illusztráció: saját fotó
kiemelt kép: pixabay.com
„A szeretetnek nincs színfoka, mint a gyöngédségnek, nincs hőfoka, mint a szerelemnek. Tartalmát nem lehet szavakban közölni: ha kimondják, már hazugság. A szeretetben csak élni lehet, mint a fényben vagy a levegőben.” (Márai)
Engedjetek elmenni!
Gyermekkorom nagymamámnál eltöltött nyaralásairól rétesek és kelt kalácsok, kacsasültek és kacsamájak fenséges ízei jutnak eszembe.
A nagymamával az otthon dagasztott és kelesztett kenyeret hetente egyszer a pékhez vittük kisütni. A kenyértésztából a kemencében lepény is készült, s az erre ráolvadó kacsazsír íze egyet jelent számomra a gyermekkorral.
A nagymamám gyakorlott mozdulatai természetessé tették a kacsa tömését is. A sült kacsamáj nemcsak nekem volt kedvencem, hanem a falusi búcsúra meghívott vendégeknek is.
A fiatalon megözvegyült nagymama határozott egyénisége a vallásban talált megnyugvásra. A biblia olvasása és a templomba járás jelentették számára a helyes utat az élet útvesztőjében. A helyi termelőszövetkezetben dolgozott, s emellett a ház körüli nagy terület szőlőst is egyedül művelte. Sok tőle származó mondat szállóigévé vált a családban. A tészta gyúrása nehéz munka, a nagymama, amikor már majdnem mindennel kész volt, mondta: „már csak gyúrni kell.” Ha valamit elrontok főzés közben, eszembe jut, hogy „ a főzés olyan, mint a férjhez menés: vagy sikerül, vagy nem.” Közmondásra is emlékszem, amit nagyon szeretett: „A mát adták, a holnapot nem ígérték.”
Vicces szavait visszahallom, ezt mondta a megmagyarázhatatlan dolgokra: „mert a macska szőrös, és az orrod lukas.”
A halál visszafordíthatatlansága felfoghatatlan bármikor, de egy fiatal élet elveszítése örökre beleivódik a lelkünkbe. Nagymama soha nem felejtette el a halál napjának dátumát, azt a kegyetlen február hatodikát, ami a fiát elvette tőle.
– Ma halt meg Palika – mondta belenyugvó szomorúsággal negyven év múltán is.
Palikát csecsemőkorában Nagymamának vinnie kellett magával a földekre aratáskor. Palikának megártott a hőség és a por, gyermekkora állandó betegeskedéssel telt. Nagymamáék teheneket adtak el a gyógyszeréért, hiába: Palika szegény tizenöt évesen hagyott el minket.
A nagymama soha nem panaszkodott sorsa miatt.
– Van fölöttünk nagyobb Úr – mondta akkor is, amikor betegsége miatt el kellett hagynia falusi életét, és hozzánk költözött a messzi városba. Ezután évente már csak egyszer, a Mindenszentek krizantémjaival látogattunk vissza vele, s gyújtottunk gyertyát Palika fényképe előtt a síremléken.
– Engedjetek elmenni! – kérte halkan a halálos ágyán.
Saját felelősségére hozatta haza magát a kórházból, meg sem kérdezett minket, csak az értesítést kaptuk, hogy várjuk a mentőt.
Itthon akart meghalni.
A vallásos emberek alázatával és beletörődésével várta a nap eljövetelét. Nem beszéltünk erről, pedig a levegőben volt a visszafordíthatatlanság érzése. Egyetlen unokájaként és orvosként fokozott fájdalommal éltem meg azt a tehetetlenséget, hogy a tudomány lehetőségei végesek. Ha felborul a szervezet egyensúlya, nincs mit tenni. Álltam a szoba ajtajában, hallottam a hangját:
– Engedjetek elmenni! Palika vár.
Nem volt kétségbeesett, még csak szomorú sem. Egyszerű, határozott hang volt, mint amilyen egész életében ő maga.
Most, huszonöt év elmúltával elmondhatom: a nagymama velem van mindig. Beszélgetek vele, álmodom vele, elképzelem, mit tanácsolna nekem, mivel vigasztalna, ha szomorú vagyok.
Szófogadó unokaként megértettem és tejesítettem utolsó kívánságát, elengedtem.
Palika mellett nyugszik.
– Ma halt meg a nagymama – mondom minden év május 16-án.
Megjelent az Életmese írói pályázat 2019 kötetében.
http://mosolyvirag.hu/app/hu/paragraph/render/216
Ott volt a helye. Én emlékszem a kemencében sütött kenyérre, a dagasztóteknőben letakart, kelni hagyott “életre” ami egy hét után is friss, puha szelni való volt. Nekem csak a nagymama hiányzik a történetből, Te szerencsésebb voltál.
Ez nagyon szép írás, Zsuzsa.
(Nekem is eszembe jut a rétes a nagymamámról… de szerencsére ő nem korán veszítette el a kisfiát, az apukámat, mert akkor én nem is lennék.)
Gratulálunk Zsuzsa!
Átsüt a szeretet az írásodon. Csodálatos nagymamád volt, értékes gondolatokkal. Szép emléket állítottál neki, mindannyiunk számára.
Irma és Sanyi
Torokszorítóan szép. Gratulálok, Zsuzsa!
Csodálatos írás! Gyönyörű gyermekkor a Nagymamával,feledhetetlen emlékek,soha el nem múló szeretet és emlékezés! Köszönöm,hogy olvashattam.Gratulálok!
Nem először olvasom. Mit mondhatnék? Szép és egyszerű vagy csak egyszerűen szép! Köszönöm az élményt!