Fanni bejegyzései

Sütő Fanni (1990) költő, novellista, majdnem regényíró, alkalmi fordító és örök ügyfélszolgálatos. Kedvenc témáim az újragondolt mesék, a városok meg nem énekelt legendái és a mindennapok egyszerű csodái. Munkáimat magyarul és angolul is olvashatja a nagyközönség, többek közt itt: www.inkmapsandmacarons.com

Sütő Fanni: Rend a lelke

Vörös Eszter Anna_Az ezerszemű kastély
Vörös Eszter Anna: Az ezerszemű kastély

 

 

 

 

 

 

 

 

A csend finom porrétegként ült a lakáson, és ahogy elfordítottam a kulcsot a zárban, rögtön megcsapott a bútorápoló jellegzetes és régen érzett szaga. Ez csak egyet jelenthetett: anyám itt járt, amíg dolgoztam.

A tehetetlen pánik úgy csúszott le a gyomromba, mint valami rosszul megsütött tintahal darab. Nem azért költöztem el, hogy még egyszer megismétlődjön a tavalyi baleset. Akkor is minden a bútorápolóval kezdődött, és majdnem vége lett a világnak.

Valami szisszent mögöttem, amitől majdnem kiköptem az amúgy is nyugtalan szívem. Nagy levegőt véve fordultam meg, hogy szembenézzek az automatikus légfrissítő-adagolóval, ami reggel még egészen biztos, hogy nem volt ott. Megráztam magam, muszáj volt utánajárnom a dolgoknak, és kárfelmérést csinálnom. Talán még nem volt túl késő.

Térdre rogytam a szobám küszöbén. A mesterien berendezett káosz helyett az együgyű rend várt. Tudtam, hogy minden elveszett. Az olló, a fonál, a legyező és az orsó – mind egy kis varrókosárban csücsültek, ahelyett, hogy a megszokott őrhelyükön vigyáznák az univerzum békéjét. Szinte hallottam a Sötétség röhögését a dobhártyám mögött.

Az olló eredetileg az ágy alatt hevert, hogy elvágja az átjárót a rossz lelkek elől, akik szerettek a fénytelen és elhagyatott helyeken gyülekezni. A süllyedő nap fényében már láttam is a hemzsegésüket. A fonál a szekrényajtót volt hivatott őrizni, a fehér gyapjúszálak elkötötték a rossz emlékek útját, akik legszívesebben a szekrény mélyén felhalmozott dobozokban lapultak, és minden szekrénynyitásnál igyekeztek kiugrálni. A legyező az íróasztalom közepén járőrözött, hogy elhessentse a kételyt és az önmagamba vetett hit hiányát, de most összehajtott szárnyaival a kosár mélyére lapult. Csoda, hogy még állt a világ! Az orsót pedig a szoba közepéről szedték össze a kotnyeles ujjak, megállítva őt abban, hogy pörgesse az idő tengelyét.

Sikítva szaladtam be, és próbáltam visszadobálni mindent a helyére, de az elmémben sűrűsödő árnyak visszafordíthatatlan pusztulásról sugdolóztak.

(Az írás megjelent a Kis Lant folyóiratban)

Sütő Fanni: Hamu és lencse

Vörös Eszter Anna: Aranysziget
Vörös Eszter Anna: Aranysziget

 

 

 

 

 

 

 

 

Kilökött a család – így lettem cseléd.

Jussom csak munka és szegényes ebéd

– semmi hála. De ha jön az éj ,

a nap halála, testem borsóhéj

mélyéből előgurul a lélek.

“Ne félj” súgja az éj, s én nem félek.

Mint jó szerető ölel az álom,

illó csodacipő dereng a lábon,

ringó csípővel táncolunk a bálon

s még reggel is az álom-waltzot járom.

Élet és álom – hamu és lencse,

szegény lányoknak nem jár szerencse.

 

De egy nap! Az álom valóság. Kiabál

a rikkancs ” A várban áll a bál!

Minden leány jöjjön, a herceg párra vár!

És a szívem dobban, remény lángja

lobban és fűt, mint a halotti máglya,

amin eddigi vágyaim égnek:

Egyszer, csak egyszer látszani szépnek!

 

Hajamban hamu, kemény a kezem,

rajtam már nem segít semmilyen selyem…

Rebben a homály, izzik a parázs

“Mindent megold egy bűbáj vagy varázs”

súgja az árny, e tündéri banya

régen nem látott ál-keresztanya.

“Egy csepp csoda itt, egy csöpp csáb amott

s hercegünk szíve már lángra kapott!”

Ragyog az arcom, hát mégis lehet,

hogy valaki meglát és engem szeret?

De mindez túl szép, hogy igaz legyen

hogy valaki vélem csodát tegyen.

A csoda sincs ingyen. Zálogot kérnek,

de mim van nékem, földi szegénynek?

“Ha nincsen rá pénz, a lelked is jó”

mosolyog rútul a tündér-anyó.

Azt nem lehet! A lelkem a kincsem,

lelkemen kívül más kincsem nincsen!

“Ugyan mit aggódsz, ha beléd szeret,

zálogod épségben visszaveszed!

Csak csókoljon meg, ez nem nagy dolog,

de siess, a mutató gyorsan forog!

Gyöngyöző könnyem a porba pereg,

mi lesz hát vélem, ha mégse nyerek.

Ráállok. Lám, már suhog a pálca,

szövődik máris a bűvös álca.

Semmiből szépség, ragyogó látszat,

szorít-szorít a hazug varázslat.

“Ne feledd lányom egy igazi csók”

indulnak rögvest az egér csikók.

Ölel az ülés, sütőtök puha,

feszül a húson a füstnyi ruha.

Élet és álom, hamu és lencse,

talán engem is érhet szerencse!

Befut a hintóm, várnak a szolgák,

mind csak szótlanul teszi a dolgát.

Dib-dob a szívem, tik-tak az óra,

hogy leszek otthon ma virradóra?!

Dib-dob a lábak, túl sok a lány,

tik-tok az óra – túl késő talán?

Nem tudom. A herceg felém se néz,

kemény a cipő, a kontyom nehéz.

 

Mi lesz most?  A könnyem gyöngyként pereg,

sírok és sírok, mint hisztis gyerek.

A ruhám hófehér lélek szövet,

díszítik csillogó remény kövek.

Szép vagyok! Szép! De ez sem elég,

Talán a csoda itt semmit sem ér?

De talán mégis… A sors ma kegyes,

a herceg közel, tán engem keres.

Táncolunk. A zene hozzám simul.

Forgás. Fények. Arcom szépen pirul.

 

Végre sikerült! Édes nyugalom.

De a herceg arcán ül az unalom

és nem akar szeretni! A remény

csak haldokló, tünékeny tünemény.

Mi lesz most?! A lelkemért félek,

a pokolban a lélek-lékek mélyek,

és hideg van, mint anyám temetésén.

Átlépek az erkölcs levetésén

és a herceget szájon csókolom…

 

Az udvar is, a herceg is csak ámul,

de nem kérdi: Jössz drága, arámul?

Csak arcon üt és éget a szégyen,

átvágok hát a bámész köznépen.

Most el csak el, csak el innen végre,

minden szétfoszlott, mindennek vége.

Nem érdekel! A lelkem az enyém…

Szorít a ruha, a cipő kemény.

Nagy zokogás. Fakad a könnypatak,

égszakadás. Hasad a pirkadat

súlya alatt a nehéz éjszaka.

Kék villanás. Megcsap a kén szaga.

Vagy ez tömjén? Manapság nem tudni…

Jön a banya. Már túl késő futni.

“Keresztanya! Ne bánts, jaj, hagyj élnem!

Ma éjjel így is eleget féltem!”

“Mit sírsz lányom?! Hisz megvolt az a csók,

Bámultak téged a báró apók!

Tied a lelked, nem kellett soha,

nem én vagyok a gonosz mostoha!

De most jól figyelj, te ostoba lány,

ez egy lecke volt, fel sem tűnt talán,

de jegyezd meg, ez egy fontos dolog:

ki nem szeret cselédként, máshogy se fog.

Sütő Fanni: Vadász és préda

Horváth Piroska: Tánc
Horváth Piroska: Tánc

Momi legszívesebben letépte volna magárál a ruhát, amibe a két bennszülött lány félórával ezelőtt beletuszkolta. Nem elég, hogy a nagy melegben a bőre csúszós volt az izzadtságtól, a száraz fűből szőtt koktelruhától még viszketett is. Már öt perce tipródott a szafari bár ajtajában, hogy ne szaladjon-e vissza a kellemesen hűvös párducmintás selyemruhájáért. Biztos volt benne, hogy ebben a fűszőnyegben inkább fonnyadt szobanövenynek tűnik, mint csábító ragadozónak. Végül úgy döntött, mégsem öltözik át. A ruhát Madame Pampa küldte, és ő tudja, mire harapnak itt a halak. Utolsó találkozásukkor a Madame azt ígérte, mindent megtesz annak érdekében, hogy segítsen Mominak becserkészni egy nagyvadat. Sütő Fanni: Vadász és préda bővebben…

Sütő Fanni: Kastély keringő

Tomkó Ádám: Kastély és hold
Tomkó Ádám: Kastély és hold

 

Este van. A kastély hidegen hallgat,

mint az úrnő, ha a férje ismét mással hált,

de a báró csak legyint: nem hűséges alkat.

 

S másnap újra áll a bál. Varázsos estély,

folyosón osonó szerelmesek, lopott csókok,

lebbenő szoknya, fénylő sisak rostély.

 

Csak történelem. Nincs folyó bor vagy édes párlat,

fénykép kattan, üvegdobozban lapul a múlt.

A régi élet ma csupán turista tárlat.

 


A vers a Forster Központ Költészet a kastélyban című alkotói pályázatán különdíjban részesült 2016-ban  http://www.forsterkozpont.hu/

Sütő Fanni: A halhatatlan hal-lovász

12540869_788167267954586_5398912713837844468_n  A tenger szerelmesei

illusztráció: Vörös Eszter Anna

Fenn a magos égben, túl az Óperencián,

kurta farkú malacon,

és megannyi más

mesebeli referencián,

az űr-óceán mélyén

vágtat hal-lován

a halhatatlan hal-lovász.

Átugratnak a hínár-árkon,

s hallhatatlanul hasítanak

a hullámok hátán,

a kietlen katlanok mélyén

suhannak a tengericsillagos égben.

 

Ha meghallja, hogy a vizen

egy randa horog

hideg vasa hörög át,

haragra gyullad.

Varázskalapját a horogra húzza,

s a halász terve kudarcba fullad,

nem fog semmit csak a

zsinórvéget és a botot,

majd csalódottan hazakocog.

A hal-lovász elégedetten dudorászhat,

nincsen többé orvhalászat.

Élhetnek megint békében,

a tenger-ég legmélyében,

száll a vidám pikkelyes dal,

és lubickolnak,

mint vízben a hal!

 

 

Sütő Fanni: Csipkefehérke

csipkerózsika life.ma

Sütő Fanni: Csipkefehérke

Szempillámon hamvad az álom,
lusta ünnepély volt a halálom:
mindenki telezabálta magát – s elaludt.

Holott, halottnak lenni művészet.
Hiába próbálkoznak mentalisták, bűvészek
amilyet én tudok, nem tud senki más.

Tetszhalál meg szimuláció,
Mint békacombot a stimuláció,
ugrasztana vissza a létbe a csókod.

Vérem fakasztotta rokka és orsó
Most magába zár egy plexikoporsó
És én csak várok, várok rád.

Hercegem, hol vagy már?
Tán utad nem leled
Jobb lesz ha sietsz, mert megunom s felkelek

Sütő Fanni: Bárányból farkas

béke múló pillanata

Vörös Eszter Anna: Béke múló pillanata

Sütő Fanni: Bárányból farkas

Éjszakába hanyatlik Szent Iván
Engedek az elhívó varázsnak.
Megteszem, mit a szokás megkíván,
S talpam alatt izzik a parázslat.
Fehér még a szívem, báránypuha,
Ártatlanul göndörödik rajtam
A meleg szóból szőtt gyapjúruha
A tűz-csóktól átváltozom lassan.
Szűz talp és láng-hamu: kölcsönhatás
Régóta farkasbundát kívántam,
Vadállattá tett a beavatás
Ebben a kifordult világban,
Ahol a bárányok üvöltenek
És hallgatnak a farkasok.

Sütő Fanni: Magányerdő

Vörös Eszter Anna: A magányos fa
Vörös Eszter Anna: A magányos fa

Sütő Fanni: Magányerdő

Áttetszel rajtam, mint dér a hidegen
Vagy testemen a köd és lelkemen a fák.
Nem vagy itt. Hangod mégis a fülembe csüng:
Letörhetetlen cseppkő, visszhang-kristály.
Lábamnál halott levelek hevernek
Értünk hulltak.
Olvasatlanul és értelmetlenül,
mint a garzonlakás padlóján a kottalapok.
Mert valami bennünk nem egyszerre dobog
A szerteágazó ösvények erdejében
hatványozódik a távolság,
míg csak olyan messze nem vagy,
hogy újra itt állsz mellettem,
de már nem látlak.

Sütő Fanni: Bolygunk

első érintés

Vörös Eszter Anna: Első érintés

 Sütő Fanni: Bolygunk

Ég bennem valami,
mint egy parányi Bunsen-láng.
Hív a sok ismeretlen világ
éteri hangja,
de körülötted már pályára álltam.
Feléd gravitálok.
Félek, nem lesz már belőlem Voyageur,
csak egy darab rozsdamarta űrszemét – letét.
Hány fényév kellett, mire rájöttem
téves számok alapján szerettem beléd,
rossz csillaghajóra szálltam.
A folyamat megfordíthatatlan.
Bennem a fekete lyuk egyre nő,
elgörbül tőle a téridő,
csak a tudatom legszélén látlak.
Szkafanderben csókolózunk,
vádlón hallgat a műholdunk,
közös rádiónkon nem sugárzunk tovább.
Távolodsz. Közénk feszül egy dimenzió,
nincs visszaút.
A légzsilipen állok
előttem a végtelen lebeg
és a légtelen egek alatt
súlytalan szabadságot látok.
Futok, ugrok, rohanok.
Aláhullok, mint a kő,
de új világok felé zuhanok.