A szentírási terëmtés-elbeszélés gyönyörű kertbe helyezi az első embërpárt. Odabenn jó dolga volt, de túllépte (szűntelentúllépjük) az adott keretëket, ezért a Teremtő kiakolbólította őket (minket. Bár csak annyi sütnivalónk lënne, mint amennyit e következő szakasz példáz!):
Tudom, mit gondolnak, érezni haragjukat, vágni lehetne.
Szinte teljesen üres a szerelvény, helyet foglalok hát a hosszú pad kellős közepén, a lehető legtávolabb a két szélen ülő személytől. Kínos csend ülepszik le a bűzzel együtt, melynek létezéséről tudomásom van ugyan, de már nem érzem. Érzékeim megszokták, orrom már nem facsarodik el, mint azoké, akik a szerelvényre föllépve alig leplezett undorral hőkölnek vissza. Egykedvűen várom, hogy az ajtók bezáródjanak.
