De volt nyár is: nyomdaillatú könyvlapok, tábortűz, pajzán versek, szinte kézzelfogható csillagok.
Elmúlt egy év. Vagy más is? Ebben a decemberi ködben-sárban vajúdnak már a válaszok. (Medrsdorf Ilona)
Kettőt temettem.
De volt tavasz és nyár is: napfény és tenger, kánikulai terasz, azok a régi nyarak, új szenvedély, új alkotás, megszületett az ötödik, kézzelfogható kis csillag.
Elmúlt egy év. Vagy más is? Ebben a decemberi ködben – szélben posztumusz sírtunk és nevettünk ne halj meg minden percben semmi nem ugyanolyan. Nézem a fejfát és letörlöm a sírról a száraz gallyakat. (Galló Kovács Zsuzsanna)
Hát, ezt is megéltük! Jobban mondva ti, hiszen én már csak a messzi távolból tudtam figyelni rátok, és beszívni magamba a felém áradó szeretetet. Micsoda paradoxon, hogyha nem történik meg tavaly szeptemberben a tragédia, nincs könyv. Szokták mondani, hogy csak az hal meg, akit elfelejtenek. Azzal, hogy elkészült a könyvem, nagyobb esélyem lesz megmaradni az utókor emlékezetében. Na, ez most kissé patetikus lett, pedig nem szoktam érzelegni. Sajgott a szívem, hogy nem lehettem köztetek teljes valómban, csak láthatatlanul. Sokan eljöttek, nem számítottam ennyi érdeklődőre. Külön öröm volt látni a régi és új Irkásokat, (kösz, Éva és Edit), nem beszélve férjemről, Zoliról, és a másféléves kisunokámról, aki már úgy megnőtt, hogy már szaladgált a tündéri tüllszoknyájában. Zoli ragaszkodott ahhoz, hogy még az idén megjelenjen a könyvem, és neki köszönhetően, csak helyeselni tudom, hogy a végén mindenki egy ingyenes példánnyal távozott.
Köszönöm, hogy vidám hangulatú megemlékezést rendeztetek, ami csak éppen annyira volt megható, amennyire egy posztumusz könyvbemutatóhoz illik. A kórus (Tassy Zsuzsanna, Tibold Mariann, Vilcsek Adrienne, Voit Ágnes) kezdésnek a melankolikus Mozart művel megadták a nosztalgikus hangulatot. Ezután máris elérzékenyültem, amikor Fóthy Zsuzsa méltatta aktivitásomat az Irkában, és az egyéb könyvtári rendezvényeken, pályázatokban. Köszi Zsuzsa kedves szavaidat.
Jó érzés volt a háttérben kivetített fotók, de egyben fájdalmas volt látni az évekkel ezelőtti önmagamat veletek boldogan, vidáman Siófokon, Mátrakeresztesen, és a többi Irka rendezvényen. No, de nem búslakodunk, hanem örülünk a csodálatos könyvnek, amiről csakis szuperlatívuszokban tudok beszélni. A szőttesem színei jót mutatnak a borítón, dicséret Gergely Gyöngyvér Ildikónak. Nem baj, hogy az Irka kötetekkel ellentétben, ez most sokkal nagyobb lett. Tetszenek a fejezetek elnevezései, magam se tudtam volna jobbat kitalálni. Megérdemlik, hogy felsoroljam: Az élet partján, Innen jöttem, Kincsesláda, Vadvízi tegezés, Utazás, Kerti csendben, Öregségnapló, Huszonegy nap, Napról napra. Aranyosak a kategóriák illusztrációi, különösen a csillagmintás, fekete macska a Kerti csendben. Olvasási kedvcsinálónak elég volt a rövid bemutatás, amihez jól passzoltak Anikó felolvasásai. A macskák illemtanát nagyon élveztem. Köszi Anikó!
Zsuzsa, most jössz te! Látod, látod, nem megmondtam, hogy ne izgulj! De ha ennyi adrenalinszint kellett a szereplésedhez, akkor megérte. Érződött Pannival a kettőtök közötti összhang, ahogy az évek során összecsiszolódtatok. Nem voltál indiszponált, sőt, úgy láttam, tudtad élvezni a debütálást, és kedvedre elmesélhetted a könyvszerkesztés nehézségeit. Az évek során elfogadtad, hogy az író kitárulkozik. Köszönöm, hogy Anikó zseniális tolmácsolásában elénk tártátok a nekem írt, személyes hangvételű leveleidet. Meghatódtam, és megkönnyeztem. Nagyon hálás vagyok, hogy Pannival együtt nem sajnáltatok időt és fáradtságot, hogy megszülessen a könyvem.
Pannival értek egyet, hogy nagyon sok írás kimaradt. Ezeket lehetne a Lépcsők regényemmel egy kötetbe tenni, hiszen az úgyis csak egy önéletrajzi kisregény. Meglepődtem Béla felajánlásán, hogy befejezi a Körmendi nyomozó és a pipacsos szalmakalap c. krimimet. Kíváncsian várom, hiszen teljesen más stílusúak vagyunk, nagy kihívás lesz neki, az biztos. Köszönöm mindenkinek a részvételt, jó olvasást kívánok: Ilona
Ui: Szép a pulcsid, hiába, a francia divat felülmúlhatatlan.
Megmutatom gondolataimat az írásról, ez is egy a kimaradottak közül:
Az írás és az élet dilemmája
Az írás megszállottság. Eluralkodik az ember agyán – míg ír, nem érzékel semmi mást a világból, még saját testének jelzéseit sem fogja. Tehát: az írás árt az egészségnek, tönkreteszi az életet.Még mindig úgy nézek az írásra, mint választható életformára. Mérlegelem a pro- és kontra érveket. Még nem késő, még kiszállhatok belőle. Kerülgetem, mint egy szakadékot. Vagy mint egy mély tavat, amibe nem merek beleugrani. Érveket keresek.Gyűjtöm az elriasztó példákat, intő jeleket. Ulickaja, Mankel betegsége – vajon nem a test végletes elhanyagolásából eredeztethető? És kiterjeszthető ez más időkre, más művészetekre is.Adódik a kérdés: mi a fontosabb? A művészet, vagy az élet? Vajon lemondtak volna-e az alkotásról a fenti írók a hosszabb élet javára? Azt hiszem, igen. És végtelen önzés volna-e részünkről, ha mi, olvasók, műélvezők, inkább a nem-lemondásukra szavaznánk? Ismét igen. Tehát a válaszom – arra kérdésre, hogy mi a fontosabb – az, hogy: az élet.
Mersdorf Ilona tavaly hagyott itt minket. A gödöllői írókör legaktívabb tagja volt, nélküle nem volt műhelytalálkozó, felolvasóest, antológia, nyári tábor, költészeti vagy prózaíró kurzus, ő vezette az Irka blogját, az Írkávét, melynek a nevét is ő találta ki. Ilona volt az antológiáink megkerülhetetlen lektora, verseket és novellákat egyaránt értelemmel, érzelemmel kritizált, igyekezve nem megbántani a szerzőt. Halála után rengeteg írás maradt, melyből egy kötetre valót most összegyűjtöttünk és mindazok számára, akik ismerték és szerették Ilona írásait, egy kis ízelítőt nyújtunk abból, milyen hatalmas szellem és alkotási vágy fűtötte.
Várunk szeretettel minden érdeklődőt! Kérjük, az istoka@gvkik.hu email címén jelezzék, ha szeretnének egy példányt Ilona könyvéből. A könyv kereskedelmi forgalomba nem kerül.
ezen a napon olyan szépek a temetők, amilyen szépnek kellene lennie minden napunknak a krizantémok sárgán, lilán, fehéren világítanak a gyertyák meleg fényét látni a messzi űrből
családok állják körül csendben a sírokat együtt vannak azok is, akik nem szeretik egymást az elhunytak is legderűsebb arcukat mutatják a holnap ma estére a kapun kívül maradt
a szürkület egybemossa az életet, halált örökzöld koszorúba fonja az emlékeket talán ilyen lesz majd a béke odaát
az én szeretteim olyan messzire vannak egy mécses lángja vajon üzenetnek elég? várok, míg ott fönn a válaszfények kigyúlnak
Szörnyethalt az a két német férfi, akik egy bajorországi strandon egy toronyugró emelvényről ugrottak az öt méter mély üres medencébe. A kulmbachi strandon egy 20 éves és egy 24 éves fiatalember vesztette életét. A tragédiát vasárnap reggel fedezték fel. Nem tudni, hogy a két fiatalember miért ugrott az üres medencébe és fogyasztott-e alkoholt vagy kábítószert a halálos ugrás előtt. A tragédia időpontjában a strand zárva volt, a toronyugró medencét pedig már a strandszezon elején lezárták és leeresztették, mert nem jó a szigetelése. A toronyugró emelvényre vezető lépcsőt le is szerelték.”
Főhőseinknek nem volt könnyű élete. A húszéves Johan Meyer állami gondozottként nőtt fel Karlsruhe városában, majd tizennyolc éves korában felvételt nyert a Berlini Zeneművészeti Egyetemre, ahonnan az első szemesztert követően rossz magaviselete miatt kirúgták. Ezután elszegődött kőműves-, majd festőinasnak, végül az OnlyFansen találta meg a megélhetését, ahol láb- és hónaljfotók árusításából tartotta fenn magát. Barátja, a huszonnégy éves Frank Hesler látszólag nyugodt családból származott, ám otthona közelről sem volt nevezhető békésnek: apja verte, anyja alkoholba fojtotta bánatát. A menekülés reményében költözött a távoli Karlsruhe városába, ahol egy éjszakai klubban ismerkedett össze Johannal. Barátságukat az alkohol és a kábítószerfogyasztás iránti közös vonzalom, valamint a MMORPG-játékok jelentették. Johan fehér lovagkét, Frank bajor kurtizánként volt jelen az élőszereplős online térben. Ezzel a háttérrel érkeztek 2024. május 4-én a kulmbachi strandra – ám nem a fürdés motiválta őket. Fogadást kötöttek, hogy ki mer előbb leugrani a húszméteres toronyból. Bátorságukat a strand büféjében gyűjtötték össze, ahol rövid idő leforgása alatt fejenként hat korsó sört és hat gyomorkeserűt döntöttek magukba, majd nekivágtak a torony lépcsőinek. A felfelé vezető út több mint három órán át tartott. Mikor felértek, némi mélybe bámulás és az élet értelmén való töprengés után elfáradtak, és hátukat a korlátnak vetve elaludtak. Másnap reggel madárcsicsergésre ébredtek. A medence feletti üvegkupola lágyan engedte be a szűrődő hajnali fényt. Még vacilláltak kicsit, hogyan kéne leugrani, de végül inukba szállt a bátorság, és eldöntötték; szégyenszemre inkább gyalog távoznak. Ekkor vették csak észre, hogy a lefelé vezető lépcső nyomtalanul eltűnt. Eleinte nem aggódtak emiatt, ám a nap vége felé, amikor minden kiáltozásuk hiábavalónak bizonyult, letargiába estek. A nap végére felmérték a lehetőségeiket, és arra jutottak, hogy ha ez így marad, odafenn ők bizony új életet kezdenek. Ennek az új életnek az első napja 2024. június 6-án, hétfőn vette kezdetét. Frank ekkor pappá szentelte magát, és esküt tett, hogy élete végéig a kvéker egyházat szolgálja. Johan eközben szerelembe esett egy, a torony tetején felejtett strandlabdával, amelyet – a Számkivetett című filmből ihletet merítve – kidíszített. A fent töltött idő alatt gyermekáldásra nem került sor, ám erre való kísérletek születtek. Hegemóniájuknak 2024. július 3-án vetett véget a vízhiány okozta hallucinációs roham, amikor Johan túlszerette a labdáját, amely kidurrant, és a hirtelen szerelmi bánat hevében levetette magát a toronyból. Frank ezt látva isteni üzenetet kapott, és elhatározta, hogy megmenti társát. Levetette fürdőgatyáját, a húszméteres torony széléhez lépett, megfeszült, elrugaszkodott, majd egy tripla csavart követően, fejjel a 2×2 centiméteres, babazöld csempékkel kirakott medencébe csapódott. Hogy mi ebből a tanulság? Így ért véget a toronyban született civilizáció, amely alig két hónap alatt eljutott az államlapítás, a vallási szabadság, és a szabad szerelem szintjéig – majd összeomlott, mint minden birodalom, amelyet a férfiúi önámításra építettek.
(Az írás az IRKA nyári táborában készült, a feladat egy sajtóhír előzményének megírása volt).
