Ujj Béla: Bekezdések a rendszerváltásomról – 25. Infláció, 26. Dunaszaurusz

Almási Lajos rajza

 

 

 

 

 

 

 

 

25.Infláció. Nyilvánvaló – nem csak közgazdasági – igazság, hogy a bevételek és a kiadások egyensúlya nyújthatja a megélhetés biztonságát. Ez hétköznapian egy tőke nélküli polgárnál azt jelenti, hogy a bérének fedeznie kell a kiadásait. 1988-ban és 1989-ben a “fogyasztói árszint” hivatalosan is majdnem évi húsz százalékkal nőtt. A rendszer, ami éppen leváltás alatt volt, azon alapult, hogy az árak és bérek egyensúlyát bürokratikus úton teremtette meg. A dolgoknak nem az volt az ára, amennyiért előállították őket, és a dolgozók nem annyi fizetést kaptak, amennyi a munkájukért járt. A jólét növekedése, amit mindenki áhított, ebben a dimenzióban azt jelenti, hogy ugyanannyi/kevesebb munkával több/jobb javakhoz juthatnak az emberek. A “megvalósult szocializmus” úgy működött, hogy ezt az egyensúlyt nem az egyén szintjén, és nem csak piaci eszközökkel próbálta biztosítani. A bruttósítás mindenkit érintett, de keveseknek tűnt fel a megváltozott adórendszer lényege. Ami – a forgalmi adó (ÁFA) és a személyi jövedelemadó (SZJA) bevezetésével – az egyén szintjére mozgatta át ezt az egyensúlyozást. Evidencia, hogy többet elosztani csak több termelésből lehet. A rendszerváltó humán értelmiségiek semmit nem értettek ebből. Nekik mindegy volt, milyen jelzőjű állam fizeti ki a közalkalmazotti bérüket, csak az érdekelte őket, hogy ők ne járjanak rosszul. Az előrelátóbb rendszerváltók már az állami tőke magánosítására összpontosítottak, a várható privatizációra. Az infláció – ami mindig jövedelem átcsoportosítás – végezte el az átstrukturálás piszkos munkáját. Ez zajlott, miközben folyt a kerekasztalozás a “jogi megoldásokról”.

26.Dunaszaurusz. Durva, de találó, korabeli vicc. “Egy ember rohan az utcán zászlóval a kezében, és azt üvöltözi: Menstruáció, menstruáció, menstruáció! Valaki odalép hozzá és megkérdezi: Nem demonstráció? Azonnal érkezik a válasz: Mindegy, csak vér folyjon!” Ennél szelídebb, de ugyanarra a jelenségre utaló idézet későbbről: “Tetszettek volna forradalmat csinálni.” Tapasztalati tény – bár volt néhány kivétel –, hogy az emberek sokszor olyan dologért mentek (mennek) nálunk utcára, ami messze nem a lényeg. A “Vízlépcsőt vagy demokráciát” jelszó komplett képtelenség. Legjóhiszeműbb értelmezés szerint is tudatlanság, de legvalószínűbben tudatosan felépített provokáció, amire a szocializmus által kiherélt szolidaritású és hiányos politikai műveltségű tömegek vevők voltak. Egy bő hozamú folyón épített vízlépcső a világban mindenhol, az USÁ-tól a Szovjetunióig, “megalomán” és természetátalakító volt. De az sem lehet véletlen, hogy a vízierőmű környezeti hatásait soha senki nem hasonította az olajkitermelés, vagy az atomenergia lehetséges ártalmaihoz. A rendszerváltáskor számtalan olyan valódi társadalmi probléma volt, ami tömegeket mozgathatott volna. A “Dunaszaurus” és a “falurombolás” elleni tiltakozó mozgalmak legjobb esetben is csak pótcselekvések voltak, amiken az aktuális és leendő “politikusok” kapva kaptak. Levezették velük a tömegindulatokat, hogy a háttérben “törvényes keretek között” megszülethessenek a szűk körben kialkudott „változtató megoldások”.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kérjük adja meg a hiányzó számot *