Ujj Béla: „Az ár másodlagos szempont volt, de ha most újra vásárolni kellene, akkor ugyanígy cselekednénk.” (mondatértelmezés)

Juhász Tamás fotója, Gödöllői Fotós kör

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezek egy miniszter szavai, arra vonatkozóan, hogy bármilyen áron, de be kellett szerezni a lélegeztető gépeket. Egy emberközpontú államban a kormányzás állampolgári felhatalmazással történik, de egyúttal kultúra-befolyásolta szakfeladat is. Világosan el kell különülnie az értékalapú politizálásnak és az igazgatási, gazdálkodási feladatoknak. A huszonegyedik században az állam nem elsősorban hatalomgyakorló, hanem főleg együttélési keretet biztosító. Utóbbit közszolgáltatásokkal valósítja meg. Az egészségügy, benne a közegészségüggyel, közszolgáltatás, aminek – világos és átlátható – nyújtása az állam folyamatos feladata. A járványügy az előbbiek része. Olyan vészhelyzet, mint a koronavírus járvány előfordulhat, de nem lehet olyan helyzet, amikor az „ár” nem számít, amikor az intézkedések költségei nem átláthatók. És az államigazgatásnak utólag, tételesen, mindig el kell tudnia számolni. A demokráciának – mint az emberek eddig talált legelfogadhatóbb együttélés-formájának – egyik alapértéke, hogy a cél nem szentesíti az eszközt. A társadalom evolúciója már nem az egyszerű túlélésről szól. Az emberi élet nem csak biológiai, hanem szellemi térben is zajlik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kérjük adja meg a hiányzó számot *