Őszidő
életnek fáját
mëgrázogatják
égi parancsra
mennyei szolgák
hull a gyümölcs
lombok susognak
búsan inognak
itt maradottak
fájón siratják
hitük ellenére
haza szólított
szeretteiket
ám kurta idő
sorukat adja
hullanak ők is
föl éghazába
illusztráció: Horváth Piroska
Áfonya?
…Á, dehogy! Bor út!
Öt ballonját Á. befonja,
Velük indul hosszú útra.
Tokaj, Eger, Badacsony;
Szekszárd talán alacsony?
Végül Villány végállomás:
Itt fogy el a nagy áldomás.
Visszaútra nincs is mersze…
Mëgvárja a rëggelt véle!
Szada, 2018. augusztus 2.
Szó élten át
motyogó dödögő vénember
forgatja csiszolja félhalkan
szavait szólásra készségben
társalog íly módon magában
életkor gyarapszik szokása
változik bölcsőben sírástól
kemence zugában morgásig
változó zajgástól legvégső
nyugtáig
Szada, 2016. VI. 28.
illusztráció: pixabay.com
Éjfél:Szerény, kicsi szó. Két szótag, öt hang. Mégis jelentős forduló pontja napjainknak. Előtte ma, utána holnap. Túljutva rajta: fordítva. Mikor is fordul át a ma holnapba? Köznapi fölfogásunkban pontosan 24:00:00 és 0:00:00 másodperc közt. Gyakorlatban e két másodpercet, mint határt el is hanyagoljuk. Hiszen mire kimondjuk, már több is eltelik belőlük. De az óra számlapja híven tájékoztat-e az éjszaka felező pontjáról? Igazat mond-e? Valóban ekkor feleződik az éj sötétje a Nap leszentülte és fölkelte közt? Itt aztán közbeszól a – hol is? Érdemes-e vitatni, hogy a zónaidő keleti és nyugati határán, vagy akármely más délkörén különbözik ez az éjt felező pillanat? S közben a műsort sugárzó hírművek oly magabiztosan közlik: „Éjfél van.” Nem szólva arról, hogy ezen állításukhoz–ámításukhoz névszói állítmány is ölég lenne: „Éjfél”… De özönlik a szó – hiszen ezt vélik föladatuknak – és igazság tartalmukat nem szoktuk kétségbe vonni. Hej, ha csak ez lenne az egy, a legfőbb bukfenc tájékozódásunkban!
Színpadi villámtréfa konferálással
Hajdan valaki – személyét most födje homály – elrikkantotta e jelszót: – Tengerre magyar! Szerencsére hiába. Hiába, mert volt ugyan egy tengeri kikötőnk, de – mondom – szerencsére az is egy beltengernek szűk öblében.
Miért szerencsére? Gondoljuk csak meg! Amely nemzeteknek voltak nyílt tengeri kikötőik, mire jutottak vele? Kolumbusz után áthajóztak Amerikába, indiánok millióit irtották ki, aranyukat meg – mint olcsó zsákmányt – hazahozták. Tele lettek arannyal. Attól kezdve dolgozni, alkotni már nem lett semmi kedvük, csak hajózni és gyarmatosítani. Meg rabszolgát fogdosni. Mindennek következményét máig nyögik. (Sajnos mi is. Minthogy legutóbb csatlakozni voltunk kénytelenek.)
Hajdan még megúsztuk. Méghozzá folyami édesvízben. Volt bőven. Hal is benne. Úgy tudta a világ, hogy nálunk a tavak, folyók két rész vízből és egy rész halból állanak. Amikor a ránk törő ellenséget régi királyaink már kicsi híján holtra éheztették, mielőtt haza bocsátották volna, bőkezűn megvendégelték. Akkora vizákból készült számukra a halászlé, hogy a kocsi szekérről lelógott a farka! Így jóllakottan, de zsákmány és fegyver nélkül vonulhattak haza.
A teljes novella elolvasható a Darwin parázik c. Irka antológiában. Megvásárolható a Gödöllői Városi Könyvtár regisztrációján.
Ára: 2 700,-Ft
illusztráció: Fekete József: Békésszentandrás Füzes
Lágyan kél az enyhe szél Úr-rét tava fölé,
Kis rucák zsivaja, unkák dala szól közé…
,,Ne láss felhőt, te Nap! Ne lepje árny a fényëdet!”
Int a Gazda: – ,,Nem lesz itt zűr napszállat előtt.”
De túl e napon, hangszórók ricsaján át
Többszáz hagyja lassan el békáknak honát.
Hajdanában-danában, a mezőgazdasági gépesítés hősi korszakában nagyüzemi módon rázott szilva utóéletét vizsgáltuk ëgy nád födeles padláson Csirib-pusztán. Tele és üres szilvás rekeszëk tucatjai, mindënfelé lim-lom, köztük nagy befőttes üvegëk, de mind ehhëz ráadásként rengeteg egér nyüzsgő surrogása. Nyíltan randalíroztak. Hiszen ők a padlás honos lakói, mi alkalmi betolakodók voltunk.
Nyárban
por fölitta rég
fűszálakon ragyog még
hajnal harmata
Kép
őszi ég kékje
csöndes – nem hasogatják
már fecskerajok
Enyészet
Köd szúrón szitál,
lomb sűrű zápora hull
– ősz diadalt ül.
Álom
ladikba szálltam
evezők nélkül suhant
fëllegëk között
Hajnali kép
napkelte előtt,
hajnali sóvárgásban,
puha homályban
telihold arcára
foszlott fëlleg rongyai
fintort rajzolnak
Téli vigasz
izzik a parázs
kandalló tágas ölén
– tárolt napsugár
Lomb arató szeles ősz már
Tépdësi fák levelét, míg
Gyűlik e szőttes alattuk.
Mintha a Föld takarót most
Húzna vacogva magára.
Féreg e dús menedékbe
Búvik a tél fagya ellen.
Éhës a szárnyasok népe:
Bőszen utána kutatgat.
Szűkösen éltet e zsákmány
Mégis a léte függ tőle.
Ám aki gyűjt rideg télre
Bőven a nyári javakból –
Lángot az ég parazsából
Zsákol be tűzrevalónak:
Bízva mëgélhet a fagyban.
Tűz heve fűti lakását,
Étket a dús kamra ád.
Szada, 2016. XII. 4.
