Kedélyem és szemüvegem töretlen.
Családi indíttatásból francia rajongó, az utóbbi években trópusokra utazó lettem. Minden, amit Réunion szigetről tudni érdemes - írásaim a Bienvenue! rovatban olvashatóak.
Az élet tartogatott számomra valamit, ami egyszerre mámor és borzongás, gyógyír és áldás, ez az írás. Negyven év várakozás után most boldogan lubickolok benne.
A hagyományokhoz híven Irka táborozásra gyűltünk össze aug. 12-14-e között Siófok-Szabadi Sóstón, hogy finomakat együnk, igyunk, s együtt alkossunk. Főszakácsként szintén hagyományosan felfogadtuk lórit, a kisbetűs, középkorú költőt, írót, szerkesztőt, abban a reményben, hogy most is megcsillantja főzési tehetségét bográcsozás terén. Az első estebéd székelykáposztájáról sajnos lemaradtam, de a róla hallott dicshimnusz, és szombat-vasárnap az általam is megízlelt ételek alapján elmondhatom, lóri ismét bevált szakácsnak. Az éppen születésnapját ünneplő táborvezető Panni újfent remekelt a szervezésben, precízen beosztva ki kivel utazzon, ki hol aludjon, s magára vállalva a vásárlás terhét. A tavalyi hibán okulva (senki nem hozott töményet), most sikerült annyit felhalmoznunk, hogy egy népes lakodalmat is elláttunk volna. No, de mindennek megvan az ideje, éppen csak koccintottunk Panni egészségére az ízletes birspálinkával, s máris törhettük a fejünket a bemelegítő feladaton: Galló Kovács Zsuzsanna: Irka táborozás harmadszor bővebben… →
A Rue Sainte-Catherine sarkán álltak, Bordeaux sétálóutcáján egy kis bisztró előtt, közvetlenül a Lafayette áruház mellett.
– Je voudrais deux croque monsieur s’il vous plaît – hallotta lánya hangját, s élvezte az arcát melengető élénk napsütést.
A croque tökéletesen ropogósra sütött külseje lágy, omlós belsőt rejtett, a sonka sós íze mellett a besamelmártás fűszerei, bors, mustár, és szerecsendió harmóniává elegyedtek az olvadt gruyére sajt enyhén diós zamatával. S miközben a pirítós falatkái ropogtak foga alatt, megállapította: ez a titkuk a franciáknak, hogy az egyszerű melegszendvicset is egyedivé, különlegessé varázsolják.Galló Kovács Zsuzsanna: Egy falat Bordeaux bővebben… →
Az író – költő abból él, hogy emlékezik – kezdte a múltidézést szombaton délután Szabó T. Anna, s felolvasta A változás c. versét, megidézve benne régi lakóhelyük virágzó akácfáit, melyekre mindig nosztalgiával gondolnak vissza. Elmesélte, hogy jelenlegi, budaörsi házuk ablakából gyönyörű a kilátás, de férje mégis háttal az ablaknak ülve írja történeteit.
„A másik személye itt az otthonunk” – vallottak egymásról Takács Zsuzsa költő sorával, ami legszebben fejezi ki egymás iránti érzelmüket. A szerelem és irodalom a kezdetektől összefonódott életükben. Gyuri már tizenöt évesen író akart lenni, amit Anna komolyan vett, s boldogan olvasta minden nap a tőle kapott ajándék novellákat. Galló Kovács Zsuzsanna: „Akik ismerik egymás melegét” bővebben… →
Amikor megkérdezték, hogy mi a kedvenc étele, gondolkodás nélkül rávágta: a káposztás tészta. Nem gondolta, hogy pár óra múlva hoznak neki termoszban, melegen tartva. Meghatottan köszönte meg ezt a különleges ajándékot a családnak, akiket ezentúl „káposztás tésztáséknak” hívtak maguk között a rendelőben. A tészta kis kockái olyan kemények voltak, mint amilyent gyermekkorában a nagymamája gyúrt neki. A káposzta szálai sötétbarnán fedték be a tészta pici négyzeteit, látszott, hogy meg is pirult néhol az alja, ugyanúgy, mint amikor a nagymamájánál ette a nyári konyha viaszosvászon-terítős asztalán, miközben a sparheltben még égett a tűz, s füstjének illata szállt a levegőben. „Káposztás tésztásék” a gyermekkorát hozták el neki ezen a délelőttön termoszban, melegen tartva.
Molnár az emelvényen állt s tudta, hogy kicsapják. Az egészet Verébnek köszönhette, hisz ő dobta neki a vörös zászlót, de nem haragudott rá. Szepes, a tanár kérlelhetetlen szigorú arccal kísérte fel őket az emelvényre. Veréb, a városi fiú sápadtan állt Molnár mellett, úgy tűnt nem érti mi történik körülötte. Nagydarab, erős testalkatú, pirospozsgás fiú volt, aki csak ímmel-ámmal tanult, hiszen tudta, hogy érettségi után apja városi szatócsboltjában kell majd dolgoznia. Galló Kovács Zsuzsanna: A maszk bővebben… →
Mindenkit szeretettel várunk egy érdekes, tartalmas irodalmi délutánra a költészet napja kapcsán. Kedvcsinálónak a költőnő egyik gyöngyszemét ajánlom figyelmetekbe:
Szabó T. Anna
A mai nap
„Ahol én fekszem, az az ágyad”
1
Képzeld, mi történt. Kora délelőtt,
amint utaztam új lakást keresni,
és azon tűnődtem, hogyan tovább,
míg üres szemmel bámultam a boltok
januári, kopott kirakatát,
és annyi minden eszembe jutott –
hirtelen tényleg csak a semmit láttam:
a házak közül épp kirobogott
a villamos, a hídra ráfutott,
s a megszokott szép tágasság helyett
köd várt a láthatatlan víz felett –
döbbenten álltam.
Köd mindenütt: a szorongás maga
ez a szűk, hideg, fehér éjszaka;
éreztem, hogy most ez az életem:
hogy gyorsan megy, de nem én vezetem,
hogy megtörténik, de mégsem velem,
hogy ott a látvány, s mégsem láthatom,
hogy sínen megyek, biztos járaton,
de hídon: földön, vízen, levegőben,
és felhőben is, mint a repülőben,
s a valóságnak nincs egyéb jele,
mint kezemben a korlát hidege.
Nem szoktam pályázni, de amikor megláttam az Irodalmi Rádió „Az év orvos költője” felhívását úgy éreztem, ott a helyem. Nem hagyhatom ki életemből ezt a lehetőséget, hiszen nyugdíjas orvosként pár éve versírással foglalkozom. Február közepén kaptam a visszajelzést, melyben örömmel értesítettek, hogy alkotásaimmal sikeresen szerepeltem, s ezzel esélyes lettem Az év orvos költője 2015. díjra.
Márc. 12-én, szombat délután izgatottan közeledtem a budapesti XV. ker. Csokonai Művelődési Házhoz, a díjkiosztó ünnepély helyszínéhez. Lassan szállingóztak a résztvevők, közvetlenül kezdés előtt még csak félháznyian voltunk. A szervezők megvárva a későn jövőket, negyed óra késéssel kezdtek. Zsoldos Árpád az Irodalmi Rádió főszerkesztője köszöntőjéből megtudtam, hogy 152 pályázóból, 26-nak küldtek levelet, s most ezekből olvasnak majd fel párat az Irodalmi Rádió munkatársai. A prózával kezdenek, a versek a szünet után kerülnek csak sorra. Lélekben megnyugodva hátradőltem, s átadtam magam a novellák meghallgatásának. Megadták a módját, akik oklevelet és könyvajándékot kaptak, azokét mindet felolvasták. A bőség zavarában éreztem magam. Az idén négy helyezést osztottak ki, s a próza kategória harmadik helyezettje után jött a szünet, ami a tervezettnek a duplájára sikeredett.
Mire végre a versekhez értünk kissé fáradtan, de annál nagyobb izgalommal vártam az eredményt. A versek bemutatása lényegesen pörgősebb volt a hosszú prózai műveknél. Az asztalon egymás tetején felhalmozott oklevelek a könyvajándékkal már majdnem elfogytak, amikor végre meghallottam egyik versem címét, s adataim megjelentek a kivetítőn is. Óriási élmény volt hallanom saját művemet! Ambivalens érzés vett úrrá rajtam, a mondatok, költői képek hol ismerősen, hol idegenül hatottam rám. Márai szerint: „Az élet üres marad, ha nem töltöd meg valamilyen veszélyes és izgalmas feladattal.” Számomra az orvos-költő pályázat megmérettetése izgalmas feladat volt, s bár nem lettem dobogós helyezett nincs bennem hiányérzet. Boldogan várom a megígért megjelenést az Irodalmi Rádió antológiájában.
Galló Kovács Zsuzsanna:
félve, finoman
ha közelebb lennél megérintenélek félve, finoman ne törjön el a pillanat kínai váza tojáshéjporcelánja átlátni rajta oly vékony mint az álom arcod közeledni látom s eltűnni hirtelen mielőtt megérintenélek
ha közelebb lennél megmondanám végre félve, finoman ne értsd félre fontos vagy biztosan tudom, fontos vagyok én is elhinni vágyom nem vagy tőlem távol megtörténhet mégis bennem van a kétely elmúlik az élet még mielőtt téged megérintenélek
„Vannak emberek, akik beérkeznek az életünkbe, majd ugyanolyan gyorsan el is tűnnek. Mások lábnyomot hagynak a szívünkben, és onnantól kezdve már nem ugyanazok vagyunk, mint voltunk.”
(ismeretlen szerző)
Horváth Piroskáról a fenti gondolat jutott eszembe találkozásunk után. Piroska közvetlen, barátságos lényéből korát meghazudtolóan sugárzott az életerő és az élet szeretete.
Elég volt mosolygós arcát néznünk ahogy sürgött-forgott körülöttünk elénk tárva festészetének remekműveit, hogy mi is ugyanazt a lelkesedést érezzük, mint ő alkotás közben. Megelevenedtek a színek előttünk, és nem győztünk válogatni a szebbnél szebb képekből.
Ilona beharangozó mondatán: „ senkit sem enged el üres kézzel” nevetek azóta is. Piroska elhalmozott minket, s mi boldogan megadtuk magunkat.
A festészet csak egyike Piroska tevékenységi köréből, kiállításokat szervez, szívügyének tartja a tapintható képeket a vakok és gyengén látók számára. Költőtársaival könyveket készít, hangoskönyvre mondja utazásait, és képeit felhasználva relaxációs CD-t gyárt. Évek óta blogot tart fenn, s jelenleg életrajzából regényt ír. Egy cseppet sem csodálkoztam, hogy színésznőnek készült, s ha nem is hivatásszerűen, de amatőr színjátszóként sok szép élményben volt része.
Köszönjük Piroskának a látogatást, a felénk sugárzó szeretetet, ami áradt derűs személyiségéből. Köszönjük a szívünkben hagyott lábnyomot. Piroskát megismerve vidámabbak és boldogabbak lettünk, kívánunk még sok szép tevékeny évet számára, és sok sok találkozást velünk a jövőben.
– Mit főzzek holnapra? – kérdezi, s már tervezi is a menüt. Elkészít recepteket a múltból, ahogyan annak idején a szülei csinálták, de ha nem tud valamit, megnézi a neten. Pogácsája hétországra szóló, süt islert is, ami órákat vesz igénybe, de őt ez nem zavarja. Palacsintái úgy sikerülnek, ahogy a „nagykönyvben” meg van írva, nem csoda, hisz kiméri a hozzávalókat, s fél órát pihenteti a tésztát sütés előtt.
– Csak semmi rohanás. A nyugdíjasnak már be kell osztania az erejét – tanácsolja nekem, de ő az aki nem pihen, levágja a füvet, mielőtt én észbe kapnék, dinnyéket cipel a piacról biciklivel, s autót vezet.
Minden érdekli, követi a politikát, imádja a tenisz közvetítéseket, muskátlit nevel, szőlőt és őszibarackot termeszt, lekvárt főz.
– Az öregeknek csak az ízekért szabad enniük, nem a mennyiségért – bölcselkedik.
Két éve bevállalta a tizenegy órás repülést a trópusokra, s ott esténként sakkozott unokavejével, és főzte nekünk a csirkepörköltet.
Sokat olvas, könyvajánlásaimat elfogadja, s még kortárs regényekkel is megbirkózik. Ha felolvasok műveimből, figyel és hallgat, ” nem értek hozzá “- tér ki a vélemény-nyilvánítás elől. Szeret mesélni a múltról. Örül, hogy megörökítettem őt Maszk című novellámban, amikor az érettségije előtt, a május elsejei ünnepségen egy vétség miatt majdnem kicsapták az iskolából. Tőle hallottam azt a háborús családi történetet is, mely a Kemence versemet ihlette. Amikor bemondták a nevemet a díjátadón, láttam, törölgette a szemét. Ő az édesapám, a példaképem. Az idén lesz nyolcvanhat éves.
