. Adataik széleskörű elemzésével megtanulják, hogyan manipulálhatják, tehetik függővé felhasználóikat. Mindezt úgy, hogy a “személyre szabást” – mézesmadzagnak használva – ügyfélérdeknek tüntetik fel. Ez az “elfajulás” csak akkor kerülhető el, ha az emberek agyuk használt kapacitásához igazítják, vagyis lassítják az információbefogadást. Szükség van arra is, hogy a szolgáltatók felelősséget vállaljanak a tartalmakért, azok jellegéért. Az sem odázható el, hogy az ügyfélkiismerés eszközeit használat előtt átláthatóvá és minősíthetővé tegyék. Tucatnyi éve nem nézek tévét. Nem tudtam tolerálni a kényszertartalmakat. Sajnálatos, hogy az internet-közeg szinte teljesen – sőt hatékonyabban – reprodukálta ugyanazt az információ tukmálást, ami elöl elmenekültem.

“A politika lényege nem a tényszerűség vagy a tudomány. A politika vallásként működik…” (mondatértelmezés)

Galló Kovács Zsuzsanna fotója

Volt idő – nem is olyan régen -, amikor a kialakuló politikai marketing egy vezető hazai képviselője még kendőzetlen őszinteséggel nyilatkozta, hogy a politikát – vagyis a politikusokat – ugyanúgy kell eladni a “piacon”, mint a mosóport. Abban igaza volt, hogy igazoltan működőképes az a módszer, ha egy reklám, bármekkorát tódítva, a sulykolni kívánt “üzenetét” újra és újra, minden lehetséges helyen elismétli. A “befogadók”, főként a már a közlő “hívei”, cseppet sem törődnek az objektivitással. A bármit – nyereségvágyból – eladni kívánók meggyőződése, hogy az „igazság” mint termék az a közlés, amelyik kellőképpen elterjed, amelyik tematizálja a mindennapi beszédet. Vallják, ha unalomig ismételnek valamit, az automatikusan „igazsággá” válik. A politikai marketinget az is jellemzi, hogy – sikeressége esetén – az eredményét azok is “élvezik”, akik nem a célközönsége. A címbeli kijelentést egyébként Adolf Hitler írta meg több megfogalmazásban – hogy jobban hasson -, korai, szándékait feltáró művében, a Mein Kampfban, amelyben a fő “tanulság” az, hogy a “politika arról szól, hogyan lehet hitet (el)adni az embereknek”. Én egészen biztos vagyok benne, hogy a politika nem ez.