Ujj Béla bejegyzései

Ruhatár

Megbocsátható-e Istennek a populizmus?

Hozzászólás

Kinek a tragédiája/komédiája, ami van? (EMBTRAG-Keressétek az Urat, amíg megtalálható!)

Ujj Béla színikritikája

Madách Imre Az ember tragédiája tinédzser korom egyik kedvenc drámája volt. De ahogy múlt (felettem?) az idő, egyre több kétségem támadt vele kapcsolatban. Azért időnként újra meg újra megnéztem színpadra állítási kísérleteit. Utoljára a Jankovics Marcell animációs változatával próbálkoztam, úgy tíz éve. Azóta nem.

Az ember tragédiája több mint százhatvan éve jelent meg. A magyar drámák közül az egyik legtöbbet játszott darab. A művel való első találkozásomkor nem zavart nyelvének archaikussága. Akkor még kihívásnak fogtam fel (mindent!), amit nem könnyen értettem. Később már fogyott a (vonatkozó) türelmem. A Katona József Színházban nemrég bemutatott EMBTRAG előadást talán éppen azért választottam mégis magamnak születésnapi ajándékul, mert olvastam, hogy Nádasdy Ádám – akinek nyelvhez való viszonyát osztom – „lefordította” mai prózára.

Bármi is inspirálta Madáchot a monumentális „történelmi” tabló megalkotására, maradandó megfogalmazása lett az ember saját létezése értelmével kapcsolatban felmerülő kérdéseinek, kétségeinek. Ha mindent isten teremtett, akkor felelőssé tehető-e mindenért, ami lett/van? (Vagy inkább felejtsük el, mint felesleges absztrakciót?) Ha tételezzük Istent (ahogy Madách tette), és Ő maga az időtlenség, akkor Lucifer az idő, ami (talán) az egyetlen olyan dimenzió, amely nem felfogható örökké létezőnek. A haladás, mivel időben történik, szintén értelmezhetetlen az örök Egy felől nézve, pedig ez az ember talán legfontosabb (nem materiális) mozgatóereje. Ezt ragadja meg hatásosan a szerző bizonyítva, hogy az igazi remekmű nemegyszer túlmegy alkotója szándékán.

A Madách Tragédiája a duális, kauzális gondolkodás lehetetlenségének és tehetetlenségének grandiózus példázata. A mechanikai világképe – amin az emberiség máig nem igazán tud túltekinteni – a kvantumfizika korában is része a valóságnak, de nem elég a létezés teljes megértéséhez. A dolgok túl egyszerűsítésére kiváló példa, ahogy sokan a nemiségről gondolkodnak (ma is). Egy emberi személy nyilvánvalóan sokkal bonyolultabb „nemi spektrummal” bír, minthogy besorolható lenne a nő vagy férfi (duális) kategóriájába, mégis ez a nézet próbál dominálni elutasítva minden pontosító finomítást. A komplexebb megközelítés igényét jelzi, hogy az EMBTRAG-ban mind Istent, mind Lucifert nő alakítja. (Ráadásul anya és lánya!)

Az első (három) és az utolsó keretszínek bekerültek az EMBTRAG változatba is. Az előadás a történeti színeket egyrészt leegyszerűsítette, másrészt nyelvileg és tartalmilag közelebb hozta a mához. (Szándékosan nem használom az aktualizálás szót.) Ezt úgy tette, hogy nem sérült azok eredeti szelleme.

Székely Kriszta rendező, miközben értelmezi a madáchi szöveget, megtartja az eredeti mű gondolati lényegét, ebben a kényes egyensúlyteremtésben partnerre találva mind Nádasdy Ádám „mai prózára fordítóban”, mind Szabó-Székely Ármin dramaturgban. Az ábrázolt gondolati dualitások a kezdő keretszín(ek)ben az Isten – Lucifer, teremtő – teremtés, Isten – Ember, Paradicsom – Ember diskurzusokban, a „történeti” színekben az egyén – tömeg, test – lélek, mai én – múltbeli én, mostani eszmék – meghaladott eszmék, elmélet – valóság, tudás – hit fogalompárok ütközése által jelennek meg. A (le)záró keretszínben a kétségbeesés – remény néz farkasszemet egymással. Eredendő „problémája” a Tragédiának a befejezés „földhözragadtsága”.

A cselekmény állandó díszletéül egy kivilágítható, üveges (áru)vitrinek által uralt tér szolgál, közepén egy körüljárható pulttal. Ez az időtlen szupermarket, ami (a jelmezekkel együtt) Izsák Lili munkája, kis változtatásokkal képes felidézni a szerző által bejárni kívánt összes helyszínt. A szereplők ruhái is időn és téren átívelően jelképesek.

Az előadás pazar színészgárdát mozgósít. (Igaz, a Katonában könnyű jól meríteni.) Szirtes Áginak az Úrként sikerült megfosztania Isten figuráját a poros, közhelyes sallangoktól. Pálmai Anna rendkívüli beleéléssel képes úgy ábrázolni az árnyékként mindenhol jelenlévő Gonoszt, hogy nem prédikált példázatként, hanem megtapasztalt jelenségként áll elénk. Az a manapság bevett színreviteli megoldás, hogy egy ábrázolt személy változása nem a játszó színész maszkírozásával, hanem többes szereposztással valósul meg, bevált. A fiatal Ádámot Lengyel Benjámin, a középkorút Elek Ferenc, a meglettet pedig Bezerédi Zoltán alakítja. Mindhárman legjobb saját képességeiket adva bújtak bele az „első ember” nem könnyen megjeleníthetőre formált figurájába. Mentes Júlia hamvas, Rezes Judit érett Évaként méltó társnak bizonyulnak. (Annak ellenére, hogy Madáchnak nem erőssége az árnyalt nőábrázolás.) A többi megjelenő alakot életre keltő stáb tagjai: Béres Bence, Bodnár Erika, Gloviczki Bernát, Jakab Balázs, Kanyó Kata, Pásztor Dániel, Rajkai Zoltán, Ujlaki Dénes, kivétel nélkül nagyszerűen formálják magukra a kapott (sok esetben újragondolt) figurákat.

Meg kell említeni, hogy a csoportos mozgások látványa különleges élményt adott. A Vadas Zsófia Tamara koreográfiájára épülő, a darabot indító és a színeket összekötő mozgásszínházi „betétek” jelentősen támogatták a hatást. Ugyanez mondható el Török Marcell belógó monitorokon megjelenő videó betéteiről, a Juhász András és Pető Gergő által létrehozott fényhatásokról, és a Csizmás András és Fodor Tamás játékhoz rendelt zenéiről és hangeffektektjeiről.

A több mint három óra „történelmi játék” gyorsan eltelt. A jól lezárt részek után, a két szünet jó alkalom volt az elgondolkodásra. A darab végén a hálás közönség többször is visszavastapsolta a láthatóan kedvvel játszó színészeket.

Ez az előadás annak a felismerésnek a tudatában készült, hogy az isten teremtette mechanisztikusan determinált világ, amelyben a valóság és annak grammatikai interpretációja sajátos logikán kívüli kapcsolatban van egymással, és ahol az ember dolga, hogy „küzdjön” és szolgálja-tisztelje az isteneket, nem restaurálható.

Az, hogy a szerző nem talált olyan felmutatható tudást, ami segíthetne az Embernek, nem zavarta a művét interpretáló társulatot abban, hogy azért megkíséreljen valamiféle „tanulságot” felmutatni a küzdés értelmeként. Végül is Madách a művében feltárt (lét)ellentmondásokat (jobb híján) az ember egyik fő evolúciós mozgató erejével, a szaporodási kényszerrel „oldja fel”. Ebben az előadásban is változtatás nélkül hangzik el a jól ismert mondat: „Anyának érzem, óh, Ádám, magam.” Isten ezzel (az akár demagógnak is nevezhető) kifejlettel „gyűri le”(?) Lucifert. Ez van, sugallja a színpadra állító, ezt kell szeretni, teszi hozzá a néző. Ma, mikor már több mint nyolc milliárd ember terheli a földet, a „létkérdések” megválaszolásának következő generációra hárítása nem lehet megoldás. Már nem elég “bízva bízni”. Az EMBTRAG előadás (saját kialakult előítéleteim ellenében is) azt bizonyította, hogy a Tragédia annak ellenére, hogy egy maitól sokban különböző korban, akkori világnézet által inspiráltan, egy nehéz életet élő szerző tollából született, ma is átélhető, aktuális figyelemfelhívás arra, hogy az embernek dolga van a létezésben. A Katona József Színház szájbarágós agitáció nélkül is képes eljuttatni Madách Imre keserű “üzenetét”. És (talán) hozzá tud járulni ahhoz is, hogy ne „a világ az ember nélkül kezdődött, és az ember nélkül fog véget érni” summázatban összefoglalt pesszimizmus uralkodjon el rajtunk, akkor sem, ha ma már egyértelmű, hogy az istentételezés (vélelmezett) populista pozitivizmusa kevés a túléléshez. Gyökeres változ(tat)ás kell. Nem elég, ha nézők vagyunk, fel kell menni a színpadra, és aktívan be kell kapcsolódni az (élet)játékba.

kiemelt kép: a színház honlapjáról

Talált mondat

„… ahhoz, hogy valaki szerződéses formában áruba bocsáthassa a saját munkaidejét, elengedhetetlen, hogy az önmaga feletti rendelkezést tulajdonviszonyként fogja fel, … amely … egyfajta fantombirtoklás.” Ujj Béla – mondatértelmezés

Hozzászólás

A fantombirtoklás fogalma első rátaláláskor megfogott. Mai világunkban iszonyatos mértékű (tömeg)fogyasztáshoz vagyunk szokva, amelyről mindenki (aki akarja) tud(hat)ja, hogy csak fenntarthatatlan termelési módokkal előállítható. A kényszeres fogyasztás elfedi a tényt, hogy személyes szuverenitásunk saját szabadságunk alapfeltétele. Egyre többen vannak, akik nem ismerik fel, hogy az emberi méltóság szabadság nélkül csak illúzió. Ezt a problémát a kereszténység a „szabad akarat” fogalmával próbálja kezelni. Létező igény, hogy a méltóságot a(z állam)polgárság biztosítsa. Ehhez a polgárnak azt kell éreznie, hogy az állam az övé. Nem fantom birtoka, hanem valódi élettere. Ezért kell mindenkinek értenie, hogy a sulykolt „fantombirtoklás szerepe az, hogy kárpótolja a tulajdon nélkülieket, akik így a kedvezőtlen tulajdonviszonyok ellenére is magukénak érezhetik a rendszert.” Az idő nem birtoklás tárgya, hanem életünk talán legfontosabb dimenziója. A valódi emberkénti létezéshez nem tulajdoként, hanem létfeltételként kell tekintenünk magunkra és a világunkra.

Talált mondat

„… ugyanazért a pénzért … kevesebb szolgáltatást kapunk. Például, ha eddig 1 km-re kellett mennem a háziorvoshoz, most azonban a körzetösszevonások miatt 10 km-re kell járnom, és esetleg kevésbé elérhető a háziorvos, az bizony azt jelenti, hogy ugyanazért a pénzért … kevesebbet kapok, ráadásul még az explicit költségeim (idő, üzemanyag) is nőnek. Ez infláció, de semmilyen statisztikában nem jelenik meg. Ugyanígy infláció, ha bizonyos orvosi vizsgálatok/beavatkozások, amik eddig ingyenesek voltak, mostantól pénzbe kerülnek, vagy a várólisták hosszának növekedése. Szintén infláció az is, hogy az oktatásban egyre kevesebb szolgáltatást kapnak a gyerekek, mivel nincs elegendő tanár.” Ujj Béla – mondatértelmezés

Hozzászólás

A pénz elinflálása a piacgazdaság legkegyetlenebb fegyvere. A polgár egyénként nem tud védekezni ellene. Különösen igaz ez a csak bérből, fizetésből, juttatásból élőkre. A mindennapi élet feltételeit pénzért kapható áruk és szolgáltatások, és az „ingyenes” és „támogatott” közszolgáltatások biztosítják. Ezeket is mind el lehet inflálni. Az infláció a legalávalóbb „megszorítás”, aminek szándékos alkalmazását nehéz bizonyítani, de az nyilvánvaló, hogy egy olyan hatalom, amely a forgalmi jellegű adókra és járulékokra helyezi a hangsúlyt, nem érdekelt az infláció megfékezésében.

Talált mondat

Ujj Béla: „Belefáradtunk a személyes kockázatok vállalásába annak a világnak a falába ütközve, ahol úgy tűnik, mindig a legravaszabbak törvényei jutnak érvényre” (mondatértelmezés)

Hozzászólás

Az önkényuralom egyik, sőt talán legfontosabb feltétele, hogy az emberek atomizált állapotban legyenek. Ezért a vezérek mindent meg is tesznek. Az atomizáltság nem keverendő össze az individualitással. Az individualitás olyan egyediség, ami változatosságával lehetővé teszi a társadalomban élő sokaság alkalmazkodását a változó környezethez és körülményekhez. Atomizáltnak azt a környezetet nevezzük, ahol az egyéneket többnyire mesterségesen kreált félelem, előítélet, gyűlölet, irigység és egyéb negatív viszonyulások teszik képtelenné az egymással való szolidaritásra, együttműködésre. Az egymástól való elszakítottság lehetetlenné teszi a személyes kommunikációt. Pedig van olyan tudományos hipotézis, hogy a gondolkodás maga is közösségi cselekvés, egyedül gondolkodni sem lehet kellő mélységgel. A személyközi párbeszéd hiányának legrombolóbb következménye, hogy az egyének nem magánigények konszenzusos korlátozásával megteremtett, mindenkinek egyaránt járó közjóra, hanem a hatalom által nyújtott előnyök megszerzésére törekednek. Éppen ez a viszonyulás az önkényuralmak legfőbb támasza.

Talált mondat

Ujj Béla:”A modern világban az emberi tőke a növekedés fő hajtóereje, és nem lehet könnyen rákényszeríteni, hogy termelékeny legyen.”(mondatértelmezés)

Hozzászólás

A jog deklarálta törvénynek nevezett szabályok nem azért vannak, hogy valakinek jó legyen, hanem azért, hogy lehetővé tegyék az együttélést. Ezzel szemben a tudomány által feltárt „természeti” törvény(szerűség)ek maguktól „működnek”, érvényesülnek. Felmerül a kérdés, hogy a növekedés törvényszerű-e, vagy csak egy a tudat által létrehozott törekvések közül. Mindenesetre úgy tűnik, hogy ahogyan az ember alkotta jog nem veszi figyelembe a természet törvényeit, úgy a „tudományos” közgazdaságtan sem teszi. Az emberi tőke kifejezés nagyon árulkodó, hiszen tőke alapvetően a hosszabb időre befektethető, már előállított javakat jelöli, amelyeknek nem tagadott, de nem is hangsúlyozott tulajdonsága, hogy hasznot (profitot!) képesek termelni. A mai profitkényszer emberi konstrukció, amit a jogrendszer intézményesít. A termelékenység annak mértéke, hogy a befektetett erőforrások mennyi többlet hasznot hoznak. Az ember, aki alapvetően természeti lény, „idegeneknek” hasznot csak fizikai kényszerre és/vagy társadalmi ráhatásra hajlandó létrehozni. A természetes emberi viszonyokban a profit és következésképpen a hatékonyság értelmezhetetlen.

Talált mondat

Ujj Béla: „Kínában…a világgal szemben soha nem alakult ki feszültség, mert hiányzott egy világ fölött álló isten képzete, akinek transzcendens értékmércéje szerint a világ nem más, mint a norma szerint megformálandó anyag”(mondatértelmezés)

Hozzászólás

A világfalu kifejezés divatos volt, mint a globalizáció jellemzése. Mára az emberek többsége számára világossá le(hete)tt, hogy a Föld problémáit nem lehet elkülönült országok szintjén megoldani. Sem az erőforrás korlátok, sem a klímaváltozás, sem – a részben annak folyományaként létrejött – népességmozgások nem kezelhetők a „nemzetállam” fogalmi szintjén. Az emberként történő túléléshez a Földön, szükség van a korábbi elszigeteltségben kialakult kultúrák szinergiájára, legjobb gyakorlatainak harmonizációjára. A közös túléléshez közös mítoszokra, vagy legalábbis a meglévők egymás mellett élésének biztosítására van szükség. Régi „felismerés, hogy a „Kelet” az ember feladatának a világhoz való alkalmazkodást, míg a „Nyugat” a világ átalakítását tekinti. Nem nehéz belátni, hogy a mai válságban mindkét megközelítésre szükség van. Nincs más kiút, mint dolgozni az összehangoláson. A régi bölcsesség segít: „varietas delectat”, a változatosság gyönyörködtet, már csak azért is, mert a címmondatot a több mint száz éve halott Max Weber fogalmazta.

Talált mondat

Ujj Béla:”Amit nap mint nap tapasztalunk, az nem anomália, hanem a rendszer lényege” (mondatértelmezés)

Hozzászólás

A naponta szembeötlő, (köz)erkölcsöt sértő jelenségek száma szinte végtelen. Államilag nem támogatnak egy alternatív energia termelő eljárást addig, míg nem az övék a vonatkozó gyártó kapacitások többsége. Előre megvesznek bagóért egy területet, amit aztán, amikor valamilyen beruházás felértékeli, többszöröséért értékesítenek. Saját értéktelen földjükre terveznek egy utat, autópályát, egyéb állami építkezést. Rengeteg hasonló ügyet lehetne felsorolni. Mind azt bizonyítja, hogy független, egymást kontrolláló – konszenzusos közjó orientált – intézmények nélkül az állam (köz)pénzmosó maffia mechanizmussá züllik. A törvények sem segítenek. A jog – jelenlegi formájában – tehetetlen, kiheréli a felelősségre nem vonható jogi személyek léte. Fontos tudomásul venni, hogy a tőkévé tett vagyonnak nincs erkölcse. A morál emberi sajátosság, nem lehet elidegeníteni a fizikai/biológiai/társadalmi személyektől. Az állam – mint eszköz – minősége végső soron csak az egyének szintjén mérhető. Nagyon csodálkoznék, ha egy egyébként mindenben teljesen gátlástalan hatalom pont a forint árfolyamon nem nyerészkedne. A mindenre kiterjedő csalárdság csak a fennálló rendszerrel együtt szüntethető meg.

Talált mondat

„Az önmegvalósítás igájába hajtjuk magunkat, és jóllehet, már nem parancsol nekünk senki, a szabadság álcája mögött a saját parancsainkkal éppen mi lökjük magunkat kényszerpályára.”

Hozzászólás

(mondatértelmezés)

A szabadság egyik lehetséges értelmezése, hogy saját urunk vagyunk, vagyis nem parancsol nekünk senki. Mivel a mai növekedés-kényszeres kapitalizmust a kreált tömeg igényeken alapuló tömegtermelése tartja fenn, eltűnik a természetes sokszínűség. A konformitásra késztetés indirekt, láthatatlan kényszerítő mechanizmusainak lényegesen nehezebb ellenállni, mint a közvetlen erőszaknak. Paradox módon éppen az sarkallja az egyént különbözni vágyó önmegvalósításra, hogy egyre több lesz a világban az uniformizált, a hasonló, az azonos. Így szolgálja az ösztönös lázadás a rendszerkompatibilitást. A fogyasztói társadalom lényege, hogy a vágyakat a termelt dolgokra irányítja. Ezért, ha szabadok akarunk lenni, a „piacon” nem elérhető, „ok nélküli”, „önmagukért való” dolgokra kell összpontosítanunk energiáinkat. Bár az „uralkodó közegben” nehéz belátni, a megoldás az alkotás. Az átlagos mindennapokban boldogulás. Nem saját személyünket kell megkülönböztetni másoktól, hanem valami olyat kell nyújtani a világnak, amit csak mi tudunk. Ehhez nem megvalósítani, hanem feltárni kell önmagunkat.

kiemelt kép: Almási Lajos alkotása

Talált mondat

A nagy nyelvi modellek például nem értik sem a kérdést, sem a választ

Hozzászólás

(mondatértelmezés)

„A nagy nyelvi modellek például nem értik sem a kérdést, sem a választ, amit adnak. Egyszerű matematikai valószínűségek alapján generálják – nem pedig írják – a feleletet. A mesterséges intelligencia megnevezés helyett pontosabb lenne a „gépi tanuló algoritmus”, a „statisztikai alapú szöveggenerátor” vagy ezeknek valamilyen frappánsabb megfogalmazása.”

Sajátos jelenség, hogy a humán értelmiségiek sokkal „érzékenyebbek” a mesterséges intelligenciával kapcsolatos hírekre, mint a témában valamennyire otthonos reál értelmiségiek. A létező „piacgazdaság” – politikai szándékokkal kiegészülve – sikeresen maszatolta szét az értelmiség fogalmát. Tudható, hogy régebben az értelmiségre használt általános kifejezés az „intelligencia” volt. Akkoriban a „dolgozók” nem lehettek részei e csoportnak. Ma már a magukat véleményformálóknak kinyilvánítók kerülik az értelmiségi jelzőt. Úgy tűnik, hogy a regnáló „politikai hatalmak” többsége sem igényli az értelmiségi hozzáállást. Különösen nem kedvelik a realiákon (a tényeken) alapuló megközelítést. A cím arra utal, hogy a mesterséges intelligencia csak egy szellemi munkára létrehozott speciális gép. Nem véletlen, hogy a reál világból elemi dolgokkal sem tisztában lévő humán „intelligencia” gerjed mesterséges druszájára.

kiemelt kép: pixabay.com

Talált mondat

„A felhalmozás és a kisemmizés ugyanis egyazon érem két oldala.”

Hozzászólás

(mondatértelmezés)

Egy „földbarát” semmit sem magánosíthat. Élete során – jó gazda módján – használja a világot. De ha meghal, ugyanúgy távozik ahogy jött, semmit sem birtokolva. Materiális örökségként maradhat utána néhány (nem túl sok) utód. Csak szellemi alkotásait hagyhatja hátra korlátlanul. Anyagi javakat nem örökölhet és örökíthet tovább. Nem lehet a tulajdon nélküli dolgozók (munkások) és termelőeszköz tulajdonosok (tőkések) között elhelyezkedő középosztálybeli. Az, hogy ez a magát független innovátornak, önfoglalkoztató vállalkozónak, befektetőnek tartó középréteg dominálhat, csak illúzió. Aki bármilyen mértékben is hitelfelvételre és/vagy munkaereje értékesítésére szorulva tud csak megélni, mindenképpen valaki más profitját növeli. És az elidegenedett profit – a kapitalizmus lényegéből eredően – föléje kerekedik, tovább terhelve a Földet. Ha valaki bármit kisajátít magának és tőkévé teszi, megváltoztatja a többiek viszonyát ehhez a dologhoz. Ha egy földterület valakié lesz, azon az többiek már csak bérmunkások lehetnek. A felhalmozás kisemmizés, mert a célja nem más, mint javak elvonása ma másoktól azért, hogy az elvonót majd holnap szolgálják. A magánvagyon fenntarthatatlan teher a Földnek.

kiemelt kép: pixabay.com