Ujj Béla: “Munka, munka, munka. Már a tanulás is munka, nem is kicsi.”(mondatértelmezés)

illusztráció: pixabay.com

Mi a hasonlóság Grassalkovich I. Antal és Mészáros Lőrinc között? Látszólag nem sok. De ha jobban belegondolunk, mindketten, a maguk idejében és történelmileg is, hihetetlen mértékű és ütemű gazdagodást produkáltak. Van azért „néhány” különbség is közöttük, például az, hogy Antalról nem maradt fent olyan információ, hogy azt mondta volna: “Elsősorban dolgozni kell mindig, folyamatosan.” És az is, hogy Lőrincz nem lett gróf, sem koronaőr, sem valóságos belső titkos tanácsos, sem főlovászmester, egyelőre. Antal mesés vagyonát úgy szerezte, hogy jogi tanulmányai végeztével, nemesként fényes hivatalnoki karriert futott be a császári udvarban. Oly módon, hogy az uralkodótól elképesztő mennyiségű, másoktól elvett földbirtok-állományt kapott. Lőrinc példátlan gazdagodása osztálytársa és barátja miniszterelnökségének idejében elnyert közbeszerzések révén történt. Azzal, hogy cégei – valóságos birodalommá kiterjedve – az üzleti életben szokatlan gyarapodást produkáltak. Két „érdekes” pálya. Kívülállóként, akár történelmi perspektívából, akár kortársi nézőpontból vizsgáljuk, gazdagodásuk forrását lehet különbözőképpen magyarázni. De az biztosan és bizonyosan megállapítható, hogy nem a munka volt az.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kérjük adja meg a hiányzó számot *