(mondatértelmezés)

Egy “földbarát” semmit sem magánosíthat. Élete során – jó gazda módján – használja a világot. De ha meghal, ugyanúgy távozik ahogy jött, semmit sem birtokolva. Materiális örökségként maradhat utána néhány (nem túl sok) utód. Csak szellemi alkotásait hagyhatja hátra korlátlanul. Anyagi javakat nem örökölhet és örökíthet tovább. Nem lehet a tulajdon nélküli dolgozók (munkások) és termelőeszköz tulajdonosok (tőkések) között elhelyezkedő középosztálybeli. Az, hogy ez a magát független innovátornak, önfoglalkoztató vállalkozónak, befektetőnek tartó középréteg dominálhat, csak illúzió. Aki bármilyen mértékben is hitelfelvételre és/vagy munkaereje értékesítésére szorulva tud csak megélni, mindenképpen valaki más profitját növeli. És az elidegenedett profit – a kapitalizmus lényegéből eredően – föléje kerekedik, tovább terhelve a Földet. Ha valaki bármit kisajátít magának és tőkévé teszi, megváltoztatja a többiek viszonyát ehhez a dologhoz. Ha egy földterület valakié lesz, azon az többiek már csak bérmunkások lehetnek. A felhalmozás kisemmizés, mert a célja nem más, mint javak elvonása ma másoktól azért, hogy az elvonót majd holnap szolgálják. A magánvagyon fenntarthatatlan teher a Földnek.

kiemelt kép: pixabay.com

(mondatértelmezés)

Még nem hallottam, egy nemzeti politikustól sem, hogy nemzeti időjárást ígért volna. A meteorológia globális, és az sem vitatható, hogy sok ma használt eszköz termelése is az. Alig van olyan a mai élethez szükséges modern dolog, amit lokálisan elő lehet állítani. A modernitás értelmezése lokalizálható, az eszközök termelése kevésbé. Az energiaforrások, ritkaföldfémek, a technológiai tudás stb. nem egyenletesen elosztottak a világban. A globális termelés az élelmiszerekre is kiterjed, akkor is, ha ezeknél nem annyira szükségszerű, mint a technikai eszközök esetében. Az ételválaszték leszűkíthető helyi termékekre, de ahhoz életminőségre vonatkozó szemléletet kell váltani. A technológia fejlettségének mai szintjén a nemzeti határok közé zárkózás nem járható út. A világ különböző helyein élőknek mindenképpen együtt kell működniük. Ennek az közös tevékenységnek kell olyan módokat találni, ami figyelembe veszi a Föld szerves egészségét. Az embereknek – bárhol élnek – meg kell tárgyalniuk egymással közös dolgaikat. Az ezt elősegítő “nyelvet” mindenhol tanítani szükséges.

kiemelt kép: pixabay.com

(mondatértelmezés)

Nincs igazságosabb “közjószág” megosztási mód, mint a természetes személyek egyenlő részesedése belőlük. Ennek megvalósítása mindaddig, amíg vannak, akik többet vesznek ki a közösből, mint amennyi jár nekik, többlet lehetőséget jelenthet az alul-részesedő többségnek. De nem ez a legfontosabb hatás, hanem az, hogy az egyenlően elosztás közvetlen viszonyt teremt az egyén és a köz gyarapodása között. Az egyenlő részesedés ugyanazokon az örök emberi alapelveken alapul, mint a “jog” maga. Belátható, hogy a jogrendszer tapasztalható eróziójának oka a természetes személyhez kötöttség háttérbe szorulása. Hiába nyilvánvaló, hogy szenvedni és szeretni csak élő emberek tudnak, ha más mesterséges entitások, olyanok, mint csoport, vállalat, vagyon(tárgy) stb. is szerephez jutnak a jogban és a javak elosztásában. Ezen szereplők “büntethetetlensége” aránytalan terhet ró a bűn-képes hús-vér emberekre. Az egyenlő juss csak az embernek biztosíthat a “jognak asztalánál” egyenrangú helyet. De az egyenlőséget nem csak deklarálni, hanem tudatosítani is szükséges, nem csak azokban, akik eddig nélkülözték, hanem azokban is, akik “felette” éltek. A Kánaán csak azután lehet majd közös, de teljesen soha el nem érhető cél.

kiemelt kép: pixabay.com

(mondatértelmezés)

Az állam működése a polgárok számára alapvetően zéró összegű “játék”. Nulla összegűnek azokat a közös működéseket nevezzük, amelyekben a résztvevők egymás rovására növelhetik a rendelkezésre álló javakból a nekik jutó részt. A társadalmi termelés nem zéró összegű játszma, hiszen a termelők nemcsak egymástól elvéve, hanem egymással együttműködve is teremthetnek javakat, és a természetből is meríthetnek. A döntő mértékben állam vezérelte társadalmi elosztás egyértelműen nulla összegű. Amit a központosított “jövedelemből” (ami a nemzeti termelés közel ötven százaléka) megkap “valaki”, az nem lesz a többieké. A zéró összegű játszmák szükségszerű feszültsége empátiával, a többi fél fejével való gondolkodással, a többiek preferenciáinak megismerésével oldható. (Ez a politika valódi tartalma). Három szempontot érdemes vizsgálni. Ténylegesen korlátosak-e az érintett, elosztandó javak? Indokolt-e a versengés, vagy többre lehet jutni az együttműködéssel? Milyen hasonlóságok, eltérések vannak az igénylők preferenciáiban, amelyekben egyezkedni lehet? Nyilvánvaló tapasztalat, hogy verseny helyett sokszor együttműködéssel lehet a kívánatos nyer-nyer állapot elérni.

kiemelt kép: pixabay.com

(mondatértelmezés)

“A sziget olyan szárazföld, amit víz vesz körül.” A nyelv elképzelhetetlenül rugalmas eszköz. A kommunikáción kívül, ami az alapfunkciója, sok mindenre jó. Egyaránt alkalmas a valóság és a nem valóság (álom, képzelet, lehetőség stb.) objektumainak rögzítésére, amelyek egyaránt lehetnek igazak és nem igazak (hamisak, tévesek, hazugok stb.). Az ember egy faj, a nyelvi különbözőség csak “időszakos probléma”, amit a technikai fejlődés idővel, fordítógép alkalmazásával, meg fog oldani, megszabadítva az egyéneket a nyelvtanulástól. Ám a nyelvi konstrukciók valósághoz való viszonya mindig megmarad. Attól, hogy valamit kimondunk, leírunk nem lesz valósággá, legfeljebb valamilyen mértékű tükrözése lesz a világnak. A valóságot csak a tettek alakítják, amelyek forrása persze lehet valamely létező szöveg. A szómágia lehetséges “bűbáj”, de eredménye nem teremtés, hanem butítás, ferdítés, félrevezetés. Lehet szigetországnak nevezni egy hegyek övezte medencét, de azt nem lehet nem tudomásul venni, hogy oda befelé is folynak a vizek, nem csak kifelé. Azt is le lehet írni, el lehet mondani, hogy megbűnhődte már (valaki) a jövendőt, de azt gondolni, hogy ezt valóban meg is lehet tenni, önveszélyes.

kiemelt kép: pixabay.com

(mondatértelmezés)

Azt is olvasom, hogy “sokszor azok a döntések, amelyek a hétköznapokban jól működnek, nem lesznek megfelelőek a befektetések esetében.” A cikk, amiből a mondatot kiemeltem, arról szól, hogy a normális emberi psziché nem alkalmas befektetésre, ezért módosítani kell. De ha így van, akkor ki hajt szemben a forgalommal? A “befektetés” abnormális vagy az emberek? A befektetés “értelme” azon a vélekedésen alapul, hogy a jövőbeli jövedelmünk nem lesz elég szükségleteink fedezésére. Ha elég lenne, nem mondanánk le “önként” aktuális bevételünk egy részéről. Vagy nem végeznénk több “munkát”, mint ami fedezi szükségletünket, hiszen már tudjuk, hogy azzal többlet erőforrást vonunk el a természettől és önmagunktól. A megtakarítás tulajdonképpen egy olyan felesleg, amire az adott pillanatban valójában nincs szükség. Az pedig, hogy a jövőben egyáltalán felhasználható lesz-e, nem a megtakarítótól függ. A megtakarítás tipikus hamis tudat. Ha az elvont többlet jövedelem természetbeni járadékká lesz, biztonságot ad, ha puszta “pénz”, marad kamat haszon üzemanyag. A mondat egyébként egy nyugdíjmegtakarítást propagáló fizetett “szakcikkből” való.

kiemelt kép: pixabay.com

Az “igaz út” tételezése a világvallások hatása az emberek jövőképére. A Biblia szerint: “Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják.” Máté 7,13-14. A létezett emberi társadalmakban általános (volt?) az elképzelés, hogy a jó emberek útja a “mennybe”, a rosszaké pedig a “pokolba” vezet. Az “igaz út” létének feltételezése minden hit egyik alappillére. Ennek az igaz(ságos)ság törekvésnek vallásosság nélküli megtestesülései az emberi jogok, amelyek mentén való élet célja, hogy az emberek számára lehetővé tegyék az „igaz utat”. Ám ezek a jogok és az általuk elérhető üdvbizonyosság – mint útjelzők – nem transzcendensek, hanem a társadalom és kialakult kulturális gyakorlat termékei. A “demokrácia” ennek a működésének – idealizált – formája. Az emberi jogok biztosítása – mint profán “hittétel” – alapvetően emancipatórikus és jövőbe mutató. Ha sikerül lezárni az „embertelen” és az „emberi méltóságot sértő” irányokba vezető utakat, marad remény megtalálni a helyes irányt, akkor is, ha nincs “egyetlen igaz út”.

kiemelt kép: pixabay.com