Mitől lesz valami igazi? A létező dolgok önmagukkal való azonossága, igazisága nyelvi konstrukcióként jelenik meg, mint a megnevezés és a megjelenés megfelelése. Valami akkor igazi, ha hitelesen reprezentálja ideáját. Az igazi csokoládé az, ami megtestesíti a csokoládéságot. A nem igazi csak imitálja, csak úgy tűnik, mintha az lenne. Olyan mintha kakaóból lenne, de valójában csak cukrozott, barnított áltermék. Ahhoz, hogy meg tudjuk mondani, mitől lesz egy ünnep igazi, azt is tudnunk kell, mi az ünnep.

Az ünnep olyan jelenidő, ami nem hétköznapi, amit valami megkülönböztet. Az ünnep igaziságát az adja, hogy az ünneplők közösen magukénak érzik az ideáját. A Karácsony eredetileg a megszülető remény, az eljövendő fény köszöntésének ünnepe. Akkor igazi, ha azoknak, akik együtt ünneplik, van igazi közük egymáshoz, ha osztoznak a fényreményben. Ha az ünneplőket nem tölti el érdekmentes, jóakaraton alapuló egymásnak adni akarás, ami a szeretet, önbecsapó álcselekvés az együttlét, és hamis az ünnep.

Mielőtt kiáradt, be lehetett zárva, mert bár örökkévaló, korábban mégsem volt jelen. Az Egyben magában volt addig. Nem a feltámadt világosságból látszik, hogy már van, hanem azokból a tárgyakból és jelenségekről, amelyeket láthatóvá tesz. Amikor megjött, a mindigből a mostba, hirtelen viharként zúdult le. Mégis mindennapi természetességgel foglalta el valóságunkat. Üzenete jól felfogható szövegként hatol belénk, bármely nyelven is beszélünk. Úgy lesz sajátunk, hogy attól kezdve belőlünk néz vissza őszinte kíváncsisággal, önmagára. Szellem és lélek. Bizonytalanoknak biztosíték. Önelégülteknek kétely. Lebeg mind belsőnk, mind külsőnk felett. Megmutatja: ugyanazon ügy alanyai vagyunk mindkét létezésünkben. Önmagunkba térő belső ősvényünk testünkhöz kötött, életünk által meghatározott, mulandó, vágykényszerekkel megvert. Külső, az Egységhez vezető utunk, lélekvezérelt, szellem által dominált, örökkévaló, Abszolútnak alávetett. Mindez, magától értetődő igazságként, egyszerre gondolat, szó és tett.

A Nobel-díj kapcsán beszélni az irodalomról olyan, mintha a  Michelin-csillag kapcsán beszélnénk az ételekről. Az étel az elkészített, evésre szánt készítmények halmaza, az irodalom megírt, közzétett, elolvasásra írt szövegek összessége. A jó étel enni való, ami élvezettel fogyasztható, de legalábbis úgy csillapítja az éhséget, hogy egészséges. A valódi irodalom szöveg, ami jobbá teszi az olvasót, vagy legalább élhetőbbé az életét. Szeretek főzni és írok is. El tudom képzelni, hogy szakács azért hajt, mert három Michelin-csillagot szeretne, de azt nem, hogy egy író azért ír, hogy Nobel-díjas legyen. Egy Michelin-csillagos étterembe nem vágyok, de az ismeretlen Nobel-díjasok szövegeit szívesen veszem kézbe. Eddig még nem csalódtam. Lehet, hogy nem a legjobb író kapja a díjat, de még olvashatatlanul rossz nem kapta. Tudom, hogy nem létezik olyan eljárás, amivel a legjobb író kiválasztható. De arról, hogy a rosszak kiszűrhetők, engem meggyőztek az irodalmi Nobel-díj osztók.

Álmában valami névsort olvasott fel. Nem volt különösen érdekes álom. És amikor a férfi felébredt, arra nem emlékezett, hol és mikor történt a dolog, és arra sem, mire szolgált a lista. De azt megnyugtatónak találta, hogy ő olvasta fel a neveket, mert a névsorolvasók soha nem szerepelnek az általuk felolvasott listán. A tapasztalata pedig azt mutatta, hogy listázva lenni nem jó, az meg pláne nem, ha a nevét nyilvánosan felolvassák. Miközben belefogott a szokásos reggeli rutinba, felöltözés, kávé, azon gondolkodott, vajon ö maga milyen listákon szerepel. Mivel dolgozó, választóképes, adófizető, társadalombiztosított, személyigazolvánnyal, útlevéllel, jogosítvánnyal, lakóhellyel, ingatlannal, gépjárművel, telefonnal, internettel, áram, víz, gáz, csatorna, kábeltévé szolgáltatással, bankszámlával rendelkező személy volt, maga is meglepődött, hogy csak így hirtelen mennyi listát tudott felsorolni, amin ő maga rajta van. Kávéivás közben elhatározta, hogy elkészíti azon listák listáját, amin szerepel.

Arra vágyik, hogy megértsék. Azért kezdett el írni, hátha az segít. Nem a siker a fontos számára, hanem inkább a figyelem. Amikor megérkezik, páran már ott vannak. Néhányan még mára ígérkeztek, a többiek csak holnap reggelre várhatók. Örül, hogy ott van. Mindig nagyon szeretett volna megfelelni a felé irányuló várakozásnak. Nem igazán tudja miért nem sikerül ez mégsem neki, annyira, amennyire szeretné. Megissza az első pálinkát. Jó közösen írni. Most ezért van itt. Már éppen belefognának az írásba, mikor megjönnek a még vártak. Újabb koccintás. Majd elkezdik. “Klári azt veszi észre magán, hogy Juli barátnője kedvéért, inkább férfi szeretne lenni.” Töltenek, isznak. Vacsora. Újabb felesek, egészen hajnalig. Lefekvés előtt elhatározza, hogy holnap nem iszik annyit, csak ír. Enyhe fejfájással ébred. Kikászálódik az ágyból. Kávé, szendvics. Megérkeznek az aznapiak és poharat nyomnak a kezébe. Apósomféle, kutyaharapástszőrével, hallja. Nincs ereje ellenkezni. Lemegy az első feles. Együtt folytatják. “Klárit, kérésére, férfivé operálják. Már Karcsiként sokáig hiába keresi Julit.” Délre nála ürül ki a whiskys üveg. Ebéd után némi lézi aftenún. Majd ismét írás. “Mikor Karcsi végre megtalálja Julit, kiderül, azért tűnt el, mert közben, éppen őmiatta, a kórházban Józsivá lett.” Ekkor bontanak tequilát. Azt nagyon szereti. Elfogy az is, különböző sörökkel lekísérve. “A két új férfi sülve, főve együtt van, jól érzik magukat egymás társaságában.” Még mielőtt az esti tűz elhamvad, álomba ájul. Reggel az ágyban, ahová nem tudja hogyan került, földrengésre ébred. Félrefordított fej, lassú, óvatos mozdulatok, kávé, sok ásványvíz, néhány keksz. Ma vezetnie kell, nem lehet szó ráivásról. Nagy nehezen csatlakozik a többiekhez, akik már írnak. “Az újdonsült férfi barátok kéz a kézben tüntetnek az azonos neműek házasságáért.” Előkerül egy üveg különleges rum. Ásványvizet tölt magának. Egy darabig hallgatja koccintásokat és a gyakran röhögésbe oldódó fecsegést. Aztán odamegy absztinens ismerőséhez, akit idefelé ő hozott kocsival, és megkéri, hogy ő vezessen hazafelé. Mikor elvállalja, megkönnyebbülve csatlakozik a rumivókhoz. Közösen cifrázzák. “Józsi növekvő vonzódással bámulja Karcsit, magában elhatározza, hogy a kedvéért visszaoperáltatja magát nőnek. Karcsi fejében eközben az jár, hogy ő is.” A közös mű kész. A rumosüveg is kiürül. Vége a bulinak. Hazaindulnak. Jöhetnek a hétköznapok. Jövőre, együtt, ugyanitt. Arra gondol, ha meg nem is értették, együtt írni jó volt.

(A 3. nap feladata: naplóírás a tábor eseményeiről Bólya Péter: Az udvar közepe c. novellája szikár stílusában, a feszültség fokozására főleg tőmondatokkal.)

A király látta, hogy az emberek nem akarnak házasodni. Ismerkednek, együtt vannak, aztán külön mennek. Pedig aki házas és gyerekes, nem ugrál annyit. Úgy döntött, nem jó a kapcsolatok esetlegessége, hogy az emberek szabályozás nélkül találnak egymásra. Nyilvánvaló, hogy egy központi társkeresőre van szükség, ahol az ismerkedés rendezetten, és nem csak úgy, ingyen történhet. Kérdés volt, hogy kapcsolat értékét adóztassa, vagy közvetítési díjat vessen-e ki. Végül mindkettő mellett döntött. Sőt a szolgáltatás értékével arányos ÁFA alkalmazását is indokoltnak tartotta. Elégedettsége akkor lett teljes, mikor a kapcsolatok olykor elkerülhetetlen erkölcsileg káros volta miatt a szolgáltatás jövedéki adóval való megterhelését is elhatározta. Ez felvillanyozta, így törvény lett, hogy a bevétel felét a hűtlenség megelőzését szolgáló kampányra kell fordítani. Az ország a Nemzeti Társkereső Ügynökségtől (NTÜ) lett hangos. A közmédia, az emberek nevében, köszönetet mondott a királynak az újabb gondoskodásért.

Kenyérpirító

(törpeesszé)

Az ember a bonyolultságot magyarázatnak használja elveszettségére. Pedig az a lényegtől való eltávolodás miatt van, nem a technika összetettsége az oka. A törekvésnek, hogy valaki minden alkatrészt saját kezűleg előállítva kenyérpirítót hozzon létre,  a háttere az, hogy néhány hajónyi válogatott görög mesterember és földműves képes volt reprodukálni egy lakatlan szigeten a görög „kultúrát”. Azt bizonyítani, hogy ez ma lehetetlen, nem szükséges, már Robinsonnak sem ment. A saját kezűleg előállított kenyérpirító értelmetlen, mert az áram, amivel működik társadalmi termék. De nem ez a fő baj vele, hanem a lényeges és lényegtelen elválasztásának képtelensége. Pedig ez a képesség sokak szerint az intelligencia meghatározása (nem a körök és egyéb idomok sorrendi variálása). A lényeges és lényegtelen pedig a jó és szép fogalma nélkül értelmezhetetlen. A kenyérpirítás lényege a pirított kenyér, ami ha kenyér van bármilyen platnin, rácson, nyílt tűzön előállítható. Én rendszeresen így csinálom.

Van olyan mondás, hogy a fák állva halnak meg. Nálam a cserépkályhában mindig fekve végzik, csak úgy férnek be. Az erdőben is fekve korhadnak el. Az ablakomból látható patakparti diófa néhány éve egész nyáron leveletlen maradt. Látszólag elpusztult, aztán következő évben mégis kihajtott. Azóta is állva él. Szerencséje volt, senki sem fogott rá fejszét. A fák többségét élve vágják ki. Hullva már nem értékesek, fekve pedig lassan enyésznek el. Manapság, bár nem használják, vigyázzák a kidőlt törzseket, leesett ágakat is az erdők új tulajdonosai. A rőzsegyűjtőket sokszor várja rendőr az erdőszélen. Nem tudom, miért lenne jó állva meghalni. Meghalni sehogyan sem jó. Legfeljebb időszerű, ha elfogyott az élet lehetősége. Aki még tud állni, ne a halállal foglalkozzon, hanem az élettel. Egyébként élni sem mindig állva kell, jó néha fekve, ülve lenni is. Van olyan, amit állva nem lehet, vagy nem jó csinálni. Az állás egy az élés állapotai közül. Nincs köze a halálhoz.

Csónakföld császára azt álmodta, hogy országa dübörög. Reggel elmesélte álmát a főudvarmesternek. A főudvaronc elmondta, barátjának a Csónakföldi Idők főszerkesztőjének. Az sebtében terjedelmes cikket közölt az ország dübörgéséről. Elolvasta azt a Csónakföldi Távirati Iroda vezetője. A CSTI azonnal hivatalos közleményt adott ki a dübörgésről. A Hajóharsona rádió a CSTI-re hivatkozva közölte a hírt: Megállíthatatlanul dübörgünk. Mikor a császár ezt meghallotta elégedetten nyugtázta, hogy már az álmai is teljesülnek.