Ujj Béla: “Hagyjuk érintetlenül a természeti környezetünket és hozzuk ide a turistákat.” (mondatértelmezés)

 

 

 

 

 

 

illusztráció: Almási Lajos alkotása

A természet érintetlensége nehezen megőrizhető a globalizált világban. Már kevés az olyan hely, ahol “eredeti” a környezet. Turista olyan helyre megy, ahol nincs otthon. Ezt valamiféle élményszerző céllal teszi. Motivációja, hogy kiszakadjon arról a helyről, ahol megteremti létfeltételeit. A fenti mondat, nem titkoltan, arra a szándékra utal, hogy a kijelentő a turizmusból akar megélni. Jó esetben úgy, hogy saját környezetét teszi áruvá, rosszban – többnyire – másét. A szemétnek van egy olyan meghatározása, hogy olyan valami, aminek az adott helyen nincs keresnivalója. Egy erdei réten szétszórt focilabda tömeg vagy sok tucat gumikacsa egy tengerszemen akkor is szemét, ha egyébként minőségi termékekről van szó. Van olyan “utazó”, aki olyan helyeket keres, ahol ő lehet az első, majd miután megjárta őket, azonnal eldicsekszik vele mindenkinek. A fenntarthatóság korunkban nyilvánvalóan nem jelenthet érintetlenséget. Ma a Földön, ahol közel nyolcmilliárd ember él, kevés veszélyesebb gondolat van, mint tömegturisztikai üzletet csinálni a még többé-kevésbé természetes helyekből. Érdekes, hogy aki ellenzi az emberek megélhetési migrációját, többnyire él-hal a pénzt hozó turistákért.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kérjük adja meg a hiányzó számot *