Mersdorf Ilona: Nem én öregszem

Illusztráció:
pexels.com Tasha Kamrowski fotója

nem én öregszem*

csak a fonnyadó, hámló sejtek

gonosz játéka ez a kép

amit a tükör mutat

 

Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.

 

én még csak most állok két lábra

nyitom ki első könyvemet

szédülök bele egy ölelésbe

mocorgó magzatot dédelgetek hasamban

úszom türkizkék tengerekben

 

várom a holnapot

majd  elkezdődik az igazi élet

útra kelek vagy ülök a kandalló ellőtt

napozok gondtalanul a teraszon

fehér rózsák hímeznek árnyékot rám

 

a csend hangtalan hullámokban árad

macskadorombolássá tompul a zaj

míg kint az úton gépek dübörögnek

gyerekkacagás hallatszik át a kerítésen

piros léghajókat virít az ég

 

nem hiszem el

hogy ez mind mások élete

és a tükörből visszanéző üresség

én vagyok

*A vers Bánki Éva: Lassan című versének parafrázisa, mely egy kreatív feladatként született műhelytalálkozónkon.

 

Egy hozzászólás a(z) “Mersdorf Ilona: Nem én öregszem” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kérjük adja meg a hiányzó számot *