illusztráció: pixabay.com

Mindenekelőtt említendő, hogy egy vasárnap este előzetes egyeztetés nélkül beadott, kedden megszavazott és szerdán hatályba lépő törvényt nem lehet ismerni. A törvény társadalmi eszköz, ami nem eseti előnyszerzésre való. Az alkalmazás – talán – legfontosabb feladata a közösen megfogalmazott nemkívánatos cselekvési kimenetelek elkerülése. Biztosan nem véletlen, hogy magyarul a törvény és a jog nem fejezhetők ki egy szóval. Aki normatívan közelíti meg a törvényességet azt kérdezi, hogy “mi legyen a törvény?”, aki analitikusan, azt, hogy “mi a törvény?” Egy bármilyen módú “szabályozás” akkor jó, ha megalkotása szükséges, egyszerűen alkalmazható és a kívánt hatást eredményezi. Nem feltétlenül előnyös bárkinek és nem korlátoz mindenkit. Egy törvényt nem hasznossága, hanem az általa teremtett módosult, közös életfeltételek minősítenek. Az írott és kanonizált jogszabályokkal ellentétben az erkölcsi törvények nem kikényszeríthetők, de a közérdekű hivatalos jogrend támogathatja őket. Amikor még a Néphadseregben fegyveres őrszolgálatot teljesítettem, azt sulykolták a parancsnokok, hogy ha mégis lőni kell, ne legyen minden golyó az áldozatban, mert a fegyverhasználat csak figyelmeztető lövéssel “törvényes”.

illusztráció: pixabay.com

A mondat gyönyörű példája a hivatali zsargonnak, de bizonyítéka a nyelv határtalan rugalmasságának is. Tartalmilag arról van szó, hogy a nagyobb, látható vadállatok jelenléte az ember lakóhelyein és egyéb élettereiben nemkívánatos. Még senki sem hallott patkány vadászati engedélyről, a nyest határeset, a róka, a farkas már tárgyai a “párbeszédnek”, de az igazi fókuszban – mifelénk – a veszélyesnek tartott vaddisznó és medve van. A szintén nagytestű őzek és szarvasok – növényevőként – kevesebb félelmet keltenek. Az érintettek körébe a formális logika magukat a vadászható vadfajokat is belesorolja, de nem nagyon létezik olyan módszer, amivel az ő “véleményük” is becsatornázható lehetne a “párbeszédbe”. A kívánatos helyzet az, amikor legalább a “vadászható vadfajok” távol tartják magukat az ember élőhelyeitől. A kézenfekvő kölcsönösséget az nehezíti – vagyis inkább ellehetetleníti – hogy a homo sapiens a teljes Föld bolygóra igényt tart. Ezért – bár van benne némi lelkiismeret furdalás – az ember számára nem látszik más megoldás, mint a behatolók további “gyérítése”.

illusztráció: pixabay.com

Az állam a társadalom eszköze. Hatalmi szuverenitásának tényleges “tárgya” a birtokolt fizikai földterület. Az emberek – természeti lényként – területhasználók. Állampolgárságot alapvetően a valahol, valamilyen szülőktől születés keletkeztet. E státusz társadalmi absztrakció, nincs természetes eredete. Az “individualizmus” az egyéni autonómia primátusát hirdeti, akár az állammal szemben is. Az egyénközpontúság nem a közösségi formák fontosságának tagadása, hanem a fiktív, manipuláló faji, nemzeti és bármilyen más csoportérdekek elsődlegességének elvetése. Megölni és büntetni is csak egyéneket lehet. A jogintézmények csak a természetes személyeknél értelmezhetők egyértelműen. A kisebbség jogainak védelme a legkisebb kisebbség: az egyén érdekében történik. A szabadság egyéni létmód, akkor is, ha csak a társadalmi jó részeként tud érvényesülni. Az atomizáció szülte egyszemélyes csoport nem akadálya, hanem feltétele az egyéni boldogulásának a társadalomban és – beláthatóan – a társadalom túlélésének is feltétele.

illusztráció: pixabay.com

A házi veréb, ahogyan a házi ló – ha nem is valódi háziállatként – régóta kapcsolódik az emberhez. Nem válogat, egyaránt képes megtelepedni falun és városban. Sokféle helyen és éghajlaton meg tud élni, de kerüli az emberi településektől távoli helyeket. Emberhez kötődő állat. Igazi migráns, európai eredete ellenére, szerte a világban elterjedt. Mára, az egyik leggyakoribb vadon élő madárként, egyaránt betelepült Ázsia, Ausztrália, Afrika és Amerika területének nagy részére. Idegenhonosként is képes életben maradni, beépült az őshonos fajok közösségébe, a tápláléklánc részévé vált. Talán ez az oka, hogy sokszor alaposan, ám többnyire sikertelenül üldözték. Kártevőként kezelték, mert főleg gabonafélék magjaival táplálkozik, mint az ember. Tartották fogságban, társállatként és élelemforrásként is hasznosították. A lóürülék még tovább emészthető gabonatartalmát tényleg nem veti meg, de fogyaszt – többnyire az ember szempontjából káros – rovarokat is. Fontos megemlíteni, hogy a homo sapiens expanziója következményeként a verebek száma is csökkenőben van. Mifelénk már védett és sok helyen ritkává vált madár. A ló számunkra kultikus állat, ezért akár az is előfordulhat, hogy lószar még akkor is lesz, amikor veréb már nem