Szabadságról többféleképpen

(válogatott törpeesszék)

Nyaralás

Van olyan hely, ahol mindig nyár van. Akinek nyaralásra van szüksége, gondolom, nem jól él. A nyaralás mindenki által megélt esete az “iskolai szünet”. Ha a tanulás olyan természetes emberi funkcióvá vált volna, mint az evés, akkor nem lehetne szüneteltetni. Étkezésben nincs nyári szünet. Ha nem eszünk, éhen halunk. Ha a munka társadalmilag nem természetellenesen intézményesült volna, nem áhítozna mindenki (fizetett) szabadságra. Ez utóbbi fogalom létezésével maga igazolja közösségi működésünk anakronisztikusságát. A szabadság alatti nyaralás a felénk szokásos létezésmódok adott kereteinek alkalmatlanságát bizonyítja. Egy oroszlán nem vágyik turistának a tengerpartra, ahol müzlit szolgálnak fel, miközben ő heverészik a homokon. A nyaralás igénye megélhetésünk biztosításának mai formájából, annak elidegenedett és manipulált jellegéből fakad. Nem több nyaralásra kell törekednünk, hanem jó, boldogító – pazarlás nélkül éltető, alkotó tevékenységgel, szabadságban töltött – mindennapokra.

Jólétbiztosíték

Az egyes életek hasonlóak és különbözőek. A személyességnek kisebb tere van, mint tűnik. A hasonlóság okai egyszerre belsők és külsők. Az emberek testi és tudatos mechanizmusai, algoritmusai azonosak, adottak. A természeti és mesterséges környezet – a társadalmi viszonyokkal kiegészülve – korlátokat állít az egyedek és közösségek kiválása, elkülönülése elé. Ez fokozottan igaz a nemzetfogalomra is, bárhogyan definiálják. Ezt az objektív körülményt hívják globalizációnak, ami maga is az emberi faj evolúciójának terméke. Az individualitás szerepe az, hogy lehetőségeket teremtsen a külső, embertől független változásokhoz való alkalmazkodásra. Az egyéni sokféleség védelme képes a fékezhetetlen globalizáció uniformizáló hatásait ellensúlyozni, nem a kezelhetetlen lokális-nemzeti különbözésre törekvés. Az utóbbit elkerülhetetlenül emészti fel a szűkülő világ. Az előbbi színesség pedig tulajdonképpen maga az élet értelme. Az emberség védelmének legjobb eszköze az egyének szabadsága.

Metadinamika

Az eddigi gondolkodók szövegeiből lepárolható, hogy Istennek, szabadságnak és halhatatlanságnak nincs tárgyiasult alakja. Az „Egy” és a „sok lélek” között van a „valószínűségek tere”. A metadinamika tárgya az „összes létenergiák” kölcsönhatása a „teljes mindenséggel”. Tételezzük, hogy a világ, mint rendszer, szavakba foglalható fogalmakkal leírható. A metadinamika eszköze a nyelvi reprezentáció és a szimuláció, amely során megbecsüljük a dolgok helyét a kezelt változók által kifeszített ideatérben, és jelentéseket társíthatunk a feltűnő „fogalmi tájakhoz”. Ily módon közelíthető a „valóság”. E tevékenység filozófiai értelemben a megismerés. A leírás időbelisége ellehetetleníti a korábbi állapotokhoz visszatérést. A megismételhetetlenség oka az „idő”, ami meghatározott iránnyal bír. A valóság jellemzői információként rögzíthetők, így olyan, újabb dimenziók jönnek létre, amelyekben a világ képes saját magát modellezve kiterjedni. Az ebben a szabadságban létrejövő új a „teremtés”.

„Ha az agy olyan egyszerű lenne, hogy megértsük, akkor olyan buták lennénk, hogy nem érthetnénk meg.” Ez a mondat villan fel a férfi fejében, munkába menet az autóban ülve. Miközben próbálja leküzdeni az indulatot, amit a dugóban pofátlanul előzni próbálók mindig kiváltanak belőle. A munkába meneti forgalmi helyzet és bunkó vezetők mindig felizgatják, pedig hosszú évek óta próbálja tudatosan kezelni ezt a reakcióját. Fiatal korában megszállottan hitt az akarat racionalitásában. Abban, hogy az ember képes tudatos döntések mentén élni. Valószínűleg ez is oka volt annak, hogy végül agykutató lett. Ujj Béla: Akarat bővebben… →

Vadvirágkert

(önbeszély)

Erdő mellett jó lakni, pedig sok fát kell hasogatni, ha fával fűt az ember. Manapság a médiában mindenki a természettel való harmonikus együttélésről papol, és közben isteníti az évszázados praxissal tükörsimára gondozott gyepeket. Vidéki házamban, ha nem nyírom a növényzetet, pont olyan lesz, mint a szomszéd erdőben. Mégis, aki benéz megjegyzi, hogy itt nem gondozzák a kertet. Ez nem véletlen, mert én szeretem nézni, mint most is az ablakon át, írás közben, a szabadon burjánzó vadvirágokat. Azért, ahol járok, levágom az aljnövényzetet, mert a bokámra felcsimpaszkodó kullancsokat én sem kedvelem. Mostanában az foglalkoztat, hogyan lehet nem ártva élni a világban. Már túl vagyok a minden áron használni akaráson. Rájöttem, nem tudom mi a haszon, sőt azt sem igazán, mi a jó. Leginkább már afféle hajlok, hogy a jót nem létrehozni, hanem megtalálni kell. Az egyetlen változatlan bennem a meggyőződés, hogy a jelenlét eszköze az alkotás; nem javítgatás a múlton, hanem jövőteremtés.

Ébredésálom

Amikor felébredek, egy lány fekszik mellettem, felém fordulva, csukott szemmel. Arcának tömény bujaság szaga van. Nem tudom, hogy került ide. Fiatal arc, de nagyon gyűrött. Mélyen alszik. Néha grimaszokat vág. Arcrángásai se nem mosolyok, se nem félelemráncok. Talán éppen álmodik. Amire tegnapról emlékszem, az a tömény egyedüllét, ami elől egy színházba menekültem. Találomra választottam ki az előadást az Interneten. Most is, mint mindig korábban, kaptam jegyet az utolsó pillanatban a kezdés előtt. Ez a lány ült mellettem. Nagy, kerek, meghatározhatatlan színű szeme tűnt fel, amikor a darab egy-egy katartikusabb pillanatában összenéztünk. Nem tudom milyen a teste, most is csak az arca van kint a takaró alól. A hangja otthonos melegségére emlékszem. Amikor a ruhatárnál éppen elém került, megszólítottam. Hívtam és ő eljött velem. Olyan őszintén beszélgettünk, mintha régóta ismernénk egymást. Attól kezdve kihagy az emlékezetem, pedig csak teát ittunk. Becsukom a szemem.

Reggel vállamon kereszttel elindultam a szavazókörbe. Már jó régen hordom, mára szinte részemmé vált. Az utóbbi évek rakták rám. Azóta kényszerűen mindenhová magammal viszem. Nem könnyű vele élni, lenyom, megnehezíti a mindennapjaimat. Most megint megígérték: megvédenek. Gondoltam, itt az alkalom, hogy letegyem valahová. A bejáratnál megállítottak és nem engedték, hogy bevigyem. Azt mondták túl nagy, és egyébként tiltják a szabályok, nem kerülhetnek be oda zavaró tárgyak. Furcsálltam a dolgot. Próbáltam érvelni, mondtam, azt olvastam, úgy szavazhatok, hogy valaki mellé teszek egy keresztet. Rögtön közölték velem, nem ilyen keresztre gondoltak, hanem olyanra, amelyik nem nyúlik túl a rajzolt körön, a kiválasztott név mellett. Az én keresztem túl nagy, le kell tennem az ajtó mellé, ha befejeztem a voksolást vihetem tovább, ahová akarom. A szavazólap újságnyi volt, mégsem találtam megfelelő jelöltet. Ráírtam a lap aljára, hogy Barabás. Rajzoltam mellé egy kört és abba tettem keresztet.

Beszűkülés és kitágulás

A létezés megfelelő feszessége a megtartódás alapfeltétele. Ha kevés a tónus, összenyomódnak, ha sok szétmállanak a dolgok. A világmindenség nagy részét a részecskék közötti űr tölti ki, a testesült dolgok abban mozognak. A tudomány azt állítja, hogy pontosan nem képes meghatározni mikor hol vannak. A szűkösség és tágasság dualitása a tudati, lelki, szellemi dimenziókat is jellemzi. Egyrészt minél nagyobb a tudás, annál nagyobb felületen érintkezik az ismeretlennel, másrészt minél kisebb dologra koncentrál, annál pontosabban képes feltárulni. Az öntudatra ébredt én a külső és belső végtelen határán posztol. Az élet is egyszerre kiáradás és befogadás. A túlzott befelé irányulás veszélye az eltűnés, a mértéktelen tágulásé pedig a szertefoszlás. Mivel nem vagyunk egyedül, lehetőségünk van mások beengedésére, és másokba való behatolásra. A megmaradás alapfeltétele e két folyamat egyensúlya. Különben vagy megfagyottá sűrűsödünk, vagy azonosíthatatlanul ritkává válunk.

Élmény és trauma

Minél mélyebb vizsgálatnak vetjük alá az embereket érő hatásokat, annál nehezebb megkülönböztetni a jellegüket. Az élmény olyan tapasztalat, megélt esemény, átélt történés, amely mélyebb hatást tesz egy személyre. A hatás lelki eredménye egyformán lehet pillanatnyi benyomás és maradandó emlék. Az így tudatosult tapasztalás az elme működését, a gondolkodást és ítéletalkotást is érinti. Az élmény flow[1]-val is járhat. A trauma, ami maga is egyfajta „élmény”, a szervezetet érő hirtelen, erős hatás, ami megzavarja a megszokott testi és/vagy lelki funkciókat. Traumáról általában akkor van szó, ha a hatás kimutathatóan maradandó. A megrázkódtatásnál általában a negativitás is feltétel, bár vannak olyanok, akik pozitív traumákat is tételeznek. A tartalmas létezés nem kiküszöbölhető része a sokk. A megrendülés és olykor a szenvedés természetes. A stressz nem elkerülhető a tudatosult lények életében. Ne féljünk a traumától. Sok igazság van a mondásban: “Ami nem öl meg, az megerősít.” [2]

Bűn és büntetés

Bűnösek vagyunk-e, ha megszegünk egy törvényt, ami csalárd? Nézzük a bűnt magát. A bűn olyan cselekedet, tevékenység, kijelentés, gondolat vagy éppen mulasztás, amit valamilyen norma tiltottnak, hibásnak, rossznak, vagy elmarasztalandónak tart. Ha ezt egy (jog)államban törvény teszi, akkor az adott vétek büntetést von maga után. Annak, aki el akarja kerülni a büntetést, nem szabad megszegnie a törvényt. Régi elv: „Ignorantia juris non excusat.[3] Vagyis ismerni kell a szabályokat. Tudni, hogy egy adott tett „bűnös” vagy nem. Ez nem egyszerű. A hatalmon lévők megoldásnak gondolják hozni egy új szabályt, hogy amit tesznek az törvényes legyen. De ez nem megoldás, csak annak tűnik. Van egy hibája, a korábbi törvények létezése. A törvényesség alapkövetelménye a szabályrendszer ellentmondásmentessége. Ennek biztosítása a törvényhozók feladata. A szabályoknak betarthatóknak is kell lenniük, és nem lehetnek életidegenek sem. Nem betartható törvény megszegését csak a létrehozók büntetése követheti.

[1] https://hu.wikipedia.org/wiki/Flow-%C3%A9lm%C3%A9ny

[2] https://www.citatum.hu/idezet/27143

[3] A törvény nem ismerete nem mentesít.