Úton keletről nyugatra

A terminál, ahol a csatlakozó légi járatra kellett várakozni, igazi zsibvásár volt. A férfi, amikor arra járt, mindig érdeklődéssel figyelte a soknemzetiségű forgatagot. Ez alkalommal is meglehetősen hosszú volt a várakozás. A mobiltelefon töltésekor kevesebb volt a konnektor, mint a lemerült készülék. Szóba elegyedett egy ázsiai kinézetű férfival, akiről kiderült, hogy üzbég, és éppen hazafelé tart Lengyelországból, ahol egy ukrán építőipari cég alkalmazottja. Szakipari mindenes, válaszfalat húz, burkol, villanyt és vízvezetéket szerel. Sok a munka, mert a lengyel szakmunkások nyugatra mentek, és hiány lett szakemberből. Nyelvi problémái nincsenek, vele, aki láthatóan nem orosz, hajlandóak oroszul is beszélni. Muszlimsága senkit nem zavar, mondta, bár igaz, ő sem zavar vele senkit. Mielőtt elsietett, mert indult a járata, épp arról beszélt, hogy tervezi, hamarosan a feleségét is magával viszi. A férfi sajnálta, hogy beszélgetőtársa elment, vele gyorsabban telt a várakozás.

Országváltoztatás

A város régen egészen más volt. Arrafelé nagyot változtak az idők az utóbbi negyedszázadban. Már az a nagy ország, amihez korábban tartozott, sem ugyanaz. A férfi ül az egykori főutcán, egy padon. A helyszín jó környék. A város időközben sokszorosára duzzadt, főváros lett. Középkorú nő telepszik mellé. Az eső lógó lába kapcsán szóba elegyednek. A megpihenő a nővéréhez jött látogatóba. A változások után nem sokkal költözött el innen. Most a régi nagy ország fővárosában él. Valamikor szeretett itt lenni, de ma már új lakóhelyén jobb. A szülei az ő születése előtt jöttek ide, itt is vannak eltemetve. De a változások ráébresztették őket arra, hogy ez nem a hazájuk. Helyben maradó nővérét orvosként megbecsülték, már nyugdíjas, de sosem lett őshonos. Mutatja nagy csomagját. Bevásárolt. Itt olcsóbbak a dolgok. Tagadhatatlan a fejlődés, de nem vágyik ide vissza. Az úttesten árad az autófolyam, de a járdán nincs tömeg. Csepegni kezd az eső. A nő megköszöni a társalgást és elsiet. A férfi marad a padon. Nincs cukorból.

Kapcsolatépítési kísérletek

Késő délután volt a közép-keleti országban. A férfi egy bérelt lakásban dolgozott. Szidta az Internet kapcsolatot. Éppen káromkodott, amikor csengettek. Két fiatal, munkásruhás fiú állt az ajtóban. A vonalas Internetet jöttek beszerelni. Szemrevételezték a terepet. A lépcsőházból akarták bevezetni a kábelt. Vizsgálódtak és megállapították, hogy itt faláttörés szükséges. Kéziszerszámaikkal nekiálltak a lyukkészítésnek. Néhány próbálkozás után nyugtázták, hogy ide fúrógép kell. Az pedig nem volt náluk. Használták a mellékhelyiséget, majd vizet kértek, és leültek a nappaliban a földre. Közben, kíváncsiságukat csillapítandó, szóba elegyedtek a férfival. Megtudták, hogy ő nem muzulmán és azt is, hogy semmilyen egyháznak nem tagja. Sajnálták a dolgot, mert, mondták, muszlimnak lenni jó. Kisvártatva összeszedelődzködtek. Közölték, másnap újra jönnek, fúrógéppel. A férfi távozásukkor tett megjegyzésére, hogy este a lányokhoz ne felejtsék el elvinni a fúrójukat, fülig pirultak.

Emberi létezésünk lényegi sajátossága a kommunikáció. Egymással kapcsolatban lenni nem csak a gazdaság és a társadalom működéséhez szükséges, hanem testi és szellemi jólétünkhöz is.

Ujj Béla: Fészbukidióta veszély bővebben… →

Mostanában különösen gyakran elhangzik, hogy minden sikeres férfi mögött egy nő áll. Ez a mondat jól jellemzi a nemek aktuális viszonyát és a társadalom valóságos állapotát. Azt, hogy a döntő dolog a sikeresség, tartalom és jelenés nélkül, mint mérce. Azt, hogy a férfi csak stróman, a valódi cselekvő a nő, aki kimondatlan, mégis mindenkinek evidens módon maga nem lehet előtérben. Azt, hogy itt semmi és senki nem az, aminek látszik. Azt, hogy a társadalom férfielvű, de valójában nődeterminált. A színpadon állók csak hiszik, hogy ők játszanak, pedig ők csak bábok, akiket mások mozgatnak. A nemek nem egyenjogúak, csak most nincs nőuralom. Mindenki másnak akar látszani, mint aki. Mi lenne, ha nem a siker, hanem az egészséges jólét lenne a cél. Ha nem egymás mögött, hanem egymás mellett állnánk. Ha nem vezért keresnénk, hanem azt, hogy hová menjünk együtt. Akkor nem kellene folyamatosan úgy csinálnunk, mintha, hanem lehetnénk azok, akik vagyunk, sőt akár azok is, akik lenni szeretnénk.

Mitől lesz valami igazi? A létező dolgok önmagukkal való azonossága, igazisága nyelvi konstrukcióként jelenik meg, mint a megnevezés és a megjelenés megfelelése. Valami akkor igazi, ha hitelesen reprezentálja ideáját. Az igazi csokoládé az, ami megtestesíti a csokoládéságot. A nem igazi csak imitálja, csak úgy tűnik, mintha az lenne. Olyan mintha kakaóból lenne, de valójában csak cukrozott, barnított áltermék. Ahhoz, hogy meg tudjuk mondani, mitől lesz egy ünnep igazi, azt is tudnunk kell, mi az ünnep.

Az ünnep olyan jelenidő, ami nem hétköznapi, amit valami megkülönböztet. Az ünnep igaziságát az adja, hogy az ünneplők közösen magukénak érzik az ideáját. A Karácsony eredetileg a megszülető remény, az eljövendő fény köszöntésének ünnepe. Akkor igazi, ha azoknak, akik együtt ünneplik, van igazi közük egymáshoz, ha osztoznak a fényreményben. Ha az ünneplőket nem tölti el érdekmentes, jóakaraton alapuló egymásnak adni akarás, ami a szeretet, önbecsapó álcselekvés az együttlét, és hamis az ünnep.

Mielőtt kiáradt, be lehetett zárva, mert bár örökkévaló, korábban mégsem volt jelen. Az Egyben magában volt addig. Nem a feltámadt világosságból látszik, hogy már van, hanem azokból a tárgyakból és jelenségekről, amelyeket láthatóvá tesz. Amikor megjött, a mindigből a mostba, hirtelen viharként zúdult le. Mégis mindennapi természetességgel foglalta el valóságunkat. Üzenete jól felfogható szövegként hatol belénk, bármely nyelven is beszélünk. Úgy lesz sajátunk, hogy attól kezdve belőlünk néz vissza őszinte kíváncsisággal, önmagára. Szellem és lélek. Bizonytalanoknak biztosíték. Önelégülteknek kétely. Lebeg mind belsőnk, mind külsőnk felett. Megmutatja: ugyanazon ügy alanyai vagyunk mindkét létezésünkben. Önmagunkba térő belső ősvényünk testünkhöz kötött, életünk által meghatározott, mulandó, vágykényszerekkel megvert. Külső, az Egységhez vezető utunk, lélekvezérelt, szellem által dominált, örökkévaló, Abszolútnak alávetett. Mindez, magától értetődő igazságként, egyszerre gondolat, szó és tett.

A Nobel-díj kapcsán beszélni az irodalomról olyan, mintha a  Michelin-csillag kapcsán beszélnénk az ételekről. Az étel az elkészített, evésre szánt készítmények halmaza, az irodalom megírt, közzétett, elolvasásra írt szövegek összessége. A jó étel enni való, ami élvezettel fogyasztható, de legalábbis úgy csillapítja az éhséget, hogy egészséges. A valódi irodalom szöveg, ami jobbá teszi az olvasót, vagy legalább élhetőbbé az életét. Szeretek főzni és írok is. El tudom képzelni, hogy szakács azért hajt, mert három Michelin-csillagot szeretne, de azt nem, hogy egy író azért ír, hogy Nobel-díjas legyen. Egy Michelin-csillagos étterembe nem vágyok, de az ismeretlen Nobel-díjasok szövegeit szívesen veszem kézbe. Eddig még nem csalódtam. Lehet, hogy nem a legjobb író kapja a díjat, de még olvashatatlanul rossz nem kapta. Tudom, hogy nem létezik olyan eljárás, amivel a legjobb író kiválasztható. De arról, hogy a rosszak kiszűrhetők, engem meggyőztek az irodalmi Nobel-díj osztók.

Álmában valami névsort olvasott fel. Nem volt különösen érdekes álom. És amikor a férfi felébredt, arra nem emlékezett, hol és mikor történt a dolog, és arra sem, mire szolgált a lista. De azt megnyugtatónak találta, hogy ő olvasta fel a neveket, mert a névsorolvasók soha nem szerepelnek az általuk felolvasott listán. A tapasztalata pedig azt mutatta, hogy listázva lenni nem jó, az meg pláne nem, ha a nevét nyilvánosan felolvassák. Miközben belefogott a szokásos reggeli rutinba, felöltözés, kávé, azon gondolkodott, vajon ö maga milyen listákon szerepel. Mivel dolgozó, választóképes, adófizető, társadalombiztosított, személyigazolvánnyal, útlevéllel, jogosítvánnyal, lakóhellyel, ingatlannal, gépjárművel, telefonnal, internettel, áram, víz, gáz, csatorna, kábeltévé szolgáltatással, bankszámlával rendelkező személy volt, maga is meglepődött, hogy csak így hirtelen mennyi listát tudott felsorolni, amin ő maga rajta van. Kávéivás közben elhatározta, hogy elkészíti azon listák listáját, amin szerepel.

Arra vágyik, hogy megértsék. Azért kezdett el írni, hátha az segít. Nem a siker a fontos számára, hanem inkább a figyelem. Amikor megérkezik, páran már ott vannak. Néhányan még mára ígérkeztek, a többiek csak holnap reggelre várhatók. Örül, hogy ott van. Mindig nagyon szeretett volna megfelelni a felé irányuló várakozásnak. Nem igazán tudja miért nem sikerül ez mégsem neki, annyira, amennyire szeretné. Megissza az első pálinkát. Jó közösen írni. Most ezért van itt. Már éppen belefognának az írásba, mikor megjönnek a még vártak. Újabb koccintás. Majd elkezdik. „Klári azt veszi észre magán, hogy Juli barátnője kedvéért, inkább férfi szeretne lenni.” Töltenek, isznak. Vacsora. Újabb felesek, egészen hajnalig. Lefekvés előtt elhatározza, hogy holnap nem iszik annyit, csak ír. Enyhe fejfájással ébred. Kikászálódik az ágyból. Kávé, szendvics. Megérkeznek az aznapiak és poharat nyomnak a kezébe. Apósomféle, kutyaharapástszőrével, hallja. Nincs ereje ellenkezni. Lemegy az első feles. Együtt folytatják. „Klárit, kérésére, férfivé operálják. Már Karcsiként sokáig hiába keresi Julit.” Délre nála ürül ki a whiskys üveg. Ebéd után némi lézi aftenún. Majd ismét írás. „Mikor Karcsi végre megtalálja Julit, kiderül, azért tűnt el, mert közben, éppen őmiatta, a kórházban Józsivá lett.” Ekkor bontanak tequilát. Azt nagyon szereti. Elfogy az is, különböző sörökkel lekísérve. „A két új férfi sülve, főve együtt van, jól érzik magukat egymás társaságában.” Még mielőtt az esti tűz elhamvad, álomba ájul. Reggel az ágyban, ahová nem tudja hogyan került, földrengésre ébred. Félrefordított fej, lassú, óvatos mozdulatok, kávé, sok ásványvíz, néhány keksz. Ma vezetnie kell, nem lehet szó ráivásról. Nagy nehezen csatlakozik a többiekhez, akik már írnak. „Az újdonsült férfi barátok kéz a kézben tüntetnek az azonos neműek házasságáért.” Előkerül egy üveg különleges rum. Ásványvizet tölt magának. Egy darabig hallgatja koccintásokat és a gyakran röhögésbe oldódó fecsegést. Aztán odamegy absztinens ismerőséhez, akit idefelé ő hozott kocsival, és megkéri, hogy ő vezessen hazafelé. Mikor elvállalja, megkönnyebbülve csatlakozik a rumivókhoz. Közösen cifrázzák. „Józsi növekvő vonzódással bámulja Karcsit, magában elhatározza, hogy a kedvéért visszaoperáltatja magát nőnek. Karcsi fejében eközben az jár, hogy ő is.” A közös mű kész. A rumosüveg is kiürül. Vége a bulinak. Hazaindulnak. Jöhetnek a hétköznapok. Jövőre, együtt, ugyanitt. Arra gondol, ha meg nem is értették, együtt írni jó volt.

(A 3. nap feladata: naplóírás a tábor eseményeiről Bólya Péter: Az udvar közepe c. novellája szikár stílusában, a feszültség fokozására főleg tőmondatokkal.)

A király látta, hogy az emberek nem akarnak házasodni. Ismerkednek, együtt vannak, aztán külön mennek. Pedig aki házas és gyerekes, nem ugrál annyit. Úgy döntött, nem jó a kapcsolatok esetlegessége, hogy az emberek szabályozás nélkül találnak egymásra. Nyilvánvaló, hogy egy központi társkeresőre van szükség, ahol az ismerkedés rendezetten, és nem csak úgy, ingyen történhet. Kérdés volt, hogy kapcsolat értékét adóztassa, vagy közvetítési díjat vessen-e ki. Végül mindkettő mellett döntött. Sőt a szolgáltatás értékével arányos ÁFA alkalmazását is indokoltnak tartotta. Elégedettsége akkor lett teljes, mikor a kapcsolatok olykor elkerülhetetlen erkölcsileg káros volta miatt a szolgáltatás jövedéki adóval való megterhelését is elhatározta. Ez felvillanyozta, így törvény lett, hogy a bevétel felét a hűtlenség megelőzését szolgáló kampányra kell fordítani. Az ország a Nemzeti Társkereső Ügynökségtől (NTÜ) lett hangos. A közmédia, az emberek nevében, köszönetet mondott a királynak az újabb gondoskodásért.