Mersdorf Ilona: Színek és tervek (8)

Által Anikó fotója, Gödöllői Fotós Kör

 

 

 

 

 

 

Így kéne élni. A hinta lengésével mérve az időt, figyelve a bougainvillea színeváltozásait. Reggel a fázósan gyűrött szirmok lilásak voltak. Most, hogy átsüt rajtuk a déli nap, pipacsvörösen világítanak. Az alsó néhány virág a levelek árnyékában, korallpiros. Várom, milyenek lesznek majd este, mikor lemegy a nap.

Kikészítettem az akril-festékeimet. Még nem tudom, mit fessek, csak azt, hogy valami nagyon egyszerűt. Csendéletet? Tájképet? Van egy olyan zöldem, mint a búzatábla a szemközti domboldalon. Pohárban víz, ecsetek, rajzlap. Egy hokedli a rajzasztalom. Ki tudom vajon keverni ezt a nyáriasra fakult kéket, amilyen a tiszta, kondenzcsíkok nélküli ég? Megáll a mozdulat. Minek megfesteni. Nézhetem nap mint nap az igazit.

Ebben a nagy csendben és nyugalomban kifordulnak a papírrétegek alól olyan dolgok is, amik már évek óta megmozdítatlanul hevernek a polcomon. Apu zsebnotesze hullik ki egy borítékból, amiben régi fényképeket kerestem. Most van időm, átlapozom. Az első oldalon tájkép. Erdei út kanyarog egy réten át, fenyők alatt. Vízfestékkel, pettyegetve festett zöld lombok, barna fatörzsek, távoli piros háztető. Az apró részletek – ágak, fűszálak, kémények – fekete tussal kiemelve.
Apu jól rajzolt. Ő készítette a családi házunk terveit is. De ez itt, a maga egyszerűségében is, művészi rajz. A pár vonallal megrajzolt arckép is az, a következő oldalon. Van még néhány karikatúra is a füzetke végén, talán a barátairól.
Sehogy sem tudom elhelyezni ezt a művészi törekvést apu élettörténetében. 1946-ban készültek a rajzok, ott a pontos dátum és kézjegy mindegyik noteszlapon. Tizenhetedik évét töltötte abban az évben.
Voltak állandó történetei. Azt sokszor elmesélte, hogy 44-ben ott kellett hagynia az aradi gimnáziumot, mert bombatalálat érte őket. A légnyomástól nagyothallott a bal fülére. 45-ben egy orosz harckocsis csapat elhurcolta nyugat felé, javítania kellett a tankokat. Sikerült hazaszöknie a nagynénjéhez Resicára. Beállt a gyárba, hegesztő lett. Ő hegesztette, belülről, a város fölötti vízierőmű csöveit. Minden szűk helyre befért, ő volt a legvéznább a munkások között. Én építettem ezt is, mutatott körbe apu, amikor kirándultunk a ferencfalvi víztározó tóhoz.
Hol és mikor talált vajon időt a rajzolásra is?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kérjük adja meg a hiányzó számot *