Nádašpétër: Nagymama

illusztráció: pixabay.com

A múló idő szele hullámokat hajt a vízën. Túlpartról indult kis fodrok erősödnek hintáztató hullámokká. Ahány hullám, annyi forma, fodor, tajték és csillogás. Átfutnak a tavon és az itteni homok padon utolsót csobbanva simulnak el. Emlékük mint csekély habcsík marad a part szegélyén. Nemzedékeink is hasonlón követik ëgymást.

Nagymama kemény, határozott ëgyéniség volt. Jelleme már zsënge lány korában mëgmutatkozott. Ha valamely kérdésben dönteni këllëtt, édësanyja, a dédi ráhagyta: –Fruzsina majd mëgmondja! Így is lëtt. Fiatalasszonyként sem változott. Első gyermëkük születése után mënesztëtte férjét mondván, hogy ő nem azért mënt hozzá, mert hiányzott valaki, aki parancsolgasson neki. Kisfiát a nagypapára bízta és elmënt ápolónőnek.

Ebben viszont kiválónak bizonyult. Hamarosan a főorvos mellé került, aki végig ragaszkodott hozzá, mint pontos, fáradhatatlan és mëgbízható asszisztenshëz. Az unokák már nyugdíjasként ismerték mëg. Önállón lakott a sziget ëgyetlen utcájának ëgyik ódon házában, vén platánokkal szegëtt út felén is túl. Nappal a hajóforgalom duruzsolása, éjszakánként baglyok huhogása tördelte a csöndet.

A város partjait összekötő hídról leágazás vezetëtt a szigetre. Onnan járt naponta ëgyszëm fia apró gyerëkeihëz. Igazíthatta volna kijárásait buszhoz is, de kemény jártú apró lépteinek nem jelëntëtt gondot a kétszer háromezër lépés, hozzá még a togyogás a gyerëkëkkel óvodáda, majd vissza. Ugyanígy a tóhoz, erődhöz kirándulások hét végekën.

Változott a helyzet. Előbb a bősz pártembër házigazda lakoltatta ki a fia családját. Ők a szigethëz félútra, nagymamához közelebb találtak lakást. Aztán a háború veszëdelme távoli mënedékbe űzte őket, míg a nagymama a viszonylag nyugodt szigetën zárkózott be. Néhány hónap múltán, a zivatar higgadásával visszarëndëződés jöhetëtt.

Otthon rëndetlenség fogadta őket. Nagymama most sem mënekült a munka elöl. Fáradhatatlanul bontogatta az udvar nagyon vegyes összetételű szemetét. Naponta jó korán kezdte. Ëgyik gyerëk – rëggel, az udvarra kijőve – mëgkérdëzte: –Mit csinálsz, nagymama? –Magyarán mëgmondva szart takarítok – hangzott a tömör válasz. Nagymama általában magyarán mëgmondta. Kivéve a gyerëkëk előtt titkolni këllő dolgokat. Nicht vor der Kinder!

Apuka a villásan elágazott mëggyfa ëgyik karján mind kijjebb kúszott a gyümölcs után. A fa ëgyszër csak mëgsokallotta: reccs! …leszakadt. Apuka az ággal ëgyütt talpra huppant. A lehasadt ág fölött terpeszben, mint győztes a harcképtelen ellenfélën, pár pillanatra mëgállt. Nagymama – föl se pillantva dolgából – ennyit kérdëzëtt: – Mi az, fiam? Lejöttél? A válasz kurtán csak ennyi volt: – Le, anyám.

A változó élet távolra sodorta a családot. Nemsokára sikerült nagymamát is hozzájuk költöztetni, az új otthon melléképületében lelt lakást. A létszámban és korban gyarapodó gyerëkëk közelről lëhettek részësei nagymama újabb viselt dolgainak, melyëket az agyi erek elhatalmasodó beszűkülése árnyékolt be. Testi ereje azonban mindvégig mëgmaradt. Így élt mëg végül kilencvenhárom évet.

 

2 hozzászólás a(z) “Nádašpétër: Nagymama” bejegyzéshez

  1. A nagymamák valahogy mindíg hasonlítanak egymásra. Ebben, vagy abban megtalálják az örök időktől nekik rendelt feladataikat és zokszó nélkül teszik, amit kell. A fizettségük már nem mindíg egyforma. A tied szerencsés volt.
    j.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kérjük adja meg a hiányzó számot *