Istók Anna bejegyzései

Aux Eliza: Amikor a köszönést tanultam

illusztráció: pixabay.com

Kedves anya és apa!

Ha ezt a levelet olvassátok, én már nem élek. Tudom, mert rábíztam Somára, hogy csak akkor adja oda nektek, hogyha… nos, igen.

Nem igazán tudom, hol kezdjem, vagy mit mondjak. Egyedül abban vagyok biztos, hogy el akarok búcsúzni tőletek. Úgy igazán. Rendesen. De személyesen nem megy. Képtelen vagyok, mert tudom, hogy anya sírva fakadna – ahogy valószínűleg most is –, apa pedig komor lenne, és úgy bámulná a tévét hosszú órákon át, hogy be sincs kapcsolva (bizony apa, szokásod). Szóval nem tudom, hogy is kell az ilyet jól tálalni. Talán sehogy.

Amikor megszülettem, és elkezdtem járni, enni, beszélni, senki nem tanított meg rá, hogy köszönjek el utoljára. Mindig csak a viszlát volt, amit az idősebbek kijavíttattak velem viszont látásra, mert így udvariasabb. De én most nem mondhatom ezt. Soha többé nem mondhatom ezt. Ennyire biztosra vette mindenki, hogy ejj, ráérünk még azt a bizonyos utolsót megtanítani neki? Vagy csak én nem tanultam meg elég jól a leckét, és valójában volt erről szó? Ha igen, akkor sajnálom. Tényleg sajnálom, mert figyelnem kellett volna, akkor most nem beszélnék itt a semmiről hosszú bekezdéseket.

Ha belegondolok, egy kicsit vicces ez az egész. Azt hittem, van időm. Mindenki úgy viselkedett velem, mintha örökké élnék. Sokáig ezt is éreztem. Lehet, hogy szándékosan felejtettem el a végső köszönést, mert nem akartam használni. Aztán amikor oda juttatott ez a betegség, hogy hupsz, mégse élhetek örökké, már nem tudtam előhívni az agyamból. Van ez így, az ember elfelejt dolgokat. De hogy felejthettem el a halált? Talán ezért jött ilyen hamar. Megfeledkeztem róla, ő meg beintett a csontos ujjával, felvette a fekete csuklyát, előkapta a szekrényéből a kaszát, és elhévezett a házunkig.

Akárhogy is történt, legalább megvárta, hogy lássam, amint Soma megnyeri az aranyat a fotóversenyért (kétségtelenül sokat köszönhet a modellnek, ragyogtam azokon a képeken), megtaníthassam apát az öltözködés művészetére (nagyon jól állnak a nyakkendők, apa), valamint, hogy anya tökéletesítse a nagyi mandulatorta receptjét. Ha esetleg elfelejtenéd –, mert mint említettem, az ember elég feledékeny típus –, akkor a titkos hozzávaló a juharszirup öntet. Szívesen.

Lehet, hogy nem emlékszem a végső köszönésre, de megpróbálok alkotni magamtól egyet, hátha az is megteszi. Tehát…

Kedves anya és apa!

Ég veletek.

Pápá.

Ideje elválni egymástól.

Visszavonom, ez rossz ötlet volt. Nem megy.

Nem is akarom kimondani, bármi is legyen az a kifejezés. Így, hogy nem tudom, mi az, nem tűnik annyira véglegesnek a dolog. Mintha a végső búcsú sosem jönne el, és a túlparton még találkoznánk.

Most már tényleg befejezem ezt a levelet, eskü! Nagyon, nagyon, nagyon, nagyon szeretlek titeket! És Somát is, de neki egy másik levelet írtam, amiben ráhagyom a laptopomat, csak szedje le róla a csillámos matricákat. És azt a koncertjegyet nem neki vettem, ha kérdezi. Tényleg. Én is látni akartam azt a bandát, ezért már csak miattam is muszáj elmennie rá! (Na jó, neki vettem, de ne áruljatok el!)

Erről jut eszembe! Csak vidám zenét játsszatok a temetésemen! És SENKI NE VEGYEN FEKETÉT! Akkor már inkább fehéret, az elegánsabb.

Még valami. Ha már tanárként dolgoztok, és sikeresen leégettetek két éven át a gimiben, ne csak a tatárjárást meg a Vörös és feketét magyarázzátok a többieknek. Légyszi-légyszi tanítsátok meg az embereket arra a bizonyos utolsó köszönésre.

Aux Eliza. 1999-ben született Egerben. Magyartanár-könyvtárostanár szakos egyetemi hallgató, szívügye az ifjúsági irodalom. Főként YA műveket ír és olvas.

Csiki Krisztina: A Walk by the Sea – interjú

A Walk by the Sea címmel jelent meg első regényed, melynek témája az emberi kapcsolatok bonyolultsága. Több éve ismerjük egymást, az Irka tagja vagy, mindig is szerettem a krisztis novellákat, melyekben összesűrítetted azt, amit a fenti témáról gondolsz. Miért és hogyan jutottál el oda, hogy magyar nyelv helyett angolul írd meg első regényedet?

Tetszik a „krisztis novellák” elnevezés! Külön dicséretnek veszem, ugyanis éveken keresztül féltem attól, hogy nincs saját írói hangom. Sok szerző stílusa hatott rám, illetve örülnék, ha hatott volna rám. Hazai pályán Szabó Magda a példaképem, mind a tartalmat, mind a stílust illetően; emlékszem arra, mennyire letaglózott „Az ajtó”, de még inkább a „Pilátus”… A kortárs és élő szerzők közül mindenféle fényezés nélkül téged emelnélek ki, mert az írói nyelvezetedtől el kell alélni, a tartalom pedig agytornás, mégis szórakoztat, olvasmányos, de aki akar, az elmélyülhet a mindenféle rétegekben. A külföldiek közül az angol realista, Thomas Hardy és az ausztrál posztmodernista, Patrick White hatottak rám leginkább. Hardy úgy csinálja ki lelkileg az embert, hogy közben gyönyörködtet a leírásaival, Patrick White-ot viszont egyszerűen képtelenség magyar nyelven visszaadni. Csiki Krisztina: A Walk by the Sea – interjú bővebben…

Papp Csanád: Elveszve egy vízsugárban

Fotó: Által Anikó (Gödöllői Fotós Kör)

Most, ahogy megmosom a kezem, túl hangosnak érzem a csapból folyó vízsugarat. Elveszek a hangjában, már nem a fürdőszobában vagyok, hanem egy vízesés közvetlen közelében. Szúrnak a bőrömre hulló vízcseppek, mégse leszek vizes. Átsétálok a víz falán. Az esőfüggöny túloldalán egy jégfalat találok, elsőre tükörüvegnek tűnne, de sugárzik belőle a hideg (és az élet hiánya). Tudom, nem fogy a jég, mégis olvad. Csupasz a tükörképem, pedig van rajtam ruha. Testem hibáit semmi sem takarja, mégis az emberi harmónia és egység a szembetűnőbb. Vérem súrlódásának a hangja felerősödik az ereim falán, a rekeszizmomban felszabadul az ATP energiája. A jégfalon egy papucsállatka pihen, ő az egyetlen élőlény itt rajtam kívül. Elkezdem hallani, majd érezni az egysejtű lüktető űröcskéjének működését. Várom, hogy a kis csillag alakú sejtalkotó összegyűjtse az állatban megrekedt vizet és kilökje magából, ezzel megakadályozva a felrobbanását. Már csak erre az egy sejtre koncentrálok, kizárom a vízfüggöny és a vérem zúgását, az olvadó jég szagát, csak a sejthártyán belüli tér van előttem, csak az számít. Órákig, vagy másodpercekig figyelem a sejtet minden érzékszervemmel, amikor elkezd egyre vörösesebbé válni. Körbenézek, és minden a piros sötétebb árnyalataiban tündököl,  félelmetesen hat. Kizökkenek ábrándozásomból – féltem, hogy erre már sosem leszek képes – a hosszú és erős vízsugártól a sebem felszakadt, és vérzik. Elzárom a csapot, és miközben kimegyek az ajtón, hogy bekötözzem a kezemet, meglátom a tükörben az orromat – olyan piros, mintha épp most jöttem volna be a hideg utcáról.

Papp Csanád egy álmodozó, aki akarata ellenére már kezd felnőni. Imádja a (rajz)filmeket.  Szabadidejében olvas, ír vagy zenét hallgat, miközben kézműveskedik.

Kerék Rebeka: Ballonkabát

Fotó: Csősz-Rada Beáta (Gödöllői Fotós Kör)

a széken hagytad a kabátod

zsebében még maradt pár szál a hiányod

pulzál a helyeden

ott áll még a kávéscsészéd üresen

benne kihűlt hosszúkávéd maradéka

csönded hiánya beleolvadt

a sárga kanapékba

a borravaló néhány apró és a magányod

a széken hagytad a ballonkabátod.

 

Kerék Rebeka, 2002-ben született Budapesten, jelenleg is ott tanul. Szereti a regények első és utolsó mondatait, a hosszú sétákat, a kliséket és a napfelkeltét.

 

Szabó Fruzsi: Osztályrész

Fotó: Juhász Tamás (Gödöllői Fotós Kör)

foglalom a helyet
a fogalom helyett
csak lejegyzett sejtés
egy eljegyzett sejt és
a kancsal törpeszervezet,
mit kan csal tőrbe. szervezett.

rendszerekben áll ott
a rend. szerekbe állott
időt tölt ő, s fojtott
időtöltő foltot
hagy a mára. én foglak,
és a hagymára foglak

ki végeztet sírást,
kivégzettnek sírt ás
a padok között
apadok: közöd
kiégett minőség
kiéget, mi nőség,

mert elkövettem érted,
e követ te mérted
mint a sértőn késett
minta. s értő késed
halvány útján a nyúl
halván utánad nyúl.

Szabó Fruzsi (ötvennyolcadik ezen a néven) felemás zoknikban kergeti a jövőképeit baráti kajaszünetekkel, és ha már végképp nincs mi tennie, kujtorog egyet, vagy napokat rajzol.

D. Tóth Norbert: After karantén

illusztráció: pixabay.com

Az óra csörgése előtt ébredek,
még csend simogatja a nappali falait.
Hamarosan felbolydul a ház,
rajzfilm előtt álmos gyerekek pislognak.

A mai nap hosszú hetek után más
Öltözködés töri ketté a fetrengő rutint.
Újra kinyitja kapuit az ovi és bölcsi,
és bekebelezi a ház ricsajait.

Bánnom kéne?
Igen, nagyon.
Hiányozni fognak a reggeli veszekedések,
a kakaótól ázott kanapé.

A szőnyegbe taposott piskóta,
a falra fröcskölt szörp.
Hallani akarom a tányér, szék, asztal törését,
a sikító hiszti remegését az ablak üvegén.

Most itt ülünk mi szülők,
a csendestiszta délelőttben.
És próbáljuk magunkra erőltetni a hiányérzetet,
de nem megy, nem sikerül.

Filep-Pintér Eszter: Összeragadt percek

Illusztráció: Csősz-Rada Beáta (Gödöllői Fotós Kör)

Én tartós hullámot akartam
te tartós boldogságot.
A boltok ajtaja berozsdásodott:
nem vehettük meg, amire vágytunk.
Így hát a hokedlin ülve
kortyoltuk a tartós tejet
s mákszemeket válogattunk
a vöröslő lencsék közül.
– Most van időnk – suttogtuk:
újrakerekíteni a világot.
Te földgolyókat formálva,
mint játszó gyermek,
álomdarába forgattad
az összeragadt perceket.
Már a délután is ránk unt,
én csak szemelgettem a mákot,
s mire beesteledett,
szánkban megalvadt a boldogság:
– majd holnap –
vagy azután
kikerekítjük a világot.

Csudapest világvége – interjú Sütő Fannival, a könyv szerzőjével

Évekkel ezelőtt ismertünk meg a Gödöllői Irodalmi Díj kapcsán, ahol több alkalommal is értél el helyezést verssel, novellával. Az Irka munkájában is részt vettél/veszel, igaz már inkább csak online módon, hiszen Párizsba költöztél. Írásaidban mindig is vonzódtál a fantasztikumhoz, sajátos sütőfannis stílusod van, most megjelenő kötetedben, a Csudapest Világvégében is ennek a szenvedélyednek hódoltál. Hogyan jött az ötlet, hogy kötetbe rendezd ezeket az írásokat és milyen tematika mentén alakulnak a fejezetek?

Már tavaly összeraktam a kötetet, csak különböző okok miatt késett a megjelenése. A kijárási korlátozás bevezetésével aztán úgy döntöttünk, eljött az idő. Szerencsém volt egyébként, mert még viszonylag az elejét csíptem el az ingyentartalom-dömpingnek, így talán több figyelmet kaptam, mint az ezután megjelent művek. Csudapest világvége – interjú Sütő Fannival, a könyv szerzőjével bővebben…

Istók Anna: REM GÖMB-IRKA – egy kiállítás lenyomata

Rehák Julianna: Hétalvók

fotó: Juhász Tamás

Istók Anna: REM

Keljek váratlan ébresszen illúzió
hintázzanak ideges neuronok
a szúnyogháló résein
legyek egymagam
oldódjak fel lassan a valóságba
szemtelen rutinok végezzék helyettem a reggelt
igyam a hétköznapok
dupla fekete kényelmét
vezesse kezem a megszokás
lakásban csend untasson
kertben darázs
keresse tegnapi illatok nyomát
a fák mögött szülessen tompán a reggeli csúcs
ne kelljen megszólalnom
egy félbetört REM fázis után

 

Elhangzott dec. 2-án az Artjárás könyvbemutatón

Semmiért egészen – könyvbemutató Gödöllőn

Az Irka sok szeretettel vár mindenkit Istók Anna második regényének bemutatójára

2020. február 7-én pénteken 18 órakor a Gödöllői Városi Könyvtárba.

A szerzővel Ocsovszky Zsófia Irka tag beszélget, az est végén pedig játék is lesz, ahol a Semmiért egészen, vagy a Gyöngyfüzér antológia egy-egy példányát lehet megnyerni! (Ez utóbbiban a szerző egy gasztronovellája olvasható az első regényéhez kapcsolódóan).

A belépés ingyenes!

Mindenkit szeretettel várunk!