Fehér lepkék, olyan fehérek,
hogy együtt tarkábbak, mint a téged körülvevő virágoskert.
Felnevetsz rájuk, ahogyan ijedtükben felrepülnek.
Ezután rám nézel, és hirtelen
én is azok közé a fehér lepkék közé akarok tartozni,
hogy finoman hozzád érhessek,
megcsiklandozzalak, mielőtt megijedek és itt hagylak.
Pávakék szemed most arcomra száll.
Nem tudok és nem is akarok megmozdulni.
Te viszont lassan felém rebbensz,
az egész világ közelebb jön hozzám.
Kilépsz a liliomok közül. Már csak egy lepkényi távolság van közöttünk.
Négyen vagyunk.
A kert, örökké tartó táncával és zenéjével,
az én egész lényem
és a tiéd, amik így még egészebbek lettek,
és a lepkék, akik ebben a pillanatban ragadtak, akárcsak mi.
Gyönyörű, meleg, időtlen.
Liska Dóri: 18 éves, a Gödöllői Török Ignác Gimnázium tanulója. Szabadidejében legszívesebben gitározik, a barátaival van, filmekről szövegel, illetve az irodalom bugyraiban mászkál, legyen az könyv, színház, vagy az írás.
