illusztráció: pixabay.com

Ősszel a kertes házak előtt, száznyolcvan forintos, biológiailag lebomló, kukoricakeményítőt tartalmazó anyagból készült zsákokba gyűjtve, sorakozik a “zöldhulladék”. Mióta tilos az avar égetése, a zsákok a házak kertjében élő fák leveleivel vannak tele. A közeli parkba és erdőbe az itt lakók szívesen mennek sétálni, természetes környezetet keresve. Onnan senkinek sem jut eszébe elvinni az ilyenkor a lehullott, száraz lombot. A tisztára söprött udvaraikon elégedetten végigtekintők nem gondolnak arra, hogy miből pótlódnak a telkükön a talajban az évek óta összegyűjtött levelekkel eltávolított hasznos anyagok. Ma már lehet tudni, hogy a monokultúrás mezőgazdálkodás kizsigereli a talajt. Azt, hogy mégis így művelik a földet, a hatékonysággal és a mennyiségi élelmiszertermelés kényszerével indokolják. A kertes házak tulajdonosait már nem a termelés motiválja, hanem egyfajta kertszépség ideál, tömör gyeppel, rendezett virágokkal. Így, amikor észlelik a kert tápanyagszegénységét, szaladnak a kertészetbe trágyáért. Ott kapható, jó áron, az a komposzt is, amit a tőlük elszállított zöldhulladékból állítanak elő.