Immár két évezrede tart a kísérlet a szeretet világának megteremtésére. Ha optimistán fogalmazunk, arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a próbálkozás még folyik. Ha pesszimistán, akkor arra, hogy nagyon kevés az elért eredmény. A kísérletből, kereszténységként, világvallás lett. A haszonra törekvés csak néhány évszázada mozgatja tetteinket. De akárhogyan is nézzük, ma ez határozza meg mindennapjainkat. Kapitalizmusként egyeduralkodó lett életünkben. A szeretet mindenekfelett álló ideájáról, mindenki, aki másokhoz szól, kívánatos emberi viszonyként prédikál. De kevesen gyakorolják. A haszonra való törekvés elvének elsődlegességéről, a másokat befolyásolni akarók, szinte soha nem nyilatkoznak meg nyilvánosan, de tudomásul veszik és használják. Hirdetik, és nem cselekszik. Elhallgatják és alkalmazzák. Akik a szeretet hasznáról papolnak, valójában a haszon szeretetéből élnek. Ha helyére akarjuk tenni a dolgokat, újra meg kell neveznünk őket, régi jelentésükben gyakorlatuk fenntarthatatlan.Ujj Béla:Törpeesszék a szeretetről bővebben… →
A múzeumok éjszakáján, vagyis inkább estéjén, mert éjszaka dolgoznom kellett, az IRKA gödöllői írókör rendezésében, író – olvasó találkozón vettem részt. Három, nálam fiatalabb, de már nem ifjú szerzőnő Vécsei Rita Andrea, Palágyi Ildikó Brigitta, Somogyi Aranka volt a vendég. Kettőjüknek már jelent meg verses kötete, a harmadiknak megjelenés előtt van egy kisprózája (amit ő kisregénynek nevez). A megismert művek vegyesen hatottak rám. Volt pillanat, amikor bosszantott az elhangzott szöveg aktuális szöveg elvárások szerintisége, de voltak jobb mondatok és érdekesebb lírai képek is a felolvasottak között. Legérdekesebbnek, a nem túl szellemes és mérsékelten egyedi moderáló kérdések (Kabai Lóránt) rései közül valahogy mégis kikandikáló, a nagyon különböző szerzőket írásra késztető motivációk eltérésében is valahogy megtalálható azonos írás indíttatást találtam. Azt hogy a szöveglétrehozás mindhárom szerzőnek egyféle terápia. Ugyanakkor a “betegségük” amire alkalmazzák, nagyon eltérő. Egyik négy gyerekes bíró, másik másból élő kommunikáció-magyar szakos bölcsész, a harmadik programozó matematikus arany fokozatú lakás értékesítő. Láthatóan nem kielégítő számukra az elérhető hétköznapi élet, az írással tágítják saját létterüket. Hiányérzetük azonban teljesen különböző, még női mivoltuk sem teszi közössé, bár az mindhármuknál meghatározó. Náluk is igaz, hogy az írás éltet (kiadva és kiadatlanul egyaránt). Bár a hallgatóság a végére erősen megcsappant, szinte kizárólag az írókörre korlátozódott, számomra elgondolkodtató este volt.
A terminál, ahol a csatlakozó légi járatra kellett várakozni, igazi zsibvásár volt. A férfi, amikor arra járt, mindig érdeklődéssel figyelte a soknemzetiségű forgatagot. Ez alkalommal is meglehetősen hosszú volt a várakozás. A mobiltelefon töltésekor kevesebb volt a konnektor, mint a lemerült készülék. Szóba elegyedett egy ázsiai kinézetű férfival, akiről kiderült, hogy üzbég, és éppen hazafelé tart Lengyelországból, ahol egy ukrán építőipari cég alkalmazottja. Szakipari mindenes, válaszfalat húz, burkol, villanyt és vízvezetéket szerel. Sok a munka, mert a lengyel szakmunkások nyugatra mentek, és hiány lett szakemberből. Nyelvi problémái nincsenek, vele, aki láthatóan nem orosz, hajlandóak oroszul is beszélni. Muszlimsága senkit nem zavar, mondta, bár igaz, ő sem zavar vele senkit. Mielőtt elsietett, mert indult a járata, épp arról beszélt, hogy tervezi, hamarosan a feleségét is magával viszi. A férfi sajnálta, hogy beszélgetőtársa elment, vele gyorsabban telt a várakozás.
Országváltoztatás
A város régen egészen más volt. Arrafelé nagyot változtak az idők az utóbbi negyedszázadban. Már az a nagy ország, amihez korábban tartozott, sem ugyanaz. A férfi ül az egykori főutcán, egy padon. A helyszín jó környék. A város időközben sokszorosára duzzadt, főváros lett. Középkorú nő telepszik mellé. Az eső lógó lába kapcsán szóba elegyednek. A megpihenő a nővéréhez jött látogatóba. A változások után nem sokkal költözött el innen. Most a régi nagy ország fővárosában él. Valamikor szeretett itt lenni, de ma már új lakóhelyén jobb. A szülei az ő születése előtt jöttek ide, itt is vannak eltemetve. De a változások ráébresztették őket arra, hogy ez nem a hazájuk. Helyben maradó nővérét orvosként megbecsülték, már nyugdíjas, de sosem lett őshonos. Mutatja nagy csomagját. Bevásárolt. Itt olcsóbbak a dolgok. Tagadhatatlan a fejlődés, de nem vágyik ide vissza. Az úttesten árad az autófolyam, de a járdán nincs tömeg. Csepegni kezd az eső. A nő megköszöni a társalgást és elsiet. A férfi marad a padon. Nincs cukorból.
Kapcsolatépítési kísérletek
Késő délután volt a közép-keleti országban. A férfi egy bérelt lakásban dolgozott. Szidta az Internet kapcsolatot. Éppen káromkodott, amikor csengettek. Két fiatal, munkásruhás fiú állt az ajtóban. A vonalas Internetet jöttek beszerelni. Szemrevételezték a terepet. A lépcsőházból akarták bevezetni a kábelt. Vizsgálódtak és megállapították, hogy itt faláttörés szükséges. Kéziszerszámaikkal nekiálltak a lyukkészítésnek. Néhány próbálkozás után nyugtázták, hogy ide fúrógép kell. Az pedig nem volt náluk. Használták a mellékhelyiséget, majd vizet kértek, és leültek a nappaliban a földre. Közben, kíváncsiságukat csillapítandó, szóba elegyedtek a férfival. Megtudták, hogy ő nem muzulmán és azt is, hogy semmilyen egyháznak nem tagja. Sajnálták a dolgot, mert, mondták, muszlimnak lenni jó. Kisvártatva összeszedelődzködtek. Közölték, másnap újra jönnek, fúrógéppel. A férfi távozásukkor tett megjegyzésére, hogy este a lányokhoz ne felejtsék el elvinni a fúrójukat, fülig pirultak.
Emberi létezésünk lényegi sajátossága a kommunikáció. Egymással kapcsolatban lenni nem csak a gazdaság és a társadalom működéséhez szükséges, hanem testi és szellemi jólétünkhöz is.
Mostanában különösen gyakran elhangzik, hogy minden sikeres férfi mögött egy nő áll. Ez a mondat jól jellemzi a nemek aktuális viszonyát és a társadalom valóságos állapotát. Azt, hogy a döntő dolog a sikeresség, tartalom és jelenés nélkül, mint mérce. Azt, hogy a férfi csak stróman, a valódi cselekvő a nő, aki kimondatlan, mégis mindenkinek evidens módon maga nem lehet előtérben. Azt, hogy itt semmi és senki nem az, aminek látszik. Azt, hogy a társadalom férfielvű, de valójában nődeterminált. A színpadon állók csak hiszik, hogy ők játszanak, pedig ők csak bábok, akiket mások mozgatnak. A nemek nem egyenjogúak, csak most nincs nőuralom. Mindenki másnak akar látszani, mint aki. Mi lenne, ha nem a siker, hanem az egészséges jólét lenne a cél. Ha nem egymás mögött, hanem egymás mellett állnánk. Ha nem vezért keresnénk, hanem azt, hogy hová menjünk együtt. Akkor nem kellene folyamatosan úgy csinálnunk, mintha, hanem lehetnénk azok, akik vagyunk, sőt akár azok is, akik lenni szeretnénk.
„Finomkodni sosem szerettem, de csak azért mert megjátszásnak éreztem. A pózolással ugyanez a helyzet. A finomságokat viszont mindig imádtam, sőt néha szeretek szerepeket játszani, mert az életszemléletem mindig is örömelvű volt, a játékosságból fakadt, de nem a megjátszásból. Nem tudom, hogy mi ketten ugyanazt a Kun Árpádot ismerjük-e, de az általam ismert nem puritán, sose volt az. Viszont sok volt benne valaha a természet egyszerű gyermekéből, aki nyomokban még megőrződött mindig, de már mindenféle bonyolultabb rétegek rakódtak rá.” Kun Árpád
2016 szilveszter napján olvastam el egyvégtében Kun Árpád Megint hazavárunk (Magvető, 2016) című regényét. Igazi élmény volt. Első általam olvasott prózája, a Boldog észak, is erősen hatott rám. Szeretnék úgy látni, ahogy Kun. Nem olyat szeretnék látni, nem is olyan módon, hanem úgy. Mert itt a hogy a lényeg. A könyv váza egy konkrét autós utazás. Egy valódi, mai magyar család, a mai Magyarországról, a mai Norvégiába menekül. Ami zajlik, az menekülés, akármennyire is racionális döntések és választások soraként ábrázolódik. Migránsokat látunk az ellehetetlenülőből a lehetségesnek tűnőbe mozogni. Közben nem mellékesen ábrázolódik egy felnőtté válás útja is, ami nem “fejlődésregény”, hanem inkább anamnézis, annak boncolása, hogyan lett a mai magyar valami az ami. Hogyan lett képes egy fiú arra, hogy minden ellenkező irányba ható nyomás és kényszer ellenére megpróbáljon apa lenni. Teszi ezt úgy, hogy közben az anyaság aktuális kínjaival is próbál empatikus maradni. Úgy általában azt üzeni, hogy a szülők és gyerekek együttélése, amit közkeletűen családnak neveznek, nem annyira reménytelen amennyire látszik, de nem is olyan amilyennek hazudják. Azt is sugallja, hogy ez egy olyan világban is, ahol senki sem tudja, merre van előre és mi az igazi jó, egy lehetséges, vállalható életprogram. Közben a nő férfi viszony gubancai is gabalyodnak és gubancolódnak. A csomó közben azért megmarad. Az, hogy az élet a csinálás maga, alapélménye a szövegnek. A mű olvasása nyelvileg is élvezetes. Egyszerre tud köznapi és emelkedett lenni. A kurvaanyázás és Rilke teljes harmóniában fér meg egymással. Az őszinteség természetes, mert azt ábrázolja, ami van, nem azt, ami abból látszani akar.
Néhány kiragadott felvetett gondolkodási irány a szövegből:
Nem kívánt fiúból is össze lehet rakni valahogy egy vállalható apát. A mindennapi zsigerkényszerek és gyarlóságok ellenére megfér együtt nő és férfi. Minden idea kifordítható önmagából, de mégis jobb, ha van, mint a nihil. A körülményeink csak bennünk értelmezhetők, korlátok mi magunk vagyunk, nem a körülmények. Ha sokan, ahogy én is, magukra ismernek a szituációkban, az nem a közhelyesség felületességéből adódik, hanem a tudatalatti sikerült megérintése miatt van. Aki elolvassa ezt a könyvet, amit melegen ajánlok, még a csak történetkedvelőknek is, az kicsit már Kun Árpád szemével is néz majd. Várom a következő könyvét.
Mitől lesz valami igazi? A létező dolgok önmagukkal való azonossága, igazisága nyelvi konstrukcióként jelenik meg, mint a megnevezés és a megjelenés megfelelése. Valami akkor igazi, ha hitelesen reprezentálja ideáját. Az igazi csokoládé az, ami megtestesíti a csokoládéságot. A nem igazi csak imitálja, csak úgy tűnik, mintha az lenne. Olyan mintha kakaóból lenne, de valójában csak cukrozott, barnított áltermék. Ahhoz, hogy meg tudjuk mondani, mitől lesz egy ünnep igazi, azt is tudnunk kell, mi az ünnep.
Az ünnep olyan jelenidő, ami nem hétköznapi, amit valami megkülönböztet. Az ünnep igaziságát az adja, hogy az ünneplők közösen magukénak érzik az ideáját. A Karácsony eredetileg a megszülető remény, az eljövendő fény köszöntésének ünnepe. Akkor igazi, ha azoknak, akik együtt ünneplik, van igazi közük egymáshoz, ha osztoznak a fényreményben. Ha az ünneplőket nem tölti el érdekmentes, jóakaraton alapuló egymásnak adni akarás, ami a szeretet, önbecsapó álcselekvés az együttlét, és hamis az ünnep.
Mielőtt kiáradt, be lehetett zárva, mert bár örökkévaló, korábban mégsem volt jelen. Az Egyben magában volt addig. Nem a feltámadt világosságból látszik, hogy már van, hanem azokból a tárgyakból és jelenségekről, amelyeket láthatóvá tesz. Amikor megjött, a mindigből a mostba, hirtelen viharként zúdult le. Mégis mindennapi természetességgel foglalta el valóságunkat. Üzenete jól felfogható szövegként hatol belénk, bármely nyelven is beszélünk. Úgy lesz sajátunk, hogy attól kezdve belőlünk néz vissza őszinte kíváncsisággal, önmagára. Szellem és lélek. Bizonytalanoknak biztosíték. Önelégülteknek kétely. Lebeg mind belsőnk, mind külsőnk felett. Megmutatja: ugyanazon ügy alanyai vagyunk mindkét létezésünkben. Önmagunkba térő belső ősvényünk testünkhöz kötött, életünk által meghatározott, mulandó, vágykényszerekkel megvert. Külső, az Egységhez vezető utunk, lélekvezérelt, szellem által dominált, örökkévaló, Abszolútnak alávetett. Mindez, magától értetődő igazságként, egyszerre gondolat, szó és tett.
A Nobel-díj kapcsán beszélni az irodalomról olyan, mintha a Michelin-csillag kapcsán beszélnénk az ételekről. Az étel az elkészített, evésre szánt készítmények halmaza, az irodalom megírt, közzétett, elolvasásra írt szövegek összessége. A jó étel enni való, ami élvezettel fogyasztható, de legalábbis úgy csillapítja az éhséget, hogy egészséges. A valódi irodalom szöveg, ami jobbá teszi az olvasót, vagy legalább élhetőbbé az életét. Szeretek főzni és írok is. El tudom képzelni, hogy szakács azért hajt, mert három Michelin-csillagot szeretne, de azt nem, hogy egy író azért ír, hogy Nobel-díjas legyen. Egy Michelin-csillagos étterembe nem vágyok, de az ismeretlen Nobel-díjasok szövegeit szívesen veszem kézbe. Eddig még nem csalódtam. Lehet, hogy nem a legjobb író kapja a díjat, de még olvashatatlanul rossz nem kapta. Tudom, hogy nem létezik olyan eljárás, amivel a legjobb író kiválasztható. De arról, hogy a rosszak kiszűrhetők, engem meggyőztek az irodalmi Nobel-díj osztók.
