Galló Kovács Zsuzsanna: Engedjetek elmenni!

illusztráció: saját fotó

kiemelt kép: pixabay.com

 

„A szeretetnek nincs színfoka, mint a gyöngédségnek, nincs hőfoka, mint a szerelemnek. Tartalmát nem lehet szavakban közölni: ha kimondják, már hazugság. A szeretetben csak élni lehet, mint a fényben vagy a levegőben.” (Márai)

Engedjetek elmenni!

Gyermekkorom nagymamámnál eltöltött nyaralásairól rétesek és kelt kalácsok, kacsasültek és kacsamájak fenséges ízei jutnak eszembe.

A nagymamával az otthon dagasztott és kelesztett kenyeret hetente egyszer a pékhez vittük kisütni. A kenyértésztából a kemencében lepény is készült, s az erre ráolvadó kacsazsír íze egyet jelent számomra a gyermekkorral.
A nagymamám gyakorlott mozdulatai természetessé tették a kacsa tömését is. A sült kacsamáj nemcsak nekem volt kedvencem, hanem a falusi búcsúra meghívott vendégeknek is.

A fiatalon megözvegyült nagymama határozott egyénisége a vallásban talált megnyugvásra. A biblia olvasása és a templomba járás jelentették számára a helyes utat az élet útvesztőjében. A helyi termelőszövetkezetben dolgozott, s emellett a ház körüli nagy terület szőlőst is egyedül művelte. Sok tőle származó mondat szállóigévé vált a családban. A tészta gyúrása nehéz munka, a nagymama, amikor már majdnem mindennel kész volt, mondta: „már csak gyúrni kell.” Ha valamit elrontok főzés közben, eszembe jut, hogy „ a főzés olyan, mint a férjhez menés: vagy sikerül, vagy nem.” Közmondásra is emlékszem, amit nagyon szeretett: „A mát adták, a holnapot nem ígérték.”

Vicces szavait visszahallom, ezt mondta a megmagyarázhatatlan dolgokra: „mert a macska szőrös, és az orrod lukas.”

A halál visszafordíthatatlansága felfoghatatlan bármikor, de egy fiatal élet elveszítése örökre beleivódik a lelkünkbe. Nagymama soha nem felejtette el a halál napjának dátumát, azt a kegyetlen február hatodikát, ami a fiát elvette tőle.
– Ma halt meg Palika – mondta belenyugvó szomorúsággal negyven év múltán is.

Palikát csecsemőkorában Nagymamának vinnie kellett magával a földekre aratáskor. Palikának megártott a hőség és a por, gyermekkora állandó betegeskedéssel telt. Nagymamáék teheneket adtak el a gyógyszeréért, hiába: Palika szegény tizenöt évesen hagyott el minket.

A nagymama soha nem panaszkodott sorsa miatt.

– Van fölöttünk nagyobb Úr – mondta akkor is, amikor betegsége miatt el kellett hagynia falusi életét, és hozzánk költözött a messzi városba. Ezután évente már csak egyszer, a Mindenszentek krizantémjaival látogattunk vissza vele, s gyújtottunk gyertyát Palika fényképe előtt a síremléken.
– Engedjetek elmenni! – kérte halkan a halálos ágyán.

Saját felelősségére hozatta haza magát a kórházból, meg sem kérdezett minket, csak az értesítést kaptuk, hogy várjuk a mentőt.

Itthon akart meghalni.

A vallásos emberek alázatával és beletörődésével várta a nap eljövetelét. Nem beszéltünk erről, pedig a levegőben volt a visszafordíthatatlanság érzése. Egyetlen unokájaként és orvosként fokozott fájdalommal éltem meg azt a tehetetlenséget, hogy a tudomány lehetőségei végesek. Ha felborul a szervezet egyensúlya, nincs mit tenni. Álltam a szoba ajtajában, hallottam a hangját:

– Engedjetek elmenni! Palika vár.

Nem volt kétségbeesett, még csak szomorú sem. Egyszerű, határozott hang volt, mint amilyen egész életében ő maga.
Most, huszonöt év elmúltával elmondhatom: a nagymama velem van mindig. Beszélgetek vele, álmodom vele, elképzelem, mit tanácsolna nekem, mivel vigasztalna, ha szomorú vagyok.
Szófogadó unokaként megértettem és tejesítettem utolsó kívánságát, elengedtem.
Palika mellett nyugszik.
– Ma halt meg a nagymama – mondom minden év május 16-án.

Megjelent az Életmese írói pályázat 2019 kötetében.

http://mosolyvirag.hu/app/hu/paragraph/render/216

 

 

 

6 hozzászólás a(z) “Galló Kovács Zsuzsanna: Engedjetek elmenni!” bejegyzéshez

  1. Ott volt a helye. Én emlékszem a kemencében sütött kenyérre, a dagasztóteknőben letakart, kelni hagyott “életre” ami egy hét után is friss, puha szelni való volt. Nekem csak a nagymama hiányzik a történetből, Te szerencsésebb voltál.

  2. Ez nagyon szép írás, Zsuzsa.
    (Nekem is eszembe jut a rétes a nagymamámról… de szerencsére ő nem korán veszítette el a kisfiát, az apukámat, mert akkor én nem is lennék.)

  3. Gratulálunk Zsuzsa!
    Átsüt a szeretet az írásodon. Csodálatos nagymamád volt, értékes gondolatokkal. Szép emléket állítottál neki, mindannyiunk számára.
    Irma és Sanyi

  4. Csodálatos írás! Gyönyörű gyermekkor a Nagymamával,feledhetetlen emlékek,soha el nem múló szeretet és emlékezés! Köszönöm,hogy olvashattam.Gratulálok!

  5. Nem először olvasom. Mit mondhatnék? Szép és egyszerű vagy csak egyszerűen szép! Köszönöm az élményt!

Hozzászólás a(z) Pecznik Éva bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kérjük adja meg a hiányzó számot *