Tóth Menyhért: Álomtanya

Galló Kovács Zsuzsanna: In memoriam Tóth Menyhért

Nagyszabású május elsejei ünnepségekre emlékszem a falu szélén lévő futballpályán. A hosszú beszédek és az unalmas műsorok után nem csoda, hogy mire a falu festőművésze szavalni kezdte saját versét, már senki nem figyelt rá. Menyus bácsi fehér haja lobogott a szélben, átszellemült arccal beleélte magát versének mondanivalójába, nem figyelte és nem zavarta, hogy a gyerekek lökdösődnek, zajonganak és nevetgélnek. Galló Kovács Zsuzsanna: In memoriam Tóth Menyhért bővebben… →

Horváth Piroska: Tovább!

Mersdorf Ilona: A szokás hatalma

Mióta az eszemet tudom, rossz volt a csaptelep a fürdőkád fölött. Pontosabban olyan volt, mint minden régi szerkezet: érezni és érteni kellett a lelkét, hogy együtt tudjál élni vele.
A háziaknak engedelmeskedett. Igaz, finoman kellett vele bánni. Megvolt pontosan az a vízsugár, amelynél átkapcsolt zuhanyra. És az az erő, amivel fel szabadott húzni a csappantyúját ennél a műveletnél. Ha túl gyenge volt a vízsugár, kiakadt a csap, és visszament csurgó üzemmódba. Ha túl erősen rántottad fel az átváltó gombot, akkor levált a zuhany gégecsöve. És lehetett megint javítani… Egyedül a férjem értett hozzá. Ez a kettőjük titka volt.
Mi többiek csak passzív élvezői voltunk a jótékony zuhanyzásnak.
Ezzel a szereposztással amúgy együtt tudtam élni…
Gond akkor volt, ha vendég jött a házhoz. Hiába tartottam eligazítást zuhanyhasználatból, ez rendszerint kevésnek bizonyult. A férjemnek újra és újra meg kellett javítania a zuhanyt. Én újra és újra pampogtam rajta, hogy ez nem egy állapot, vehetne már egy új csaptelepet. Mersdorf Ilona: A szokás hatalma bővebben… →

illusztráció: users.atw.hu

Bojár Cassino:  Mese a kopaszfalvi kántorról, aki Szőrlovag akart lenni

A falu kocsmájának belső termében sűrű pipafüst kavargott. Az egyik sarokasztalnál vidám társaság verte a blattot, nagyokat kortyolva söröskorsóikból. Ahogy múlt az idő, a lapjárás szeszélyeinek traumáját egy-egy adomával, régi históriás történettel próbálták oldani. Ebben pedig Bódog tanító járt élen, akire – mint a falu krónikására – némi respekttel néztek fel a többiek.

Már az ötödik kör üres korsói sorakoztak az asztalon, amikor Lopovics Laja, a falu postása, nagy tisztelettel fordult az okító felé és kérte, mondaná el végre a világgá szaladt kántoruk igaz történetét, ahogyan az megesett szegény párával. Biztatásul újabb teli korsót tolt a gyermekek réme elé. Bódog tanító, miután egy nyalintással leszürcsölte a friss sör habját, ceccegett néhányat és megadóan bólintott a fejével. Bojár Cassino: Mese a kopaszfalvi kántorról, aki Szőrlovag akart lenni bővebben… →

Chagall: Én és a falu

„… egy bizonyos kép emléke csak egy bizonyos perc sajnálata; s a házak, a fasorok, az utak éppoly mulandók sajnos, mint az évek.”(Proust)

Galló Kovács Zsuzsanna: Én és a falu

Ötven év elmúltával is emlékszem annak a borsólevesnek az ízére, amit tízenéves barátnőmmel főztünk vacsorára a határból fáradtan hazatérő családjának. A falusi gyerekeket korán munkára fogták, volt, aki a földekre járt segíteni, vagy ebédet vinni, barátnőmnek a főzés jutott. Csodálattal néztem gyakorlott mozdulatait, ahogyan a zsírban párolódó borsóra lisztet hintett, majd egy kevés piros paprikát, s a vöröshagymát sötétzöld szárával együtt dobta bele a levesbe, s az hosszan kilógott a fazékból. A csipetke gyúrása közben arról álmodoztunk, hogy én orvos leszek, ő pedig tanárnő. Galló Kovács Zsuzsanna: Én és a falu bővebben… →

Horváth Piroska: Rejtett kincsek

Tóth M. Erika: Bubó mese

Bubó egész éjjel dolgozott, öblös foteljében éppen csak megpihentette fájó hátsóját, amikor könnyű szárnysuhogást hallott. Mire kikászálódott odújából, már csak az elsuhanó szürke árnyat látta.
A szokásos reggeli erdei összejövetel előtt Csóri szarka repülte körbe az erdőt, hírt adva a fontos eseményről, hogy a mai találkozót senki el ne mulassza. Kettőt csörgött Bubó odúja előtt, és sietve távozott, illatfelhőt hagyva maga után. Tóth M. Erika: Bubó mese bővebben… →

illusztráció: pixabay.com

Pecznik Éva: Kisvárosi sajtárus

Exkluzív sajt- és egyéb finomságok üzlete. Szomorú tekintetű, olaszos amorózó a pult mögött, udvarol a csinos, fiatal női vevőknek. Tekintetében a Fellini-filmek hőseinek örök vágyódása: Mastroianni és Alain Delon egybegyúrva. Rezignáltan szeletel és vág, mér és csomagol, miközben félig lehunyt szemhéja alól méricskél.

Vajon mi jár a fejében? Ki az, akitől borravalót kaphat? Ki lesz az, aki nagyvonalú hanyagsággal egész százasra kerekíti a nyolchetvenet? Ki ajándékozza meg egy hálás mosollyal, amiért két dekával meghosszabbítja az Asiago olasz öregsajtot? Ki az, aki kacér évődéssel kér egy hajszálvékony szelet kóstolót abból az új limoncellós ricottából?

A sajtárus szájából már csak a félig leégett cigaretta hiányzik, amelyről folyton hosszan lóg a hamu. Tökéletes fivére lenne Rocconak. Testtartásában hanyagság és valami megmagyarázhatatlan melankólia, amellyel a világ mulandóságát nyugtázza. Halkszavú ez a sajtárus, ereszkedő hangsúllyal kérdezi, mintha utolsó lehelete lenne:

– Lehet 5 dekával több? Szinte mindannyian megadjuk magunkat ennek a néma könyörgésnek. Így szolgálja a jól kiszámított üzletpolitikát az okosan megválasztott alkalmazott. Vajon mindig sajtárusnak készült ez a mélabús gigolo? Lehetett volna elegáns dzsentri egy más világban vagy hanyag arisztokrata, esetleg az éjszakai életben jól eligazodó underground-zenész.

Ami bizonyos, hogy a gyengébb nem kedvence lett volna mindenképp. Ahogyan a nőkre néz, abból érezhető, kitalálja legtitkosabb kívánságaikat is.Ösztönösen tudja, ki melyik sajthoz vonzódik, kinél meddig lehet elmenni a kóstoltatásban, ki az, akinek felajánlhatja a cég ajándékát, az ingyenkávét. A szemébe nézünk és elhisszük: ért a sajtokhoz, ért a nőkhöz, ért az élethez.

kiemelt illusztráció:trendmano.blog.hu

Tomkó Ádám: Tavaszi hérics

Bojár Cassino: Tavasz

Táncolnak a violák a kertben,
Gyöngyhálót sző álmában egy pók,
Tovaillan emléke a télnek,
Mosoly villan s elcsattan egy csók.
Tavasz-illat száll a levegőben
(szivárványszín szappanbuborék)
Ág tövének harmat könnye csordul,
Ezer színben fürdik a vidék.

Ma van Gyertyaszentelő Boldogasszony napja. Általában hajnalban, tettre készen ébredëk. Ma viszont bágyadtan, kedvetlenül. Még az sem villanyozott föl, hogy hosszú borús napok s a mai köd gyors múltával végre derűsen ragyogott a Nap. Mindössze ezt az írógépet kapcsoltam a napelemre, hogy végre írhassak. Aztán mëgadón visszafeküdtem. Hja, a kor! Bár már ifjontin is mëgzavart az időjárás meleg hulláma. Hát még most, tyúklépésre a nyolcvanadik születésnapomtól! Nádašpétër: Ëgy télvégi vacsorám bővebben… →

Vörös Eszter Anna: Béke múló pillanata

Sütő Fanni: Bárányból farkas

Éjszakába hanyatlik Szent Iván
Engedek az elhívó varázsnak.
Megteszem, mit a szokás megkíván,
S talpam alatt izzik a parázslat.
Fehér még a szívem, báránypuha,
Ártatlanul göndörödik rajtam
A meleg szóból szőtt gyapjúruha
A tűz-csóktól átváltozom lassan.
Szűz talp és láng-hamu: kölcsönhatás
Régóta farkasbundát kívántam,
Vadállattá tett a beavatás
Ebben a kifordult világban,
Ahol a bárányok üvöltenek
És hallgatnak a farkasok.

Vörös Eszter Anna: Akik nem félnek szembenézni a viharral

Almási Lajos: Senki pillanatai

Kecses karodon csoda a karkötő,
Álmot láttam csípőd ringásaiban.
Napfény komor felhőkből bukkant elő,
Késő őszt szellők jelezték finoman.
Gondolataidon kaptam szárnyamat.
Csodáink lehetőségei íme,
Tenger hulláma hatalmas áradat.
Mosoly az arcon nem lesz már senkié se.

Föld moraja, a világunk kacaja,
Viharban állunk kétkedve nézzünk föl.
Zeusz bosszankodott, remegett pálcája,
Szökésem világ minden szögletéből.
Arra gondolok hol ma fejed pihen,
Nem jött még fagyos szeleknek fuvalma.
Szebb pillanatról álmodom szüntelen,
Tova libben-e gondjaimnak szárnya.

Ott a senki földjén nincs még rokona,
Messziség mezőin várhatsz még engem.
Nyár melegét a látóhatár tartja,
Reménységeink ott vannak kezedben.