Ujj Béla: Bekezdések a rendszerváltásomról – 17. Értelmiségiség, 18. Hatalomgyakorlás

Rigó József alkotása

17. Értelmiségiség. Rühes gebéből táltos paripa, parasztfiúból királyfi csak a mesékben lesz egycsapásra. Kevesen gondoltak a rendszerváltás hevében arra, hogy az önálló döntésről a viszonylagos biztonságért lemondott, lemondatott nemzedék nem vállal önként, könnyen felelősséget. Azok többsége, akik radikális fordulatot követeltek, az újraelosztók közé tartozott, nem igazán értették meg a termelők szempontjait. Ez nem azt jelentette, jelenti, hogy az értelmiségnek nincs szerepe, hanem azt, hogy az értelmiség nem független tényező. Nem az volt problémás, hogy történészek változtatták a gazdaságot, hanem az, hogy nem értették meg az őket felszínre dobó összefüggéseket, azt, hogy nem a történelemből következik a jelen, hanem a jelenből lesz történelem. Vitathatatlan, hogy a mindennapi élet egy folyam, ami a múlt hordalékát szállítja. Az is kétségtelen, hogy a valamilyen okból változást akarók csak abból dolgozhatnak, ami van. De a lehet, a lesz – ma nincs, és nem teljesen determinált. Elvesztett biztonságot csak megnyíló lehetőségek pótolnak, múlt állapotok restaurálásának ígérete nem eléggé inspiráló. A szabadság nem lehet cél. Az értelmiségiség nem státusz, hanem hozzáállás, ami napi feladatot jelent. A politizálás, mint civil tevékenység, fenntartása az igazi értelmiségi feladat, nem a hatalom megszerzése. Mert a hatalom nem cél, csak szükséges eszköz.

18. Hatalomgyakorlás. Vannak korok, melyek nem hagynak teret a bennük élőknek. És vannak olyanok, amiket lakói valamennyire sajátjuknak éreznek. Változások idején többnyire kegyelmi állapot uralkodik. A dolog valószínűleg összefügg a hatalom gyakorlásának módjával. A hétköznapokban az embereket legjobban frusztráló dolog az, amikor tudják, hogy nincs elég hatalmuk saját sorsuk irányítása felett. Az irritáció nem függ a felmerülő tartalom fontosságától. A tehetetlenség érzése önmagában nehezen elviselhető. Ha ismétlődően megszégyenítéssel párosul, sokszor válik betegítővé. Egy ép személyiségű ember egy ideig képes tolerálni a kívülről diktált, alternatíva nélküli kényszereket. De a már sérültek és a túlterheltek könnyen váltanak agresszióra. Az indulat iránya lehet visszaható, vagy éppen semleges, másra irányuló, de nagy valószínűséggel bekövetkezik a pillanat, amikor az ellehetetlenítő hatalom ellen fordul. Amikor a regnálók elvesztik belátó képességüket, vagy elfogynak befolyásolásra használható forrásaik, sebezhetővé válnak. Én magam soha nem akartam mások feletti hatalmat. Amikor változott a rendszer, arra vágytam, hogy forrása legyek egy hatalomnak, ami figyelembe vesz engem, ami személytelen, aminek nincsenek saját céljai.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kérjük adja meg a hiányzó számot *