Használtam és használom a csúnya szavakat. Betonkeverésnél, amikor a lapát véresre marja a tenyeremet, víz és áramkimaradásnál, mert órákra megbénítja az életterünket, apám korai halálakor, haláltusát vívó pici babám mellett, éjszakánként, zokogva. Káromoltam már az Istent is.

Gyermekkoromban az emberek szétkapkodták Berkesi és Szilvásy könyveit. Kézről kézre adták, a könyvtárakból ellopták. Amikor nagyobbacska lettem, már tanultunk Casanováról, olvashattuk a Dekameront és a Káma-Szutrát. Középiskolás koromban Örkényt, Sarkadit olvastam, Fekete Istvánt imádtam, de a nagy kedvencem Moldova volt. Az osztálytársaim inkább a Zabhegyezőt falták, – tudjuk miért – és jöttek is az idézetek. Minden kornak megvan a maga kis pikáns irodalma, hisz ez is az élethez tartozik.

Való igaz, hogy a csúnya, trágár beszéd zavarja az embert. (Írásban szerintem nem mindig bántó, sőt néha kell.) Engem viszont sokkal jobban irritál az álszent alakoskodás. Amikor valaki megjátssza magát és felháborodik a csúnya szavakon, pedig olyan életvitelt folytat, melyet éppen ezekkel a szavakkal lehet a legjobban jellemezni.

Kedvenc szavam: a „kurva”.

Rövid, tömör, velős. Ropog az ember szájában ez a szó, jól esik kimondani. Már nem csak az örömlányt jelenti, hanem idővel, a jó dolgok jelzője is lett.

A nevem miatt kezdtem használni. Ritka név, és az „Irma, te édes” film után, a fiúk úgy gondolták én is kurva vagyok. Próbálkoztak, s mivel nem jött össze, ezzel cukkoltak. Én visszavágtam:

– Édesnek édes, de kurva, nem vagyok!

Megszóltak érte, ha kimondtam. Soha nem azok, akik ezt a mesterséget űzik, hanem azok, akik mocskosan azok. Csalják a férjüket, hazudoznak, lopnak, önzőek és mindig saját magukat helyezik mások elé (fölé). Hófehér ruhában esküsznek a templomban, már régen nem szüzek, de minden hazugságra képesek, hogy előbb legyen bejegyezve az esküvő és csak később a gyermek születése, az állami, de legfőképpen az egyházi anyakönyvbe. Amikor ez megtörtént, már simán le lehet hazudni a Napot is az égről. Jön a nyafogás: jaj, de csúnyán beszél; jaj, milyen közönséges; na, képzelem milyen lehet ez a nő; szegény férje, stb.

Azt hittem, ez csak az én fiatalságom alatt volt jellemző, de megdöbbenve tapasztalom, hogy a mai kor is felvette ezt a prüdériát. Templomi esküvő kell, ez most a trendi, s ehhez hozzátartozik a megfelelő alakoskodás. A papok szemet hunynak, sőt a templomi szertartás is módosult, az új erkölcsi nézetekhez igazodva. Egy nem változott. Amikor megvan az esküvő, jöhet a prűd, álszent szöveg: „jaj, de csúnyán beszélsz”!

Erre találtam ki a játékomat.

Amikor egy ilyen álságos, „prűd hölggyel” hoz össze a sors, mindig szerét ejtem, hogy jól érthetően, valamilyen apropó kapcsán, kimondjam előtte ezt a szót: kurva. Egyikről tudtam, hogy aljas és hazudozó. Másikról tudtam, hogy csalja a férjét, és fogalma sincs a hűségről és a szeretetről. Megrökönyödve hallottam olyanról, aki apját, anyját, testvérét, gátlástalanul kiforgatta mindenéből, és csak egy célja van, a harácsolás. Találkoztam olyannal is, aki titokban, kétszer vetette el a gyerekét, úgy, hogy a fiú nem is tudott a terhességről, csak azért, hogy a templomi esküvő legyen előbb, ne a gyerek. Utána már nagy hangon hirdeti, ő mindig jó kislány volt, ő az igaz hívő, és csak Istennek tetszően cselekszik és él, de a „kurva” szó hallatán, magából kikelve háborog.

A játékom lényege, hogy a társaságukban elmeséltem egy történetet, általánosságban, nevek nélkül. A végén kimondtam a véleményemet:

– Mekkora kurva az ilyen!

A reakciójuk leírhatatlan. Egyetlen hölgy sem ment át a rostán! Mind elbukott! Fülig vörösen, veszekedtek velem, szidtak, hogy milyen trágár vagyok. Honnan szedem ezeket a butaságokat? Sőt, olyan is volt, aki bugyuta módon, kikérte magának. És ekkor jött a játék második része, a kérdés. Ártatlan képpel kérdeztem. Honnan veszi, hogy róla meséltem, hisz nem mondtam nevet, nem mondtam hol történt, és azt sem, hogy kivel? Ekkor persze elakadt a szavuk, s csak egy kibúvót találtak, fennhangon szapulni engem és a trágárságomat.

Gyalázat, hogy a magát megjátszó stílusukkal ellopják a kedvenc szavamat. Szeretném kimondani, de nem hagyják, pont azok nem, akik sokkal kurvábbak, mint akik ezt a szót megalkották és használják.

Utálom, hogy tévében, rádióban, újságban trágár szavak tömkelegét látjuk, halljuk. De gondoljuk végig, kik miatt fajult ez idáig, kik viselkednek úgy, hogy kihozzák másokból ezeket a szavakat!

Az igazságot szeretem, vallom és eszerint élek. Megvetem a hazug, álszent embereket. Szűzen mentem férjhez, egy férfi szerelmét ismerem, igazat szólok és írok. Sok szenvedésben volt részünk, melyeket legtöbbször az ilyen kurvák okozták. Mégis, kedvenc szavam a kurva, és vallom:

ÉLNI KURVA JÓ!