Ujj Béla: „… a vártnál sokkal több idős jár zsúfolt boltokba délután.” (mondatértelmezés)

Suhajda Zsuzsa fotója ( Gödöllői Fotós Kör)

Egy járvány nem az egyén betegsége, hanem a társadalomé. Egy lakatlan szigeten a magányos hajótörött csak maga felelős az egészségéért. Genetikai és egyéb tulajdonságait, amelyek betegségekre hajlamosítják, nem tudja érdemben befolyásolni, de életmódja kockázatait igen. Persze az utóbbiak felismerése sem könnyű egyedül. Az egészségügynek éppen az a feladata, hogy abban támogassa az egyént, amire önmaga nem képes. De egészségesnek lenni akarni csak az egyén tud. A nyugdíjas vásárlási sáv bevezetése annak biztosítására szolgál, hogy a vírusbetegségre – a rendelkezésre álló adatok alapján – legfogékonyabb korban lévőket, a 65 évnél idősebbeket védjék a többiektől megkapható fertőzéstől. Ez egy felkínált lehetőség számukra. Hogy egyéb időszakok is nyitottak számukra, szabadságukat jelzi. A pozitív diszkrimináció ára, a többieknek a számukra biztosított sávból való kitiltása, nem elviselhetetlen teher. A felvetés, hogy sokkal több védett korú jár a nem számukra kijelölt időben nem tényszerű, sőt valótlan, pontosabban csak az ő kitiltásuk állapotához képest igaz. Azt jelzi, hogy a panaszkodó a saját javára akarja korlátozni mások jogait, úgy, hogy a dolog az ő szempontjából teljesen indokolhatatlan.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kérjük adja meg a hiányzó számot *