Ujj Béla: Bekezdések a rendszerváltásomról – 47. Átalakulás tényei, 48. Dunagate

Almási Lajos alkotása

47. Átalakulás tényei. A lakosság a nyolcvanas években már megismerkedhetett az áremelkedéssel, de ha lassan és önkizsákmányolóan is, szinte mindenki gyarapodott. Ma már tudjuk, hogy ez részben adósságból történt, de azt is, hogy ez a világon mindenhol, még az Egyesült Államokban is hasonlóan működik. Az infláció elkezdett gyorsulni, a válság a korábban biztonságban és szolid jólétben élőket is elérte. A nyugdíjak vásárlóértéke különösen gyorsan csökkent. A változó rendszerben sokaknak kellett lemondaniuk olyan nehezen megszerzett jóléti elemekről, mint az autó, a hétvégi telek, ház, és a külföldi utazás. A rendszerváltás időszakában a lakosság felének romlott a jövedelmi helyzete. Két év alatt az akkori létminimum alatt élők száma a népesség kilenc százalékáról tizenöt százalékára nőtt. A korábban szerényen megélők jelentős részének kellett napi megélhetési gondokkal szembenéznie. Közben látványossá váltak az addig rejtett vagyoni egyenlőtlenségek. 1989-ben a bruttó átlagfizetés tizenháromezer forint volt, amit már jövedelemadó is terhelt. A pártállam elitjének – ami korántsem csak pártfunkcionáriusokból állt – érdeklődése a tulajdon és a magánszféra irányába mozdult. Sokan közülük fenntartások nélkül használták ki kapcsolati tőkéjüket és a privatizáció „lehetőségeit”. A párt- és állami vezetők közben látványosan lemondtak több korábbi kiváltságukról, például megszűnt a Kádárt Gödöllőn is „vadásztató” Egyetértés vadásztársaság. Az emberek aktivitásra képes része egyre többet kezdett dolgozni életszínvonalának legalább megőrzéséért, nem nagyon jutott ideje a változásokban való aktív részvételre.

48. Dunagate. A titokkezelés a politika állatorvosi lova. A „hatalom technológusai” szerint a titkosszolgálatok működése szükségszerű funkciója az államhatalomnak. Senki nem kérdőjelezi meg a legősibb mesterségek közé tartozó, rejtett információszerző tevékenység szükségességét. Ezért érdekes, hogy mennyien csodálkoznak rá, hogy valakik megkapják és használják a gyűjtött titkos tudást. 1989 decemberében a titkosszolgálat egy alkalmazottja tömegrendezvényen teremtett – regénybe illő módon – az ellenzékiekkel kapcsolatot. Ennek nyomán 1990 januárjában, a soknapos kalandos konspirációt követően, az SZDSZ és a Fidesz képviselői sajtótájékoztatót tartottak, és feljelentést tettek hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt. A vád az volt, hogy a szolgálatok, titkos eszközökkel és módszerekkel, a korábbi ellenkező értelmű megállapodás ellenére, továbbra is titkos nyomozást folytattak az ellenzéki pártokkal, szervezetekkel szemben, és iratmegsemmisítésbe kezdtek. Nyilvánosságra hoztak olyan dokumentumokat, amelyekből kiderült, kik kapták meg a jelentéseket. A címzettek, az átmeneti időszakban is, az országot irányító kormánytagok voltak, akik ekkorra már részben a régi hatalom reformszárnyának képviselőiből kerültek ki, akik maguk is indulni akartak a közelgő szabad választásokon. A botrány hatására lemondott a belügyminiszter. Vizsgálat indult, de semmi érdemleges nem került napvilágra. A szolgálatokat átszervezték, de feladatuk és működésük megmaradt. Az ügy kirobbantója, a Belső Biztonsági Csoportfőnökség nyugállományú őrnagya, húsz évvel később tettéért a Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét kapta. A besúgók azóta is az információk fontos forrásai.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kérjük adja meg a hiányzó számot *