illusztráció: pixabay.com

Éjfél:Szerény, kicsi szó. Két szótag, öt hang. Mégis jelentős forduló pontja napjainknak. Előtte ma, utána holnap. Túljutva rajta: fordítva. Mikor is fordul át a ma holnapba? Köznapi fölfogásunkban pontosan 24:00:00 és 0:00:00 másodperc közt. Gyakorlatban e két másodpercet, mint határt el is hanyagoljuk. Hiszen mire kimondjuk, már több is eltelik belőlük. De az óra számlapja híven tájékoztat-e az éjszaka felező pontjáról? Igazat mond-e? Valóban ekkor feleződik az éj sötétje a Nap leszentülte és fölkelte közt? Itt aztán közbeszól a – hol is? Érdemes-e vitatni, hogy a zónaidő keleti és nyugati határán, vagy akármely más délkörén különbözik ez az éjt felező pillanat? S közben a műsort sugárzó hírművek oly magabiztosan közlik: „Éjfél van.” Nem szólva arról, hogy ezen állításukhoz–ámításukhoz névszói állítmány is ölég lenne: „Éjfél”… De özönlik a szó – hiszen ezt vélik föladatuknak – és igazság tartalmukat nem szoktuk kétségbe vonni. Hej, ha csak ez lenne az egy, a legfőbb bukfenc tájékozódásunkban!

Színpadi villámtréfa konferálással

Hajdan valaki – személyét most födje homály – elrikkantotta e jelszót: – Tengerre magyar!  Szerencsére hiába. Hiába, mert volt ugyan egy tengeri kikötőnk, de – mondom – szerencsére az is egy beltengernek szűk öblében.

Miért szerencsére? Gondoljuk csak meg! Amely nemzeteknek voltak nyílt tengeri kikötőik, mire jutottak vele? Kolumbusz után áthajóztak Amerikába, indiánok millióit irtották ki, aranyukat meg – mint olcsó zsákmányt – hazahozták. Tele lettek arannyal. Attól kezdve dolgozni, alkotni már nem lett semmi kedvük, csak hajózni és gyarmatosítani. Meg rabszolgát fogdosni. Mindennek következményét máig nyögik. (Sajnos mi is. Minthogy legutóbb csatlakozni voltunk kénytelenek.)

Hajdan még megúsztuk. Méghozzá folyami édesvízben. Volt bőven. Hal is benne. Úgy tudta a világ, hogy nálunk a tavak, folyók két rész vízből és egy rész halból állanak. Amikor a ránk törő ellenséget régi királyaink már kicsi híján holtra éheztették, mielőtt haza bocsátották volna, bőkezűn megvendégelték. Akkora vizákból készült számukra a halászlé, hogy a kocsi szekérről lelógott a farka! Így jóllakottan, de zsákmány és fegyver nélkül vonulhattak haza.

A teljes novella elolvasható a Darwin parázik c. Irka antológiában. Megvásárolható a Gödöllői Városi Könyvtár regisztrációján.

Ára: 2 700,-Ft

illusztráció: Fekete József: Békésszentandrás Füzes

Lágyan kél az enyhe szél Úr-rét tava fölé,
Kis rucák zsivaja, unkák dala szól közé…

,,Ne láss felhőt, te Nap! Ne lepje árny a fényëdet!”
Int a Gazda: – ,,Nem lesz itt zűr napszállat előtt.”

De túl e napon, hangszórók ricsaján át
Többszáz hagyja lassan el békáknak honát.

Hajdanában-danában, a mezőgazdasági gépesítés hősi korszakában nagyüzemi módon rázott szilva utóéletét vizsgáltuk ëgy nád födeles padláson Csirib-pusztán. Tele és üres szilvás rekeszëk tucatjai, mindënfelé lim-lom, köztük nagy befőttes üvegëk, de mind ehhëz ráadásként rengeteg egér nyüzsgő surrogása. Nyíltan randalíroztak. Hiszen ők a padlás honos lakói, mi alkalmi betolakodók voltunk.

Nádašpétër István: Egérkaland bővebben… →

Nyárban

 por fölitta rég

fűszálakon ragyog még

hajnal harmata

Kép

 őszi ég kékje

csöndes – nem hasogatják

már fecskerajok

 Enyészet

 Köd szúrón szitál,

lomb sűrű zápora hull

– ősz diadalt ül.

 Álom

 ladikba szálltam

evezők nélkül suhant

fëllegëk között

Hajnali kép

 napkelte előtt,

hajnali sóvárgásban,

puha homályban

telihold arcára

foszlott fëlleg rongyai

fintort rajzolnak

Téli vigasz

 izzik a parázs

kandalló tágas ölén 

– tárolt napsugár

Lomb arató szeles ősz már

Tépdësi fák levelét, míg

Gyűlik e szőttes alattuk.

Mintha a Föld takarót most

Húzna vacogva magára.

Féreg e dús menedékbe

Búvik a tél fagya ellen.

Éhës a szárnyasok népe:

Bőszen utána kutatgat.

Szűkösen éltet e zsákmány

Mégis a léte függ tőle.

Ám aki gyűjt rideg télre

Bőven a nyári javakból –

Lángot az ég parazsából

Zsákol be tűzrevalónak:

Bízva mëgélhet a fagyban.

Tűz heve fűti lakását,

Étket a dús kamra ád.

Szada, 2016. XII. 4. 

Eget lesve

Fecskék, hol késtek?

Tavaszunk híjas, míg ti

itt nem cikáztok.

Nyár-nyitány

Ficserkél, szálldos

számtalan kicsi fecske

– nyárias a kép.

Esti vadászat

Fecskék cikáznak

lángoló felhők alatt

– Nap leszentül.

Tomkó Ádám: Tájkép

Láss! (CCLV…CCLVIIII.)

Álomkór gyilkol

Afrikában – semmi ez

tévéhez képest.

Korunk bujtató

homokja: bambuláda

– bűvölten nézzük.

Kertünk gyom veri,

rest agyunkat sűrű gyep

– szellemünk foszlik.

Önállóságunk

köldökzsinóron, tespedt

éltünk tova száll.

Észre se vesszük:

jó Csönd Herceg tiprásra

emelte talpát…

Ma van Gyertyaszentelő Boldogasszony napja. Általában hajnalban, tettre készen ébredëk. Ma viszont bágyadtan, kedvetlenül. Még az sem villanyozott föl, hogy hosszú borús napok s a mai köd gyors múltával végre derűsen ragyogott a Nap. Mindössze ezt az írógépet kapcsoltam a napelemre, hogy végre írhassak. Aztán mëgadón visszafeküdtem. Hja, a kor! Bár már ifjontin is mëgzavart az időjárás meleg hulláma. Hát még most, tyúklépésre a nyolcvanadik születésnapomtól! Nádašpétër: Ëgy télvégi vacsorám bővebben… →