Feketéné Bencsik Julianna: Karanténban

Illusztráció: Pixabay

 

 

 

Ülök a számítógép előtt, írni szeretnék. Valami szépet, jót, e nehéz időben: felemelőt. Nem megy! Leblokkoltam. Pedig folytatnom kellene a már elkezdett írásomat, ráadásul most időmilliomos vagyok. Miért nem jön a múzsa, hogy homlokon csókoljon? Csak nézek ki a fejemből. Bekapcsolom a tévét, a vírustájékoztatót, és az írás helyett új szavakat tanulok: kontakt, home office, pandémia, mandiner, genom, stb. Hallom, mennyi a fertőzött, meggyógyult, halott, és hányan vannak karanténban. Lehet, hogy az én múzsám is ott van, esetleg már a lélegeztető gépen? Tűnődöm. Talán veszélyeztetett korú, netán krónikus betegsége is van? És egyáltalán van esélye, hogy meggyógyuljon?

Másnap a vírustájékoztatón újabb szavakra figyelek fel. Igaz, ezek magyar, a jogi és a rendőrségi nyelvben megszokott kifejezések, de eddig nem törődtem velük. A járványügyi szabálysértés miatti: figyelmeztetés, helyszíni bírság és feljelentés; büntető eljárás: rémhírterjesztés, közveszéllyel fenyegetés és csalás miatt. Az emberek közötti szociális távolság is meghatározásra került. Két méter. Az ajtókra ragasztott színes plakátok jelentését is elmondják. Piros, ha a házban koronavírusos személy van. Sárgát kell kitenni az emeletes ház kapujára, ha valamelyik lakásban fertőzött van. Már csak a zöld hiányzik! Vajon meddig kell még várnunk, hogy ez a plakát is megjelenjen, avagy a szemafor zöldre váltson?

Délelőtt nem kapcsolom be a tévét. Vásárolni megyek. Az én időm van! A veszélyeztetett csoportba tartozóké. Felveszem a maszkot, amit jó drágán vettem. Állítólag ha használat után lefújom a speciális fertőtlenítővel, többször is használhatom. Ezt mondta a patikus hölgy. A kesztyűről sem felejtkezem el. Listám szerint vásárolok, egy hétre, hogy utána otthon maradhassak. Hazaérve bekukkantok a levélszekrényembe. Van benne valami! Kinyitom és kis ajándékozó tasakban két maszkot és egy szívecskére írt üzenetet találok: „Én készítettem, ha szükséges, de Maradj Otthon”, Rózsa. Még a lélegzetem is eláll. Ő az egyik kedves szomszédom, akivel, ha találkozom, váltunk pár szót. Jól esik ez a szerető gondoskodás. Bemegyek a lakásba, előveszem az egyik könyvemet, dedikálom neki, majd rajzolok egy szívecskét, kivágom, és beleírom: „Ezt is én készítettem, ha gondolod, olvasd el.” Berakom egy borítékba, és a leveles ládájába teszem.

Nem tudok aludni, csak forgolódom. Hat órakor felkelek, és a számítógéphez ülök. Elolvasom a híreket, illetve csak olvasnám, mert jó gondolatotok özönlenek a fejemben, melyek sürgetnek, írjam le őket. Pont a már megkezdett történetem folytatásai. Kinyitom az írásaim dossziét, megkeresem az abbahagyott történetem, és szaporán ütögetem a betűket a klaviatúrán. Heuréka! Lelkendezem. A múzsám lekerült a lélegeztetőről.

2 hozzászólás a(z) “Feketéné Bencsik Julianna: Karanténban” bejegyzéshez

Hozzászólás a(z) Kókai Kálmánné bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kérjük adja meg a hiányzó számot *