A Gödöllői Városi Könyvtár és az IRKA sok szeretettel vár minden érdeklődőt
2020. október 11-én, a Zöld Könyves Vasárnapon,
Kenéz Árpád állati könyvbemutatójára.
A könyvről bővebben itt olvashatsz:
A kecskék között bak a bika (Kenéz Árpád: Állati növénykert 2.)
illusztráció: pixabay.com
A mai (adat)kapitalizmusban a fogyasztó, a felhasználó a legfontosabb “termék”. Ami áruvá tehető, az nem lehet ingyen a használónak, annak ellenértékét behajtják a “gyártók/szolgáltatók”. A gazdaságnak, amiben élünk, legfőbb hazugsága, hogy létezik szabadpiac. Ha bárki “piacra” termel/szolgáltat, a bevételeinek minimálisan azonosnak kell lennie a kiadásaival, sőt a növekedés- és sikerközpontú gazdaságban a nyereség – a bevételek és kiadások pozitív különbsége – „elvárás”. Ingyen csak bizonyos természeti javak vannak – egyelőre -, és az, ami törvényesen jár, de azért küzdeni kell. Az információrobbanás és az azzal járó információ-túltengés körülményei között az emberi kapcsolattartás és az információhoz jutás olyan szükségletek, amik mindenkinek járnak, kielégítésük nem lehet a monopolizált és manipulált “piac” profit-vadászterülete. Az emberi közösség rítusai nem nyereségforrások. A kapcsolatok piacosítása, az emberi vágyak fogyasztássá degradálása jóvátehetetlen károkat okoz mind a társadalomban, mind a természetben. Ez az emberi lét szabadságának egyik legnagyobb kihívása.
Ki gondolta volna, hogy a szemetes kivitele veszélyessé válhat? Megszokott kedd esti program. Eddig soha nem történt semmi, legalábbis mostanáig. Kézbe veszem a jól megpakolt szemeteszsákokat. A halovány kinti világításban nehezen látok, vaksin megyek le a rövid lépcsőn, a hold sem nyújt semmi fényforrást, mert épp a felhők mögött bújik meg. Olyan érzést kelt bennem, mintha egy rossz horrorfilmben lennék. Ha netalántán felbukkan egy sorozatgyilkos, ahhoz hozzávágom a zsákot. Micsoda taktika!
Végigsétálok a hosszabb járdán a kapuig, ahol a kuka áll. Nem mesze tőle a fenyőfánk küzd a túlélésért. Ha amögött valaki el tud bújni, akkor az már egy kis ideje koplalhat, hogy a vékony törzs képes legyen eltakarni. Azt az illetőt pedig lazán elfújom, mint egy szülinapi gyertyát. Egy kicsit megnyugodok, hogy senki sem akar megölni egy ilyen szép és felettébb ijesztő nyári estén.
A jól ismert hangokkal van tele az éjszaka: tücsökciripelés és részeg fiatalok kurjantása az éjszakában. Aztán a semmiből olyan zajt hallok, amit nem tudok hová tenni, és a legrosszabb, hogy a közvetlen közelemből jön. A szomszéd kutya horkolásának a durvább, mélyebb változatára emlékeztet, még egy morgó férfi is eszembe jut róla.
Óvatosan felnyitom a szemeteskuka fedelét, és belehelyezem a megtelt zsákokat. Lehet, hogy tényleg egy gyilkos van mögöttem? Én meg elsüllyesztettem az önvédelmi szemeteszsákjaim. Aztán jobban odafigyelek, nem ez nem jöhet embertől, ahhoz túlságosan vad.
A fantáziám tovább szárnyal, arra gondolok, hogy a dinoszauruszok mégsem haltak ki, és épp az előkertünkben csatáznak. A T-rex megint felkapta a vizet, hogy nem ér el semmit a rövid karjával, és ezért nekiment a Triceratopsnak. Úgy hallom, egyikük sem áll nyerésre. Vagy ez már a T-rex halálhörgése lenne? Még nem hallottam haldokló dinoszauruszt, de kétlem, hogy ilyen lenne a haláltusája.
Aztán az jut az eszembe, hogy a macskák már megint itt élik ki magukat, de hamar belátom, hogy az máshogyan hangozna. Az olyan, mintha babasírást ötvöznénk egy láncfűrész zajával.
Túlságosan elkalandoznak a gondolataim, ami veszélyes, hisz a sötétség rejtekében egy szörnyeteg leselkedik rám.
Óvatosan lecsukom a kuka fedelét, legalábbis annyira, amennyire a tartalma engedi. Nem szeretnék hangoskodni. Ki tudja, hogy az engem figyelő lény mire támad. Meglehet, hogy a legkisebb nesz is támadásra készteti, és akkor nekem annyi. Itt állok, és nem tudom, hogy mitévő legyek. Fussak el? És ha rám veti magát? Nem, ez egy rossz ötlet, a rémülettől egy jó gondolatom sem támad.
A zaj egyre hangosabb, de így legalább már be tudom határolni. Mintha… röfögés lenne? A szomszédból átszökött a malac? Lassan megfordulok, de csak a fenyőfát látom, sehol semmi. Lejjebb tekintek, és egy sötét gombócot veszek észre a földön.
Enyhén előre hajolok, és ekkor az a kis valami úgy dönt, hogy felágaskodik. Ijedtemben egyet hátralépek. A világítás végre úgy esik rá, hogy lássam, hogy mégis mivel van dolgom. A levegőbe szimatol a sündisznó… Ő tartott eddig rettegésben? Megint szippant egyet, és közvetlen rám néz. Egy ideig szemezünk egymással. Aztán, mintha hirtelen észbe kapna – b@szki ez lát engem – amilyen gyorsan csak tud, elrohan. A ház előtt lévő kerek bokor alá fut.
Még, hogy ő ijed meg tőlem? Inkább én tőle!
Mosolyogva ingatom a fejem. A tanulság az, hogy ha egy ismeretlen hangot hallunk, még nem jelenti azt, hogy egy szörnnyel nézünk szembe, lehet, hogy csak egy kíváncsi sündisznóról van szó.
illusztráció: pixabay.com
Az emberek többsége a jólétét a rendelkezésére álló pénz mennyiségével arányosnak gondolja. Ezért a fenti egy fontos megállapítás, akkor is, ha a világon az emberek csak jóval kevesebb mint egy ezreléke tudja személyesen átélni. A lényege mindenkire igaz, a több pénz nem boldogabbá, csak gazdagabbá tesz. Ez nem jelenti azt, hogy a pénz nem fontos. Probléma akkor van, amikor valaki mindig többre vágyik. Akkor – megjósolhatóan – soha sem lesz elég. A pénzt a jobb élethez használni kell, nem felhalmozni. Akkor érdemes aggódni a pénz miatt, amikor nincs elég, vagy túl kevés van belőle a mindennapi megélhetéshez. Akkor megoldás kell. De akkor sem jó eladósodni. Ha valaki elég pénzt keres, a további gyarapodás már nem javít a helyzetén. Jó érzés, ha a bankszámlára egyre több pénz érkezik, de egy idő után az érzés megkopik. Hozzá lehet szokni. Aki arra számít, hogy gazdaggá válva boldogabb lesz, csalódni fog. A pénz tényleg nem boldogít. Igaz – ha van – némi biztonságérzetet nyújt. De az is igaz, hogy a csak pénzen nyugvó biztonság csalóka. A cincált mondat Arnold Schwarzeneggertől származik, aki nem milliomosként kezdte a grazi edzőteremben.
A többször ismételt tumóró határozott volt, és ellentmondást nem tűrő. Nem volt mit tennem, mint elfogadnom, hogy most egy hotelben fogok aludni, és majd egy nap késéssel érkezem meg. Automatik – mondta a vilcser szervizes nő a mi lesz a csomagokkal kérdésemre. Első hallásra hihetetlennek tűnt, hogy amit Budapesten feladtam, automatikusan megérkezik Réunionra a jelenlegi bonyodalom ellenére is, de amikor egy angolul tudó magyar fiú megerősítette, hogy a bőröndjeinket most valahol tárolják, nekünk nem kell velük foglalkozni az út során, akkor már elhittem, hogy így lesz. Galló Kovács Zsuzsanna: A téma a Schiphol reptéren dekkolt bővebben…
2013-ban jelent meg Kenéz Árpád első kötete Állati növénykert avagy a növényvilág állatkertje címmel, és most itt a folytatás az állattenyésztés témakörében. Ez a két könyv nem egyszerűen egy növénytani határozó, hiszen a botanikai, néprajzi ismereteken túl gyerekvers kötetként is felfogható, nem beszélve a játékos illusztrációkról. Az Irka egyik alapító tagjának könyvbemutatója október 11-én lesz a Gödöllői Városi Könyvtárban.
Honnan jött az ötlet, hogy ilyet kell írjál és elsősorban kiknek szól a könyv: fiataloknak, felnőtteknek, túrázóknak, laikusoknak, szakmabelieknek? A kecskék között bak a bika (Kenéz Árpád: Állati növénykert 2.) bővebben…
illusztráció: pixabay.com
Lehet azt gondolni, hogy elcsépelt vicc, hogy a “kákán úgy lehet csomót keresni, hogy olcsón kell venni, és drágán kell eladni”. Pedig egyáltalán nem helyes a banalizáló megközelítés. A napi hírekből kiderül, hogy a mára kialakult, létező piac nélküli kapitalizmusban bármiből lehet káka. Főleg ott, ahol a felszisszenőt azonnal “nincs itt semmi látnivaló, tessék továbbmenni” felszólítással zavarják el a zsombékosból. Az eredeti szólás szerint, aki a “kákán is csomót keres” olyan kekeckedő, aki mindenben – akkor is, ha nincs – hibát próbál találni. Az is jellemzi a közeget, hogy milyen irányba ferdült el a mondás. A káka egy sásféle vízinövény. Látható szára vékony, egyenes, levéltelen és hajlékony. De van csomója, földközelben, nem nagyon látható helyen. Igazság az, hogy a kákán csak az leli meg a rejtőzködő csomót, aki eléggé figyelmesen nézi. Az is tény, hogy a részletekre odafigyelőt többnyire azok nevezik zsigerből szőrözőnek, kötözködőnek, kukacoskodónak – kákán is csomót keresőnek –, akiknek van takargatnivalójuk. Ahhoz, hogy ne lehessen a köztulajdon ide-oda adásvétel tárgya, hogy ne lehessen közpénzeket ellopva meggazdagodni, sok takargatott “csomót” meglátni és felmutatni képes polgárra van szükség.
Volt igazgatóm, Mirza szerint egy könyvről a 100. oldalig mindenképpen kiderül érdemes-e továbbolvasni, vagy végezze inkább a szelektív hulladékgyűjtés oltárán áldozati bárányként. Én sose szoktam eddig kibírni, ha egy könyv jó, végigolvasom, ha rossz, a 20. oldal tájékán sóhajtva leteszem s elmerengve gondolok a szerző, a kiadó s a könyv létrejöttében közreműködő személyek degeneratív ízlésére, mellyel minket olvasókat kívántak volna ferdehajlamúvá nevelni. Az egyetlen könyv, mely eme szinte kőbevésett szabályom alól ki tudott bújni, az Lawrence Durrell Alexandriai négyese volt. Ennek oka az volt, hogy nálamnál műveltebb és olvasottabb emberek is nagyon jó könyvnek tartották, s bíztattak, olvassam el. No meg a kíváncsiság is ott bujkált bennem, hátha megtudok valamit arról az emberről, akinek hepciáskodó természetét és mérgező humorát gyerekkorom kedvenc olvasmányaiból, Gerald Durrell történeteiből már úgy ismertem, mintha saját rokonom lett volna az illető. Istók Anna: Hagyma prizmatükörben (Lawrence Durrell: Alexandriai négyes) bővebben…
illusztráció: pixabay.com
Mi a hasonlóság Grassalkovich I. Antal és Mészáros Lőrinc között? Látszólag nem sok. De ha jobban belegondolunk, mindketten, a maguk idejében és történelmileg is, hihetetlen mértékű és ütemű gazdagodást produkáltak. Van azért „néhány” különbség is közöttük, például az, hogy Antalról nem maradt fent olyan információ, hogy azt mondta volna: “Elsősorban dolgozni kell mindig, folyamatosan.” És az is, hogy Lőrincz nem lett gróf, sem koronaőr, sem valóságos belső titkos tanácsos, sem főlovászmester, egyelőre. Antal mesés vagyonát úgy szerezte, hogy jogi tanulmányai végeztével, nemesként fényes hivatalnoki karriert futott be a császári udvarban. Oly módon, hogy az uralkodótól elképesztő mennyiségű, másoktól elvett földbirtok-állományt kapott. Lőrinc példátlan gazdagodása osztálytársa és barátja miniszterelnökségének idejében elnyert közbeszerzések révén történt. Azzal, hogy cégei – valóságos birodalommá kiterjedve – az üzleti életben szokatlan gyarapodást produkáltak. Két „érdekes” pálya. Kívülállóként, akár történelmi perspektívából, akár kortársi nézőpontból vizsgáljuk, gazdagodásuk forrását lehet különbözőképpen magyarázni. De az biztosan és bizonyosan megállapítható, hogy nem a munka volt az.
„ A téma az utcán hever, csak le kell hajolni érte.”
A fenti mondás jutott eszembe most, amikor visszaidézem látogatásunkat a fővárostól mindössze hat kilométerre fekvő területen, melyet La Grande-Chaloupe -nak neveznek.1860 és 1936 között Réunionra több tízezer munkavállaló jött, főleg Indiából, Madagaszkárról, Comore-szigetekről, Mozambikból, Kínából és Európából is. A fertőző betegségek – himlő, pestis, kolera – megelőzésére a gyarmati hatóságok úgy döntöttek, hogy karanténköteles minden utas és a szállított áru is. A “lazaret” szó vesztegelő-intézetet jelent. Nincs nagy hírverése a kiállításnak, hiszen rajtunk kívül senki nem volt itt, néztek is ránk, mint a csodabogárra a kreol dolgozók. Már százötven éves ez a hely, olvashattuk a bejárati hatalmas transzparensen. Nekem különösen érdekes volt a régi orvosi iratokat látni, kézírásos feljegyzéseket, táblázatokat, az itt dolgozó orvosok fotóit, életrajzát, a fertőző betegségek számát, az akkor alkalmazott gyógyszereket, sőt még recepteket is felfedeztem. A terület makettje látható az alábbi fotón, érdekes, hogy a feliratokat mindenhol a földre festették. 
a chloroform szó kiolvasható
az alapító okirat
Réunion növényeiről, állatairól is megnézhettünk egy kiállítást. A gyógynövények, gyümölcsök precíz ismertetése a korongok alatt olvasható.
