illusztráció: Fekete József: Békésszentandrás Füzes

Lágyan kél az enyhe szél Úr-rét tava fölé,
Kis rucák zsivaja, unkák dala szól közé…

,,Ne láss felhőt, te Nap! Ne lepje árny a fényëdet!”
Int a Gazda: – ,,Nem lesz itt zűr napszállat előtt.”

De túl e napon, hangszórók ricsaján át
Többszáz hagyja lassan el békáknak honát.

Hajdanában-danában, a mezőgazdasági gépesítés hősi korszakában nagyüzemi módon rázott szilva utóéletét vizsgáltuk ëgy nád födeles padláson Csirib-pusztán. Tele és üres szilvás rekeszëk tucatjai, mindënfelé lim-lom, köztük nagy befőttes üvegëk, de mind ehhëz ráadásként rengeteg egér nyüzsgő surrogása. Nyíltan randalíroztak. Hiszen ők a padlás honos lakói, mi alkalmi betolakodók voltunk.

Nádašpétër István: Egérkaland bővebben… →

Nyárban

 por fölitta rég

fűszálakon ragyog még

hajnal harmata

Kép

 őszi ég kékje

csöndes – nem hasogatják

már fecskerajok

 Enyészet

 Köd szúrón szitál,

lomb sűrű zápora hull

– ősz diadalt ül.

 Álom

 ladikba szálltam

evezők nélkül suhant

fëllegëk között

Hajnali kép

 napkelte előtt,

hajnali sóvárgásban,

puha homályban

telihold arcára

foszlott fëlleg rongyai

fintort rajzolnak

Téli vigasz

 izzik a parázs

kandalló tágas ölén 

– tárolt napsugár

Lomb arató szeles ősz már

Tépdësi fák levelét, míg

Gyűlik e szőttes alattuk.

Mintha a Föld takarót most

Húzna vacogva magára.

Féreg e dús menedékbe

Búvik a tél fagya ellen.

Éhës a szárnyasok népe:

Bőszen utána kutatgat.

Szűkösen éltet e zsákmány

Mégis a léte függ tőle.

Ám aki gyűjt rideg télre

Bőven a nyári javakból –

Lángot az ég parazsából

Zsákol be tűzrevalónak:

Bízva mëgélhet a fagyban.

Tűz heve fűti lakását,

Étket a dús kamra ád.

Szada, 2016. XII. 4. 

Eget lesve

Fecskék, hol késtek?

Tavaszunk híjas, míg ti

itt nem cikáztok.

Nyár-nyitány

Ficserkél, szálldos

számtalan kicsi fecske

– nyárias a kép.

Esti vadászat

Fecskék cikáznak

lángoló felhők alatt

– Nap leszentül.

Tomkó Ádám: Tájkép

Láss! (CCLV…CCLVIIII.)

Álomkór gyilkol

Afrikában – semmi ez

tévéhez képest.

Korunk bujtató

homokja: bambuláda

– bűvölten nézzük.

Kertünk gyom veri,

rest agyunkat sűrű gyep

– szellemünk foszlik.

Önállóságunk

köldökzsinóron, tespedt

éltünk tova száll.

Észre se vesszük:

jó Csönd Herceg tiprásra

emelte talpát…

Ma van Gyertyaszentelő Boldogasszony napja. Általában hajnalban, tettre készen ébredëk. Ma viszont bágyadtan, kedvetlenül. Még az sem villanyozott föl, hogy hosszú borús napok s a mai köd gyors múltával végre derűsen ragyogott a Nap. Mindössze ezt az írógépet kapcsoltam a napelemre, hogy végre írhassak. Aztán mëgadón visszafeküdtem. Hja, a kor! Bár már ifjontin is mëgzavart az időjárás meleg hulláma. Hát még most, tyúklépésre a nyolcvanadik születésnapomtól! Nádašpétër: Ëgy télvégi vacsorám bővebben… →