Hajdani fogkefém neve „Konok Peti” vala. Egy húron pendültem vele. Sok évtized múltán is ugyanaz maradtam, de sörte-hajam már csak gyér, azt is mintha lepné dér. Olykor-olykor írogatok, ha az írnivaló maga erőst rám parancsol.
Hajdanában-danában, a mezőgazdasági gépesítés hősi korszakában nagyüzemi módon rázott szilva utóéletét vizsgáltuk ëgy nád födeles padláson Csirib-pusztán. Tele és üres szilvás rekeszëk tucatjai, mindënfelé lim-lom, köztük nagy befőttes üvegëk, de mind ehhëz ráadásként rengeteg egér nyüzsgő surrogása. Nyíltan randalíroztak. Hiszen ők a padlás honos lakói, mi alkalmi betolakodók voltunk.
Ma van Gyertyaszentelő Boldogasszony napja. Általában hajnalban, tettre készen ébredëk. Ma viszont bágyadtan, kedvetlenül. Még az sem villanyozott föl, hogy hosszú borús napok s a mai köd gyors múltával végre derűsen ragyogott a Nap. Mindössze ezt az írógépet kapcsoltam a napelemre, hogy végre írhassak. Aztán mëgadón visszafeküdtem. Hja, a kor! Bár már ifjontin is mëgzavart az időjárás meleg hulláma. Hát még most, tyúklépésre a nyolcvanadik születésnapomtól! Nádašpétër: Ëgy télvégi vacsorám bővebben… →
A szentírási terëmtés-elbeszélés gyönyörű kertbe helyezi az első embërpárt. Odabenn jó dolga volt, de túllépte (szűntelentúllépjük) az adott keretëket, ezért a Teremtő kiakolbólította őket (minket. Bár csak annyi sütnivalónk lënne, mint amennyit e következő szakasz példáz!):