Talált mondat kategória bejegyzései

Szubjektív mondatértelmezés egy, a médiában “talált” mondat tartalmi kifejtése.

Ujj Béla: “Csak abban a statisztikában hiszek, amit én magam hamisítok.” (mondatértelmezés)

Almási Lajos alkotása

Mindenről készíthető statisztika. A cím béli mondást legtöbben Churchillnek tulajdonítják, de mindegy is, hogy ki mondta. Tegyük fel, hogy valaki pontos nyilvántartást vezet saját nemi életéről. Nyilvántartja mind a társas, mind a magányos megoldásokat, de hiányosan tudja csak azonosítani a más elfoglaltságok közbeni spontánokat. Az adatokat azért gyűjti, hogy egy időszak végén feldolgozza. Biztosan kijelenthető-e, hogy hamisítatlan eredményekhez jut? A társsal történt aktusok heti gyakorisága az adatokból látszólag egyértelműen kiszámolható. De mi van a több aktusos extra esetekkel, azok hánynak számítanak? Ha egy hónapban csak egy alkalommal, de akkor négyszer, lehet-e heti gyakoriságúnak nevezni a dolgot? Persze a statisztika tudománya képes megkülönböztetni az előbbi eseteket. De, ha az önelemző csak arra kíváncsi, hogyan teljesít a többiekhez képest, akkor – mivel csak arról értesül, mások átlag heti hányszor művelik –, döntenie kell, hogyan értelmezi saját adatait. Marad az a megoldás, hogy az aktusok számainak összegét elosztja a hetekével. Azután, mivel maga “hamisított”, ha az eredmény valamennyire igazolja várakozását, belenyugodhat az adatelemzés eredményébe. Ilyen a statisztika.

Ujj Béla: “A hatalmas palota alagsorában korcsolyapálya, színházterem, edzőterem, táncterem, valamint kaszinó is található.” (mondatértelmezés)

Nem értem, miért háborodnak fel az emberek a mai fényűzésen, ha közben tömegével látogatják a „történelmi kastélyokat”, és vásárolják a róluk szóló könyveket. Miért irritálja ugyanazokat a mai méregdrága vécékefe, akik csodálják a hó híján són szánkózást. Mennyivel rosszabb az alagsori korcsolyapálya és edzőterem, mint a fedett lovarda. A táncterem, színházterem és kártyaterem minden „jobb főúri palota” kelléke volt. A mai „nagyságok” csak a régieket utánozzák, mert nincs képességük valami másféle kiteljesedés, nagyszerűség elképzelésére és megélésére, mint amit az „élet tanítómesterétől”, a történelemből tanultak. Nekem, amikor valaki a vagyont harácsoló főurak kastélyainak nagyszerűségét dicséri, mindig zsellér őseim jutnak eszembe, akiknek, nem kis mértékben a lakhatási körülményeik miatt, csak minden második gyermeke élte meg a felnőttkort. Nem tudom felfogni, miért nem értik meg a történelmi nagyság rajongói, hogy egyetlen pompás palota sem létezhet alávetett tömegek munkája nélkül. Bármely „kastély” csak szolgák hadával tud működni. Semmi nem fog változni, amíg a „történelem” figyelme a kastélyokra és lakóik életére korlátozódik.

illusztráció: pixabay.com

Ujj Béla: “A magyarok abszolút többsége egyetért azzal, hogy a magyar kormány minél előbb vezesse be a feltétel nélküli alapjövedelmet.” (mondatértelmezés)

Almási Lajos alkotása

Minden polgár országa közvagyonának “résztulajdonosa” is. Az állam vagyonához, bevételéhez és kiadásához nem csak adófizetőként van köze. Egy modern demokráciában, minden, ami nem nevesített egyéni vagy csoportos magántulajdon: köztulajdon, aminek arányos hozama minden polgárt megilleti. Ez a megközelítés azért nem jogi, mert a jog alkalmi és esetleges. A természet, mint olyan, nem lehet(ne) magántulajdonban. Az állam jövedelme a szuverenitási körébe eső környezet használatából, saját vagyonának hozadékából és a hozzá tartozó természetes és jogi személyeik hozzájárulásából származik. Az állam, ami maga is egy sajátos jogi személy, nem fogyasztója a javaknak, hanem újra elosztja azokat polgárai között. Az elosztás közszolgáltatások – mint amilyen az igazságszolgáltatás, az oktatás, az egészségügy vagy az infrastruktúra –, és közvetlen anyagi juttatások: járadékok, segélyek vagy akár feltétel nélküli alapjövedelem formájában történhet. A magántulajdon léte tény, de nem evidencia. Ahogyan, az sem az, hogy a személyek hozzájárulása csak pénzbeli adó lehet, hiszen akár közvetlenül is bekapcsolódhatnak a közszolgáltatások nyújtásába

Ujj Béla: “Hagyjuk érintetlenül a természeti környezetünket és hozzuk ide a turistákat.” (mondatértelmezés)

 

 

 

 

 

 

illusztráció: Almási Lajos alkotása

A természet érintetlensége nehezen megőrizhető a globalizált világban. Már kevés az olyan hely, ahol “eredeti” a környezet. Turista olyan helyre megy, ahol nincs otthon. Ezt valamiféle élményszerző céllal teszi. Motivációja, hogy kiszakadjon arról a helyről, ahol megteremti létfeltételeit. A fenti mondat, nem titkoltan, arra a szándékra utal, hogy a kijelentő a turizmusból akar megélni. Jó esetben úgy, hogy saját környezetét teszi áruvá, rosszban – többnyire – másét. A szemétnek van egy olyan meghatározása, hogy olyan valami, aminek az adott helyen nincs keresnivalója. Egy erdei réten szétszórt focilabda tömeg vagy sok tucat gumikacsa egy tengerszemen akkor is szemét, ha egyébként minőségi termékekről van szó. Van olyan “utazó”, aki olyan helyeket keres, ahol ő lehet az első, majd miután megjárta őket, azonnal eldicsekszik vele mindenkinek. A fenntarthatóság korunkban nyilvánvalóan nem jelenthet érintetlenséget. Ma a Földön, ahol közel nyolcmilliárd ember él, kevés veszélyesebb gondolat van, mint tömegturisztikai üzletet csinálni a még többé-kevésbé természetes helyekből. Érdekes, hogy aki ellenzi az emberek megélhetési migrációját, többnyire él-hal a pénzt hozó turistákért.

 

Ujj Béla:”A valódi keresztény az, aki nemcsak azt szereti, aki vele is jó, hanem akinek szüksége van a jóságra, akkor is, ha ellenszenves, ha nem vár tőle semmit, még hálát sem…” (mondatértelmezés)

 

 

 

illusztráció: pixabay.com

Európában a kereszténység nem egyszerűen vallás, hanem a tudatalattiban, vagy ha tetszik a mindennapi kultúrában feloldva átöröklött ösztön-készlet. De általában, erényes és kegyes embernek lenni nem könnyű. Egyetemesen felebaráti szeretetnek nevezhető a többi ember, vagy akár minden élőlény felé megnyilvánuló önzetlen, jóindulatú viszonyulás. Ez a képesség nem feltétlen, velünk született, hanem sok igyekezettel, lassú megértéssel és rengeteg gyakorlással szerezhető meg. Jézus szerint, valódi követői arról ismerhetők fel, hogy szeretet van köztük. Buddha a jóakarat gyakorlását hirdette híveinek: egymás, szeretteik, tanítójuk, az idegenek, ellenségek és az összes érző lény felé. Egy szúfi magát Istent keresi kedvességgel és könyörületességgel minden teremtményben, azt vallva, hogy a tettek szeretet nélkül semmit nem érnek. Sok különféle származású és vallású bölcs ébredt rá, hogy az emberek iránti szeretet mélységeinek megtapasztalása vezethet el a felsőbbrendűvel azonosuláshoz, és a vele való egyesüléshez. A szeretni képesek felismerik az imitálókat, de nem zárják ki őket sem maguk közül.

Ujj Béla: “Hasonló a hasonlónak örül.” (mondatértelmezés)

Illusztráció:Pixabay

 

 

 

 

 

 

 

 

Az emberek többsége nagyon szeretne látszani. Ma a látszás fő formája a lájk. Azt lájkolják, ami olyannak tűnik, mint amit maguk szeretnének. A tipikus lájk-király, akit bárki annak láthat, akinek-aminek akar, önmagaként ugyanúgy nem létezik, mintha egyáltalán nem látszana. Helyzete még rosszabb a láthatatlanságnál, mert számtalan szándékot magára húz. A mindenkinek – de legalábbis az adott szabályok között a tetszést legitimáló többségnek – megfelelni akarás kiheréli a bármilyenséget. Minden átlagtól eltérő, megfogható jelleg kivált valakiben valamilyen ellenérzést. Az emberek nagy része csodálja a vadvirágos rétet, de a kertjében rendszeresen nyírja a füvet, és szomszédjától is gondosan nyírt egyen-gyepet vár el. A „similis simili gaudet” nem mai kifejezés arra, hogy a kevéssé eltérő emberek könnyebben megértik egymást és gyakrabban alkotnak csoportokat. Persze van mondás az ellenkezőjére is, miszerint az ellentétek vonzzák egymást. A „diversas diversa iuvant”, bár hasonlóan régi, a mai tömegkorban egyre kevésbé érvényesül. Az ellentétek inkább éleződni látszanak, mint közeledni. Fontos megjegyezni, hogy a látszás szellemi célja nem a tetszés, hanem azoknak a megtalálása, akikkel együtt jobb lenni mint egyedül, vagy egy nyájban.

 

Ujj Béla: “Az év (2020) végére már 277 ezer milliárd dollár lesz a világ adóssága.” (mondatértelmezés)

illusztráció: pixabay.com

Az emberek többsége nehezen birkózik meg a számokkal. Azok végképp nagyon kevesen vannak, akik milliárdos pénzügyi számokat képesek értelmezni. A legnagyobb pénzre vonatkozó számok az államok és a bankok könyvelésében vannak. Azok tartalmának megértése nem csak nehéz, hanem gyakran nagyon lehangoló is. Különösen igaz ez az adósságra vonatkozóan. A világ 7,8 milliárd lakosára, beleértve az újszülötteket és a legöregebbeket, fejenként több mint 35 ezer dollár (10,5 millió forint) adósság jut. A magyarokra eső adósság a munkában álló lakosság több mint 6,5 éves jövedelmével egyezik meg. A világ összes számbavett vagyonából egy főre 45 ezer dollár (13,7 millió forint) jut. Tehát papíron minden földlakónak van 10 ezer dollárja. A helyzetet tovább bonyolítja a tény, hogy mára a leggazdagabb 80 millió ember, a lakosság egy százaléka, több mint kétszer annyi vagyon felett rendelkezik, mint a 6,9 milliárd legkevésbé jól élő. A vagyoni és egyéb pénzügyi adatokról azért tudni kell, hogy olyan megbízhatóságúak, amilyeneket a közgazdászok használnak. Pontosságukat mindenki fel tudja mérni, aki már adott-vett valamit olyan piacon, ahol az árakat valamennyire a kereslet és kínálat határozza meg.

Ujj Béla: “Ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok.” (mondatértelmezés)

illusztráció: pixabay.com

Mi célból beszél, aki ezt mondja? Lesz-e ember, aki e mondat után meg fogja hallgatni mondanivalóját? Valószínűleg csak azok, akiknek teljesen mindegy mit mond, mert csak a hangját akarják hallgatni, szövegének értelmével nem foglalkoznak. De elfogadható-e ez a mód a huszonegyedik században? A történelem során a nyilvános közlés érthetőségé nem volt mindig magától értetődő követelmény. A szóbeli mítoszok korában a sámánok többnyire nem emberi nyelven végezték a szertartást, azzal hatottak, amit csináltak, nem azzal, amit mondtak. Ez az írásbeliség előtt természetes volt. A korai kereszténységben már rögzített volt a tan, de a templomokban a papok latinul miséztek a csak saját nyelvükön értő, írástudatlan híveknek. Pedig ekkorra a tannak már volt kanonizált tartalma. E működés elég sokáig fennállt, egészen a vallásháborúkkal kivívott, anyanyelven történő szertartások bevezetéséig. A közpolitika korában – különösen egy demokráciában – a közéleti szövegek átláthatósága, validálhatósága nem nélkülözhető. De, ami még ennél is fontosabb, meg kell győződni arról, mennyire hitelesek annak a szónoknak a tettei, aki – saját bevallása szerint – szóban nem törekszik igazmondásra.

Ujj Béla: „A szükségletek, amelyek a mítoszokat létrehozták, jelen vannak a huszonegyedik század emberében is.” (mondatértelmezés)

illusztráció: pixabay.com

Az emberiség mindig mítoszok szerint működött. A mítoszok érvényességvesztése – vagy ha úgy tetszik, az isten(ek) halála – azzal jár, hogy a közös jövőkép elveszik, aminek szükségszerű következményeként zajlik a civilizáció, és az azt alkotó kultúrák felbomlása. Új, közösen létrehozott és elfogadott jövőképre lenne szükség egy olyan környezetben, ahol evidenciává lett, a megegyezés szükségessége, mert megváltoztathatatlan tény a különbözőség. A tudomány által támogatott, a tudatosodásban megnyilvánuló felnőtt társadalommá válás állapotában nem járható út az új isten teremtés. Nem megoldás az sem, ha új sámánok kezdenek működni az új, virtuális emelvényeken. Egyértelművé vált, hogy a szellemi önmegvalósítás anyagi áldozathozatallal jár. Ezt nem elég prédikálni, az eddigi létezésmódon kell gyökeresen változtatni. Ehhez, ideaként, egy lehetőség a „szentség” minőségi újraértelmezése, olyan állapotként, amikor azért nincs vesztenivaló, mert nincs kielégítetlen szükséglet sem. Olyan szellemi egyensúlyi állapot kívánatos, amelyben a „szent” megelégedett magával és a világgal. Csak az a tett válik igazán hitelessé, ami a cselekvő belső hajtóerejéből fakad.

 

 

Ujj Béla: „… a vártnál sokkal több idős jár zsúfolt boltokba délután.” (mondatértelmezés)

Suhajda Zsuzsa fotója ( Gödöllői Fotós Kör)

Egy járvány nem az egyén betegsége, hanem a társadalomé. Egy lakatlan szigeten a magányos hajótörött csak maga felelős az egészségéért. Genetikai és egyéb tulajdonságait, amelyek betegségekre hajlamosítják, nem tudja érdemben befolyásolni, de életmódja kockázatait igen. Persze az utóbbiak felismerése sem könnyű egyedül. Az egészségügynek éppen az a feladata, hogy abban támogassa az egyént, amire önmaga nem képes. De egészségesnek lenni akarni csak az egyén tud. A nyugdíjas vásárlási sáv bevezetése annak biztosítására szolgál, hogy a vírusbetegségre – a rendelkezésre álló adatok alapján – legfogékonyabb korban lévőket, a 65 évnél idősebbeket védjék a többiektől megkapható fertőzéstől. Ez egy felkínált lehetőség számukra. Hogy egyéb időszakok is nyitottak számukra, szabadságukat jelzi. A pozitív diszkrimináció ára, a többieknek a számukra biztosított sávból való kitiltása, nem elviselhetetlen teher. A felvetés, hogy sokkal több védett korú jár a nem számukra kijelölt időben nem tényszerű, sőt valótlan, pontosabban csak az ő kitiltásuk állapotához képest igaz. Azt jelzi, hogy a panaszkodó a saját javára akarja korlátozni mások jogait, úgy, hogy a dolog az ő szempontjából teljesen indokolhatatlan.