Rakpart. A sétány nevét nem tudom, senki nem hívja úgy. Talán valami fasor. Nagyjából öt fával. Ez azért ironikus. Vaserőd véd minket a „magyarság csöndes, nemes folyójától”. Lábujjhegyre kell állnom, hogy kihajolva lenézhessek és megláthassam a kifürkészhetetlen mocsárbarna vizet.

Sétálás közben a túlpartot nézem. Ha kinyújtanám a kezem, elérném. Egy barátnőm, mesélte, hogy sokan átússzák. Persze ott, ahol nem ekkora sodrás. Itt halálos lenne.

A különböző klinikák és zeneiskolák társaságában megérkezem a lépcsőkhöz, a hivatalos rakpartra. Előttem az oszlop a Tisza áradásainak magasságát mutatja. Nem volt semmi ez a folyó anno. Vajon képes lenne rá most is?

Leülök, kezemet a térdemre rakom. Baszki, nyáron nem voltak ilyen hidegek ezek a kövek. Bár persze a nyárról nem ez maradt meg: üvöltő retro, pia mindenhol, toj-toj wc, ahol inkább nem kapcsolsz lámpát, mert akkor meglátnád a mocskot körülötted. És persze az emberek. Az emberek, akik mellett a világgal is meg tudnék küzdeni. Az emberek, akik annyi kalandot és meglepetést tartogatnak számomra, hogy ha rágondolok, sírok. Ez most is megtörténik.

Az összekönnyezett vásznamon hamarosan új szereplők jelennek meg: egy társaság a Roosevelt tér felől. Üvöltő retro, pia mindenhol. Az eufória végigkacag a mellkasomon: Hát itt vagytok? Gyertek, üljetek mellém! Az italt én állom.

A társaság lekocog mellettem a lépcsőn, a víz felé. Nem ők azok, fiatalabbak, mekis zacskókkal. Nem tudják, hogy mi a jó.

A naplemente óva int, hogy lassan hazafele kéne mennem. Felkelek. Elindulok felfelé. Egy utolsó kívánsággal fordulok csöndes, nemes barátnémhoz: Sodord ide nekem őket!

Térey János: Átkelés Budapesten című novelláskötetével foglalkozunk műhelymunka keretében. A végén a kreatív feladat ehhez kapcsolódott: egy kedvelt helyszín ismert és ismeretlen részleteit, figuráit megjeleníteni.

  (Az Irka “mesehős utóélete” sorozatból)

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember, aki gyönyörű házban lakott feleségével, és kislányukkal. Ők voltak a legboldogabbak a világon, legalábbis szerintük.
Azonban a feleség megbetegedett, és a férj hamarosan egyedül maradt a kislánnyal.
Ahogy telt, múlt az idő, a férfi tudta, a lányának szüksége van anyukára, így elvett feleségül egy özvegyasszonyt, aki nemsokára be is költözött a két gyönyörű lányával, ám esetükben a szép külső sötét szívet rejtett. Aztán könnyek, tök, bál, cipő, happy end meg minden.
Ezt könnyű elmesélni. De amit én kapok, azt persze szinte lehetetlen. Valaki rohadtul utál engem a cégnél. Ráadásul ez az első saját projektem! Én narrálom a mesét is, meg minden, ami jelentős előrelépés a legutóbbi munkakörömhöz képest. Emlékeztek a mese jótevőjére, a Tündérkeresztanyára? Bizonyára. Ugyanis rendkívül hatásosan alakítottam a szerepet. Megszámolni sem tudom, hány különböző Hamupipőkén segítettem. Viszont ebben a mesélés dologban tapasztalatlan vagyok.
Ha már itt tartunk, úgy sejtem, sőt biztos vagyok benne, hogy amit éppen csinálok, azt nem lenne szabad… Hmm, ezért bajba kerülhetek, de nem mondjátok el senkinek, ugye gyerekek? Ezúton is elnézést kérek az esetlegesen a mesét hallgató felnőttektől, bátorkodtam a ‘gyerekek’ megszólítást használni, a céges statisztikák szerint átlagosan jóval magasabb a mesét hallgató gyerekek százalékos aránya, mint a…
Tessék? Elnézést, nem értem tisztán. Hogy hagyjam abba a fecsegést, és meséljek végre? Persze, hölgyem, azonnal! Ne, kérem ne szóljon a főnökömnek… Nem, igazán nem szükséges, hogy itt maradjon, és felügyelje a munkámat! Hát jó, látom, már helyet is foglalt… Akkor én… khmm… folytatnám is a mesét.
Tehát a kislánnyal borzasztóan bántak a mostohatestvérei, és apja hirtelen halálával a helyzet csupán rosszabbodott. Ahogy nőtt, a kislány szíve egyre nagyobb és nagyobb lett – jajj, nehogy szó szerint értsétek, gyerekek, ez azt jelenti, hogy jószívű lány lett belőle, aki annak ellenére is szerette mostohaanyját és testvéreit, hogy vele végeztettek minden házimunkát, és Hamupipőkének csúfolták a munkától folyton koszos arcocskája miatt. Ő is a személyzet tagjává vált, és kedvessége miatt nagyon megszerették a cselédek és inasok, csakúgy mint a házban lakó egérkék.
Azonban ahogy cseperedett fel a leány, annál… hogy is mondjam. Elnézést, de ha mar itt ül azzal a kritikus tekintettel, segíthetne is egy kicsit. Maga hogy mondaná el a gyerekeknek, hogy ez a Hamupipőke csúnya volt?! Igen, tudom, hogy nem ezekkel a szavakkal, de ne aggódjon, ezt majd kivágják… Hogy élőben megy?! Óh, hogy az a!

Elnézést, ez esetben seperc alatt térjünk vissza a mesére. Szóval, ahogy a lány nőtt, külseje annál inkább elmaradottnak bizonyult a belső szépségétől, hogy úgy mondjam. Egy napon levél érkezett a házhoz, amiben minden hajadon lányt meghívtak a királyi palotába egy bálba, ahol a királyfi feleséget választ magának. Hamupipőke kétszer olyan szorgalmasan végezte a házimunkát aznap, mert azt ígérték neki, hogy ha mindennel elkészül, ő is jöhet. Egér barátai közben gyönyörű ruhát varrtak neki, hogy legyen mit felvennie. Azonban az utolsó pillanatban a mostohatestvérek irigységükben szétszakították a ruhát, így Hamupipőke mégsem mehetett a bálba.

Ahogy a kertben szomorkodott, egyszerre csak megjelent előtte a Tündérkeresztanyja. Elűzvén a lány szomorúságát, gyönyörű ruhát és arcot varázsolt Hamupipőkének, üvegcipellővel és tökhintóval.
A lány csodásan érezte magát a bálban, a herceg csakis vele táncolt egész este, ám amikor az óra elütötte a tizenkettőt, Hamupipőkének futnia kellett, hogy hazaérjen, mielőtt a varázslat véget érne, ahogy a Tündérkeresztanya a lelkére kötötte. A nagy sietségben elhagyta a fél üvegcipellőjét, de éppen időben hazaért, és visszaváltozott a csúnyácska lánnyá, lefeküdt a kandalló elé, és békésen aludt reggelig.
A herceg azonban tudta, hogy senki mást nem fog elvenni feleségül, neki a legszebb lány kell a birodalomban, ezért a fél üvegcipellővel házról házra járt, ám az semelyik lány lábára nem illett. Nagysokára elért a mi Hamupipőkénk házához. A lány nagyon izgatott volt, és mostohája megsejtette, itt valami turpisság történhetett, így ravasz módon bezárta Hamupipőkét a padlásszobába.
Azonban egér barátai kiszabadították, és mikor a herceg és kísérete már épp távozni készült, Hamupipőke befutott a szobába, és kérte, hadd próbálhassa fel ő is a cipellőt. A herceg ránézett, és felhúzott orral fintorgott egyet. Hogy ő, ezzel a csúfsággal táncolt volna?! Biztosan nem. Azzal a lendülettel kisétált az ajtón és Hamupipőke életéből, a lány pedig gondosan a háta mögé rejtette a bizonyítékot, a cipellő megmaradt felét, ami valamiért nem tűnt el a ruhával és a hintóval együtt. Ő aztán egy ilyen alakhoz nem akar hozzámenni. Mondjuk nem is csodálom, amekkora seggfej.

Elnézést, elnézést, többé nem fordul elő, ígérem! Tehát soha nem nősült meg, mert nem talált olyan szép lányt, mint amilyen Hamupipőke volt a varázslat hatása alatt, így tudtán kívül megkímélte a birodalom hajadonjait egy esetlegesen vele letöltendő élettől.
A ház lakói le voltak sújtva. A mostohatestvérek szépségük ellenére vénlányként haltak meg, személyiségüket senki sem bírta elviselni. Hamupipőkét a házban lévő barátai megvigasztalták, a mosogatófiú, aki titokban már nagyon régóta szerelmes volt a lányba, hamarosan megkérte a kezét, és az üvegcipellő megmaradt felét eladva vettek egy csinos kis házat a következő faluban.
Hát ennyi volt a mese gyerekek, boldogan éltek, míg meg nem haltak, meg minden.
Valószínűleg nem fogtok több mesét hallani tőlem ezután, úgyhogy remélem, emlékezni fogtok erre, és a tanulságra is.
Mégis mi ez a gomb?! Fel is tudom szólítani őket? Komolyan? De jó! Na, hát akkor mondd gyermekem. Mi a tanulság?
– Hogy csak a szép lányok kapnak herceget?
Úgy tűnik, ez a munka valóban nem nekem való…

Németh Anna

Gödöllőn tanul,  a kedvenc száma a négyes, és variációi. Négy testvére van, akiket imád, nemrég lépett ki a 4×4-es életévéből. Szabadidejében mesét néz, ír, lovagol, alszik, és szívesen fogyasztja a sajtot lekvárral. Most pedig éppen elérte, amit szeretett volna, ugyanis ez így 44 szó.

talán hamarosan.

beköltözöm valaki

szövettel bélelt

négyszögletes

mellkasába

csomagolok.

mosott béltakarómba

csavarom

a rohasztott

ráncsütőket

a galvánozott fémvizelőt

az összecsukható székletet

csak a legfontosabbakat.

egy független nő

szakasztott érték

még húzom az időt

a falakon kiürülök.

majd ecetdarabból

csöpögő arany

fűmosó folyadékban ázom

és beleégek

a nagy szabálytalan

könyves körbe

a kamat ruházat

a fényes wc táska mellett

a kartondobozban

oda temessetek.

Szabó Fruzsi (ötvennyolcadik ezen a néven) felemás zoknikban kergeti a jövőképeit baráti kajaszünetekkel, és ha már végképp nincs mi tennie, kujtorog egyet, vagy napokat rajzol.

2. hét

Zsófi leszek. Sokféleképpen hívtak már, de Zsófinak még soha. Anyának még fogalma sincs róla, hogy létezem, de nemsokára megtudja. Először nem fog örülni neki. Nekem.

Elmegy majd a kórházba, hogy végleg megszabaduljon tőlem, de végül dolgavégezetlenül távozik. Nem fogja tudni megtenni. Kételkedni fog magában, de csodás anya lesz belőle.

13. hét

Bár mindig is bevállalós voltam, néha megingok, nem vagyok biztos benne, hogy jól döntöttem. Csúfolni fognak a suliban anya miatt, és amikor tízéves leszek, elveszítjük apát, és azután lesz pár kemény évünk.

De ilyenkor csak anya szívdobogására figyelek, és emlékeztetem magam, hogy azért választottam ezt a családot, mert Neki szüksége van rám. Ahogy eldöntöttem, hogy ide jövök, Lili lett az anyukám, és neki pontosan rám van szüksége, hogy leszokjon végre, rendezze a kapcsolatait. Miattam fog mindent megtenni, hogy jobb szülővé, emberré válhasson, és én már most szeretem őt ezért.

21. hét

Nem tagadom, ez a kedvenc részem az egészben, itt lenni, anya pocakjában, ahol meleg vesz körül, biztonság, és kényelem. Ehhez képest a kinti világban minden túl hideg. Már nem emlékszem pontosan az előző életeimre, nem tudom elszórakoztatni magam az emlékekkel. Unalmamban óvatosan megrugdosom anyát, és élvezem, ahogy gyorsabban dobog a szíve a boldogságtól.

32. hét

Közeledik a születés, és egyre kevesebb emlékem maradt a jövőbeli életemről is, néha erőlködnöm kell, hogy eszembe jusson, egyáltalán miért is vagyok itt. Kicsit tartok a megszületéstől, mert a köldökzsinór a nyakamra fog tekeredni közben, és bár végül jól leszek, egy kis ideig nem fogok levegőt kapni. Viszont anyának sokkal rosszabb lesz, szóval ügyesnek kell lennem, és jó gyorsan kibújni innen.

39. hét

Már csak benyomásaim maradnak a környezetemből. Meleg, ütemes dobbanások, sötét, néha fény. Mindjárt itt az idő. Már azt sem tudom, minek van itt az ideje, de azt igen, hogy nemsokára valami nagyon fontos dolog fog történni, és én valamit nagyon várok.

Egyszercsak valahogy könnyebben tudok mozogni, a folyós dolog is fokozatosan eltűnik, és nekem eszembe jut, hogy mit várok olyan nagyon.

Hogy végre láthassam anyát.

Németh Anna

Gödöllőn tanul,  a kedvenc száma a négyes, és variációi. Négy testvére van, akiket imád, nemrég lépett ki a 4×4-es életévéből. Szabadidejében mesét néz, ír, lovagol, alszik, és szívesen fogyasztja a sajtot lekvárral. Most pedig éppen elérte, amit szeretett volna, ugyanis ez így 44 szó.

Fehér lepkék, olyan fehérek,

hogy együtt tarkábbak, mint a téged körülvevő virágoskert.

Felnevetsz rájuk, ahogyan ijedtükben felrepülnek.

Ezután rám nézel, és hirtelen

én is azok közé a fehér lepkék közé akarok tartozni,

hogy finoman hozzád érhessek,

megcsiklandozzalak, mielőtt megijedek és itt hagylak.

Pávakék szemed most arcomra száll.

Nem tudok és nem is akarok megmozdulni.

Te viszont lassan felém rebbensz,

az egész világ közelebb jön hozzám.

Kilépsz a liliomok közül. Már csak egy lepkényi távolság van közöttünk.

Négyen vagyunk.

A kert, örökké tartó táncával és zenéjével,

az én egész lényem

és a tiéd, amik így még egészebbek lettek,

és a lepkék, akik ebben a pillanatban ragadtak, akárcsak mi.

Gyönyörű, meleg, időtlen.

Liska Dóri: 18 éves, a Gödöllői Török Ignác Gimnázium tanulója. Szabadidejében legszívesebben gitározik, a barátaival van, filmekről szövegel, illetve az irodalom bugyraiban mászkál, legyen az könyv, színház, vagy az írás.

foglalom a helyet
a fogalom helyett
csak lejegyzett sejtés
egy eljegyzett sejt és
a kancsal törpeszervezet,
mit kan csal tőrbe. szervezett.

rendszerekben áll ott
a rend. szerekbe állott
időt tölt ő, s fojtott
időtöltő foltot
hagy a mára. én foglak,
és a hagymára foglak

ki végeztet sírást,
kivégzettnek sírt ás
a padok között
apadok: közöd
kiégett minőség
kiéget, mi nőség,

mert elkövettem érted,
e követ te mérted
mint a sértőn késett
minta. s értő késed
halvány útján a nyúl
halván utánad nyúl.

Szabó Fruzsi (ötvennyolcadik ezen a néven) felemás zoknikban kergeti a jövőképeit baráti kajaszünetekkel, és ha már végképp nincs mi tennie, kujtorog egyet, vagy napokat rajzol.

 

S akarsz-e játszani kékbálna-halált?

Megjelent az Irka 10 jubileumi kiadás c. antológiában.

Megvásárolható a Gödöllői Könyvtár regisztrációján.

Ára: 2000 Ft