Bojár Cassino: Pajzán próbálkozás (két tételben)

illusztráció: pixabay.com

I. tétel.

– Szép Hölgy! Jön-e hát játszani velem?

– De uram, hisz férjem van (s négy apró gyermekem)!

– Ne értsen félre, kérem, krikettezni hívom! Csak azt kérem cserébe: gömbölyded labdáit hozza. Bízza csak reám, én értük nyúlok nyomban…

– Kikérem magamnak, micsoda ajánlat! Ha labdákra vágyik, hát szerezzen magának! (Vadállat!)

–   És a golfhoz mit szól, a sok apró lyukkal, Mikbe ki-be bújni, mint méh a virágba, (mohó nyelvecskékkel fürgén matatva)…

– Javára nem válik, ez rossz metafóra.

– Hisz ezt csak úgy mondtam… hasonlatnak szántam. Nos, nem baj, ha nem eszes, ki tanulni vágyik. Ha a golf nem tetszett, legyen inkább torna. Az ám a szép sport, már abból is látszik: nincs szebb mikor a nő két forró combjával kötelemre mászik…

– Netán arra gondol (hogy mert nem vagyok doktor) bedőlök magának? Ne nézzen madárnak!

-Tiltakozhat nékem, én mégis úgy érzem (és forrón lüktet ám a vérem), hogy míves szavaim szívébe találnak, s végső célom mégiscsak elérem.

– Nyilván téved, kérem, és veszít e téren.

– És mit lép majd arra, mikor öntől balra, a vízipóló meccsen, egy markos legény (mint harkály a fatörzsben), keresve-kutatva, kíváncsi ujjával valamit akarna?

– Ne hozzon zavarba, hogy lehet ily bamba!

– No, de ez a fickó nem lenne ám durva! Épp ellenkezőleg: olyan szelídes, sőt kedves, fürge ujjával módfelett figyelmes…

– Tudja milyen alak maga? Megmondhatom: tetves!

– Nem tud megbántani! Már látom, hogy esélyem nem csekély, sőt növekszik e téren… csak várjuk ki, míg leszáll az éj, s ketten, eltévedvén egy sivatagi győztes Dakaron, Ön lesz a mitfárerem… járatlan utakon, ezt akarom.

– Jó ötlet, bízza rám, a térképhez értek (mint tyúk az ábc-hez) s az eltervezett útról, majd szépen eltérítem, mint tevét a kúttól.

II. tétel

– Bár lennék magányos vándor lankáid között, s a barlangod adna menedéket! Két karodba bújva, puha ajkad ajkamra tapadva, szikrázó fényörvénybe hullva égnénk el ott ketten (mint a főnix madár, mindig megújulva) s összeforrott testünk közé bé nem férkőzhetne az örök enyészet. Kár, hogy Te nem akarod ezt az egészet.

– Ha „akarom” szüli a tolvajt hát nem bánom, tegyünk valami merészet.

– Na végre, drága nyuszkóm! Örömmel hallgatom!

– Engem illetsz ily elcsépelt szóval?

– Szóval… ajkamon buzog egy forró óhaj… mondhatom?

– Halljam hát, bár ha eszem nem csal, sokszor hallottam már ily silány, üres fámát…

– Nos, kérdem én, igádba hajthatom-é végre vad csődöröm bozontos, büszke jármát?

– Valahogy sejtettem, hogy nemes tervedben jobb ketten szerepelni, mint egyen… Ha jól értem nem az a vágyad, hogy szakadt szekered rúdját (mint vad vihar a trópusi pálmát) ide-oda te magad, egyedül rángasd.

– Így is mondhatnók, hisz – ha kétszer oly erős szél cibálja – nem nő-é teher alatt nagyobbra a pálma?

– Méghogy nő? Ezt mondtad? Félreértettelek volna? Vagy nő dolga úgy rázni a pálmát, hogy borzas koronájából két érett dió mohó szájamba pottyanjon róla?

– Ez fájt! De azért jól van! Most, hogy így beindult a bolt, s hangosan csattog a kassza, jöjjön mi még nem volt: akarod-é, hogy egy szemfüles horgász hosszú pecabotját szájad lágyába némán beakassza?

– Jaj, miért jó az nekem, mi rossz a szegény halnak? Jobb, hogy nem érezlek, (viszont sajnos hallak…)

– Öblös, mély fülkagylód engem arra ihlet, hogy mint fülbemászó, csúszós járatából kiaknázzam mindazt, ami megillet.

– Hű az nem torta, az nagyon rossz volna! Még szerencse, hogy tágas orrlikamról nem ötlik eszedbe ily szokatlan móka…

– Na de merész ötlet! Így a hívogató bejáratnak se szeri, se száma, ha jól emlékszem: öt lett.

– Hat lett, ha mondom! Nem beszélve arról (mint végső eshetőség…) szóval a farról

– Csak farra hányt borsó! Hisz minden alkalomnál, mint csordultig korsó, maradunk a szónál.

– Kedves barátom, tán ha másnak szólnál… a tettek embere, lám csak nem én leszek.

– A francba! Hát eddig hiába papoltam? Pedig majd meg veszek. (Bármit is teszek!)

– Nocsak! Újabb menet? S most mit raknál mibe? A szép szavak erejét ne vegyük semmibe!

– Mondanám én tovább, de jer velem, majd kint. Itt túl sok már a sunyi szem, mi pislogva ránk tekint.

– Ne remélj túl sokat, ha folytatod e prózát. Próbáld versbe szedni, küldj egy csokor rózsát, epekedj szelíden, talán célba érhetsz. Kettőn áll a vásár, hiába vitézkedsz…

Egy hozzászólás a(z) “Bojár Cassino: Pajzán próbálkozás (két tételben)” bejegyzéshez

  1. Nem szeretnék idegen tollakkal ékeskedni. Ezt a szöveget sok-sok évvel korábban egy újság vasárnapi mellékletében találtam. Szerzője egy hölgy volt, nevére nem emlékszem. Én csak igazítottam rajta egy keveset, az érdem az övé.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kérjük adja meg a hiányzó számot *