Ujj Béla bejegyzései

Talált mondat

“Habár mindenhonnan szárazföld vesz minket körül, szigetország vagyunk.”

Hozzászólás

(mondatértelmezés)

“A sziget olyan szárazföld, amit víz vesz körül.” A nyelv elképzelhetetlenül rugalmas eszköz. A kommunikáción kívül, ami az alapfunkciója, sok mindenre jó. Egyaránt alkalmas a valóság és a nem valóság (álom, képzelet, lehetőség stb.) objektumainak rögzítésére, amelyek egyaránt lehetnek igazak és nem igazak (hamisak, tévesek, hazugok stb.). Az ember egy faj, a nyelvi különbözőség csak “időszakos probléma”, amit a technikai fejlődés idővel, fordítógép alkalmazásával, meg fog oldani, megszabadítva az egyéneket a nyelvtanulástól. Ám a nyelvi konstrukciók valósághoz való viszonya mindig megmarad. Attól, hogy valamit kimondunk, leírunk nem lesz valósággá, legfeljebb valamilyen mértékű tükrözése lesz a világnak. A valóságot csak a tettek alakítják, amelyek forrása persze lehet valamely létező szöveg. A szómágia lehetséges “bűbáj”, de eredménye nem teremtés, hanem butítás, ferdítés, félrevezetés. Lehet szigetországnak nevezni egy hegyek övezte medencét, de azt nem lehet nem tudomásul venni, hogy oda befelé is folynak a vizek, nem csak kifelé. Azt is le lehet írni, el lehet mondani, hogy megbűnhődte már (valaki) a jövendőt, de azt gondolni, hogy ezt valóban meg is lehet tenni, önveszélyes.

kiemelt kép: pixabay.com

Ruhatár

Ujj Béla: Katartikus zombi (fel)támadás – Káli holtak a Katona Kamrában

Hozzászólás

Már jó ideje hallom sokaktól, olyanoktól is, akiknek véleményére adok, hogy “a Káli holtakat meg kell nézni”, “a Káli holtakat látni kell”. Most, hogy végre sikerült, már én is biztatom barátaimat.

A zombi-lét már nem csak divatos téma, mindannyian zombisodunk. Már csak az tud igazán ijeszteni, ha ez feltámadó halottakkal történik, hiszen egyre többen érzik úgy, hogy már nekik, itt élőknek sincs elég hely és tér. A helyiek már azt is egyre nehezebben viselik, ha jönnek máshonnan a nem ide/oda valósiak, a bebírók, gyüttmentek, a migráncsok.

Térey János azonos című regényét nem olvastam. Halála után sem ez volt az, amit kezembe vettem művei közül. De Dömötör András és Bíró Bence színpadra állítására ki voltam hegyezve, ezért már egy éve terveztem, hogy megnézem az előadást. A jegypénztárban második lettem a napi szabad helyre várakozók listáján, amikor délután bejutási lehetőség iránt érdeklődtem. Végül, amikor kezdés előtt visszatértem, érkezett egy hölgy, akinek volt két felesleges jegye. Az egyik nekem jutott. Nagyon jó helyre szólt.

Az előadott sztori közhelyes, igazi, mai (fő)városi (liberális) értelmiségi lelki hányás. Minden van benne: feldolgozatlan és megoldatlan társadalmi és nemzedéki problémák, gazdasági anomáliák, megélhetési/meggazdagodási útkeresés, vidék-főváros ellentét, családi válság, gagyi TV tömegkultúra, sznob elit színház, gyors sikervágy, korai kiégés, szerelem- és szeretet igény és képtelenség, értelmetlen rohanás stb. Sok a “markolás”, és eleve lehetetlen vállalkozás a “megfogás”. Igazi csoda, hogy az előadás ennek ellenére rendkívüli élményt adott. Ez alapvetően a színpadi adaptálás módjának és a játszó társulat kivételes színészi teljesítményének köszönhető. Megjegyzendő, hogy a “színház a színházban” (Hamlet, Haramiák), mint eszköz is jelentősen hozzájárul a hatáshoz.

A főszereplő Csáky Alex “fiatal sztárszínész” alakját Tasnádi Bence “fiatal színész ígéret” olyan kivételes hitelességgel alakítja, mintha saját magát formálná meg. Ez az egyszerre kívül és belül lét páratlanul hatott rám. Néha már saját fiamként láttam magam előtt a Kamra nyújtotta közelségből. Élete tényleg megelevenedett. Problémái tulajdonképpen (ha lehántjuk róla a konkrét díszleteket és jelmezeket) mindennapjainkból ismerősek. Amit látunk egyszerre paródia és tragédia. A néző nem a szövegre koncentrál, hiszen az olyan extremitások, mint a Kolozsváron játszódó „trianoni Hamlet”, fantáziátlan ötletecskék a “valódi” napi hírekhez képest, hanem a játszók gesztusaira. Például arra, ahogyan Rujder Vivien képes egyedül megjeleníteni Alex mindhárom fiatal nő kapcsolatát. Anya, vérmes szerető és vágyott, tiszta nőideál, ha kell. Mindhárom alakban (plusz a Hamletben és a Haramiákban) – bár nagyon különbözően – őrületesen szexi és kívánatos Nő. Fullajtár Andrea önazonos színész(nő). Anyasága, korosodó de ellenállhatatlan dívasága, Jászai Marisága színes lényének bölcs természetességén átszűrve bámulatos. Bán János nem eljátssza az “adódó” apa figurákat, hanem ő maga a kortól és kultúrától független apa- archetípus. A rákbetegség, vagy éppen túlvilági szellemség megjelenítése csak ujjgyakorlat számára. Puszta jelenléte is jól érezhető. Elek Ferenc ihletett jellemábrázolóként úgy lubickolt a színházi figurák (igazgató, rendező, színész) bőrében, mint delfin a vízben. Takátsy Péter fényevő, semmire (színészre, nézőre, világra) fittyet hányó, “öntörvényű művész” főrendezőként olyat alakít, hogy a jövőben a típussal találkozva ő fogja kísérteni a nézőt. Anélkül tipizál, hogy ítélkezne. Mészáros Béla idegesítő kolléga, tenyérbe mászó arcú, önkritikátlan, ostoba médiaszereplő, színikritikus, röhejes diszkós. Mindet remekül csinálja. Vizi Dávid brillírozik a nem szabványos (nem macsó), szorongó, helyét kereső, mai férfi figurákban. Dankó István zavarba ejtően hozza a jelenbe ágyazott, megfelelni tudó, időben érkező és a kellő helyen eleget nyújtó figurákat. Török Marcell, Kovács Bálint és segítői operatőri munkája illeszkedik a játékba, képeik “laterna magica” szerű hatásokkal egészítik ki az élő színházat. Minden szereplő láthatóan egymásra is rácsodálkozó élvezettel volt jelen szinte folyamatosan.

Az előadás fontos kelléke maga a Kamra, mint fizikai tér, aminek szinte teljes használata sokat ad hozzá az élményhez. Az egész előadás alatt látható terepasztal, mint bevont színhely nagyon találóan ábrázolja mai, nagyrészt a médián keresztül megélt világunk – a valósággal sokszor köszönő viszonyban sem lévő – virtualitását.

A közönség láthatóan jól “szórakozott”, amit a darab végén kitartó, hálás tapssal is jelzett. De (ahogy én láttam) a többség felfogta, hogy amit látott nem színházi-értelmiségi-szórakoztatóipari belügy, hanem az életünk. Kifelé tartva már “tudom”, a “zombik” minden fronton támadnak, de csapataink harcban állnak. Talán még nem lett mindenki zombi. Azzal a reménnyel jöttem fel az előadás végén a Kamra pincéből, hogy nem is lesz az. A lépcsőn a mellettem elviharzó Rujder Viviennek megköszöntem az előadást. (Rám vissza mosolyogva is ragyogó volt!). Egy biztos, ez az előadás úgy volt katartikus, hogy nem a tartalmával hatott.

Most úgy alakult, hogy nem autóval jöttem. Nagyon régen utaztam utoljára késő este HÉV-en. (Az előadás majdnem négy órás volt.) Kiderült, hogy van igazi Zombi apokalipszis. Egy gyűrött arcú, kopott, koszos ruhás, középkorú cigány férfi valamilyen szer(ek) hatása alatt agresszíven hangoskodni kezdett. A kocsi nagyon hirtelen kiürült, csak én maradtam. Odajött hozzám és elmondta, hogy most tényleg nem lopott a Sparban, és az sem igaz, amit az a “drogos kurva” állít róla, hogy dugott a saját húgával. Mire mondandója végére ért már könnyezve sírt. Azt mondta, látja, hogy én “tudom mi van”. Nem tudtam, de meghallgattam kéretlen gyónását, és próbáltam együtt érezni vele. (Nem igazán sikerült). Mielőtt leszállt, elfogadtam a kinyújtott kezét. Hazaérve azonnal gondosan kezet mostam (mint a koronavírus járvány óta mindig).

Elalvás előtt egy meglehetősen túlhasznált Shakespeare idézet villódzott halványuló tudatom kivetítőjén:

“Színház az egész világ,

És színész benne minden férfi és nő:

Fellép és lelép: s mindenkit sok szerep vár Életében.”

Én a HÉV-en – talán a színház hatása miatt – jóembert próbáltam (el)játszani. Úgy aludtam el, hogy saját alakításommal nem igazán voltam elégedett.

“Vörös farok” (szándékos)

Ha Térey János érzékeny (dráma)íróként minden estéjét a HÉV-ven vagy vonaton töltötte volna (nem különböző színházi zsöllyékben), biztosan nem „színházmérgezést” kapott volna. De ezt egy halotton már csak feltámadáskor (ha lesz) lehet “számonkérni”.

kiemelt kép: a színház honlapjáról

Talált mondat

“A lányok a rosszfiúkat szeretik.”

Hozzászólás

(mondatértelmezés)

Tapasztalat, hogy a férfiak sem vetik meg a rosszlányokat, sokszor még fizetni is hajlandók értük. A jó és a rossz az emberi elme nagyon nehezen meghaladhatónak mutatkozó konstrukciója, ami nem csak a bulvárban, hanem az élet minden területén használatos. Pedig nyilvánvaló, hogy az evolúciós életképesség olyan többdimenziós fogalom, ami nem egyszerűsíthető duálissá. A binaritás használható egyszerűsítés, de csak a gondolati modellek sajátossága, nem a valóságé. A “tradicionális” közhelyek, közmondások kitöltik a kommunikációt, és koptatják a felhasznált szavakat. Egyszerre tűnik fel, hogy az “ellentétek vonzzák egymást”, és a “hasonló a hasonlónak örül”. A jó lány és rossz fiú és vice versa mítosza a társadalom csinált, hamis jóját korrigálja a természetes, romlatlan rosszal. Ha jól állnak össze a párok, az utód olyan szép lesz, mint Marylin Monroe és olyan okos, mint Albert Einstein – vagy fordítva. A hétköznapi, földhözragadt tapasztalat azt mutatja, hogy az átlagos lányok/fiúk az átlagos fiúkat/lányokat szeretik. De az sem ritka, ha a fiúk fiúkat, a lányok lányokat választanak. Jók jókat, rosszak rosszakat, jók rosszakat és rosszak jókat. És bizony az is előfordult, hogy a jók elromlanak és a rosszak megjavulnak.

kiemelt kép: pixabay.com

Talált mondat

“A mai „kényszerítő körülmények” (vagyis a valóság) arra sürgetnek bennünket, hogy mi is megálljunk, és megkérdőjelezzük mélyen rögzült feltételezéseinket, amelyek keretében tudjuk csak elképzelni az élhető és élni érdemes világunkat.”

Hozzászólás

(mondatértelmezés)

Az ember, ha nem manipulálják, racionális lény, aki rendre és egységre törekszik, akkor is, ha az őt körülvevő világ értelmetlennek, átláthatatlannak és ellenségesnek mutatkozik. Az ember lehetősége, hogy olyan személlyé legyen, aki istenek nélkül is vállalja tetteit, és nincs szüksége kívülről eredő etikai szabályokra, mert indíttatása belső. A tudatos ember akkor is képes elvégezni a magára vállalt feladatokat, ha tisztában van azzal, hogy létezése a világ számára közömbös. Nem hiszi, hogy élete eleve elrendelt, és azt sem, hogy szabadsága bármitől függne. Nem csak az anyagi világot nézi, hanem olyan célt is lát, amely táplálja a szellemét. A magának kijelölt utat önként járja. A maga számára megtalált létezésmód akarása tartja mozgásban. Saját harmóniára vágyik az ismeretlen világban, ezért igyekszik azt megérteni. Képes a megjelenő objektumokat, dolgokat megnevezni. Elviseli, hogy saját létezésének oka rejtély marad előtte. Tudomásul veszi, hogy bár a világ maga értelmetlen, az ember semmi az értelem akarása nélkül.

kiemelt kép: pixabay.com

Könyvkoktél

Ujj Béla: Semmi minden

Hozzászólás

(Borítókép: Szinvai Dániel)

végtelen időben
bűnöktől elgyötörve
gyarló alvilágból
szabad lélekként
bukkantam a fényre
engem önmagam
tükrében meglátva
elváltam a semmitől

határtalan térben
anyagrabságomból
kiástam magamat
munkagödrömből
forrásként fakadtam
szomjam eloltva
eleget tudok már
tanulok a mindenből

A vers a Csodák és egyéb hétköznapi dolgok című Irka antológiában olvasható. Megvásárolható a Gödöllői Városi Könyvtár regisztrációján.
Könyvbemutató: 2022. december 20. kedd, 18 óra, Gödöllői Városi Könyvtár

Ujj Béla (dr.)
Nyugdíjas informatikus folyamat tanácsadóként már csak olyan tevékenységet végzek, amit hasznosnak és fenntarthatónak találok. Örök kíváncsi, lokalizált globalista vagyok. Az írásba belefeledkezve találom meg a jelenlétet. A csodában egyáltalán nem hiszek, de ettől még a “csoda”
megtalálhat engem (is).

Talált mondat

“A magas intelligencia nem véd meg minket a rossz pénzügyi döntésekkel szemben, ellenkezőleg, még hátráltathatnak is bennünket.”

Hozzászólás

(mondatértelmezés)

Azt is olvasom, hogy “sokszor azok a döntések, amelyek a hétköznapokban jól működnek, nem lesznek megfelelőek a befektetések esetében.” A cikk, amiből a mondatot kiemeltem, arról szól, hogy a normális emberi psziché nem alkalmas befektetésre, ezért módosítani kell. De ha így van, akkor ki hajt szemben a forgalommal? A “befektetés” abnormális vagy az emberek? A befektetés “értelme” azon a vélekedésen alapul, hogy a jövőbeli jövedelmünk nem lesz elég szükségleteink fedezésére. Ha elég lenne, nem mondanánk le “önként” aktuális bevételünk egy részéről. Vagy nem végeznénk több “munkát”, mint ami fedezi szükségletünket, hiszen már tudjuk, hogy azzal többlet erőforrást vonunk el a természettől és önmagunktól. A megtakarítás tulajdonképpen egy olyan felesleg, amire az adott pillanatban valójában nincs szükség. Az pedig, hogy a jövőben egyáltalán felhasználható lesz-e, nem a megtakarítótól függ. A megtakarítás tipikus hamis tudat. Ha az elvont többlet jövedelem természetbeni járadékká lesz, biztonságot ad, ha puszta “pénz”, marad kamat haszon üzemanyag. A mondat egyébként egy nyugdíjmegtakarítást propagáló fizetett “szakcikkből” való.

kiemelt kép: pixabay.com

Talált mondat

“A nehéz körülmények ellenére sikerült rátalálni az igaz útra.”(mondatértelmezés)

Hozzászólás

Az “igaz út” tételezése a világvallások hatása az emberek jövőképére. A Biblia szerint: “Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják.” Máté 7,13-14. A létezett emberi társadalmakban általános (volt?) az elképzelés, hogy a jó emberek útja a “mennybe”, a rosszaké pedig a “pokolba” vezet. Az “igaz út” létének feltételezése minden hit egyik alappillére. Ennek az igaz(ságos)ság törekvésnek vallásosság nélküli megtestesülései az emberi jogok, amelyek mentén való élet célja, hogy az emberek számára lehetővé tegyék az „igaz utat”. Ám ezek a jogok és az általuk elérhető üdvbizonyosság – mint útjelzők – nem transzcendensek, hanem a társadalom és kialakult kulturális gyakorlat termékei. A “demokrácia” ennek a működésének – idealizált – formája. Az emberi jogok biztosítása – mint profán “hittétel” – alapvetően emancipatórikus és jövőbe mutató. Ha sikerül lezárni az „embertelen” és az „emberi méltóságot sértő” irányokba vezető utakat, marad remény megtalálni a helyes irányt, akkor is, ha nincs “egyetlen igaz út”.

kiemelt kép: pixabay.com

Talált mondat

“… először maguk terjesztik az álhíreket, majd azt állítják, minden hír álhír, végül pedig azt, hogy csak az ő cirkuszuk tekintendő valósnak.”

Hozzászólás

(mondatértelmezés)

Az emberek elvesztették uralmukat saját figyelmük felett. A kommunikációs technológia fejlődésével hozzáférhetővé vált információtömeg hagyományos “józan ésszel” feldolgozhatatlanná vált. Olyan közeg jött létre, ahol a mindennapok “valósága” már senkit sem vonz. A realitás elvesztette érdekességét, csak az tud figyelmet vonzani, ami “különleges”. Azért is mert a kattintással mérhető érdeklődés profitot hoz, elszabadult a “hírgyártás”. A hataloméhes populisták hamar meglátták ebben a helyzetben a lehetőséget. Felismerték, hogy egyszerűbb a véleményeket alakítani, mint a világot. Pedig az életvilág-formálás a politika igazi feladata. A kialakult atomizáló és buborék-formáló médiatérben az álhírek a lényegről terelik el a figyelmet. Majd a “minden álhír” sulykolás bizonytalanít el. Végül jól felmért “vágyakra” alapozott komplex hazugság-paraván maszkírozza el a valóságot. A hírfogyasztóvá tett polgár résztvevőből nézővé lesz, aki már nem alakítja, csak szemléli a “cirkuszt”. És amikor – ha a hatalom útjába kerül – ráeresztik a virtuális porondon a “vadállatokat”, a többiek csak szitkozódnak a komment térben.

kiemelt kép: pixabay.com

Talált mondat

“… a kínai társadalom egy politikailag mobilizált társadalomból a gazdaságilag mobilizált társadalomba, egy termelési gazdaságból egy fogyasztási gazdaságba alakul át.”

Hozzászólás

(mondatértelmezés)

A fogyasztói társadalomnak – úgy tűnik – ma nincs alternatívája. A sokáig, sokak szemében kivételnek tűnő Kína sem tudja kivonni magát hatása alól. A tradicionális közösségen alapuló élet nem bírja a “versenyt” az egyéni igényeket generálva növekedés serkentő marketinggel. “A polgári forradalom nyugaton a szabadság, egyenlőség, testvériség és demokrácia alapértékeit hirdette, és ezen az alapon alakult ki az évszázadok során politikai kultúrája. Az ősi kínai alapértékek az uralkodó és az alattvaló, az apa és a fiú szerepén és kötelességein alapultak, és ebből hoztak létre saját politikai kultúrát. Kína jelenkori létében azonban már nincsenek fix alapértékek.” Azokat a hatalomnak – ez esetben a “kommunista pártnak” – kell kialakítania. Az előző és a címbéli idézet is Wang Huningnak, a mai Kína fő ideológusának megfogalmazásai. Nem csak ebből, de a kínai állam napi gyakorlatából is látszik, hogy a mai Kína nem “szocialisztikus” közösségi társadalomként működő alternatíva, hanem a létező kapitalizmus tekintélyelvű, centralizált kínai változata, ezért illúziók nélkül kell akként kezelni.

kiemelt kép: pixabay.com

Talált mondat

“A regeneratív fejlődés arról szól, hogy egy tájban élő közösség emberi és nem emberi tagjai hogyan tudják a rendszerükben rejlő potenciált kiaknázni, és egyre jobb életfeltételeket teremtve együtt élni. A fenntarthatóság helyett tehát a „gyarapodhatóság” lenne tulajdonképpen az igazi cél, melyben az ember az ökoszisztéma aktív és felelős tagja.”

Hozzászólás

(mondatértelmezés)

illusztráció: pixabay.com

Egy bármilyen rendszerben rejlő potenciál kihasználására törekvés a haszonelvű hübrisz árulkodó jele. A valamilyen szempontú hatékonyságon alapuló gondolkodás nem eszköze az ember és környezete között kialakult krízis megoldásának, hanem az (egyik fő) oka. Érdekes tapasztalat, amikor a magukat zöldnek nevezőkről derül ki, hogy nem értik, mit jelent a fenntarthatóság. A gyarapodhatóság zöldített nyelven fogalmazza meg a növekedési vágyat, pedig a dolog veleje éppen az, hogy az anyagi burjánzás a probléma maga. Elfogadható lenne, ha valaki, aki a fejlődés szinonimájaként akarja használni a növekedés szót, arra törekedne, hogy a mennyiség szaporítása helyébe a minőség gyarapítása lépjen, oly módon, hogy a jobb, egész(séges)ebb, boldogabb létezést úgy igyekezne megvalósítani, hogy az nem járna több “természet” felhasználással, hanem a meglévő javak – sőt az eddig keletkezett szemét – újrahasznosítására koncentrálna.