Szabados Bettina: Családi ruhásszekrény

illusztráció: pixabay.com

Nem én öregszem.* Csak a szüleim.
Összemennek, mint a rossz hőfokon mosott póló
s vasalatlan ruhaként ráncosodnak.
Színüket vesztik, akár az élénk piros
nyári blúz.

Nem én öregszem. Csak a nagyszüleim.
Eltűnnek a nagykabátban, lötyög rajtuk,
mint az egykor feszes bőr.
És mint ételfolt a kötényen, úgy szaporodnak
a májfoltok.
Ujjaik egyre nehezebben csíptetik a friss ágyneműt
a szárítókötélre.

Nem én öregszem. Csak szűknek érzem az általuk
rám szabott öltözéket. Mégis…
Mégis, szeretnék utoljára apám pulcsijába bújni és eltűnni,
szeretném még egyszer elszakítani anyám harisnyáját, ahogy betörőset játszunk.
Szeretném ismét csodálni nagyanyámat a molyirtó szagú bundájában
és szeretnék nagyapám negyvenhármas cipőjében elcsónakázni.

*A vers Bánki Éva: Lassan című versének parafrázisa, mely egy kreatív feladatként született műhelytalálkozónkon.

Szabados Bettina szenvedélye a filozófia, a vitatkozás vagy a kettő kombinációja, a filozófiai dilemmákról való vitatkozás.

 

Egy hozzászólás a(z) “Szabados Bettina: Családi ruhásszekrény” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kérjük adja meg a hiányzó számot *