Könnyű Katót, jelen esetben Zsuzsát, táncba vinni, ha maga is akarja – jutott eszembe ez a régi magyar szólás, amikor Ilona kedvesen telefonált augusztus 7-én délután, hogy ne hagyjam ki az idei Irka napot.
Jó lesz kizökkenned a mindennapokból, és főleg felvidulnod közöttünk – biztatott, s ennek nem lehetett ellenállni. Amikor kicsit késve megérkeztem, Panni éppen Závada Péter második, a 2015-ben megjelent Mész című gyászverses kötetét ismertette. Az idézett sorok megérintettek. Egyszerűek voltak, és különlegesek. Külön érdekes, hogy a vers fölötti hívószavak oda-vissza irányuló nyilakkal jeleznek. A címkéket nézve többféleképpen is sorba állíthatók a versek.
nap » szem « kút
Remíz
Nem tudom elfogadni, hogy lassan
véget ér ez a nyár is, és aztán már
nem lehet változtatni rajta.
A jövő ott van valahol a szerelvény
csuklóján túl, puha, sötét kanyar: beláthatatlan.
süllyed » rés » űr
Bűnjel (1)
Leválasztom magamról
a hiányodat, mint egy foghíjtelket.
báb « fagy
Bűnjel (3)
Reggelre kihűlt a helyed,
belepte valami nyirkos és hideg,
mint a hó azt a szürke foltot,
amit az autók hagynak. Nem tudom,
te hiányzol-e, vagy csak az,
hogy eszembe juss
A versekben sok a személyes motívum, de ezekből semmi nem történt meg, vagy nem úgy történt meg. A szövegbe néhol utólag beleírt anya szó konkretizálja a gyászt, de sokszor keveredik a kedves elvesztésével.
A feladat adta magát: írjunk úgy gyászverset, amiben sokáig ne derüljön ki, hogy kinek az elvesztéséről szól.
Nesze neked felvidulás! – kezdtem összeszedni a gondolataimat. Anyukám velem volt, fiatalon és vidáman, ugyanúgy mint 1974 nyarán Rómában, az egyik legszebb helyszínen, a Spanyol lépcsőn. Az emlék gyönyörű volt, megszületett a mű, és az Irka nap végére, köszönhetően a Fedőnevek társasjátéknak, sikerült felvidulnom is.
Galló Kovács Zsuzsanna: Spanyol lépcső
Térey János: Átkelés Budapesten című novelláskötetével foglalkozunk műhelymunka keretében. A végén a kreatív feladat ehhez kapcsolódott: egy kedvelt helyszín ismert és ismeretlen részleteit, figuráit megjeleníteni.
illusztráció: pixabay.com
Már a készülődés is üdítő érzés volt. A találkozás lehetősége, a várakozás izgalma mindenkit boldoggá tett. Lelkesen terveztük, szerveztük, hogy a könyvbemutató utáni fogadásra az adott ország melyik ételével, süteményeivel, italával kedveskedjünk. Hosszú hónapok bezártsága után végre eljött a Nagy Nap: június 11-én, 17 órakor a könyvtár hangulatos Zöld Udvarában kellemes nyár fogadta az érdeklődőket. Furcsa volt lenge, színes ruhában látni egymást, és furcsa volt a maszknélküliség.
Minden könyvbemutató ünnep, de ez a mai különösen az, hiszen egy éve nem találkozhattunk – nyitotta meg a rendezvényt Istók Anna, az írókör vezetője, majd ismertette a programot: Maros Ottó dzsesszzongoristával a zene hullámhosszán repülünk Finnországba, Skóciába és Franciaországba. L. Péterfi Csaba, az est moderátoraként a kötet kulisszatitkairól kérdezi majd őt, az írókat és a fotósokat is. Karsai W. Gizella pedig szicíliai dalokkal fog minket közös éneklésre buzdítani.Maros Ottó virtuóz előadása hol elandalított, hol szárnyakat adott. Képzeletben újra átrepültem a fél világot, csodálatos tájakon barangoltam. Még éppen gyertyafényben keringőztem amikor Csaba kedélyesen feltette az első kérdést: Miért éppen utazás?
A kedélyesség, felszabadultság a beszélgetés egész idejére megmaradt, s bár a kötet keletkezéséről nem tudtunk meg túl sokat, annál többet Panni utazási szokásairól, vágyairól és élete legrosszabb ételéről, az általa „pacalhurkának” keresztelt francia Andouillette-ről. Panni szerint ezt még a skót Haggis sem tudja felülmúlni. Skócia kapcsán adódott egy könyvnyeremény lehetőség: hányféle skót whisky létezik? (5) Ezt nem találtuk el, de Csiki Krisztina tudta, hogy világ első filmje az Utazás a Holdba (eredeti cím: Le Voyage dans la lune), 1902-ben bemutatott fekete-fehér tudományos-fantasztikus némafilm. A film története két népszerű regényen alapszik: Jules Verne Utazás a Holdba és H.G. Wells Emberek a holdban című művén. A film 14 perc hosszúságú, ha másodpercenkénti 16 képkockás sebességgel játsszák, ami a standard sebesség volt a film készítésekor. (wiki)
L. Péterfi Csaba a kötet szerzőinek önéletrajzai alapján egyénre szabott kérdésekkel készült. Szigorúan névsor szerint, mindenki egy percet kapott a szereplésre. Almási Lajos élete csodájának gondolja, hogy Gödöllőre hozta a sors. Bojár Cassino Jánosnak, aki az utolsó békeévben született, legszebb emléke, amikor ifjú házasként az ausztriai tavaknál sátoroztak. Csiki Krisztina nem szívesen utazna az űrbe, de férje szeretne eljutni a Marsra. D. Tóth Norbert az élet kettősségéről mesélt, Feketéné Bencsik Julianna pedig egy nehéz kérdést kapott: Mi a közös a világban? Megtudtuk, hogy Filep-Pintér Eszternek nemcsak a ruhája színes, hanem az egyénisége is. Galló Kovács Zsuzsanna reméli, hogy útiélményeiből könyvet tud szerkeszteni.
Kolozs Kitti Londonba vágyik, ahol mindent megnézne, amit csak lehet. Mersdorf Ilona hajóval járná a világot a családjával, ehhez kellene egy lottónyeremény is. Mihályffy Balázs utazásai közül a legérdekesebb kultúra Egyiptom volt. Nádas Péter manapság a szadai Várdombra csavarogna legszívesebben. Pap-Klára Márta, ahogy villamoson, metrón nézi az embereket, elképzeli az életüket. Pataki Pál nehezen fogadta lánya Ausztráliába költözését, de örül, hogy ott boldog. Szabados Bettina szerint nem biztos, hogy az utazások során válaszok kell, hogy szülessenek. Szabó Anikó úton lenni szeret, számára ez a varázslat. Ujj Béla nem szeret utazni, szerinte ilyenkor mindenki saját maga elől menekül.
A fotósok következtek a Mit szeretnének megörökíteni egyszerű, közös kérdéssel. Angyal Nikoletta a pillanat szépségét, a soha vissza nem térő múló pillanatot szeretné képi formában, sajátos szemszögből megörökíteni. Török Tamara sajnálja, hogy kamaszkorú lánya jelenleg nem engedi magát fotózni, hiszen ezzel sok együtt töltött boldog pillanatról nem lesz dokumentációjuk. Által Anikó a naplementétől a légy fenekéig, mindent szeret lefotózni. Suhajda Zsuzsa szerint a fotók az emlékeink visszaidézésével sokat segíthetnek abban, hogy elviseljünk egy adott élethelyzetet. A fotósok remélik, hogy a pillanat szépsége másoknak is átadható.
Befejezésül Karsai W. Gizella két szicíliai dallal kápráztatott el minket, melyeket örömmel énekeltünk együtt vele.
A fogadással most is kitettünk magunkért. Felsorolni is nehéz a kínálatot: padlizsánkrémes és zakuszkás szendvicsek, palacsinta, kapros túrós lángos, pogácsa, francia almatorta, banánkenyér, Brownie, Biberle, házi Limoncello, pálinka, és borok vártak kóstolásra. Az év első könyvbemutatója után reménykedünk abban, hogy immár visszakaptuk a régi életünket.
Szent Ágoston szerint: A világ egy könyv, és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el. Az Öt perc indulásig az IRKA nyolcadik antológiája. Kérem olvassák el minden lapját!
A könyv megvásárolható a könyvtár recepcióján
illusztráció: a szerző és a könyvtár fotói
– részlet –
Nem győzök csodálkozni. Kiderül, hogy a fiú, miközben trópusi nyaralását tervezte, olvasta Réunionról írt blogomat. Az ott látott fotók alapján ismert fel, s mert megszólítani. Reggel, teljesen véletlenül, ő is a bőbeszédű reptéri hölgyhöz került, aki szerintem azóta is azon töri fejét, hogy mégiscsak turistaparadicsom lehet az a Réunion, ha ma négyen is utaznak oda Budapestről.
A de Gaulle – Orly repterek közötti egy órás buszutat kedélyesen végigbeszélgetjük újdonsült ismerősömmel. Ő rácsodálkozik arra, hogy én már többedszerre vállalom a tizenegyórás repülést a családi találkozások kedvéért, én meg azon csodálkozom, hogy ő éppen Réunion szigetet választotta idei, kéthetes nyaralására.
Az Orlyn udvarisasan elköszönünk egymástól, ebédelek egy szendvicset a Paul bisztróban. A biztonsági ellenőrzésen bonyodalom nélkül jutok át, még a laptopot sem kérik, hogy kivegyem a tartójából. A benti váróban rengetegen vannak, keresgélnem kell ülőhelyet, a nem sokkal utánam érkező magyar fiú már nem is talál.
A tizenegyórás repülés alatt minden kényelem adott. Van saját monitorunk, filmeket nézhetünk, hallgathatunk zenét. Van füldugónk, alvószemüvegünk, pokrócunk, párnánk. Rómánál jön a vacsora, a citromos csirkefalatok halványzöld péppel és kuszkusszal nem ízlik, erre mondaná nagymamám: se íze, se bűze. Hideg van az erős légkondi miatt, folyamatosan fázom a puha takaró alatt is. Lady Gagát és Chopint hallgatok, saját verseimet mondogatom magamban. Úgy érzem, már sokat aludtam, amikor megnézem az órámat, reménykedem, hogy már hajnalodik. Három óra van még hátra. Ez múlik el a legnehezebben.
A csomagokat együtt várom új magyar ismerősömmel a Roland Garros reptéren. Van időnk beszélgetni, mert a szállítószalagon utolsók között fordul be bőröndünk. Kellemes vakációt kívánunk egymásnak, s boldogan, az utazási fáradalmakat máris elfelejtve pillantom meg kéthónapos unokámat, s most már elhiszem, hogy nagymama lettem.
(Megjelenés helye: Öt perc indulásig – IRKA Antológia, Gödöllő, 2021 A kötet megvásárolható, vagy kikölcsönözhető a Gödöllői Városi Könyvtárból.)
Galló Kovács Zsuzsanna – Gyermekkorában elérhetetlen vágy volt Párizsba eljutnia, manapság unokái miatt évente átrepüli a fél világot. Tervezi, hogy a Mindent, amit Réunion szigetről tudni érdemes – írásait könyvbe szerkeszti. Trópusi tudósításai, és egyéb kalandos úti élményei az irkave.gvkik.hu blog Bienvenue! rovatában olvashatóak.
Köszönet a nőknek.
Köszönet neked, aki megszültél.
És neked, aki a feleségem voltál.
És neked, te harmadik, tizedik, ezredik,
aki adtál egy mosolyt, gyöngédséget,
egy meleg pillantást, az utcán, elmenőben,
vigasztaltál, mikor magányos voltam,
elringattál, mikor a haláltól féltem.
Köszönet neked, mert szőke voltál.
És neked, mert fehér voltál.
És neked, mert a kezed szép volt.
És neked, mert ostoba és jó voltál.
És neked, mert okos és jókedvű voltál.
És neked, mert türelmes és nagylelkű voltál.
És neked, mert betakartad hajaddal arcomat,
mikor megbuktam és rejtőzni akartam a világ elől,
s neked, mert tested meleget adott testemnek,
mikor fáztam az élet magányában.
És neked, mert gyermeket szültél nekem.
És neked, mert lefogod majd puha ujjakkal a szemem.
És neked, mert kenyeret és bort adtál,
mikor éhes és szomjas voltam.
És neked, mert testedből a gyönyör sugárzott.
És köszönet neked, mert jó voltál, mint az állatok.
És neked, mert testednek olyan illata volt,
mint a földnek az élet elején.
Köszönet a nőknek, köszönet.
lerúgjon a lépcsőn
A helyszín festői. A már oly sokszor megcsodált Katedrális és kertje, a három gráciát ábrázoló díszkúttal. Nem méltó ehhez a szép környezethez semmiféle negatív esemény. Mégis megtörtént, pontosan úgy, ahogyan megfogalmaztam a versben. Ott kellett lennie egy boszorkánynak, hogy a bal lábamat teljesen magam alá gyűrjem. Az adott pillanatban nem a fájdalom dominált, hanem az ijedtség. Sántikálva félre húzódtam a bal bokám egyre növekvő duzzanatát nézve, s legjobban azon csodálkoztam, hogy senkinek nem tűnt fel sérülésem a Katedrális bejáratánál. Kicsivel több odafigyelést vártam a misére igyekvőktől, de az is lehet, hogy a boszorkány egy fátyolt vont körém, hogy ne láthasson senki. Félig ülve, félig fekve néztem a lenn virágzó bougainvillier bokrot, a szökőkutat, s arra gondoltam, mi lesz, ha elájulok, és senki nem veszi észre. Nem véletlenül jutott ez eszembe, hiszen kezdett elsötétülni előttem a tér, s a trópusi forróság lázas párájában már úgy éreztem, ég és föld között lebegek.
Másnap a vers megírta önmagát. Gondolkodás nélkül jöttek a mondatok a boszorkáról, aki meglökött, s padlizsánlila szoknyában suhant tova az óceánparti sétány, a Barachois felé. Kvízként elküldtem a verset írótársaimnak, kíváncsian várva a megfejtést. Kitalálják-e, hogy mi történt velem a trópusi hőségben, Luca napján misére várva a Katedrális előtt. Nagy örömömre rengetegen válaszoltak. Volt aki hosszan reagált, volt aki csak egy mondatban, s volt aki versben. A helyszínhez csak tíz nap múlva merészkedtem el megnézni az ominózus bejáratot, ahol egy lépcsőfoknyit „léptem félre”. Minden rosszban, van valami jó: örültem, hogy ennyivel „megúsztam”, és megszületett a fenti versem a 2014-es Luca napjáról.
Réunion sziget vulkánja, a Piton de la Fournaise egyike a Föld ma legaktívabb és legszebb tűzhányóinak, azonban a gyakori kitörések ellenére sem tartják igazán veszélyesnek. A hozzá vezető út érdekessége a táj metamorfózisa.
Az autó időgéppé alakul, amikor átrobogunk a különböző földtörténeti korokon. Kezdetben még minden zöldellő, virágos, a legelésző szarvasmarhák láttán mintha az osztrák Alpokban lennénk.
Nem sokkal később egy cryptomeria-erdőn keresztül visz az út, majd a gazdag növényzet ritkulni kezd és sivatagi látvány váltja fel, a Plaine des Sables – homokmező, ahol már csak itt-ott egy-két hangafű búslakodik.
A kanyargós út mellett hatalmas sziklák sorakoznak. A talaj barnából fokozatosan vörössé válik.
Ilyen lehetett a sziget több millió évvel ezelőtt. A Pas de Bellecombe parkolótól már gyalog kell folytatnunk utunkat ezen a holdbéli tájon, a 2311 m magasan fekvő kilátóig. A panoráma lenyűgöző, egyedi, különleges. Egy 360 fokos körtérképen tanulmányozhatjuk a látványt, a helyszínt és néhány nagyváros, például Párizs, Moszkva, Sydney irányát is.
A kráter mentén több órás gyalogtúrákat is lehet tenni.Ilyenekre természetesen csak sportos előélettel rendelkezők vállalkozhatnak, nekem elég volt fentről megcsodálni az 1713-as kitörés kis vulkánkúpját, a Formica Leo-t.
Visszafelé újra átvágunk a homoksivatagon, a cryptomeria-erdőn, az „osztrák Alpokon”, majd megérkezünk a Vulkán háza múzeumhoz, a La Maison du Volcan-hoz.
Minden, amit a vulkánokról tudni lehet – mondhatjuk a múzeumról, hiszen nemcsak a Piton de la Fournaise-ről mutatnak be posztereket, maketteket, vitrinben lévő térképeket, tájékoztató filmet és háromdimenziós filmet is, hanem a világ minden táján előforduló vulkánokról is precíz, tudományos, áttekinthető ábrákat tanulmányozhatunk több órán keresztül. Nekem legjobban a kronológiai sorrendben leírt vulkánkitörések tetszenek, napra pontosa leírva a kitörések dátumait, és az áldozatok számát is.
A háromdimenziós film a speciális szemüvegen keresztül az újdonság erejével hat rám, hamar szívembe zárom a csúnya kis narrátor figurát, aki félelmetesen közelről sulykolja belém a vulkán-ismereteket. Egy életre megtanultam az akkori még legutóbbi kitörés dátumát: 2007. április 2. hétfő. A kitörések számát tekintve a Piton de la Fournaise a világ egyik legaktívabb vulkánja: tíz év alatt több mint húsz alkalommal lépett működésbe. (2009)
A Piton de la Fournaise kitörései 1972-2000-ig
illusztráció: a szerző fotói