Ujj Béla: Bekezdések a rendszerváltásomról – 45. Kádár népe, 46. Tehetség

Almási Lajos alkotása

45. Kádár népe. Az emberek, zsigereiktől vezérelten, mint biológiai lények, mindig és mindenhol biztonságra vágynak. Ez, úgy tűnik, az „emberi természet” sajátossága, amit a technológiai és társadalmi környezet gyors változása nem hatástalanít. A nyelv, ami absztrakt konstrukció, lehetővé teszi olyan szövegek leírását, mint „biztonságos és szabad élet”. A rendszerváltáshoz az átlagemberben nem elvi/szellemi, hanem inkább tárgyi/anyagi elvárás társult, azzal a gondolattal, hogy ha ugyanolyan demokrácia leszünk, mint a nyugat, nálunk is beköszönt az ott meglenni vélt, irigyelt jólét. A demokráciához köthető értékek közül a magyarok döntő többsége igényli az egyenlőséget. Ez azonban a saját teljesítményüktől független elvárás nálunk. Ahogyan annak idején a feudalizmus megszüntetése mifelénk nem járt a nemesi előjogok felszámolásával – azokat jobbágyok nélkül is megőrizni szerették volna –, úgy az új rendszertől az emberek azt várták, hogy abban ingyen járjanak mindenkinek a társadalmi szolgáltatások. A politikusok ígéreteivel megerősítve „az emberek” úgy gondolták, hogy nem kell felelősséget vállalniuk, a dolgok csak úgy bekövetkeznek, vagy valaki mások majd megcsinálják. Ez a mástól megoldást várás a magyarság régi problémája, ami kellő táptalajt jelent a vezérek, királyok, kormányzók, nemzetvezetők, főtitkárok stb. uralmának kiépüléséhez. Szembe kell nézni azzal, hogy a valódi kérdés nem az, kinek a népe vagyunk, hanem az, hogy nálunk az emberek akarnak-e úgy élni, hogy a szabadság gyakorlásának igénye miatt lemondanak a nyilvánvalóan lehetetlen biztonságot ígérők támogatásáról, és felelősséget vállalnak saját sorsukért.

46. Tehetség. Látszólag mindig és mindenki elismeri a tehetség megnyilvánulásának fontosságát. A bármely területen sikeres rokonaira, ismerőseire, honfitársaira – sőt általában a „zsenikre” – szinte mindenki büszke. A szocializmus utolsó éveiben nagyon elterjedt volt a vélekedés, hogy a magyar emberek kedvezőbb, „nyugati” körülmények közé kerülve sokkal sikeresebbek, mint otthon. A rendszerváltás lehetőséget jelentett arra is, hogy a tehetségkezelésben változzon a helyzet. A tehetség egyesek szerint kivételes, mások szerint általános potenciál, lehetőség, ígéret arra, hogy valamely emberi tevékenységben valaki olyan teljesítményt tudjon nyújtani, amely társadalmilag hasznos, és elégedettséggel, élménnyel jár mások és maga számára. A tehetség érvényesüléséhez ismeretekre, tudásra, készségek és képességek sajátos keverékére van szükség. Kibontakoztatásához az előrelátás, kitartás, szorgalom, kreativitás, alkalmazkodó- és helyzetfelismerő képesség, asszertívitás és kommunikációs képesség is hozzájárul. Egy társadalom minőségét jól tükrözi, hogy mennyire képes érvényesíteni a tagjaiban meglévő tehetségpotenciált. Általános vélemény, hogy a tehetség feltárására a gyermekkor a legalkalmasabb. Akkor lehet játékos módon lehetőséget adni a tehetség megnyilvánulására, ami a tanulásra és ismeretszerzésre is kihathat. Nyűgből öröm-, sőt néha boldogságforrássá teheti az „iskolát”. A rendszerváltás csupán néhány, az anyagi érvényesüléssel kapcsolatos „tehetség-terület” lehetőségeit javította, a többiben nem előrelépést, hanem inkább lemaradást hozott a világhoz képest. Ez az egyik oka annak, hogy az iskolarendszer-váltás nem tartozik a sikerágazatokhoz.

Egy hozzászólás a(z) “Ujj Béla: Bekezdések a rendszerváltásomról – 45. Kádár népe, 46. Tehetség” bejegyzéshez

  1. “az iskolarendszer-váltás nem tartozik a sikerágazatokhoz.” Azért én ezt soha nem gondoltam igazán át. A régiekben az él, hogy eddig is volt iskolarendszer, eddig is kerültek ki onnan okos (sőt zseni) nebulók, az ismereteket valahogy csak meg kell szerezni. Mostanság kezd változni a véleményem. Egyrészt, mert ezek a mai ismeretek nem azok az ismeretek, másrészt mert magambanézve (és vissza a tanultakra) szinte több az, amiből ilyen-olyan szinten vizsgáztam, mint aminek azóta bármilyen hasznát is vettem volna. És akkor minek vizsgáztam? Azt továbbra sem tudom megítélni, hogy ez, vagy az, vagy melyik módszer a legjobb (felteszem nincs is egyetlen, mindenkire ráhúzható). De kiváncsian várom az eredményt. Mondják vannak országok, ahol már sok minden nem követelmény. Írni van billentyű, számolni van okos program, stb. Az iskola csak a képességet keresi a nebulóban, amit majd lehet kibontakoztatni. Mert hisz a mai kor követelményeinek megfelelni akaró iskolák így működnek. Nem tudom, de drukkolok nekik. Az ötödikes unokám a tanév felénél Bostonba ment, ahol “felmérték” a vitt tudását és egy évvel feljebb, a hetedikbe sorolták. No comment.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kérjük adja meg a hiányzó számot *