Az önkényuralom egyik, sőt talán legfontosabb feltétele, hogy az emberek atomizált állapotban legyenek. Ezért a vezérek mindent meg is tesznek. Az atomizáltság nem keverendő össze az individualitással. Az individualitás olyan egyediség, ami változatosságával lehetővé teszi a társadalomban élő sokaság alkalmazkodását a változó környezethez és körülményekhez. Atomizáltnak azt a környezetet nevezzük, ahol az egyéneket többnyire mesterségesen kreált félelem, előítélet, gyűlölet, irigység és egyéb negatív viszonyulások teszik képtelenné az egymással való szolidaritásra, együttműködésre. Az egymástól való elszakítottság lehetetlenné teszi a személyes kommunikációt. Pedig van olyan tudományos hipotézis, hogy a gondolkodás maga is közösségi cselekvés, egyedül gondolkodni sem lehet kellő mélységgel. A személyközi párbeszéd hiányának legrombolóbb következménye, hogy az egyének nem magánigények konszenzusos korlátozásával megteremtett, mindenkinek egyaránt járó közjóra, hanem a hatalom által nyújtott előnyök megszerzésére törekednek. Éppen ez a viszonyulás az önkényuralmak legfőbb támasza.
Ujj Béla bejegyzései
Ujj Béla:”A modern világban az emberi tőke a növekedés fő hajtóereje, és nem lehet könnyen rákényszeríteni, hogy termelékeny legyen.”(mondatértelmezés)
A jog deklarálta törvénynek nevezett szabályok nem azért vannak, hogy valakinek jó legyen, hanem azért, hogy lehetővé tegyék az együttélést. Ezzel szemben a tudomány által feltárt “természeti” törvény(szerűség)ek maguktól “működnek”, érvényesülnek. Felmerül a kérdés, hogy a növekedés törvényszerű-e, vagy csak egy a tudat által létrehozott törekvések közül. Mindenesetre úgy tűnik, hogy ahogyan az ember alkotta jog nem veszi figyelembe a természet törvényeit, úgy a „tudományos” közgazdaságtan sem teszi. Az emberi tőke kifejezés nagyon árulkodó, hiszen tőke alapvetően a hosszabb időre befektethető, már előállított javakat jelöli, amelyeknek nem tagadott, de nem is hangsúlyozott tulajdonsága, hogy hasznot (profitot!) képesek termelni. A mai profitkényszer emberi konstrukció, amit a jogrendszer intézményesít. A termelékenység annak mértéke, hogy a befektetett erőforrások mennyi többlet hasznot hoznak. Az ember, aki alapvetően természeti lény, “idegeneknek” hasznot csak fizikai kényszerre és/vagy társadalmi ráhatásra hajlandó létrehozni. A természetes emberi viszonyokban a profit és következésképpen a hatékonyság értelmezhetetlen.
Ujj Béla: “Kínában…a világgal szemben soha nem alakult ki feszültség, mert hiányzott egy világ fölött álló isten képzete, akinek transzcendens értékmércéje szerint a világ nem más, mint a norma szerint megformálandó anyag”(mondatértelmezés)
A világfalu kifejezés divatos volt, mint a globalizáció jellemzése. Mára az emberek többsége számára világossá le(hete)tt, hogy a Föld problémáit nem lehet elkülönült országok szintjén megoldani. Sem az erőforrás korlátok, sem a klímaváltozás, sem – a részben annak folyományaként létrejött – népességmozgások nem kezelhetők a “nemzetállam” fogalmi szintjén. Az emberként történő túléléshez a Földön, szükség van a korábbi elszigeteltségben kialakult kultúrák szinergiájára, legjobb gyakorlatainak harmonizációjára. A közös túléléshez közös mítoszokra, vagy legalábbis a meglévők egymás mellett élésének biztosítására van szükség. Régi „felismerés, hogy a “Kelet” az ember feladatának a világhoz való alkalmazkodást, míg a “Nyugat” a világ átalakítását tekinti. Nem nehéz belátni, hogy a mai válságban mindkét megközelítésre szükség van. Nincs más kiút, mint dolgozni az összehangoláson. A régi bölcsesség segít: “varietas delectat”, a változatosság gyönyörködtet, már csak azért is, mert a címmondatot a több mint száz éve halott Max Weber fogalmazta.
Ujj Béla:”Amit nap mint nap tapasztalunk, az nem anomália, hanem a rendszer lényege” (mondatértelmezés)
A naponta szembeötlő, (köz)erkölcsöt sértő jelenségek száma szinte végtelen. Államilag nem támogatnak egy alternatív energia termelő eljárást addig, míg nem az övék a vonatkozó gyártó kapacitások többsége. Előre megvesznek bagóért egy területet, amit aztán, amikor valamilyen beruházás felértékeli, többszöröséért értékesítenek. Saját értéktelen földjükre terveznek egy utat, autópályát, egyéb állami építkezést. Rengeteg hasonló ügyet lehetne felsorolni. Mind azt bizonyítja, hogy független, egymást kontrolláló – konszenzusos közjó orientált – intézmények nélkül az állam (köz)pénzmosó maffia mechanizmussá züllik. A törvények sem segítenek. A jog – jelenlegi formájában – tehetetlen, kiheréli a felelősségre nem vonható jogi személyek léte. Fontos tudomásul venni, hogy a tőkévé tett vagyonnak nincs erkölcse. A morál emberi sajátosság, nem lehet elidegeníteni a fizikai/biológiai/társadalmi személyektől. Az állam – mint eszköz – minősége végső soron csak az egyének szintjén mérhető. Nagyon csodálkoznék, ha egy egyébként mindenben teljesen gátlástalan hatalom pont a forint árfolyamon nem nyerészkedne. A mindenre kiterjedő csalárdság csak a fennálló rendszerrel együtt szüntethető meg.
“Az önmegvalósítás igájába hajtjuk magunkat, és jóllehet, már nem parancsol nekünk senki, a szabadság álcája mögött a saját parancsainkkal éppen mi lökjük magunkat kényszerpályára.”
(mondatértelmezés)
A szabadság egyik lehetséges értelmezése, hogy saját urunk vagyunk, vagyis nem parancsol nekünk senki. Mivel a mai növekedés-kényszeres kapitalizmust a kreált tömeg igényeken alapuló tömegtermelése tartja fenn, eltűnik a természetes sokszínűség. A konformitásra késztetés indirekt, láthatatlan kényszerítő mechanizmusainak lényegesen nehezebb ellenállni, mint a közvetlen erőszaknak. Paradox módon éppen az sarkallja az egyént különbözni vágyó önmegvalósításra, hogy egyre több lesz a világban az uniformizált, a hasonló, az azonos. Így szolgálja az ösztönös lázadás a rendszerkompatibilitást. A fogyasztói társadalom lényege, hogy a vágyakat a termelt dolgokra irányítja. Ezért, ha szabadok akarunk lenni, a “piacon” nem elérhető, “ok nélküli”, “önmagukért való” dolgokra kell összpontosítanunk energiáinkat. Bár az “uralkodó közegben” nehéz belátni, a megoldás az alkotás. Az átlagos mindennapokban boldogulás. Nem saját személyünket kell megkülönböztetni másoktól, hanem valami olyat kell nyújtani a világnak, amit csak mi tudunk. Ehhez nem megvalósítani, hanem feltárni kell önmagunkat.
kiemelt kép: Almási Lajos alkotása
A nagy nyelvi modellek például nem értik sem a kérdést, sem a választ
(mondatértelmezés)
“A nagy nyelvi modellek például nem értik sem a kérdést, sem a választ, amit adnak. Egyszerű matematikai valószínűségek alapján generálják – nem pedig írják – a feleletet. A mesterséges intelligencia megnevezés helyett pontosabb lenne a „gépi tanuló algoritmus”, a „statisztikai alapú szöveggenerátor” vagy ezeknek valamilyen frappánsabb megfogalmazása.”
Sajátos jelenség, hogy a humán értelmiségiek sokkal “érzékenyebbek” a mesterséges intelligenciával kapcsolatos hírekre, mint a témában valamennyire otthonos reál értelmiségiek. A létező “piacgazdaság” – politikai szándékokkal kiegészülve – sikeresen maszatolta szét az értelmiség fogalmát. Tudható, hogy régebben az értelmiségre használt általános kifejezés az “intelligencia” volt. Akkoriban a “dolgozók” nem lehettek részei e csoportnak. Ma már a magukat véleményformálóknak kinyilvánítók kerülik az értelmiségi jelzőt. Úgy tűnik, hogy a regnáló “politikai hatalmak” többsége sem igényli az értelmiségi hozzáállást. Különösen nem kedvelik a realiákon (a tényeken) alapuló megközelítést. A cím arra utal, hogy a mesterséges intelligencia csak egy szellemi munkára létrehozott speciális gép. Nem véletlen, hogy a reál világból elemi dolgokkal sem tisztában lévő humán “intelligencia” gerjed mesterséges druszájára.
kiemelt kép: pixabay.com
“A felhalmozás és a kisemmizés ugyanis egyazon érem két oldala.”
(mondatértelmezés)
Egy “földbarát” semmit sem magánosíthat. Élete során – jó gazda módján – használja a világot. De ha meghal, ugyanúgy távozik ahogy jött, semmit sem birtokolva. Materiális örökségként maradhat utána néhány (nem túl sok) utód. Csak szellemi alkotásait hagyhatja hátra korlátlanul. Anyagi javakat nem örökölhet és örökíthet tovább. Nem lehet a tulajdon nélküli dolgozók (munkások) és termelőeszköz tulajdonosok (tőkések) között elhelyezkedő középosztálybeli. Az, hogy ez a magát független innovátornak, önfoglalkoztató vállalkozónak, befektetőnek tartó középréteg dominálhat, csak illúzió. Aki bármilyen mértékben is hitelfelvételre és/vagy munkaereje értékesítésére szorulva tud csak megélni, mindenképpen valaki más profitját növeli. És az elidegenedett profit – a kapitalizmus lényegéből eredően – föléje kerekedik, tovább terhelve a Földet. Ha valaki bármit kisajátít magának és tőkévé teszi, megváltoztatja a többiek viszonyát ehhez a dologhoz. Ha egy földterület valakié lesz, azon az többiek már csak bérmunkások lehetnek. A felhalmozás kisemmizés, mert a célja nem más, mint javak elvonása ma másoktól azért, hogy az elvonót majd holnap szolgálják. A magánvagyon fenntarthatatlan teher a Földnek.
kiemelt kép: pixabay.com
“… a világbéke fenntartásához és az éghajlatváltozás kezeléséhez olyan globális kompetenciákat kell megtanítani a gyerekeknek, amik képesek az országok közötti együttműködéseket fenntartani.”
(mondatértelmezés)
Még nem hallottam, egy nemzeti politikustól sem, hogy nemzeti időjárást ígért volna. A meteorológia globális, és az sem vitatható, hogy sok ma használt eszköz termelése is az. Alig van olyan a mai élethez szükséges modern dolog, amit lokálisan elő lehet állítani. A modernitás értelmezése lokalizálható, az eszközök termelése kevésbé. Az energiaforrások, ritkaföldfémek, a technológiai tudás stb. nem egyenletesen elosztottak a világban. A globális termelés az élelmiszerekre is kiterjed, akkor is, ha ezeknél nem annyira szükségszerű, mint a technikai eszközök esetében. Az ételválaszték leszűkíthető helyi termékekre, de ahhoz életminőségre vonatkozó szemléletet kell váltani. A technológia fejlettségének mai szintjén a nemzeti határok közé zárkózás nem járható út. A világ különböző helyein élőknek mindenképpen együtt kell működniük. Ennek az közös tevékenységnek kell olyan módokat találni, ami figyelembe veszi a Föld szerves egészségét. Az embereknek – bárhol élnek – meg kell tárgyalniuk egymással közös dolgaikat. Az ezt elősegítő “nyelvet” mindenhol tanítani szükséges.
kiemelt kép: pixabay.com
“Ha majd a bőség kosarából Mindenki egyaránt vehet…”
(mondatértelmezés)
Nincs igazságosabb “közjószág” megosztási mód, mint a természetes személyek egyenlő részesedése belőlük. Ennek megvalósítása mindaddig, amíg vannak, akik többet vesznek ki a közösből, mint amennyi jár nekik, többlet lehetőséget jelenthet az alul-részesedő többségnek. De nem ez a legfontosabb hatás, hanem az, hogy az egyenlően elosztás közvetlen viszonyt teremt az egyén és a köz gyarapodása között. Az egyenlő részesedés ugyanazokon az örök emberi alapelveken alapul, mint a “jog” maga. Belátható, hogy a jogrendszer tapasztalható eróziójának oka a természetes személyhez kötöttség háttérbe szorulása. Hiába nyilvánvaló, hogy szenvedni és szeretni csak élő emberek tudnak, ha más mesterséges entitások, olyanok, mint csoport, vállalat, vagyon(tárgy) stb. is szerephez jutnak a jogban és a javak elosztásában. Ezen szereplők “büntethetetlensége” aránytalan terhet ró a bűn-képes hús-vér emberekre. Az egyenlő juss csak az embernek biztosíthat a “jognak asztalánál” egyenrangú helyet. De az egyenlőséget nem csak deklarálni, hanem tudatosítani is szükséges, nem csak azokban, akik eddig nélkülözték, hanem azokban is, akik “felette” éltek. A Kánaán csak azután lehet majd közös, de teljesen soha el nem érhető cél.
kiemelt kép: pixabay.com
“Jó lenne, ha mindenkinek jó lenne, de akkor mi lesz az inflációval meg az államháztartási hiánnyal.”
(mondatértelmezés)
Az állam működése a polgárok számára alapvetően zéró összegű “játék”. Nulla összegűnek azokat a közös működéseket nevezzük, amelyekben a résztvevők egymás rovására növelhetik a rendelkezésre álló javakból a nekik jutó részt. A társadalmi termelés nem zéró összegű játszma, hiszen a termelők nemcsak egymástól elvéve, hanem egymással együttműködve is teremthetnek javakat, és a természetből is meríthetnek. A döntő mértékben állam vezérelte társadalmi elosztás egyértelműen nulla összegű. Amit a központosított “jövedelemből” (ami a nemzeti termelés közel ötven százaléka) megkap “valaki”, az nem lesz a többieké. A zéró összegű játszmák szükségszerű feszültsége empátiával, a többi fél fejével való gondolkodással, a többiek preferenciáinak megismerésével oldható. (Ez a politika valódi tartalma). Három szempontot érdemes vizsgálni. Ténylegesen korlátosak-e az érintett, elosztandó javak? Indokolt-e a versengés, vagy többre lehet jutni az együttműködéssel? Milyen hasonlóságok, eltérések vannak az igénylők preferenciáiban, amelyekben egyezkedni lehet? Nyilvánvaló tapasztalat, hogy verseny helyett sokszor együttműködéssel lehet a kívánatos nyer-nyer állapot elérni.
kiemelt kép: pixabay.com