Az MI, mint munkaerő

“…a mesterséges intelligenciára épülő megoldások vállalati bevezetése során egy holisztikus szemléletmódot célszerű alkalmazni, aminek a középpontjában az emberi erőforrás áll. A technikai megvalósíthatóság mellett nagyon fontos az MI-nek az emberek mindennapjaira gyakorolt hatásainak felmérése, mert a technológia elterjedésének komoly társadalmi hatásai lesznek.” *

(mondatértelmezés)

A fenti mondat nagyon általánosan hangzik, de rendkívüli mértékben aktuális. A mai gazdaságban/társadalomban, ahol a termelés fő célja nem az igények kielégítése, hanem azok teremtése (a profit maximalizálás érdekében), a mesterséges intelligenciát (mint általános munkaerőt) a munkavállalók ellen lehet fordítani. Nem az MI léte a probléma, hanem működésének/működtetésének módja. A mesterséges intelligenciának mint munkaerőnek azonban az a tulajdonsága, hogy lényegét tekintve klasszikus, embert helyettesítő gép, ami egyúttal azt jelenti, hogy nem jogalany, nem vonható felelősségre, nem fogyaszt és nem fizet adót. Az MI alkalmazása azt eredményezi, hogy az általa kiváltott, munkához nem jutó állampolgárt saját államának kell(!) támogatnia. Fontos figyelembe venni, hogy ez az új munkanélküli tömeg már nem a legképzetlenebb, magát képviselni nem képes rétegből kerül ki.

*https://www.portfolio.hu/uzlet/20240413/fenekestul-forgatja-fel-a-munkahelyeket-az-ai-hogyan-lehet-elkerulni-a-kaoszt-679695

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kérjük adja meg a hiányzó számot *